Rétvári Bence: Már nem olyan megterhelőek a lakhatási költségek

A legfrissebb Eurostat-adatok szerint 2012 óta 15-ről 9 százalék alá csökkent azon magyar háztartások aránya, ahol a lakhatás költségei a teljes bevétel több mint 40 százalékát teszik ki - nyilatkozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek.

Rétvári Bence: Már nem olyan megterhelőek a lakhatási költségek

Ez azt jelenti, hogy egyre kevésbé megterhelő a háztartások alapvető kiadásainak előteremtése, és egyre nagyobb arányban jut a családokban pénz fogyasztásra, kényelmi kiadásokra. E tekintetben Magyarország hatalmas lemaradást ledolgozva jelenleg jobban áll az unió 11,1 százalékos átlagánál. A pozitív változás elsősorban a rezsicsökkentésnek, az adócsökkentéseknek és a béremeléseknek köszönhető - közölte az Emmi államtitkára.
   
Ismertette, a létfenntartáshoz szükséges kiadások egyre kisebb részét viszik el a családok jövedelmének, így több jut a nem alapvető cikkekre. 2012 óta radikálisan, kevesebb mint a felére csökkent azoknak az aránya, akiknek gondot okoz otthonaik megfelelő fűtése. Míg 2012-ben az emberek több mint 14 százaléka küzdött ezzel a problémával, 2016-ban ez az arány 7 százalék alá csökkent. A rezsicsökkentésnek köszönhetően több mint 1100 milliárd forint maradt a családoknál. Szintén családok mindennapjait segítette a több mint 27 milliárd forintból megvalósuló, mintegy 180 ezer háztartásenergetikai korszerűsítését segítő Otthon Melege Program is - közölte.


Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!


További javulás várható a hazai lakhatási viszonyokban is a csoknak köszönhetően. Mindezek következtében emelkedett az építési engedélyek száma is. Míg 2012-ben 6099 építési engedélyt adtak ki, addig ez a szám 2017-re 13 ezer fölé emelkedett a KSH adatai szerint. A különböző támogatásoknak köszönhetően az új és korszerű lakások nem csak komfortosabb feltételeket biztosítanak a családoknak, de lehetővé teszik, hogy a családoknak minél alacsonyabbak legyenek a lakhatási költségei - közölte Rétvári Bence.

Hozzászólások

A magyarok megbíznak a mesterséges intelligenciában

Tíz emberből kilenc már hallott a mesterséges intelligenciáról (MI) Közép- és Kelet-Európában – derül ki egy friss kutatásból, amelyet az IBM megbízásából végzett el az NMS Market Research piackutató cég. Bár nem mindenki tudott felidézni olyan esetet, amikor MI-alkalmazást használt, a megkérdezettek 80%-a a technológia szélesebb körű elterjedésére számít.
2018. 12. 12. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszavazták - Így módosul a munka törvénykönyve

Megszavazta a parlament szerdán a munka törvénykönyvének módosítását, amely tartalmazza egyebek mellett a munkaidőbeosztás önkéntes megváltoztatásának és az önként vállalt túlmunkának a lehetőségét.
2018. 12. 12. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszavásárolhatják lakásukat a Nemzeti Eszközkezelő program résztvevői

Az Országgyűlés szerdán lehetővé tette, hogy kedvezményesen visszavásárolhassák korábbi ingatlanjukat a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő, a bérleti díjakat rendszeresen megfizető bérlők.
2018. 12. 12. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Karácsonyra felpörög az ingatlanpiac

Lélektani, érzelmi és adóügyi okai vannak, hogy sokan még az újév előtt lebonyolítják az ingatlanvásárlást. Az utóbbi esztendők tapasztalatai szerint karácsony és szilveszter között is sok adásvételi szerződést írnak alá, de az sem ritka, hogy szenteste kerül pont az üzlet végére.
2018. 12. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új pénzalapot hoznak létre tévéfilmek támogatására

A tévéfilmek és sorozatok támogatására új pénzalapot hoz létre a filmalkotások készítésével és terjesztésével kapcsolatos törvénymódosítás, amelyet 132 igen és egy nem szavazattal fogadott el a Ház kormányzati kezdeményezésre.
2018. 12. 12. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapestre költözik a Nemzetközi Beruházási Bank

Budapestre költözik a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB). A pénzintézet igazgatótanácsa december 4-i ülésén egyhangúlag hozta meg a döntést. Varga Mihály Pénzügyminiszter üdvözölte a lépést, valamint a magyar diplomácia sikereként értékelte azt.
2018. 12. 12. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig nem védi törvény a raktári dolgozók biztonságát

Folyamatosan nő a munkahelyi balesetek száma – 2018 első negyedévében például nem kevesebb, mint 10 391 alkalommal kellett orvost vagy mentőt riasztani a munkahelyeken. A problémák komoly hányadáért igazoltan a veszélyes eszközök felelősek. Ezek köre jogilag nem egészen egyértelmű, de az üzemeltetői tapasztalatok alapján az állványrendszerek, különösen, ha közöttük targoncák mozognak, mindenképp ide kell, hogy tartozzanak. Míg Németországban kötelező elvégezni ezek ellenőrzését, nálunk nem világos, hogy a vonatkozó törvény kiterjed-e rájuk, ugyanakkor egy sérült állvány akár életveszélyes lehet.
2018. 12. 12. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bank of China kötvényeket vezetnek be a Budapesti Értéktőzsdére

A Bank of China Limited, Hong Kongi Fióktelepe által kibocsátott kötvényeket vezetnek be a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) december 12-én.
2018. 12. 12. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedés várható a BÉT-en

Emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó piaci szereplők.
2018. 12. 12. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ábrán mutatjuk a fogyasztói árak változását!

a fogyasztói árak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva; százalék; élelmiszerek; szeszes italok, dohányáruk; ruházkodási cikkek; tartós fogyasztási cikkek; háztartási energia; egyéb cikkek, üzemanyagok; szolgáltatások; összesen
2018. 12. 12. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A legjobb hazai öttusázókat díjazták

Kovács Sarolta és Marosi Ádám vehette át az év felnőtt versenyzőjének járó díjat a Magyar Öttusa Szövetség keddi évzáró ünnepségén, amelyen jutalmazták a korosztályok legjobbjait is.
2018. 12. 12. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatja a budapesti hőgyűrű kiépítését a Főtáv

Folytatja a budapesti hőgyűrű kiépítését, és energiahatékonysági fejlesztésekkel bővíti hálózatát a Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.
2018. 12. 12. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hadiipari és nukleáris megállapodásokat kötöttünk Franciaországgal

Hadiipari és nukleáris együttműködési megállapodásokkal új dimenzióba léptek a francia-magyar gazdasági együttműködések - mondta kedden az MTI-nek Párizsban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter francia kollégájával, Jean-Yves Le Driannal folytatott megbeszélését követően.
2018. 12. 12. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nőtt a mezőgazdasági termelés 2018-ban

A mezőgazdasági termelés 3,1 százalékkal nőtt ebben az évben a tavalyi 5,2 százalékos visszaesés után. A növénytermesztés kibocsátása 1,8 százalékkal, az állattenyésztésé 5,7 százalékkal haladta meg az előző évit, amikor 7,1 százalékos, illetve 3,4 százalékos csökkenést regisztrált a statisztika - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 12. 12. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

2019 szeptemberétől újra indulhat a középiskolai vasúti szakképzés Szombathelyen

Húsz év kihagyás után 2019 szeptemberétől újra indulhat a középiskolai vasúti szakképzés Szombathelyen - közölte az MTI-vel a Győr-Sopron Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) kedden.
2018. 12. 12. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

13 megyében újulnak meg vagy épülnek új nővérszállók a közeljövőben

Az ország 13 megyéjében újulnak meg vagy épülnek új nővérszállók a közeljövőben, a beruházások 8,5 milliárd forint uniós forrásból valósulnak meg - jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden budapesti sajtótájékoztatóján.
2018. 12. 12. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon összeszerelt fegyvereket kaptak a Magyar Honvédség katonái

Új, Magyarországon összeszerelt fegyvereket kaptak a Magyar Honvédség katonái.
2018. 12. 12. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az üzemanyagárak szorították le az inflációt

Az üzemanyagok árának változása magyarázza, hogy az októberi öt és fél éves csúcsról két éve nem látott mértékben, 0,7 százalékponttal lelassult a fogyasztói árak növekedési üteme novemberben - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a kedd reggel megjelent legfrissebb inflációs adatokat.
2018. 12. 11. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Íme Magyarország legrendezettebb vasútállomása

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ófehértó nyerte a MÁV által meghirdetett Az ország legrendezettebb vasútállomása 2018 című országos versenyt, amelynek alkalmából kedden emléktáblát avattak a szabolcsi településen.
2018. 12. 11. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új hidak épülnek a magyar-szlovák határszakaszon

Két új híd épül a magyar-szlovák határszakaszon: a közös államhatáron Őrhalom és Ipolyvarbó között közúti, Dunakiliti és Doborgaz között pedig kerékpárosok és gyalogosok közlekedésére szolgáló híd létesül - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel kedden.
2018. 12. 11. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás