Észak-koreai válság: Nem kizárt, hogy az Egyesült Államok támadást fog intézni

Ha a diplomácia kudarcot vall, elkerülhetetlen az amerikai csapásmérés Észak-Korea rakétarendszerére - hangsúlyozta egy televíziós interjúban Lindsey Graham republikánus szenátor.

Észak-koreai válság: Nem kizárt, hogy az Egyesült Államok támadást fog intézni

Lindsey Graham, dél-karolinaiszenátor a BBC brit televízióban fejtette ki véleményét, s bár az interjú csak hétfőn este kerül adásba, több amerikai televízió is idézett belőle.
   
"Száz százalékig biztos vagyokabban, hogy amennyiben Kim Dzsong Un folytatja rakétaprogramját, képes elérni Amerikát és diplomáciai eszközökkel nem sikerül megállítani őt, akkor az Egyesült Államok támadást intéz rakétarendszere ellen" - fogalmazott a szenátor. Kifejtette, hogy "még a legrosszabbat is" feltételezi: ez pedig háború megindítása Észak-Korea ellen.
   
Donald Trump amerikai elnök korábban  leszögezte, hogy "a megbékítés politikája nem működik", majd néhány órával később  egy  újabb Twitter-üzenetben közölte, hogy kormánya szankciókat fontol minden olyan állammal szemben, amely kereskedelmi kapcsolatban áll Észak-Koreával, republikánus és demokrata párti politikusok sora foglalt állást az észak-koreai válság ügyében.
   
Ted Cruz texasi republikánus szenátor "súlyos eszkalációnak" nevezte a phenjani nukleáris kísérletet. A politikus az ABC televíziónak adott interjújában leszögezte: a lépés azt jelzi, hogy Észak-Korea "képes tömeggyilkosság elkövetésére". Cruz szerint Észak-Korea ma "a világ legveszélyesebb helye". A szenátor közölte:  egyetért Donald Trumppal abban, hogy az észak-koreai vezető "csakis az erő nyelvén ért".
   
Jeff Flake arizonai republikánus szenátor annak a meggyőződésének adott hangot, hogy "a kemény retorika" nem állítja meg Kim Dzsong Unt. Flake a CNN hírtelevízióban leszögezte: Donald Trumpnak ugyan nincs nagy gyakorlata ilyen helyzetek kezelésében, miként hatalomra kerülésekor a legtöbb elnöknek sincs, de a Nemzetbiztonsági Tanács csapata gyakorlott szakemberekből áll, akik nyilván megfelelő tanácsokkal látják el az elnököt.    


Adam Schiff, demokrata párti képviselő - szintén a CNN-ben - újabb szankciókat sürgetett, nemcsak Phenjan, hanem mindazon országok ellen is, amelyek gazdasági-üzleti kapcsolatban állnak Észak-Koreával. Carolyn Maloney, New York-i demokrata párti képviselő pedig az Észak-Koreába szállítandó olajexport felfüggesztését sürgette, mert szerinte ezzel lehetne tárgyalóasztalhoz kényszeríteni az észak-korai vezetőt.
    

Michael Morell, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatója úgy vélte, hogy a nukleáris kísérletekkel Kim Dzsong Un "meg akarja mutatni, hogy képes egy amerikai várost atomtámadással veszélyeztetni".
    

Morell leszögezte: az észak-koreai vezető a "politikai presztizsét" akarja erősíteni  a saját országában. Kim Dzsong Un "nem őrült, a maga világában nagyon is racionális" - fogalmazott a CBS televízióban a volt CIA-igazgató.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Mínuszban nyitottak a New York-i tőzsdeindexek

Mínuszban nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön.
2018. 07. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lesz népszavazás Kalifornia felosztásáról

Mégsem lesz népszavazás Kalifornia felosztásáról - erről döntött helyi idő szerint szerda este Kalifornia legfelsőbb bírósága.
2018. 07. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump nagy eredményekre számít a Putyinnal való találkozón

"Nagy eredményekre" számít a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Helsinkiben tartott csúcstalálkozója után Donald Trump. Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésében fogalmazott így szerdán.
2018. 07. 19. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB 4,3 milliárd euróra büntette a Google-t

Rekordösszegű, 4,34 milliárd eurós (nagyjából 1400 milliárd forint) büntetést szabott ki a Google-re szerdán az Európai Bizottság, amiért az amerikai internetes óriásvállalat visszaélt erőfölényével az Android operációs rendszert használó okostelefonokon és tableteken.
2018. 07. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Waberer's vezetői a Teslánál, az Amazonnál és a Paccarnál tárgyaltak

A Waberer's vezetői a Teslánál, az Amazonnál és a Paccarnál folytattak tárgyalásokat múlt héten, amikor a Varga Mihály pénzügyminisztert kísérő üzleti delegációval az Egyesült Államokba utaztak.
2018. 07. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump nem oroszbarát?

"Nem vagyok oroszbarát, csak azt akarom, hogy az országunk biztonságban legyen" - szögezte le Donald Trump amerikai elnök kedden este a Fox televízióban sugárzott interjújában.
2018. 07. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump szerint az orosz beavatkozás nem befolyásolta a 2016-os elnökválasztást

Az orosz beavatkozás nem befolyásolta a 2016-os amerikai elnökválasztást - közölte Donald Trump amerikai elnök kedden a Fehér Házban republikánus törvényhozókkal tartott megbeszélése kezdetén újságírókkal, egyúttal hangsúlyozta, hogy teljes mértékben bízik az amerikai hírszerzésben.
2018. 07. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Aláírták az EU-Japán szabadkereskedelmi megállapodást

Aláírták az átfogó szabadkereskedelmi megállapodást az Európai Unió és Japán vezetői kedden Tokióban, ami a felek reményei szerint ellensúlyozza a Donald Trump amerikai elnök kereskedelempolitikája által szabadjára engedett protekcionista erőket.
2018. 07. 18. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az ipari termelés az Egyesült Államokban

A várt mértékben nőtt az ipari termelés az Egyesült Államokban júniusban.
2018. 07. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentek az indexe New Yorkban

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon a hétfői vegyes zárás után.
2018. 07. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az unió és Kína kereskedelme

Az Európai Unió és Kína kereskedelme (2002-2017); export; import; milliárd euró
2018. 07. 17. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az IMF nem változtatott a globális növekedési előrejelzésén

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) fenntartotta a világgazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó áprilisi előrejelzését, ugyanakkor jelezte, hogy a kilátásokat növekvő kockázatok övezik.
2018. 07. 17. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington mégis tesz majd kivételt az iráni szankciók ügyében

Bizonyos esetekben Washington mégis tesz majd kivételt az iráni szankciók ügyében - jelentette ki Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter újságíróknak.
2018. 07. 17. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban

Stabilan bővült a kiskereskedelem és vendéglátás forgalma júniusban az Egyesült Államokban, dacára a magasabb áraknak és a bérek szerény mértékű emelkedésének, ami jól mutatja, hogy a fogyasztók bizalma továbbra is töretlen.
2018. 07. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magasabb lett a Bank of America negyedéves profitja

A vártnál nagyobb mértékben emelkedett a Bank of America (BofA) profitja a második negyedévben, köszönhetően a költségek csökkentésének, a betét- és a hitelállomány bővülésének, illetve az új, alacsonyabb vállalati adókulcsoknak.
2018. 07. 16. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék

Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, és a még nyitva tartó térségbeli börzék is mindenütt mínuszt jeleztek.
2018. 07. 16. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok elkötelezett marad Délkelet-Európa mellett

Az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett marad Délkelet-Európa mellett, és nem járnak sikerrel azok, akik megosztottságot szeretnének - mondta James Mattis amerikai védelmi miniszter pénteken Zágrábban, az Amerikai-adriai alapokmányt aláíró országok (Adriai Charta) védelmi minisztereinek találkozóján.
2018. 07. 16. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Bank of America a tőzsdei cégek eddig vártnál nagyobb idei nyereségére számít

Négy százalékkal, 153 dollárról 159 dollárra javította az amerikai S&P 500 indexben szereplő cégek idei részvényarányos nyereségére vonatkozó előrejelzését a Bank of America-Merrill Lynch (BofAML) bankcsoport.
2018. 07. 15. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Theresa May: Donald Trump azt javasolta, hogy pereljem be az EU-t

A brit miniszterelnök szerint az amerikai elnök azt javasolta neki, hogy a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalások helyett perelje be az EU-t.
2018. 07. 15. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump újra indulna az amerikai elnökségért

Donald Trump amerikai elnök egy interjúban elárulta, hogy újra akar indulni az elnökválasztáson 2020-ban, és szerinte nincs senki, aki le tudná őt győzni. Az interjúban Trump szót ejt az európai migrációról is, és ezzel összefüggésben említést tesz a többi között Magyarországról.
2018. 07. 15. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás