10 milliárd forint jut a bölcsődei fejlesztésekre

Idén 10 milliárd forintot kívánnak bölcsődei fejlesztésekre fordítani, ami döntően új férőhelyek létrehozását jelenti, és elsősorban a közép-magyarországi régiót érinti - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára egy szentendrei családi bölcsődében tartott sajtótájékoztatón hétfőn.

10 milliárd forint jut a bölcsődei fejlesztésekre

Novák Katalin felidézte: a bölcsődei rendszer átalakításának célja, hogy minél több férőhelyet, lehetőséget és nagyobb rugalmasságot biztosítson a 3 év alatti gyermeket nevelő szülők számára. Hozzátette: a megújult rendszerben négy típusú,  hagyományos, mini, családi és munkahelyi bölcsőde közül lehet választani.
    

Az elmúlt években 117 milliárd forintot irányoztak elő bölcsődei és óvodai férőhelyek létrehozására, illetve megújítására - ismertette. Az összeg elsősorban fejlesztési, másodsorban központi költségvetési forrás volt, ezzel az új bölcsődei férőhelyek száma közelít az ötezerhez, a fejlesztetteké pedig 11 ezer felé tart. Új óvodai férőhelyek esetében háromezer felett jár a szám, megújultak esetében pedig 57 ezernél - jegyezte meg Novák Katalin.
   
Kitért arra is, hogy az új szabályozás szerint már nemcsak a 10 ezer lakos feletti településeken kell biztosítani a bölcsődei ellátást, hanem minden olyan településen, ahol legalább negyven, 3 év alatti gyermek van, vagy öt olyan gyermek, akiknek a szülei igénylik a bölcsődei elhelyezést. Ezt az ellátást az önkormányzatoknak kell biztosítaniuk - tette hozzá.
    

Novák Katalin kiemelte: a fejlesztéseknek köszönhetően egyre több az olyan település, ahol újonnan tudnak bölcsődei ellátást biztosítani, azaz ahol korábban egyáltalán nem volt ilyen.
    

A 117 milliárd forintnyi forrás 85 százaléka már lekötött, 93 milliárd forintnak pedig már ismert a helye - számolt be az államtitkár, aki a következő időszakról szólva elmondta, hogy idén a tervek szerint 10 milliárd forintot fordítanak fejlesztési és központi költségvetési forrásokból bölcsődei fejlesztésekre. Ezt döntően új férőhelyek létrehozására költik, és kiemelten koncentrálnak a közép-magyarországi régióra - mondta.
    

Az államtitkár beszélt arról is, hogy reményeik szerint a családok is érzékelik, hogy érdemi segítséget tudnak kapni ezen a területen.
    

Novák Katalin az MTI-nek elmondta, hogy 2010-ben mintegy 34 ezer férőhely volt a 3 éven aluli gyermekek elhelyezésére, a KSH 2017. évi előzetes adatai alapján a 3 éven aluli gyermekek mintegy 17 százaléka tudta már igénybe venni a napközbeni ellátás valamely formáját, valamivel több mint 47 ezer férőhellyel. Ez a szám a további uniós és hazai forrásoknak köszönhetően tovább fog emelkedni - tette hozzá.
    

Fűrész Tünde, a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős miniszteri biztos a sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy 2018-tól átalakult a bölcsődei rendszer finanszírozása is. A hagyományos és a mini bölcsődék esetében a korábbi, normatív alapú finanszírozást felváltotta a feladatalapú. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatok a bérek és járulékok és az üzemeltetés költségeit nagy részben le tudják hívni a központi költségvetésből - mutatott rá. Hozzátette: a szolgáltatásjellegű bölcsődéknél, így a családi és a munkahelyi bölcsődéknél jelentősen javult a normatív támogatás, egy gyermekre vonatkozóan a korábbiakhoz képest 20 százalékkal növekedett 2018-ban.
    

A miniszteri biztos a munkahelyi bölcsődeiférőhely-teremtésről szóló pályázatra is felhívta a figyelmet. Jelezte: januárban átalakult a felhívás, aminek következtében a munkáltatók, foglalkoztatók már együtt tudnak működni bölcsődék működtetéséhez értő szakmai szervezetekkel, és velük konzorciumban tudnak pályázni.
    

Verseghi-Nagy Miklós (Fidesz-KDNP) szentendrei polgármester kiemelte: növekszik a gyermekek száma a városban, az önkormányzati intézmények mellett az alapítványi és az egyházi fenntartásúak is fontos szerepet töltenek be az ellátásban.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: