100 országot várnak a december 12-i párizsi klíma-csúcstalálkozóra

Mintegy száz ország kapott meghívást a december 12-i One Planet Summit elnevezésű klíma-csúcstalálkozóra, de Donald Trump amerikai elnök "egyelőre" nem - jelentette be kedden a francia elnöki hivatal.

100 országot várnak a december 12-i párizsi klíma-csúcstalálkozóra

Az ENSZ, a Világbank és a francia kormány szervezésében megrendezésre kerülő találkozót napra pontosan a párizsi klímamegállapodás két évvel ezelőtti elfogadása után tartják, arra mintegy száz országból 2 ezren hivatalosak, köztük a köz- és magánszféra mintegy 800 szereplője, finanszírozók, bankok, civil szervezetek, egyesületek, városvezetők is meghívást kaptak.  
    

Emmanuel Macron francia elnök nyáron jelentette be, hogy az  ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye 23. éves ülésének (COP 23) november 17-ig tartó bonni konferenciája után közvetlenül csúcstalálkozót rendeznek Párizsban.
   
"Mérleget kell készíteni az eredményekről a vállalásokhoz képest. Ha nem tudunk nagyobb erőt kifejteni, nem érjük el azt a célt, hogy a Föld légkörének középhőmérséklete ne növekedjen 1,5 Celsius fokot meghaladó mértékben az évszázad vége előtt. Meg kell duplázni az erőnket" - olvasható az elnöki hivatal közleményében.
    

A találkozóra Donald Trump amerikai elnök nem kapott meghívást, miután csak azon államok képviseltethetik magukat a legmagasabb szinten, amelyek vállalták, hogy végrehajtják a párizsi klímaegyezményben foglaltakat. Az amerikai elnök pedig júniusban jelezte, hogy kivezeti hazáját a megállapodásból, amely 2020-ban lép életbe. Az amerikai kormány képviselői ugyanakkor jelen lesznek az egynapos csúcstalálkozón.
    

Az amerikai döntés nagy csapást jelentett a klímaegyezmény végrehajtásának összetett folyamatára, a cél teljesítéséhez ugyanis az egyezmény részesei nemzeti, tagállami vállalásokat tesznek a felmelegedést okozó, úgynevezett üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséről. Az egyezmény részletszabályaiban így mindenekelőtt azt kell rögzíteni, hogy miként kell mérni a kibocsátáscsökkentést és hogyan kell beszámolni a vállalások teljesítéséről. A jelenlegi önkéntes vállalások alapján az emelkedés egyelőre még több mint 3 Celsius fok lehet az iparosodás előtti szinthez képest.  
    

A rendezvény előkészületeiről a francia környezetvédelmi minisztériumban kedden tartott sajtótájékoztatón arra az újságírói kérdésre, hogy mi értelme egy egynapos klímacsúcsot tartani a bonni ENSZ-konferenciát követően, az elnöki hivatal munkatársai elmondták: szükséges és fontos, hogy a nemzetközi közösséget mobilizálják azon akcióknak a finanszírozására, amelyek klímabarát és alkalmazkodóképes gazdaságok megteremtésére irányulnak. Számszerű felajánlások azonban nem lesznek Párizsban.
    

A francia kormány azt reméli, hogy konkrét eredmények érdekében a párizsi találkozón újfajta programokat lehet majd elindítani a városok, befektetési alapok és fejlesztési bankok közötti együttműködésekkel. December 12-én délelőtt négy kerekasztal-beszélgetést tartanak az energetikai átmenet finanszírozási problémáiról, amit délután az állam- és kormányfők felszólalásai követnek.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

Nőtt az igény zöld munkahelyekre

Az egyik legtöbbet vitatott kérdés az interneten a munkavégzés. Hogyan dolgozzunk a Covid-járvány közben és után? Az IFUA Horváth 17,8 millió beszélgetést és 2,9 millió hivatkozást elemzett a közösségi médiában.
2021. 08. 23. 21:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Új kisokos segít eligazodni a műanyagok újrahasznosításának kérdéseiben

A Danone Magyarország Kft. és a KSZGYSZ (Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége) összefogásának eredményeként megszületett tájékoztató anyag célja, hogy mindannyiunk számára könnyen érthető tájékoztatást nyújtson a hazai piacon jelenlévő műanyagfajtákról és azoknak újrahasznosítási lehetőségeiről, segítve ezzel környezettudatos döntéseinket. A hiánypótló edukációs anyagot környezetvédelmi szakértők csoportja dolgozta ki. A kiadvány ingyenesen elérhető a KSZGYSZ, valamint a Danone Magyarország honlapjain.
2021. 08. 19. 06:30
Megosztás:

Sosem látott mértékben nőtt a növényi alapú, 100 százalékban lebomló termékek száma.

2020 a kézfertőtlenítő szerek dömpingszerű gyártásáról szólt világszerte, idén viszont a tisztítószer gyártók figyelme a megújuló, környezetbarát technológiák felé fordult. Az iparág zöldebbé válását jól példázza, hogy sorra jelennek meg a boltok polcain azok a tisztító és mosószerek, amelyek nem vagy csak alig tartalmaznak kőolaj- és földgáz származékokat, szintetikus anyagokat. Mivel jelenleg nincsen szabályozva, azt is ÖKO tisztítószernek lehet nevezni, ami 5% a fosszilis alapanyagot tartalmaz. De akkor mi a zöld vagy mi nem az? Ez a cikk ebben segít eligazodni.
2021. 08. 18. 12:00
Megosztás:

Mától kaphatnak zöld rendszámot az elektromos motorok

A kapcsolódó jogszabály hatályba lépésével már világoszöld alapszínű rendszámot használhatnak a tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárok is. A környezetkímélő járművek üzemeltetői többféle adó- és illeték megfizetése alól mentesülnek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 11. 09:00
Megosztás:

A vállalatoktól várják a zöld fordulatot a fogyasztók

Az emberek többsége több környezetbarát termékeket vásárolna, de a pandémia következtében sokan árérzékenyebbé váltak, ezért a cégektől várják el, hogy tegyenek a fenntarthatóságért - derül ki az EY 20 országban több mint 14 ezer fő bevonásával készült nemzetközi felméréséből, amely rendszeresen elemzi a fogyasztói szokások változását.
2021. 08. 03. 00:05
Megosztás:

Fidelity: Az egyszer használatos műanyagok újrahasznosítása – válság és lehetőség

Az egyszer használatos műanyag eszközök csaknem 85%-a öt polimer típus valamelyikéből készül. A Big Five-nak is nevezett öt polimerből az előrejelzések szerint a jövőben is egyre többet fognak gyártani. A Fidelity szerint ezért a legfontosabb globális környezetvédelmi intézkedések és a befektetési lehetőségek is jelentős mértékben függenek majd a műanyag-újrahasznosítás sikerétől és a műanyag-helyettesítő alternatívák elterjedésétől.
2021. 08. 02. 19:00
Megosztás:

Újabb szélerőművet vesz a MET Csoport Bulgáriában

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport 100 százalékos részesedést szerez egy 60 megawattos szélerőműben Bulgáriában, miután részvény-adásvételi megállapodást írt alá a Grupo Enhol spanyol cégcsoporttal. A tranzakció fontos lépés a MET megújuló stratégiájának megvalósításában, amelynek célja 2023-ig 500 MW-os megújuló energiaportfóliót létrehozni Kelet-Közép-Európában – a mostani felvásárlással a MET bulgáriai szélparkkapacitása 102 MW-ra bővül.
2021. 08. 02. 18:00
Megosztás:

Még mindig túl sokat fogyasztunk

Idén július végére értük el a Globális Túlfogyasztás Napját. Ez az a nap, amikor Földünk éves erőforrásai kimerülnek. Bár a pandémia miatt 2020-ban ez a dátum augusztus végére esett, 2021-re már nem sikerült tartósan fenntartani ezt a trendet, vagyis ismét hihetetlenül pazarló életmódot folytatunk. Épületeink a legnagyobb energiafogyasztók, a teljes hazai energiafogyasztás 32 százalékát lakóépületeink működtetése adja, ezen belül is jelentős részét az energiapazarló családi házak.
2021. 08. 01. 06:00
Megosztás:

Csak akkor teszünk a Földért, ha saját előnyünk származik belőle?

Milyen egyéni előnyünk származik a fenntartható tettekből? Belső indíttatásból vagyunk környezettudatosak, vagy csak a spórolás és az anyagi haszon hajt minket? Az UniCredit Bank és a SteiGen négygenerációs kutatása kiderítette, hogy az egyes korosztályok fenntartható cselekedetei sok esetben nem fenntarthatósági céllal, hanem spórolásból vagy anyagi előnyszerzésből születnek.
2021. 07. 31. 05:00
Megosztás:

Több mint öt tonna hulladéktól szabadították meg önkéntesek a Tisza árterét

Önkéntesek gyűjtöttek össze több mint 5 tonna hulladékot a Tiszából és annak árteréből a II. Tisza-tavi PET Kupán júniusban. A szervezők és az önkéntesek munkáját a Laptophardware.hu két felújított laptoppal honorálta, így a következő, július végi, kilencedik alkalommal szervezett Felső-Tiszai PET Kupa során már ezek is a segítségükre lesznek.
2021. 07. 31. 00:05
Megosztás:

Párizsi klímaegyezmény: a gyártóknak világszerte mindössze a fele halad megfelelően a fenntarthatósági célkitűzésekkel

Világszerte a gyártási szervezetek mindössze 51 %-a tervezi, hogy összhangba hozza működését a Párizsi Megállapodás hőmérséklet-hozzájárulási céljaival. E csoporton belül Németország (68 %) és Franciaország (67 %) élen járnak a kitűzött célok megvalósítása terén, azonban a gyártási szervezetek mindössze 20%-a tervezi a karbonsemleges üzemeltetést és ötből ketten (40%) tűzték ki a 100%-ban megújuló üzemeltetést 2030-ra – áll a Capgemini Kutatóintézet, Sustainable operations: A comprehensive guide for manufacturers című kutatásában.
2021. 07. 28. 12:00
Megosztás:

Budapest zöldfejlesztéseiről beszélgettek a Művészetek Völgyében

Budapest zöldfejlesztéseiről rendeztek kerekasztal-beszélgetést szombaton a Művészetek Völgyében a Pest-Buda Udvarban.
2021. 07. 24. 23:00
Megosztás:

Az EB új stratégiát mutatott be az erdők védelmére és helyreállítására

Az Európai Bizottság elfogadta az európai zöld megállapodás részét képező, 2030-ig tartó időszakra szóló új uniós erdőstratégiát, mely a természetes és őshonos erdők szigorú védelmét, a leromlott állapotú erdők helyreállítását, valamint a fenntartható erdőgazdálkodás biztosítását tűzte ki célul - tájékoztatott az uniós bizottság pénteken.
2021. 07. 18. 05:00
Megosztás:

36 milliárd forint van félretéve zöld buszok vásárlására és üzemeltetésére

A következő tíz évre 36 milliárd forintot különített el a kormány zöld buszok vásárlásának és üzemeltetésének támogatására - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken Sopronban, a Zöld busz demonstrációs mintaprojekt soproni állomásának sajtótájékoztatóján.
2021. 07. 16. 23:00
Megosztás:

Több mint félmilliárd forint támogatás balatoni klímavédelmi fejlesztésekre

A kormány több mint 538 millió forintot biztosít balatoni önkormányzatok számára. A pályázati úton elnyerhető forrás a klímavédelmi intézkedésekkel összefüggő beruházások megvalósítását segíti a magyar tengernél - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a minisztérium pénteki közleménye szerint.
2021. 07. 16. 13:00
Megosztás:

Félrevezető greenwashing vagy valódi értékeken alapuló versenyelőny: útmutató a zöld marketinghez

Az elmúlt években egyre fontosabb trenddé vált a fogyasztói társadalom számára a gyártók környezetbarát működése, a vásárolt termékek környezetre gyakorolt hatása, valamint a fenntarthatósági és környezettudatossági jelzők használata egy termék vagy szolgáltatás kapcsán. De milyen fogyasztóvédelmi követelményeknek kell megfelelniük a zöld reklámoknak? Milyen úgynevezett zöld állításokat használhatnak a vállalkozások a kommunikációjuk során? A Deloitte Meeting Request podcast új adásában ezt a témát járták körül a meghívott szakértők.
2021. 07. 15. 14:30
Megosztás:

Újabb állami támogatás járult hozzá a műanyagmentességhez

A Piringer Kft. 190 millió forintos állami támogatással műanyag helyett biológiailag lebomló eszközök gyártására áll át - olvasható a pénzügyminiszter közösségi oldalának csütörtöki bejegyzésében.
2021. 07. 15. 13:30
Megosztás:

Már nem csak a dízel autók értékesítését tervezi megszüntetni az EB

Az Európai Bizottság javaslatcsomagot mutatott be szerdán az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére, a javaslat szerint 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű autók értékesítését, és minden új gyártású autónak kibocsátásmentesnek kell lennie.
2021. 07. 15. 08:30
Megosztás: