121 millió forintos hírközlési bírságot kapott a UPC

Engedély nélküli szolgáltatásnyújtás miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) újabb, 121 millió forintos bírsággal sújtotta a UPC Magyarország Telekommunikációs Kft.-t, mivel a cég Jászberény után Cegléden is idő előtt indította el a szolgáltatását - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.

121 millió forintos hírközlési bírságot kapott a UPC

Az NMHH határozata még nem jogerős, a UPC-nek a december 28-i közléstől számított 15 napon belül van lehetősége a fellebbezésre. Kiemelték: a fokozatosság és arányosság elvét is figyelembe véve a bírságot a hatóság úgy állapította meg, hogy az a jogsértéssel elért vagyoni előnyt jóval meghaladja. A szankció hatékonyan jelzi a piaci szereplőknek, hogy nem éri meg tudatosan eltérni a hírközlési előírásoktól - tették hozzá.
   
Az NMHH a Cegléden megépült hírközlési - internetes, kábeltelevíziós, telefonos - hálózat jogsértő használatbavétele miatt állapította meg a jogsértést. A UPC két évvel ezelőtt, 2015. szeptember 2-án - az újonnan épülő hálózata teljes elkészültét meg sem várva, a kivitelezés 27. napján - annak ellenére kezdte meg a szolgáltatás nyújtását, majd folytatta több mint két éven keresztül, hogy nem tette meg az ehhez szükséges bejelentést. A szolgáltató bejelentési kötelezettségének csak a hatóság felszólítására tett eleget, majd a bejelentés hiányosságait olyan késedelmesen pótolta, hogy azt az NMHH csak 2017. szeptember 28-án vehette nyilvántartásba. Mivel a UPC hatósági jóváhagyás nélkül kezdte meg szolgáltatását, az NMHH nem győződhetett meg arról, hogy a hálózat műszakilag az előírásoknak megfelelő, kivitelezése jogilag elégséges volt-e.
   
Az NMHH megállapította, hogy a szolgáltató magatartása ezáltal alkalmas volt arra, hogy új ügyfeleket szerezzen és kössön magához akár hűségidővel úgy, hogy a piaci versenytársakkal szemben számottevő és jogosulatlan előnyhöz jutott, miközben az előfizetők érdekei sérültek.
   
Felidézték: a szolgáltató jogsértő magatartása nem az első eset, hiszen a UPC Jászberényben szintén jogosulatlanul megkezdett elektronikus hírközlési szolgáltatásnyújtása (kábeltévé-szolgáltatás) miatti 30 millió forintos bírsága 2017. április 7-én hozott bírósági ítélettel emelkedett jogerőre. Az NMHH az újabb bírság mértékének megállapításánál súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a szolgáltató a jászberényi ügy ismeretében már bizonyos lehetett benne, hogy Cegléden is jogsértően jár el, ennek ellenére szeptemberig tudatosan tovább folytatta ezt a gyakorlatát.
    

Az NMHH a bírság mértékének meghatározásánál szem előtt tartotta, hogy a szolgáltató a jogsértéssel elhúzódó időszak alatt a bírsággal azonos nagyságrendű, jelentős vagyoni előnyre tett szert, mellyel megbontotta a piaci szereplők közötti esélyegyenlőséget, illetve veszélyeztette az előfizetők érdekeit. A hatóság célja, hogy a szolgáltatónak ne érje meg, hogy tudatosan eltérjen a vonatkozó hírközlési jogszabályok egyértelmű rendelkezéseitől - és más piaci szereplők is tartsák magukat a jogszerű és etikus üzleti magatartáshoz - írták, hozzátéve: a bírság mértéke ugyanakkor ne lehetetlenítse el a megbírságolt cég üzleti tevékenységét, de a hatóságnak egy esetleges újabb jogsértéskor legyen lehetősége az összeg emelésére a felügyeleti tevékenységében alkalmazott fokozatosság és arányosság elve alapján.
    

A UPC-nek a jogszerű eljárásra számos lehetősége lett volna. A jogszabályi előírásokra az NMHH időben, külön is felhívta a szolgáltató figyelmét, és a cég élhetett volna például olyan megoldással is, hogy szakaszokra bontva jelentse be az építést - annak megfelelően, ahogyan a szolgáltatás megkezdésének ütemezését tervezte. A hatóság mostani döntésével is nyomatékosítja, hogy egy új építésű hálózaton a szolgáltatás nyújtását csak az után szabad megkezdeni, hogy arra az NMHH a használatbavételi engedélyt megadta vagy az utólagos bejelentést nyilvántartásba vette - olvasható a közleményben.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képes

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: