160 millió dolláros befektetés a Woltnál a nemzetközi növekedés felgyorsítására

A Wolt, a helsinki központú ételkiszállítással foglalkozó gasztrotech cég 160 millió dolláros tőkebevonást kapott a közelmúltban. A befektetés két körből áll, a nemrég lezárult, ICONIQ Capital általi 130 millió dolláros C körös, illetve egy 2018. januári, a 83North által vezetett 30 millió dolláros B körös bevonásból. A Highland Europe, az EQT Ventures és a Lifeline Ventures szintén a befektetők között voltak ezekben a körökben. A Wolt az új tőkét a növekedés és a terjeszkedés folytatásába invesztálja.

160 millió dolláros befektetés a Woltnál a nemzetközi növekedés felgyorsítására

“Az online ételkiszállítás piaca az előrejelzések szerint globálisan a jelenlegi 35 milliárd dollárról 2030-ra 365 milliárd dollárra növekszik. Ez egy óriási lehetőség a Wolthoz hasonló cégek számára földrajzi helytől függetlenül. Míg azonban látszólag bárki rendkívül gyors növekedést tud produkálni ezen a piacon, hihetetlenül nehéz ezt úgy megteremteni, hogy közben hosszú távon is profitábilis vállalkozást építsen. A Wolt pontosan erre fókuszál: felépíteni a leghatékonyabban működő vállalkozást az ételkiszállítás területén”  - mondta Miki Kuusi, a Wolt alapítója és  ügyvezető igazgatója.


Egy évvel ezelőtt a Wolt 4 északi ország 10 városában volt jelen. Azóta a dinamikus terjeszkedésnek köszönhetően jelenleg az EMEA régió 15 országának 50 városában működik. A gasztrotech  Wolt titka a saját technológián alapuló ételkiszállítás: a cég platformja a logisztikát valós időben optimalizálja, ami lehetővé teszi a Wolt számára, hogy az
iparági átlagnál hatékonyabban szállítsa a rendeléseket.


“Rendkívül vonzó volt számunkra a Wolt lenyűgözően hatékony működési- és profitmodellje. Nagyon várjuk a közös munkát a Wolt csapatával, amely gyors növekedést és terjeszkedést biztosít világszinten az ételkiszállítási iparágban, miközben hosszú távra erős és fenntartható működési modellt épít”
 – nyilatkozta Greg Stanger az ICONIQ Capital üzlettársa.


A Wolt-ot 2014-ben Helsinkiben alapították,  jelenleg 15 országban több, mint 450 dolgozója van. A cég 80 fős fejlesztői csapata dolgozik folyamatosan saját fejlesztésű technológiáján. Mindemelett erőteljes működési eredményeket és alapokat épített ki: már  több, mint 5 000 étteremmel és 10 000 futárral dolgozik világszerte.


“Az ételkiszállítás egy igazán versenyképes piac, és ritka, hogy ebben az iparágban egy cég kiemelkedik a fenntartható üzleti modelljével. A Wolt egy ilyen ritkaság, és nagyon izgatottak vagyunk az elért eredményeiket látva. Alig várjuk, hogy mit hoz még a jövő, és örülünk, hogy részesei lehetünk a történetüknek”
 – mondta Laurel Bowden, a 83North partnere.


Magyarországon a Wolt egy éve van jelen. “Köszönjük az ügyfeleinknek és a már csatlakozott éttermeinknek a cégünkbe fektetett bizalmat. Nagyon büszkék vagyunk arra, amit a magyar operáció elért az elmúlt egy évben. Ez a befektetés további stratégiai lehetőségeket biztosít a terjeszkedésünk folytatására.” - Tajta Ákos, a Wolt Magyarország ügyvezető igazgatója.

Hozzászólások

A németek többsége biztonságban érzi magát

A németek több mint fele, 57 százaléka általánosságban biztonságban érzi magát, ám ennek ellenére 44 százalékuk úgy véli, hogy az állam már nem képes megfelelően garantálni az állampolgárok biztonságát - derül ki a Bild című német tömeglap hétfői kiadásában megjelent felmérés eredményéből.
2019. 07. 22. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Némi csökkenéssel indítják a hétfőt a tőzsdék

Mérsékelt indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 07. 22. 10:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyszerűsített adózású vállalkozások is vehetnek fel hitelt az MFB-től

Ügyfélbarát módosításokkal könnyíti meg a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) EU-s vállalkozási hitelkonstrukcióinak igénybevételi feltételeit: bővül a kedvezményezettek köre, így az egyszerűsített adózású vállalkozások is igényelhetnek hitelt, továbbá az előlegfizetést valamint az utófinanszírozást érintő könnyítések is lesznek - közölte a fejlesztési bank csütörtökön az MTI-vel.
2019. 07. 22. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik a szegedi science park kialakítása

Folytatódik a szegedi lézeres kutatóközpont (ELI-ALPS) szomszédságában a science park kialakítása - közölte az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Szegeden.
2019. 07. 22. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Telekom 700 állást szüntet meg Romániában

A Telekom romániai leányvállalata 692 állást szüntet meg, miután digitalizációval és robotok alkalmazásával csökkentik a munkaerőigényt az 5831 dolgozót foglalkoztató cégnél.
2019. 07. 22. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszélyesek lehetnek a kamaszokra a társkereső oldalak

Veszélyesek lehetnek a kamaszokra a társkereső oldalak, mert torzíthatják az énképüket - közölte Kalamár Hajnalka klinikai pszichológus vasárnap az M1 aktuális csatornán.
2019. 07. 22. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemond a brit pénzügyminiszter, ha Boris Johnson lesz a miniszterelnök

A brit pénzügyminiszter vasárnap bejelentette, hogy lemond, ha Boris Johnson lesz Nagy-Britannia következő miniszterelnöke.
2019. 07. 22. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Marad a kánikula a jövő héten

A hidegfront után ismét melegszik az idő a következő napokban. Sok lesz a napsütés, helyenként lehetnek csak záporok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttatott el az MTI-nek.
2019. 07. 21. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyaralót lakáshitelből? Egyáltalán nem lehetetlen!

A nyaralópiac hagyományosan ősszel és tavasszal pörög fel igazán, ami nem véletlen. A lehetséges vásárlók vagy a nyárra, vagy pedig a nyáron szerzett remek élmények hatására kezdenek nyaralót keresni. Nem árt azonban jó néhány dologra odafigyelni, hiszen egy nyaraló finanszírozása és fenntartása több ponton eltér a lakóingatlanokétól. Az OTP Bank összegyűjtötte, mit érdemes szem előtt tartani a nyaraló besorolású ingatlan vásárlása során.
2019. 07. 21. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 07. 21. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

London szankciókat jelenthet be Irán ellen

Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint a brit kormány várhatóan szankciókat jelent be Irán ellen, miután az iráni Forradalmi Gárda a minap lefoglalt egy brit tartályhajót a Hormuzi-szorosban.
2019. 07. 21. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zacher Gábor szerint egy doboz energiaital még nem árt

Zacher Gábor toxikológus szerint egy doboz energiaitalnak nincs negatív hatása, ezért nem látja értelmét a riogatásnak.
2019. 07. 21. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csongrád megyére is kiterjesztették a munkaerőpiaci reformprogramot

Békés, Somogy, Baranya, valamint Csongrád megyére is kiterjesztette a kormány július 1-jétől a munkaügyi hivatalok hatékonyságát növelő reformprogramot, amely a foglalkoztatási osztályok és a munkaadók, illetve az álláskeresők közötti szorosabb együttműködésen alapul - közölte a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Szegeden.
2019. 07. 21. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökken Andrej Babis támogatottsága

Andrej Babis kormányfő, az ANO mozgalom elnöke továbbra is a legnépszerűbb cseh politikus, de támogatottsága folyamatosan csökken, mérsékelt ütemben - derült ki a STEM közvélemény-kutató intézet júniusi országos felméréséből, amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában.
2019. 07. 21. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendben zajlik a parlamenti választás Ukrajnában

Rendben, incidensek nélkül zajlik az előrehozott parlamenti választás Ukrajnában, a csaknem 30 ezerből csupán 27 szavazóhelyiségben kezdődött késéssel a voksolás - közölte Tetyjana Szlipacsuk, a Központi Választási Bizottság (CVK) elnöke.
2019. 07. 21. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldről nem lehet majd szennyvíziszapot behozni

A szennyvíziszap külföldről történő behozatalát a magyar hatóságok a jövőben nem fogják engedélyezni - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy a 2020-as költségvetés a biztonságot, a jövőt és a növekedést szolgálja.
2019. 07. 21. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megállapodás nélkül sem omolhat össze a brit gazdaság

Okozna ugyan bizonyos visszaesést a megállapodás nélküli Brexit a brit gazdaságban, ám túlzóak az ezzel kapcsolatos vészforgatókönyvek - jelentette ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában. Egedy Gergely azzal összefüggésben beszélt erről, hogy kétéves mélypontjára zuhant a font árfolyama.
2019. 07. 21. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívül rövid fizetési határidőt szabnak a magyar cégek

Rendkívül rövid fizetési határidőket szabnak a magyar vállalatok, emiatt sok egyéni ügyfél kénytelen halasztást kérni - derült ki a követeléskezelő Intrum 29 országra kiterjedő Európai Fizetési Jelentés című reprezentatív kutatásából.
2019. 07. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új ügyvezetője lesz a BMW Group Magyarországnak

Augusztus elsejétől Maciej Galant tölti be a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatói tisztségét - közölte a cég az MTI-vel kedden.
2019. 07. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Férfiaknak szánt étrendkiegészítő forgalmazását tiltotta be a Nébih

Betiltotta a BoomBoom férfiaknak szánt étrend-kiegészítő forgalmazását a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az intézkedés az interneten rendelt készítmény gyógyszerhatóanyag-tartalma miatt vált szükségessé, és a hamisítás miatt feljelentést tesznek.
2019. 07. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások: