16,3 milliárd forint árbevételt ért el a Diego

A Diego lakberendezési áruházlánc árbevétele 80 százalékos növekedésre, 25 milliárd forint nettó árbevétel elérésére törekszik a magyar piacon 2020-ig - közölte az áruházlánc kedden az MTI-vel.

A cég 2016-ban 16,3 milliárd forint árbevételt ért el, ami 14,8 százalékos növekedés az előző év eredményéhez képest, árbevétele az elmúlt 5 évben 80 százalékkal nőtt.
    

Az idén a tervek szerint 16 százalékkal nagyobb, 18,9 milliárd forintos forgalmat ér el a cég, egyben adózás előtti eredményében is 20 százalékos növekedésre számít.
   
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Diego Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a 2016-os lezárt üzleti évet 436,09 millió forint adózott nyereséggel zárta, ami 20,03 millió forinttal haladta meg az előző évit.
   
A közlemény szerint a Diego franchise hálózata több mint 20 éve kezdett kiépülni, mára 3 országban, 150 bolttal a régió egyik meghatározó, magyar központú ilyen jellegű rendszere lett, Szlovákiában 34, Romániában 19 üzlete van.
   
A cég padlóburkoló szakkereskedő láncból az évek során lakberendezési áruházhálózattá vált.
   
A társaság intenzív expanziós tervekkel rendelkezik, 2020-ra külföldön megduplázzák, Magyarországon pedig 100-ra növelik boltjaik számát, így összesen 200 Diego bolt lesz - közölték.
   
Hozzátették: a cég tavaly nyitotta meg Magyarországon az első oktatási központját, az úgynevezett Diego Akadémiát, 2018 őszére további 3 oktatási központ kiépítését tervezik, Romániában Bukarestben és Kolozsváron, Szlovákiában pedig Besztercebányán, összefüggésben terjeszkedési tervekkel.
   
A társaság központi telephelye és logisztikai központja Dabason van, itt 200 munkatársat, a teljes franchise hálózatban közel 1000 munkavállalót foglalkoztatnak.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

10 startuppal bővült a Start it @K&H inkubátorprogram

Újabb 10 startup céggel bővült a Start it @K&H inkubátorprogram, amely így már 22 csapattal - vezető nagyvállalati inkubátorként - folytatja tovább működését - mondta Németh Balázs, a K&H változáskezelés divíziójának és a Start it @K&H inkubátorprogram vezetője pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
2018. 10. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új cég a BÉT-en

Digitális alapokon működő éttermet üzemeltető vállalkozást vett fel értékpapírlistájára a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteken, a Cybergastro Kereskedelmi, Szolgáltató és Vendéglátó Zrt. 2 millió 813 ezer, egyenként 100 forint névértékű törzsrészvényét a középvállalatok számára létrehozott Xtend piacon regisztrálták.
2018. 10. 19. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan indul a karácsonyi csomagláz a postákon

Az e-kereskedelem bővülésével a küldemények száma is jelentősen nőtt az elmúlt években, a posta tavaly több mint 21 millió belföldi csomagot és 18 millió feletti nemzetközi, bejövő küldeményt kezelt, idén pedig az árutartalmú küldemények száma éves szinten ismét mintegy 20 százalékos emelkedést érhet el - közölte a Magyar Posta csütörtökön az MTI-vel.
2018. 10. 19. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kapacitás szűkítéssel reagálhat a Ryanair

A Ryanair vezérigazgatója szerint 85 dolláros olajár fölött mérlegelni fogják a kapacitások szűkítésének lehetőségét.
2018. 10. 18. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyesülhet az Opus és a Konzum

Fúzió előkészítéséről döntött az Opus Global Nyrt. és a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága - közölték a társaságok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2018. 10. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Érden épít új tesztbázist és irodaközpontot az AVL

Érden építi fel új vállalati központját és tesztbázisát a világ vezető független járműipari fejlesztő vállalatának hazai leányvállalata, az AVL AUTÓKUT Kft. (AVL Hungary) – jelentette be mai közös sajtótájékoztatóján az AVL és Érd Megyei Jogú Város Polgármestere. Az 5,7 hektáron sok millió eurós zöldmezős beruházással megvalósuló új komplexum létrehozását nem csak az osztrák tulajdonú globális autóipari vállalat hazai leányvállalatának növekedése indokolja. A vállalat ugyanis központi irodái mellett új tesztbázisát is Érden hozza létre 2020-ig. A cég elkötelezettségét a magyar piac iránt mutatja, hogy 2018-ban megduplázta hazai munkatársainak számát, és további jelentős létszámbővítést tervez.
2018. 10. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Harmadával nőtt a Mapei Kft., de csökkent az optimizmusa

31%-al növekedett a Mapei Kft. belföldi forgalma a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Az erősödést az építőipar dinamizmusa táplálta. A vállalat lassulásra számít az utolsó negyedévben, az ágazat lendületvesztése és az építtetők csökkenő optimizmusa miatt – amit tovább ront a lakástakarékok állami támogatásának eltörlése.
2018. 10. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Összeolvadt a Link és a Waberer’s Polska

A Link fuvarozó vállalat cégcsoportba történő integrációjával újabb mérföldkövéhez érkezett a Waberer’s csoport lengyelországi tevékenységének fejlesztése. Október 1-jével ugyanis a Link hivatalosan is egyesült a budapesti székhelyű társaság helyi szállítmányozási irodájaként működő Waberer’s Polskával. Az összeolvadással létrejött cég Link Sp.z.o.o. néven működik tovább. Az egyesülés célja a Waberer’s lengyelországi tevékenységének továbbfejlesztése, ügyfeleinek minél hatékonyabb kiszolgálása.
2018. 10. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge IBM adatok

Kevésbé jó hírekkel szolgált a nagy fordulat közepén lévő IBM a harmadik negyedévre.
2018. 10. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pokolból a mennybe megy a Netflix

Azt követően, hogy az idei második negyedévben váratlanul gyengén alakultak a Netflix előfizetői számai (összesen nettó 5,2 millió új előfizető a várt 6,2 millióval szemben), a harmadik negyedév még ennél is nagyobb meglepetést tartogatott, azonban ezúttal a pozitív irányba.
2018. 10. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen emelkedett a Morgan Stanley profitja

Jelentősen emelkedett a Morgan Stanley amerikai bankcsoport bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben.
2018. 10. 17. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ABB több mint 100 millió dollár értékben nyert el megbízást modern vasúti technológia szállítására

Az ABB több mint 100 millió dollár értékben nyert el megbízásokat a svájci vasúti járműgyártó vállalattól, a Stadlertől. A rendelések alapján az ABB a legmodernebb technológiai színvonalú vontatási berendezéseket szállít több mint 160 vonatszerelvényhez, amelyek Európa és az Egyesült Államok városi, elővárosi és távolsági vasútvonalain közlekednek.
2018. 10. 15. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új biológiai hulladéktechnológiát fejleszt a Profikomp Zrt.

Új, integrált biológiai hulladék feldolgozó technológiát fejleszt ki a gödöllői székhelyű Profikomp Környezettechnika Zrt. vezette konzorcium, amellyel elsősorban állattartó telepek állíthatnak elő új típusú szerves trágyát - közölték az MTI-vel.
2018. 10. 14. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál jobban nőtt a JP Morgan Chase profitja

Emelkedő bevételek mellett a vártnál nagyobb nyereséget termelt a JP Morgan Chase az idei harmadik negyedévben, miután a hitelállomány és a hitelkamatok emelkedése, valamint az alacsonyabb adók ellensúlyozni tudták a kötvénykereskedelem gyenge teljesítményét.
2018. 10. 12. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hosszú távú stratégiai megállapodást kötött az OTT-ONE Nyrt. és a TV2 Csoport

Több mint másfél éves tárgyalássorozatot követően hosszú távú stratégiai együttműködés veszi kezdetét az OTT-ONE Nyrt. és a TV2 Csoport között, amelynek első elemeként közösen fejlesztik és üzemeltetik a „Spíler Extra” videostreaming alkalmazást. A TV2 Csoport egy komplex nemzetközi piacelemzést követően választotta stratégiai partneréül a vállalatot, amely hazánkban élen jár a streaming megoldások területén – jelenleg a Telenor MyTV szolgáltatás technológiai hátterének biztosításával igazolja, hogy világszínvonalú high-tech megoldásokat kínál.
2018. 10. 12. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezérigazgató a HEINEKEN Hungáriánál

Geert Swaanenburg vezérigazgató személyében új felsővezető irányítja tovább a HEINEKEN Hungária magyarországi tevékenységét 2018. november 1-től. Az új vezérigazgató több évtizedes kereskedelmi tapasztalattal érkezik a magyarországi Heineken élére. Fókuszában a magyar sörgyártás versenyképességének, illetve a hazai alapanyagok és beszállítók szerepének további erősítése áll. Az új vezető fő célkitűzése, hogy megerősítse a magyar vállalat hazai sörpiacon betöltött szerepét.
2018. 10. 12. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

4iG részvényeket vásárolt a Konzum magántőkealap

Tőzsdei, valamint tőzsdén kívüli ügyletek keretében 880 170, a 4iG Nyrt. által kibocsátott 4iG törzsrészvényt vásárolt a Konzum PE Magántőkealap - tette közzé a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2018. 10. 11. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó hírek a Bayer-nek

A Bayer számára kedvező előzetes ítéletet hozott tegnap egy kaliforniai bíró a Roundup nevű gyomirtóval kapcsolatban, amit a Monsanto-tól örökölt meg a cég.
2018. 10. 11. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatja magyarországi tevékenységét a Servier gyógyszergyár

A Servier gyógyszeripari vállalat elkötelezett a magyar kutatás iránt és folytatja magyarországi tevékenységét - mondta Olivier Laureau, a Servier-csoport elnöke a társaság magyarországi gyógyszerkutató intézete alapításának 10. évfordulóján rendezett ünnepségen szerdán Budapesten.
2018. 10. 11. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra módosítja a Wizz Air a poggyászokra vonatkozó szabályzatot

November 1-jével ismét változik a Wizz Air diszkont légitársaság poggyász-szabályzata, aminek alapján minden utas ingyen felvihet legalább egy kézipoggyászt a fedélzetre.
2018. 10. 11. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás