1636 jelölt regisztráltatta magát az iráni elnökválasztáson

Összesen 1636 - köztük 137 nő - jelölt regisztráltatta magát a május 19-i iráni elnökválasztásra szombatig, a jelöltállítási időszak végéig.

Az utolsó pillanatokban vetette fel magát a választáson induló jelöltek listájára Mohammad Bagir Galibaf, Teherán konzervatív polgármestere. Szintén az utolsók között regisztráltatta magát Esak Dzsahangiri, az iszlám köztársaság első alelnöke.
    
A mérsékeltnek, illetve pragmatikusnak tartott Haszan Róháni jelenlegi iráni államfő pénteken jelöltette magát, s így tett Ebrahím Raiszi keményvonalas vallási vezető is, aki a konzervatívok táborában tartott előválasztásokon a legtöbb szavazatot kapta.
   
Ebrahím Raiszi Ali Hameneinek a közeli szövetségese, és időközben már a legfőbb vallási és politikai vezető lehetséges utódjaként emlegetik.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

   
Jelöltette magát a radikális és keményvonalas politikus hírében álló Mahmúd Ahmadinezsád korábbi elnök is, aki saját elmondása szerint ezzel a függetlenként induló Hamid Bageit, egykori helyettesét akarja támogatni.
    

Róháni újraválasztásának esetében bejelentette, hogy nem fogja megbolygatni a 2015 nyarán kötött megállapodást Irán nukleáris programjáról az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával és Németországgal. Az ellenjelöltek ugyanakkor azzal vádolják a hivatalban lévő államfőt és a reformereket, hogy az atomalkuval nem sikerült elérni a kitűzött gazdasági célokat, mivel szerintük a nyugat a büntetőintézkedések feloldását követően továbbra sem hajlandó együttműködni Iránnal. Az olyan konzervatív és keményvonalas jelöltek, mint Ahmadinezsád is a többhatalmi megállapodás felülvizsgálatát, vagy akár felmondását helyezték kilátásba.
   
A jelöltállítást követően a választásokat felügyelő Őrök Tanácsa megvizsgálja, hogy mely jelöltek felelnek meg az előírt feltételeknek és ideológiai kritériumoknak, és április 27-én hirdeti ki az indulók neveit. Az Őrök Tanácsa az eddigi elnökválasztásokon egyetlen nőt sem vett fel a jelöltek végleges listájára.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Trump szerint Hillary Clinton összejátszhatott az oroszokkal

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Twitter-bejegyzésben közvetve azt állította, hogy Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje összejátszhatott az oroszokkal a 2016-os elnökválasztási kampány idején.
2018. 01. 12. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bátorító jel az Észak- és Dél-Korea között folytatott tárgyalás

Bátorító jelnek nevezte az Észak- és Dél-Korea között kedden folytatott magas szintű tárgyalásokat Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki szerint a párbeszéd megkezdése a két Korea közötti kapcsolatok javulása irányába tett pozitív lépés.
2018. 01. 10. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadta az izraeli parlament a boltok szombati nyitva tartását tiltó törvényt

A boltok szombati nyitva tartását tiltó törvényt fogadott el kedden az izraeli parlament a keleti ultraortodoxat tömörítő Sasz vallási párt követelésére.
2018. 01. 09. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington célzott csapásokat fontolgat Észak-Korea ellen

Washington azt fontolgatja, hogy célzott csapásokat mér észak-koreai célpontokra, és abban bízik, hogy emiatt nem robban ki háború a Koreai-félszigeten - jelentette a The Wall Street Journal című amerikai napilapra hivatkozva kedden az Axios című hírportál.
2018. 01. 09. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb szankciókat rendelt el az EU Észak-Korea ellen

Újabb észak-koreai természetes és jogi személyek ellen rendelt el szankciókat hétfőn az Európai Unió, válaszul a távol-keleti ország által végrehajtott kísérleti atomrobbantásokra és rakétatesztekre.
2018. 01. 08. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína hosszú lejáratú vízumokat ajánl külföldi vállalkozóknak

Kína hosszú lejáratú, öttől tíz évig terjedő vízumok kiadását kezdte meg azzal a céllal, hogy külföldi vállalkozókat és a magasan képzett szakembereket csalogasson az országba.
2018. 01. 07. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump stabil zseninek nevezte magát

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben vágott vissza a róla szóló, őt elmarasztaló könyv írójának, s azt írta magáról, hogy "nagyon okos" és "stabil zseni".
2018. 01. 06. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rex Tillerson: A katonai lépés Észak-Korea ellen továbbra is napirenden van

Az esetleges "erőteljes" katonai lépés Észak-Korea ellen változatlanul napirenden van - szögezte le Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a CNN hírtelevíziónak pénteken adott interjújában.
2018. 01. 06. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trumpnak nem sikerült betiltatnia a róla szóló könyvet

Donald Trump amerikai elnöknek nem sikerült elérnie az elnökségéről szóló, volt főtanácsadója, Steve Bannon közreműködésével készült könyv betiltását.
2018. 01. 05. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhülhet az észak-koreai politika?

Matura Tamás Ázsia-szakértő szerint átmeneti enyhülés várható Észak-Korea politikájában azután, hogy a kommunista állam sportolói kijutottak a téli olimpiára, és hogy magas szintre jutottak az ország nukleáris fejlesztései.
2018. 01. 05. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így fog kinézni az Új Kína

A fogyasztás növekedéséből és az innovációból várhatóan az „új Kínára” jellemző, vagyis a fogyasztás bővüléséhez és a szolgáltatáshoz kapcsolódó ágazatok húzzák majd a legnagyobb hasznot, és az előttünk álló három-öt évben itt fog végbemenni a legnagyobb mértékű növekedés. Valószínűleg elsősorban a komoly technológiai ismeretekkel és innovatív termékekkel rendelkező cégek fognak jó eredményeket elérni. Raymond Ma, a Fidelity International Hong Kong-ban állomásozó, több mint 15 évnyi befektetői tapasztalattal rendelkező portfólió menedzsere a kínai részvények 2018-as kilátásait elemezte.
2018. 01. 05. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elmarad a közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlat

Nem tartja meg az Egyesült Államok és Dél-Korea a februári phjongcshangi téli olimpia idejére tervezett, szokásos évi közös hadgyakorlatát - erről egyezett meg csütörtökön telefonon az amerikai és a dél-koreai elnök.
2018. 01. 04. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Irán ezért tett panaszt az ENSZ-nél

Irán levélben tett panaszt szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsánál (BT) és a világszervezet főtitkáránál, António Guterresnél, az iráni belügyekbe történt beavatkozással vádolva az Egyesült Államokat.
2018. 01. 04. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem enyhült az iraki válság 2017-ben

Katonai szempontból Bagdad sikeres évet könyvelhet el 2017-ben, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vereséget szenvedett, a kormányerők pedig ismét ellenőrzésük alá vonták az ország majdnem teljes területét. Ez azonban hatalmas vérontással és pusztítással járt, az ország több térsége romokban, több millióan váltak földönfutóvá, a felekezeti és etnikai viszályok pedig még jobban kiéleződtek.
2018. 01. 04. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington kész további szankciókra Észak-Korea ellen

Washington kész további szankciókra Észak-Korea ellen, ha Phenjan újabb rakétakísérletet hajtana végre - mondta Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete a világszervezet székhelyén, New Yorkban, hozzátéve, hogy az amerikai kormány információi szerint Phenjan újabb rakétakísérletre készül.
2018. 01. 03. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lehet panasz az ázsiai tőzsdei évkezdésre

Erősen kezdték az évet az ázsiai részvénypiacok. A Hang Seng 1,8%-ot, a Shanghai index 1,2%-ot emelkedett. A japán részvénypiac ma és holnap is zárva tart bankszünnap miatt. A mai emelkedéssel a hongkongi tőzsdeindex több mint 21 éves csúcson járt.
2018. 01. 02. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erről szólt a 2017-es év Észak-Koreában

A tavalyi rakéta- és atomkísérletek nyomán nemzetközi szankciókkal sújtott Észak-Korea idén töretlenül, fokozott ütemben folytatta a nemzetközi közösséget aggasztó nukleáris tevékenységét, miközben Phenjan fenyegetésekkel teli, már-már nyomdafestéket nem tűrő módon sértegette Washingtont, aminek következtében még jobban elmélyült a Koreai-félszigetet övező válság.
2017. 12. 31. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország felkészült Putyin következő elnöki ciklusára

Vlagyimir Putyin negyedik elnöki ciklusának előkészítése, a politikai rendszer eszmei alapjainak továbberősítése jellemezte az évet Oroszországban, amit alapvetően meghatározott az Egyesült Államokkal való konfrontáció, így a Nyugattól való részleges elszigetelődés is. Moszkva Keleten elért sikerekkel és a szankciók ellenére is megindult enyhe, ám az emberek zsebe által még alig érezhető növekedéssel vigasztalódott.
2017. 12. 30. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Martin Schulz az év legnagyobb vesztese?

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, Martin Schulz az év legnagyobb vesztese a németek szerint - mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.
2017. 12. 30. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödhet a tokiói tőzsde

A tokiói tőzsde befektetői nagy reményeket fűznek a kínai horoszkóp alapján február 16-án kezdődő kutya évéhez, amikor szintre rendre növekszik az ázsiai térség vezető börzéje.
2017. 12. 29. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás