1,9 milliárdos hitelt venne fel fürdőfelújításokhoz a BGYH

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) 1,9 milliárd forintos hitelt venne fel három fürdő fejlesztéséhez - az erről szóló javaslatot jövő szerdán tárgyalhatja a Fővárosi Közgyűlés.

1,9 milliárdos hitelt venne fel fürdőfelújításokhoz a BGYH

Az 1,9 milliárd forintos összegű hitelből 1,2 milliárdot a Palatinus Fürdő főépületének rekonstrukciójára és téliesítésére fordítanának. Félmilliárd forintot a Széchenyi Gyógyfürdő gépészeti korszerűsítésére, 200 milliót pedig a Paskál Strandfürdő téliesítésére használnának fel. Az előterjesztés szerint a Palatinus Fürdő esetében a tervezett összköltség 2,2 milliárd forint, a Széchenyi Gyógyfürdő esetében 1,5 milliárd, míg a Paskál Strandfürdőben a tervezett munkálatok költsége 1,1 milliárd forint.

 

A Palatinus Fürdő főépületének rekonstrukciója során az eredeti állapotok visszaállítása a cél az oda nem illő épületrészek elbontásával, átépítésével - olvasható. Mint írták, az egész éves üzem két részen valósulhat meg a jövőben: a kültéri termál- és úszómedencék mellé egy wellness egység épül. A főépület eredeti Janáky-féle állapotának visszaállítása mellett egy új alagsori wellness-funkció kialakítása szerepel a tervekben, a szükséges kiegészítő terek megvalósításával: fűtött öltözők, fittnesz-terem, büfé, iroda, gyógyászati és kiszolgáló egységek. A beruházás fő célja, hogy az épület illeszkedjen a Margitsziget új arculatához, szerves része legyen a közelgő hazai rendezésű vizes világbajnokságnak - olvasható a javaslatban.

 

A Széchenyi Gyógyfürdő gépészeti korszerűsítése kapcsán arra hívták fel a figyelmet, hogy egy esetleges leállás, üzemzavar napi 10 millió forint bevételkiesést jelentene. "A működési kockázat magas fokú, ezért a beruházás tovább nem halasztható" - áll az előterjesztésben. A Paskál Strandfürdő téliesítése kapcsán arról írtak, hogy az egész évben működő termálfürdő és a tanmedence kialakítása a korábbi strandfunkció megtartásával szervesen illeszkedik a BGYH stratégiai tervébe, mivel erősíti a társaság piaci pozícióját és növeli a fürdő és a BGYH jövedelmezőségét.

 

A Dagály Fürdő "üzemeltetésének elvesztéséből" származó veszteséget a BGYH az éves nyitva tartással, valamint a gyógyászati szolgáltatások "áthelyezésével részlegesen képes kompenzálni". A javaslat szerint a strand jelenleg kis mértékű veszteséget termel üzemi szinten, az éves működés révén stabilan nyereséges üzemeltetés várható.

Hozzászólások

Újabb belvárosi szórakozóhelyet számoltak fel a rendőrök

Túlszámlázás miatt újabb szórakozóhelyet számoltak fel a rendőrök Budapest belvárosában, huszonegy alkalmazottat előállítottak, közülük ötöt őrizetbe is vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.
2017. 10. 20. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még megfontolják a kötelező kéményellenőrzést eltörlő törvényt

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek pénteken Áder János köztársasági elnök azt a kedden elfogadott törvényt, amely megszüntette a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzését.
2017. 10. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jótékonysági est lesz az Erkel Színházban

Liszt, Schubert és Mozart művei szólalnak meg vasárnap a budapesti Erkel Színházban a Zongoraáriák című esten, amelynek bevétele az Őrzők Alapítványt, a Semmelweis Egyetem II. számú (Túloltó utcai) Gyermekklinika hivatalos alapítványát támogatja.
2017. 10. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelnék a magyarok almafogyasztását

Évről-évre csökken az almafogyasztás, az egy főre jutó fogyasztás 12 kilogramm évente, amit 20-25 kilogrammra kellene növelni, ezért indítottak kampányt a fogyasztás élénkítésére - mondta Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) országos kertészeti osztályának elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.
2017. 10. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában

Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában, a külgazdasági és külügyminiszter szerint a cél az új kolumbiai fejlődési szakasz nyújtotta lehetőségek kihasználása.
2017. 10. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a munkanélküliségi ráta

foglalkoztatottak száma, munkanélküliek száma a munkanélküliségi ráta alakulása
2017. 10. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar hatóságoknak alá kell írniuk a CEU működését lehetővé tevő megállapodást

A magyar hatóságoknak a határidők meghosszabbítása helyett alá kell írniuk a Közép-európai Egyetem (CEU) működését lehetővé tevő, már letárgyalt megállapodást - emelte ki Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője, felszólítva az uniós tagállamok vezetőit, hogy csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcstalálkozójukon gyakoroljanak nyomást az ügyben Orbán Viktor kormányfőre.
2017. 10. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi alma terem Magyarországon

termésmennyiség, ezer tonna
2017. 10. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 600 ezernél is több turista látogatja az Országházat

Idén várhatóan a 600 ezernél is több lesz az Országházat meglátogató turisták száma, közülük az orosz nyelvű idegenvezetést igénylőké minden bizonnyal meg fogja haladni a 20 ezret - jelentette ki Kövér László házelnök a magyar Parlamentet bemutató kiállítás megnyitóján a moszkvai Suszev Építészettörténeti Múzeumban.
2017. 10. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2018 márciusáig megújul a Vakok kertje

Október végéig elindul a Városliget táj- és kertépítészeti megújításának első üteme; a Liget Budapest projekt első lépcsőjében, 2018 márciusáig teljes egészében megújul Magyarország első, speciálisan a vakok és gyengénlátók pihenését és kikapcsolódását szolgáló, csaknem egyhektáros parkrészlete is.
2017. 10. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

40 százalékkal több foglalás érkezett a hosszú hétvégére

Jót tesz a hosszú hétvége a belföldi turizmusnak, közel 40 százalékkal többen foglaltak szállást az átlagosnál, Eger, Budapest és Gyula vendégforgalma lesz a legnagyobb a következő napokban - közölte a Szallas.hu legfrissebb adatai alapján.
2017. 10. 20. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

23 milliárd forintos támogatást kaptak a baromfitartók

A Vidékfejlesztési program keretében 22,6 milliárd forinttal támogatta 207 baromfitartó telep korszerűsítését a Miniszterelnökség.
2017. 10. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző kampány

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző országos promóciós kampány - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2017. 10. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősíteni kell a hungarikumok médiamegjelenítését

A Hungarikum Bizottságnak jövőre az újabb értékek feltárása mellett egyre nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a hungarikumok médiamegjelenítésére, elsősorban a közszolgálati médiában - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a Hungarikumok Klubjának idei harmadik rendezvényén Budapesten.
2017. 10. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos kutatási területen nyert el nemzetközi csúcskonferenciát Budapest

Négy magyar kutatócsoportból álló szervezet, a Wigner fusion nyerte el a világ legnagyobb, fúziós témájú mérnöki konferenciájának rendezési jogát - közölte az MTA csütörtökön az MTI-vel.
2017. 10. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb rekord: a harmadik negyedévben több mint 35.000 állást hirdettek meg

Újabb rekordok dőltek meg a munkaerőpiacon: több mint 35 ezer állást hirdettek meg az elmúlt 3 hónapban a legnagyobb hazai álláskereső portálon. A Profession.hu legújabb, 2017 harmadik negyedéves adatokat feldolgozó riportja szerint alig van olyan szakterület, ami ne küzdene munkaerőhiánnyal.
2017. 10. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol húzta pluszba a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,44 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 39 098,21 ponton zárt csütörtökön.
2017. 10. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zugló nem lehet vesztese a városligeti hétvégi fizetőparkolás eltörlésének

A Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén már döntés születhet arról, hogy hétvégén megszűnik a fizetőparkolás a Városligetnél. Zugló polgármestere mindent meg fog tenni azért, hogy ez a változás ne érintse hátrányosan a kerületet, hiszen a rendelet módosítása a Főváros és Zugló között két hónapja létrejött megállapodásra is hatással lesz.
2017. 10. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A fizetések emelkedése új helyzetet hoz

Magyarország mellett az egész régióban jelentősen emelkednek a bérek, részben a munkaerőhiány miatt. Ugyanakkor nemzetközi példák is vannak, például Kína ma már sokkal drágább ország, mint a kétezres évek elején. A fizetések emelkedése az inflációt is felpörgetheti, emellett hozzájárulhat a gépek és robotok forradalmához is.
2017. 10. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 3,8 százalékos GDP-bővülés, 2,5 százalékos infláció

A Raiffeisen Bank elemzői az idén 3,8 százalékos GDP-bővülésre, és éves átlagban 2,5 százalékos inflációra számítanak - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője a pénzintézet csütörtöki sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
2017. 10. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás