2 milliárdból fejlesztik az újbudai egyházi gimnáziumokat

Több mint 2 milliárd forintból fejlesztik, bővítik a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium és a Szent Margit Gimnázium tornatermeit, sportcsarnokait - jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

2 milliárdból fejlesztik az újbudai egyházi gimnáziumokat

A honvédelmi miniszter felidézte, hogy már a hadtörténelem nagy alakja Clausewitz, aki a "napóleoni háborúk időszakában edződött" is felismerte, hogy egy hadsereg igazi erejét, szellemisége, hite adja. A miniszter szerint ugyanígy az emberi közösségnek is elsősorban hite jelenti az erőt.
   
A jelenlegi világban, amikor más civilizációk veszélyeztetik az európai, keresztény civilizációt, az itt élők életét, akkor kiemelten fontos a keresztény, katolikus templomok építése, intézmények fejlesztése - vélekedett a miniszter, aki szerint: az európai emberek a keresztény hitnek köszönhetik létezésüket és fennmaradásukat is.
   
A Szentimrevárosban lévő két komoly történelmi hagyományokkal rendelkező iskola megújulásáról azt mondta: az összesen több mint 2 milliárd forintos forrást az intézmények tornatermeinek megújítására, sportcsarnokaik fejlesztésére, bővítésére fordítják.
   
Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kitért arra, hogy napjainkban Magyarország és Európa térségére is olyan nyomás nehezedik, amelyre az igazi választ csak az igazi értékek, a keresztény felekezetek, egyházak tudják megadni. Az államtitkár szerint a migrációs nyomás és Brüsszel "egyértelműen kereszténységellenes" politikájára a szükséges választ az jelenti, hogy Magyarországon a kormány politikájában kiemelt figyelmet kap a kereszténység hitbéli és közszolgálati tevékenységének, köztük az egyházak köznevelési feladatainak támogatása.
   
Az Emmi államtitkára elmondta: csak a 11. kerületben mostanáig 2,5 milliárd forintot fordítottak egyházi - többségében római katolikus, kisebb részben református és más kisebb keresztény - közösségek támogatására. Ezek közül példaként emelte ki, hogy 15 millió forintból újulhatott meg a Budai Szent Margit Gimnázium díszterme. A ciszterci Szent Imre templom megújítására 310 millió forintot, a Szent Adalbert plébánia és közösséget 144 millió forinttal támogatták, míg a gazdagréti templom teljes befejezésére legutóbb 800 millió forintot fordítottak - fejtette ki Soltész Miklós, hozzátéve: ezen felül most a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium 1,2 milliárd, míg a Szent Margit Gimnázium fejlesztésére 1 milliárd forintot biztosítanak.
   
A két intézmény fejlesztéseiről szóló újbudai sajtótájékoztatón Szkaliczki Csaba Örs, a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia plébánosa és Vízhányó Zsolt, a Szent Margit Gimnázium igazgatója is részt vettek.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képes

Hozzászólások

Az MNB 9 millió forintra bírságolta a Korona Takarékot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzforgalmi jogszabálysértések miatt 9 millió forintra bírságolta a Korona Takarék Takarékszövetkezetet - közölte a jegybank pénteken honlapján.
2018. 08. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyílt a 32. Mesterségek Ünnepe

Megnyílt a 32. Mesterségek Ünnepe, amelyen mintegy ezer kézműves mester és több száz fellépő mutatkozik be péntektől hétfőig a budai Várban.
2018. 08. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,03 pontos, 0,10 százalékos csökkenéssel, 36 436,96 ponton zárt pénteken.
2018. 08. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 08. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az aszály a fő veszélyforrás ma a magyar mezőgazdaság számára

Az agrárminiszter szerint "az aszály a fő veszélyforrás ma a magyar mezőgazdaság számára".
2018. 08. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezren gondoskodnak a biztonságról augusztus 20-án

Több ezer ember gondoskodik az augusztus 20-ai programokon részt vevők biztonságáról - mondta a kormányszóvivő pénteken Budapesten, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) központjában.
2018. 08. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum

Épül a Szegedi Ifjúsági Centrum, a Szeged-Csanádi Egyházmegye beruházásában megvalósuló létesítmény bokrétaünnepét pénteken tartották.
2018. 08. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

214 milliárd forintos mínuszt könyvelt el az államháztartás

Az államháztartás nettó finanszírozási igénye a második negyedévben 214 milliárd forintot, a negyedéves GDP 2,1 százalékát tette ki, szemben az egy évvel korábbi 21 milliárd forintos, a negyedéves GDP 0,2 százalékának megfelelő igénnyel - jelentette pénteken a pénzügyi számlák adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank.
2018. 08. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már lehet kapni a friss hazai csemegeszőlőt

A tartós meleg miatt idén a csemegeszőlő két-három héttel hamarabb érik, a piacokon, üzletekben már nagy mennyiségben megtalálható a hazai áru - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből.
2018. 08. 17. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Parlagfű pollenkoncentráció Magyarországon - egy ábrán

A napi parlagfű pollenkoncentráció maximumok alakulása (db/m3/nap)
2018. 08. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A nagy Balaton-felmérés - a pihenni vágyók csaknem fele már nem kizárólag nyáron érkezik 

Strandolás és lángos – ez a két dolog jut eszébe a legtöbb embernek a Balatonról. A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös Balaton-felméréséből az is kiderült, hogy a válaszadók 27%-a legalább évente egyszer ellátogat pár napra a magyar tengerhez és 68 százalékuknak volt már része balatoni nyaraláskor szövődött szerelmi kalandban is. És nagyon úgy tűnik, hogy már nem csak nyáron népszerű a Balaton: minden ötödik válaszadó télen is szívesen látogat ide.
2018. 08. 17. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Mi várható ma a tőzsdén?

Iránykeresésre vagy enyhe emelkedésre számít pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó szakértő.
2018. 08. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mozgássérült gyermekek számára nyílt magyar iskola Washington közelében

Konduktív pedagógiai módszerekkel dolgozó magyar iskola kezdte meg működését a Washington közelében lévő Falls Churchben.
2018. 08. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívüli ülést tart ma az Országgyűlés

Ellenzéki kezdeményezésre rendkívüli ülést tart ma az Országgyűlés.
2018. 08. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A tankönyvek 60 százalékát már kiszállították

A 2018-19-es tanévre rendelt tankönyvek 62 százalékát már kiszállították az iskolákba, ez 7,5 millió kötetet jelent - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 08. 17. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Befejeződött az őszi búza aratása

Befejeződött az őszi búza aratása, csaknem 950 ezer hektárról 4,84 millió tonnát arattak le Magyarországon - közölte az agrárminiszter csütörtökön Csornán, a Magyarok kenyere program Győr-Moson-Sopron megyei gyűjtőnapján.
2018. 08. 17. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csalókra figyelmeztet a UPC

Ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a rendőrségnél a UPC Magyarország, mert az elmúlt időszakban megszaporodtak a szolgáltatás átírásával kapcsolatos visszaélések - közölte az infokommunikációs szolgáltató csütörtökön.
2018. 08. 17. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tolnában eddig 35 ezer hektárt ellenőriztek a pollen miatt

Tolna megyében eddig 35 ezer hektárnak, a termőterület 14,5 százalékának parlagfű-borítottságát ellenőrizték a járási hivatalok mezőgazdászai - közölte a Tolna Megyei Kormányhivatal csütörtökön az MTI-vel.
2018. 08. 17. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyárias meleg várható a hosszú hétvégén

Sok napsütés várható az ünnepi hosszú hétvégén 30 fok feletti maximumokkal. Csak helyenként fordulhat elő zápor, zivatar. A szél zivatarok környezetében lehet erős vagy viharos. Az augusztus 20-ai központi rendezvényeket várhatóan nem zavarja meg veszélyes időjárási jelenség - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
2018. 08. 17. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Optimista hangulatban telt a kereskedés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 646,85 pontos, 1,81 százalékos emelkedéssel, 36 472,99 ponton zárt csütörtökön.
2018. 08. 16. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás