200 milliós adócsalást leplezett le a NAV

A NAV gyanúja szerint 200 millió forint adót csalt el egy tizenegy emberből álló borral kereskedő és fuvarozással foglalkozó bűnszervezet. Ügyüket vádemelési javaslattal adták át a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek - közölte Barnáné Horváth Melinda sajtóreferens kedden az MTI-vel.

200 milliós adócsalást leplezett le a NAV

Elmondta: a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói a cég vezetője és öt társa ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, míg további öt ember ellen költségvetési csalás miatt javasoltak vádemelést.
    

A gazdasági társaságok a bevallásaikban szereplő áfát hibajavítóról és relékről szóló fiktív számlákkal csökkentették - áll a közleményben.
    

A gyanú szerint a bűnszervezet nemcsak a hozzájuk köthető cégeknek, hanem más társaságoknak is biztosított hamis iratokat. A hibajavítóról és járművekhez használható relékről kiállított, valótlan dokumentumok előállításához magyar, szlovák, lengyel és cseh cégeket használtak. Az iratokon hazai beszerzést és jellemzően külföldi értékesítést színleltek, hogy az áfabevallásaikban szereplő adót csökkentsék.
   
Az igazságügyi szakértői vélemény olyan esetre is rávilágított, amikor a készletet még be sem szerezték, de a fiktív számlák szerint már el is adták - közölte a sajtóreferens.

 

Mennyi adójóváírás járna nekem éves szinten?

Hozzászólások

Több adózónál talált jelentős adóhiányt a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 79 adózónál tárt fel jelentős összegű adóhiányt tavaly a negyedik negyedévben, közülük 41 társaság, 38 magánszemély - derül ki a hivatal honlapján kedden közzétett, 2018. december 28-i állapotot tükröző adatokból.
2019. 01. 16. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

S.O.S - Már csak ma lehet csoportos adóalanyiságot választani 2019-re!

A 2019. január 1-jétől – bizonyos komplex feltételek teljesülése esetén – a hazai kapcsolt vállalkozások is választhatják a csoportos adóalanyiságot. A cégeknek 2019. január 1–15 között, azaz legkésőbb a mai napon kell az erre vonatkozó nyilatkozatot benyújtaniuk az adóhatóságnak – hívják fel a figyelmet a MAZARS könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szakértői. A szakemberek hozzáteszik: a határidő jogvesztő, azaz a csoportos társasági adóalanyisággal előnyeit az idei adóévben csak az élvezheti, aki legkésőbb ma leadja az ehhez szükséges dokumentumokat.
2019. 01. 15. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

57 milliárd bevétel jön a chipsadóból

Idén 57 milliárd forint bevételt jelent a népegészségügyi termékadó (amelyet chipsadónak is neveznek) az egészségügyi ágazatnak - közölte Joó Tamás egészségügyi közgazdász hétfő este az M1 aktuális csatornán.
2019. 01. 15. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kedvezmény a TAO-ban - 5 napja maradt a nyilatkozat benyújtásáig

A közeli határidő miatt ugyan már nincs sok ideje az érintett cégeknek, de mindenképpen érdemes elvégezniük a belső kalkulációjukat a csoporttagok várható eredményeiről. Az Adóhatóság honlapján már elérhető a megfelelő nyomtatvány, amelyet január 15-ig lehet benyújtani, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
2019. 01. 13. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mit tartogat 2019 a könyvelő szakma számára?

A 2018-as évet tekintve számos új szabályozással és kihívással kellett megküzdenie a számviteli- és könyvelői szakmában dolgozóknak, de vajon milyen változásokat tartogat 2019?
2019. 01. 10. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kedvezmény a TAO-ban - 5 napja maradt a nyilatkozat benyújtásáig

A közeli határidő miatt ugyan már nincs sok ideje az érintett cégeknek, de mindenképpen érdemes elvégezniük a belső kalkulációjukat a csoporttagok várható eredményeiről. Az Adóhatóság honlapján már elérhető a megfelelő nyomtatvány, amelyet január 15-ig lehet benyújtani, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
2019. 01. 10. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még januárban célszerű nyilatkozni az adókedvezményekről

A gyermeket nevelőknek és a fiatal házasoknak célszerű még januárban nyilatkozniuk munkáltatójuknál az általuk igénybe vehető adókedvezményekről, mert a kedvezmények hatása így már a januári jövedelemben jelentkezik - hívja fel a figyelmet szerdai közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).
2019. 01. 10. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszűnt a mobilitási célú lakhatási, és a lakáscélú munkáltatói támogatás adómentessége

Január 1-jétől megszűnt a mobilitási célú lakhatási támogatás és a lakáscélú munkáltatói támogatás adómentessége, továbbá változtak a munkásszállásra vonatkozó szabályok - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján közzétett tájékoztatókban.
2019. 01. 09. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javultak Magyarország külső adósságmutatói

Tovább javultak Magyarország külső adósságmutatói tavaly a harmadik negyedévben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján kedden közzétett fizetésimérleg-jelentés szerint.
2019. 01. 08. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult az idei e-szja rendszer

Elindult az idei e-szja rendszer, már minden aktuális bevallási információ elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
2019. 01. 08. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már meg sem lepődünk - változások az adózásban 2019-ben

Van két jó és két rossz hírünk. Kezdjük a rosszakkal:
2019. 01. 05. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU-n belül Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó

Az EU tagállamai közül Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó, a kormány több speciális adózási formát is kínál a vállalkozásoknak, amelyek idén, az adócsökkentés politikájának köszönhetően, még kedvezőbbé válnak - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.
2019. 01. 04. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az iparűzésiadó-bevétel Kaposváron

Tizenhárom százalékkal, több mint 3,4 milliárd forintra nőtt Kaposvár helyi iparűzésiadó-bevétele 2018-ban az előző évhez viszonyítva, ekkora növekedés ebből az adónemből még nem volt a város történetében - mondta Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester a somogyi megyeszékhelyen csütörtökön.
2019. 01. 04. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén ezek a legjelentősebb adócsökkentések

Az idei adóváltozások közül a legjelentősebb a szociális hozzájárulási adó csökkentése, a hatéves bérmegállapodás értelmében idén júliusban újabb 2 százalékponttal, 19,5 százalékról, 17,5 százalékra mérséklődik ez a munkaadókat terhelő járulék. A változtatás várhatóan 130 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál - mondta Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató közgazdásza csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2019. 01. 03. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

250 millió forint adót próbált eltitkolni egy szójaimportőr

Egymilliárd forint értékben hozott be szóját az országba egy közép-magyarországi vállalkozás, ám az importált áru után nem fizetett adót, ezért a NAV 250 tonna szóját lefoglalt, zárolta a vállalkozás bankszámláját, egyidejűleg büntetőeljárás is indult az ügyben. A vállalkozás több mint 250 millió forint adót nem fizetett be - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2019. 01. 02. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugodt év után csendes év vége a jogalkotásban

A Wolters Kluwer Jogtárának adatai szerint 2018. január 1-je és december 31-e között összesen 849 új jogszabály (törvény, kormány-, miniszteri vagy egyéb rendelet) jelent meg, így további csökkenés figyelhető meg a 2017-es 1192, a 2016-os 1235 vagy a 2015-ös, kereken 1300 jogszabályt eredményező évhez képest.
2019. 01. 02. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szilveszterig választható három kedvező adózási mód

Három, a vállalkozásoknak jelentős adómegtakarítást eredményező adózási mód választásának határideje jár le december 31-én - hívta fel a figyelmet vasárnap a Pénzügyminisztérium.
2018. 12. 30. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Útleveleket hamisító bűnszervezetet ítéltek el

Hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt végrehajtandó és felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki csütörtökön a Pécsi Járásbíróság egy útlevelek hamisításával foglalkozó bűnszervezet tagjaira.
2018. 12. 21. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

A kormány szeretné, ha minél többen választanák a kivát

A kormány azt szeretné, ha egyre több vállalkozás választaná a kisvállalati adót (kivát) - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2018. 12. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyot sikkasztott egy szegedi ügyvéd

Sikkasztás miatt indult eljárás egy szegedi ügyvéd ellen, mert a gyanú szerint saját céljaira használta fel az ügyfelei által rábízott csaknem 70 millió forintot, az ügyészség indítványozta előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
2018. 12. 19. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás