2018-ban mintegy hét évnyi átlagbér kellett egy 70 nm-es új lakás megvásárlásához Magyarországon

Az utóbbi három évben Magyarországon növekedtek a lakásárak a leggyorsabban Európában – állapította meg a Deloitte Property Index. Az európai lakóingatlanok piacára vonatkozó tanulmány szerint az elemzésben vizsgált országok közül a norvég lakások a legdrágábbak, míg a városokat tekintve Párizsban kell a legtöbbet fizetni egy otthonért. Az átlagfizetésekhez viszonyítva legtöbbet a cseheknek, a legkevesebbet pedig a portugáloknak kell dolgozniuk ahhoz, hogy új lakást vehessenek.

2018-ban mintegy hét évnyi átlagbér kellett egy 70 nm-es új lakás megvásárlásához Magyarországon

„Európában a lakóingatlanok ára 2015 óta folyamatosan emelkedik, az egyetlen kivétel ez alól Olaszország, ahol a 2008-as pénzügyi válság óta folyamatosan csökkennek az árak. Az emelkedés mértéke Európában átlagosan évi 5 százalék körül mozgott. Jelentősen kilóg a sorból Magyarország, ahol 2015 és 2018 között közel 35 százalékos volt a drágulás, ami a vizsgált országok között a legmagasabb ütem. 2018-ban összesen négy országban, Magyarországon, Csehországban, Lettországban és Portugáliában nőttek az árak az európai átlag több mint kétszeresével” – emelte ki Kohári Gábor, MRICS, a Deloitte Magyarország ingatlantanácsadási üzletágának vezető menedzsere.
 
A Deloitte Property Index alapján, 16 európai ország lakásárait vizsgálva, a legdrágább ország Norvégia, ahol négyzetméterenként átlagosan 4.043 euróba kerül egy otthon. Franciaország a második 4.016 eurós négyzetméterárral, míg az Egyesült Királyság lett idén a harmadik (3.753 euró/négyzetméter). A legolcsóbb továbbra is Portugália, ahol négyzetméterenként 1.088 eurót kérnek a vevőktől. Magyarországon a lakások négyzetméterára a tanulmány szerint átlagosan 1.323 euró volt 2018-ban. Az éven belüli 13,7 százalékos hazai áremelkedésnél csak a 16,8 százalékos cseh lakásárak növekedése volt magasabb Európában.
 
Párizs volt a legdrágább európai város, ahol négyzetméterenként átlagosan 12.910 euróért lehetett lakást venni. A listán második London, ahol átlagosan 11.185 eurót, a harmadik helyezett Münchenben pedig 8.800 eurót kértek négyzetméterenként a lakóingatlanokért. Budapesten tavaly 1.853 euró volt átlagosan egy négyzetméter lakás ára.

Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!
 
„2018-ban egyébként a 46 város közül a legnagyobb drágulást Ostravában (30,3 százalék) és Barcelonában (29,7 százalék) mértek. A fővárosok közül Prága drágult a legnagyobb mértékben: több mint 22 százalékkal. Budapesten 12,8 százalékos áremelkedést mértek, ami a cseh, a francia és portugál főváros után a negyedik legmagasabb emelkedés volt Európában” – értékelte Kohári Gábor.
 
Annak megállapításához, hogy a fenti árak milyen mértékben terhelik az adott ország állampolgárait, a Deloitte Property Index a 16 európai országnál az átlagos éves bruttó fizetést vette alapul és azt vizsgálta, hogy az adott országban hány évet kell dolgozni egy 70 négyzetméteres új lakás megvásárlásáért.


A lakhatás költségei Portugáliában a legalacsonyabbak, hiszen itt csak 3,8 évre van szükség egy 70 négyzetméteres új lakás megszerzéséhez. A legtöbbet, 11,2 évet, a cseheknek kell dolgozniuk a lakásukért. Magyarországon 7,1 évig kell az éves bruttó átlagkeresetet félretenni egy új 70 négyzetméteres lakás megvételéhez.


A legtöbbet, négyzetméterenként 27,8 eurót Párizs belvárosában kell kifizetni egy bérelt ingatlanért. 10,5 euró átlagos bérleti díjával Budapest 46 európai város közül a 17. legolcsóbb volt.

A lakásfejlesztések felfutásával Magyarország az új építési engedélyek tekintetében az ezer lakosra jutó 3.8-as mutatóval 2018-ra az európai középmezőnybe került, ugyanakkor a használatbavételi engedélyek tekintetében Magyarország az európai mezőny utolsó harmadából jelenleg még nem tudott előrébb lépni. A régióban elfoglalt pozícióink is hasonlóan alakult tavaly, míg Lengyelországban az ezer főre jutó lakásépítési engedélyek száma 5.8 volt, ami több mint másfélszerese a magyar mutatónak, addig a Csehország 3.1-es mutatója ha minimálisan is, de elmaradt a magyar adattól.

„A lakás célú jelzáloghiteleknek a szabadon felhasználható jövedelemhez mért aránya hazánkban 20 százalék, ami a legalacsonyabb egész Európában. Ebből a szempontból még a dinamikus árnövekedés ellenére sem tekinthettük 2018-ban túlfűtöttnek a hazai lakóingatlanpiacot. Ezzel szemben két nyugat-európai országban, Hollandiában és Dániában a jelzáloghitelek volumene az éves szabadon felhasználható jövedelmek összegét is jelentősen meghaladják (193 százalék, illetve 173 százalék). A lakásárak túlzott emelkedése már több európai országban kockázatot jelent, mivel az utóbbi évek tartós emelkedésével már meghaladják a makrogazdasági környezet alapján elfogadható szintet” – tette hozzá Kohári Gábor.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: