2020 után is marad a szarvasmarha-ágazat támogatása

Az Agrárminisztérium (AM) 2020 után fenn kívánja tartani a szarvasmarha-ágazatot érintő, termeléshez kötött támogatásokat, piaci programokat és nemzeti támogatásokat - mondta a tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára pénteken Bonyhádon.

2020 után is marad a szarvasmarha-ágazat támogatása

Juhász Anikó, a XXII. Bonyhádi Állategészségügyi és Állattenyésztési Tanácskozáson tartott előadásában hozzátette: előtérbe fog kerülni a technológiai és a tudásra alapozott fejlesztés, illetve az állategészségügyi feladatok. Kitért arra is, hogy a szarvasmarha-ágazat pozitív piaci folyamatok előtt áll, a török piac stabil, a kivitel nő, az import csökken. A legfrissebb KSH-adatok szerint a magyar szarvasmarha-állomány létszáma a 2017-es 864 ezerről 2018-ra 879 ezerre nőtt.

Ismertetése szerint jelenleg az ágazat szereplői az anyatehenek, a hízott bikák és a tejhasznú tehenek után 44 ezer, 16 ezer és 101 ezer forint termeléshez kötött, nemzeti támogatást kapnak. Átmeneti nemzeti támogatásként húsmarhára 30 ezer, anyatehénre 22 ezer, a szarvasmarha extenzifikációjára 30 ezer forint támogatás jár, a tejtámogatás literenként 5,45 forint.

Az átmeneti nemzeti támogatások 2020-ig biztosan fennmaradnak, 2018-ban tervezik az előlegfizetést, amire október 16-a után kerülhet sor - mondta. Közlése szerint a minisztérium 2019-ben is biztosítja az állatbetegségek megelőzését szolgáló, jelenleg 10,5 milliárd forintos támogatást. Idén 1,5 milliárd jut a vemhes üszők állategészségügyi szolgáltatásaira, gyógykezelésére és immunizálására, 3,6 milliárd forint az elhullott állatok ártalmatlanítására. 2018-ban a tárca 1,3 milliárd forint tenyésztés-szervezési támogatást biztosít, a cél ennek fenntartása.

Juhász Anikó az Európai Unió 2020-tól életbe lépő, Közös Agrárpolitikájáról (KAP) elmondta: a keretösszeg csökkenése elsősorban a vidékfejlesztési támogatásokat érinti, megmaradnak a termeléshez kötött támogatások és a fiatal gazdák támogatása. Beszámolt arról, hogy egy terv szerint minden tagállamnak be kell mutatnia, hogyan kívánja növelni a gazdálkodók tudását. Az unió kutatásfejlesztési alapja számára növekvő forrás áll majd rendelkezésre, ezen belül több mint kétszeresére, tízmilliárd euróra nő az agrártudományok által elhozható összeg.

Mint mondta, új lesz az is, hogy a környezet- és klímavédelem szempontjának közvetlen indikátor értéke lesz, azaz mérhetővé válik az érvényesítése. Az európai fogyasztók szemében az agrárium támogatása csak akkor elfogadható, ha klíma- és környezetvédelmi céloknak megfelel, ez az állattartóknak is különösen a szarvasmarha-tartásnak nagy kihívás - jegyezte meg a helyettes államtitkár.

Hozzászólások

A GDP közel 60 százalékát teszi ki a szerb államadósság

A szerb államadósság június végén a bruttó hazai termék (GDP) 59,7 százalékát tette ki, 24 milliárd euró (mintegy 7760 milliárd forint) volt - közölte a pénzügyminisztérium hétfőn.
2018. 08. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Augusztus 20-a sokat változott az elmúlt évszázadokban

Kevés ünnepünk van, amely annyit változott az évszázadok során, mint augusztus 20. - mondta Tátrai Zsuzsa néprajzkutató az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
2018. 08. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kivándorlási válság van Magyarországon?

Az MSZP elnökségi tagja szerint kivándorlási válság van Magyarországon. Hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Bihal Dávid azzal érvelt, hogy az utóbbi években többen hagyták el az országot, mint ahányan a honfoglaláskor ide érkeztek.
2018. 08. 20. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban álltak a nyugat-európai tőzsdék reggel

Pluszban álltak a vezető európai tőzsdék hétfőn reggel, miután jórészt erősödéssel zártak az ázsiai börzék.
2018. 08. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minimálisan gyengült a forint

Minimálisan gyengült a forint a főbb devizákhoz képest hétfőn reggel a bankközi devizapiacon péntek estéhez képest.
2018. 08. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az amerikai elnök volt ügyvédje ellen nyomoznak

Donald Trump amerikai elnök volt ügyvédje, Michael Cohen ellen 20 millió dolláros csalás miatt nyomoznak - írta a The New York Times című lap.
2018. 08. 20. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Országszerte kánikulára figyelmeztetnek

A tartós hőség miatt csaknem az egész országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre.
2018. 08. 20. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Díjakat adtak át a Mesterségek Ünnepén

Díjakat adtak át vasárnap népművészeknek, műhelyeknek vasárnap a Mesterségek Ünnepén a budai Várban.
2018. 08. 20. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb amerikai szankciók jöhetnek Törökországgal szemben

Tarik Demirkan Törökország-szakértő szerint valószínűleg újabb szankciók jönnek az Egyesült Államok részéről Törökországgal szemben és Ankara készül valamire, de még nem tudni, mire.
2018. 08. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi görögdinnye terem itthon - egy ábrán

A görögdinnye termésmennyisége, 2000-2016
2018. 08. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult Oroszország és Németország viszonya

Sokkal jobb Oroszország és Németország viszonya, mint néhány hónapja volt - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő vasárnap reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 08. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rengeteg ember látogatott ki a Magyar Ízek Utcájára

Több tízezer ember kapcsolódott Budapesten a szombat délelőtt kezdődött Magyar Ízek Utcája programsorozathoz - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő vasárnap a közmédiával.
2018. 08. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több ezer virág és táncos Magyarország legnagyobb karneválján

Tizenhat virágkocsi, köztük egy óriás virágtigris vonul majd végig augusztus 20-án az idei, sorrendben 49. debreceni virágkarneválon, a kompozíciók elkészítéséhez több százezer élő és száraz virágot használtak fel, köztük azt a 670 ezer szál dáliát, ami Hollandiából érkezett a cívisvárosba. A tapasztalatok szerint augusztus 20-án megduplázódik Debrecen több mint 210 ezres lélekszáma.
2018. 08. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

400 milliós felújítás az ősgyepes lovaspályán

Az elmúlt harminc év legnagyobb fejlesztése valósult meg az üzemeltetők és a kormány közös támogatásának, erőfeszítésének köszönhetően, s így újulhatott meg az ország egyetlen ősgyepes lovaspályája - mondta Budai Gyula miniszteri biztos Kiskunhalason, a Hirling József Lovaspark fejlesztéseinek avatóján.
2018. 08. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 08. 20. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Senki nem nyert a hatos lottón ezekkel a furcsa számokkal

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 08. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az állatoknál a tűzijáték sokkhatást okozhat

Valóságos sokkhatást okoz a tűzijáték az állatoknál; az augusztus 20-ai tűzijáték miatt a kutyák és a macskák elszökhetnek, de félelmükben támadhatnak is - hívta fel a figyelmet az Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2018. 08. 19. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Összművészeti fesztivált tartanak Szentendrén

Koncertek, beszélgetéssorozat, műterem látogatás, filmvetítés és irodalmi est is várja az érdeklődőket a MANK Galéria és a Szentendrei Régi Művésztelep első összművészeti fesztiválján, amelyet augusztus 24-én és 25-én rendeznek meg.
2018. 08. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérséklődik a meleg

A következő napokban is sok lesz a napsütés, többfelé 35 fokos meleg valószínű. A hét második felében várható egyre többfelé zápor, zivatar, vasárnap néhol már csak 22 fokig melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2018. 08. 19. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi lesz a jövő hét makronaptárának legfontosabb eseménye ?

A jövő hét makronaptárának legfontosabb eseménye a jegybank augusztusi kamatmeghatározó ülése lesz, emellett kiskereskedelmi, kereseti statisztikák és az államháztartás július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató is megjelenik.
2018. 08. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás