2,5 milliárd forintból megújul a Jahn Ferenc Kórház pesterzsébeti szakrendelője

Több mint 2,5 milliárd forintos fejlesztési forrást biztosít a Jahn Ferenc Kórház részeként működő pesterzsébeti, Ady Endre utcai szakrendelő fejlesztésére a kormány - tájékoztatta a kórház az MTI-t.

2,5 milliárd forintból megújul a Jahn Ferenc Kórház pesterzsébeti szakrendelője

Közleményükben ismertették: a pesterzsébeti intézményben 24 szakrendeléssel és 2 gondozóval látják el a betegeket, többnyire két műszakban. A szakrendelő vonzáskörzetébe több mint 80 ezer ember tartozik, azonban a kardiológiai szakrendelésnek 316 ezer ember ellátását kell biztosítania.

A szakrendelőben tavaly csaknem 192 ezer esetet láttak el. Mint írták, az intézmény építészeti-műszaki fejlesztését alapvetően az indokolja, hogy az átfogó felújítás az elmúlt 50 évben elmaradt. A külső hőszigetelésen és a nyílászárók cseréjén túl mindössze kisebb, karbantartó jellegű, az alapközműveket nem érintő felújításokat végeztek. Az eszközpark átfogó fejlesztése lehetővé teszi a meglévő járóbeteg-szakellátások színvonalának javítását, valamint új ellátások megjelenését.

A tervezett fejlesztés legfontosabb elemeit ismertetve felsorolták az épület átfogó felújítását, villamos-, cső- és csatornahálózatának teljes cseréjét, központi légtechnika kialakítását, a szakrendelések orvosi műszereinek korszerűsítését. A fejlesztés eredményeként az orvostechnikai eszközök átlagéletkora a jelenlegi 16,59 évről 1,31 évre csökken. A fejlesztések végrehajtásának irányítását és a szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítását a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet fenntartója, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ végzi.

Hozzászólások

Vizsgálják a szennyezett valsartan hatóanyagú gyógyszereket

Vizsgálja az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), milyen hatásokat fejthet, fejthetett ki a szennyezett valsartan hatóanyaggal előállított készítmények szedése.
2018. 08. 15. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Riasztást adtak ki a parlagfű miatt!

Az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) másodfokú riasztást adott ki a magas pollenkoncentráció miatt, mivel a parlagfű komoly tüneteket okozhat az allergiásoknak - tették közzé az OKI Facebook-oldalán hétfőn.
2018. 08. 14. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így vészelje át a kánikulát!

A nagy hőség hatására a szervezetünkben különböző rendellenességek léphetnek fel. Vészjelzések: fejfájás, rosszullét, szédülés, szapora szívverés, eszméletvesztés.
2018. 08. 13. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rossz hír az allergiásoknak: jelentős parlagfűpollen-terhelés várható

Az idén jelentős parlagfűpollen-terhelést kell elviselnie annak a mintegy 2,5 millió embernek, akik Magyarországon parlagfű allergiától szenvednek - mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2018. 08. 07. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyelőre nem vezetik be a sziesztát

Regős Gábor közgazdász, a Századvég Alapítvány elemzője szerint egyelőre nincs létjogosultsága a szieszta bevezetésének, mert csupán két-három olyan hét van egy évben, amikor elviselhetetlen a hőség.
2018. 08. 07. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A gyulladt fogra is hatással lehet a nagy meleg

A krónikus gyulladásban lévő fogak a nagy melegben belobbannak, könnyebben feldagad az ember arca - mondta Joób-Fancsaly Árpád osztályvezető egyetemi docens az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
2018. 08. 06. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új képzés segíti a védőnők munkáját

Laktációs (szoptatási tanácsadó) képzést indít a jövőben a kormány, hogy ezzel is segítse a védőnők munkáját, a programot az akkreditációs képzésbe illesztik - mondta az egészségügyért felelős államtitkár az anyatejes táplálás világnapjához kapcsolódó sajtótájékoztatóján pénteken, Budapesten.
2018. 08. 06. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új megoldás az allergia elleni harcban

A levegő tisztításával kímélhetik allergiás vendégeiket a szállodák és éttermek – az új módszer segítségével a kórokozók, allergének és egyéb szennyezőrészecskék 99,97 százalékát szűrhetik ki. Így nemcsak az allergiásoknak lesz könnyebb, de a vírusok terjedése is meggátolható. Az egészségesebb környezet mellett a vendéglátóhelyek egyúttal megszűntethetik a kellemetlen szagokat, csökkenthetik a takarítási költségeket. Miközben a vendégek elégedettek lesznek, a munkatársak betegségekből adódó hiányzása is csökken.
2018. 08. 03. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeptembertől új vezetője lesz a Róbert Károly Magánkórháznak

A MedAlliance Holding, mint a Róbert Károly Magánkórház új tulajdonosa átalakította a társaság vezetési szerkezetét, és a korábbi rendszer helyett a gyorsabb döntéshozatalt segítő vezérigazgatói irányítási rendszer mellett döntött.
2018. 08. 03. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétfőtől visszavihetők a patikákba a szennyezett vérnyomáscsökkentő gyógyszerek

Hétfőtől visszavihetők a gyógyszertárakba a szennyezett valsartan hatóanyagú vérnyomáscsökkentő készítmények a patikákba - mondta Szolyák Tamás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán kedden.
2018. 07. 31. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A hőség miatt magasabb fokozatba kapcsolt a szociális és egészségügyi hálózat

A hőség miatt kiadott vörös kódot követően magasabb fokozatba kapcsolt a szociális és egészségügyi hálózat - mondta Rétvári Bence az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
2018. 07. 31. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elégedettebbek a sportos nők egy felmérés szerint

A 18-59 éves magyar nők közül azok elégedettebbek a testükkel, akik rendszeresen mozognak vagy kiegyensúlyozottabban, egészségesebben táplálkoznak – derül ki az NRC piackutató és az Intheline karcsúsítókrém márka közös felméréséből. A nők nagy része azt nyilatkozta, hogy kerüli az alkoholos italok fogyasztását és a dohányzást, vélhetően azért is, hogy formában legyenek. Míg a különböző fogyasztótablettákat inkább mellőzik. Életmódtól függetlenül azonban vannak olyan megoldások, amelyek mindenkinek segíthetnek a csúcsforma elérésében.
2018. 07. 29. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Július 30-ig elkészülhet a nemzeti rákellenes program

Július 30-ára végleges formájában is elkészülhet a nemzeti rákellenes program - közölte az Országos Onkológiai Intézet (OOI) szombaton az MTI-vel.
2018. 07. 28. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ultrahangkészülékeket vásárolt a keszthelyi kórház

Több mint 47 millió forintos pályázati összegből kiemelt szintű radiológiai, valamint aneszteziológiai-intenzív ultrahangkészüléket vásárolt a keszthelyi kórház, az utóbbi a válságos állapotú betegek ellátásainak kockázatait is csökkenti - közölte az egészségügyi intézmény az MTI-vel.
2018. 07. 28. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már tüneteket okoz a parlagfű

Már tüneteket okoz a parlagfű - hívta fel a figyelmet pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményében az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI), kiemelve: az idei parlagfűszezonra jellemző a korai pollenszórás, a hatékony védekezés érdekében az allergiásoknak javasolt mihamarabb felkeresni orvosukat.
2018. 07. 27. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétmilliárddal több jut meddőségi kezelésekre

A kormány kiemelt célja, hogy támogassa a magyar párok gyermekvállalását, valamint javuljon az érintettek hozzáférése a meddőségi kezelésekhez. Ezért idén és jövőre összesen 4,5 milliárd forintot biztosít erre a célra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.
2018. 07. 27. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a tanácsok segíthetik átvészelni a kánikulát!

A nagy hőség hatására a szervezetünkben különböző rendellenességek léphetnek fel. Vészjelzések: fejfájás, rosszullét, szédülés, szapora szívverés, eszméletvesztés.
2018. 07. 26. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Orvoshiány Németországban

Tízezer orvos hiányzik Németország kórházaiból és rendelőiből - jelentette ki a Rheinische Post című düsseldorfi regionális lapnak adott hétvégi interjúban Andreas Gassen, a német szövetségi orvosi kamara (KBV) elnöke.
2018. 07. 22. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magánkórház nyílt a Buda Centerben

Irodaházból többfunkciós létesítménnyé vált a Buda Center. Az S IMMO által üzemeltetett épületben alakította ki új központját az Emineo, Magyarország első mozgásszervi magánkórháza, amely több mint 1300 négyzetméteren nyújt magas színvonalú járó- és fekvőbeteg-ellátást. A bérleti megállapodás révén a Buda Center immár teljes kihasználtsággal működik.
2018. 07. 21. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a zöldségek és gyümölcsök segítik megvédeni a bőrt napozás közben

A színes zöldségek és gyümölcsök segítik megvédeni a bőrt a napozás káros hatásaitól - mondta Bálint Márta, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának tanszékvezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.
2018. 07. 19. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás