30 százalékkal nőttek Törökország turisztikai bevételei

Törökország turisztikai bevételei az év első felében megközelítették a 11,5 milliárd dollárt, ami 31 százalékkal több, mint a tavalyi év első hat hónapjában elért érték - közölte kedden a török kulturális és idegenforgalmi minisztérium.

30 százalékkal nőttek Törökország turisztikai bevételei

A beszámoló szerint a külföldi turisták száma június végéig meghaladta a 16 milliót, ami 30,4 százalékos növekedés 2017 azonos időszakához képest. A külföldről hazalátogató törökök száma 2,9 millióra rúgott, ez pedig 21,9 százalékkal több mint a tavalyi érték. A külföldiek és a hazalátogató törökök aránya nagyjából 85 és 15 százalékos arányban oszlik meg. A kettő súlyozott átlaga alapján a turisták számában együttesen 29 százalékos növekedés volt.
   
A legtöbb külföldi Oroszországból, Németországból és Iránból érkezett Törökországba. Oroszországból 2 millió 378 ezer 439-en, Németországból 1 millió 560 ezer 251-en, Iránból pedig 1 millió 142 ezer 111-en. Az orosz és a német turisták számában a növekedés 40,56, valamint 25,15 százalék volt.
   
A magyarok közül június végéig 38 ezer 431-en keresték fel Törökországot, ami 46,84 százalékkal több a múlt évinél. Csak júniusban 47,6 százalékos a növekedés, a múlt hónapban ugyanis 16 ezer 769 magyar utazott a kis-ázsiai országba, míg tavaly 11 ezer 361, 2016 júniusában pedig 8875.
   
Törökországba a legtöbben továbbra is Isztambulon vagy Antalyán keresztül lépnek be. Június végéig Isztambulba 5 millió 981 ezer 277-en, míg Antalyába 4 millió 572 ezer 705-en érkeztek. A harmadik legnépszerűbb belépési pont Edirne tartomány, ott 1 millió 431 ezer 748-an léptek be.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
A statisztikai adatok szerint egy külföldi átlagosan 629 dollárt, míg egy hazalátogató török átlagosan 877 dollárt költött üdülése során.
   
A kis-ázsiai ország egy másik népszerű idegenforgalmi célpontjába, Kappadókiába is nagyon sokan érkeznek. A történelmi régióba 2018 első hat hónapjában 1 millió 236 ezer 355-en látogattak el, ami 36 százalékkal haladja meg az előző évi, és 83 százalékkal a 2016-os értéket.
   
Az Anadolu török állami hírügynökség keddi jelentése szerint a délkelet-törökországi Sanliurfa tartományt is jóval többen keresik fel, amióta július elején az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) felvette a világörökségi listára Göbekli Tepét, a világ legrégebbi ismert, mintegy 12 ezer éves templomát. A leletek tanúsága szerint Göbekli Tepe ("Pocakos-domb") azonban nemcsak templom, hanem egyben a világ legrégebbi szobrászműhelye, és így a "képzőművészet bölcsője" is.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT

 

Sanliurfában a nyári hónapokat a rendkívüli meleg miatt turisztikai szempontból "halott szezonként" tartják számon. Míg korábban ez az évszak a szállodák számára 20-30 százalékos telítettséget jelentett, addig idén - főként a belföldi turisták fokozott érdeklődésének köszönhetően - tavasszal a 60-70 százalék volt a jellemző.
    

Törökország az év végéig 40 milliót meghaladó turistára és legalább 32 milliárd dollár idegenforgalmi bevételre számít. Az eddigi legjövedelmezőbb évben, 2014-ben mintegy 36,8 millióan üdültek Törökországban.

Hozzászólások

Ön is többet költött a nyaralásra?

2017-ben többet költöttünk nyaralásra és több időt is töltöttünk kikapcsolódással, mint egy évvel korábban. Az Intrum legújabb Európai Fogyasztói Fizetési jelentéséből megállapítható, hogy a magyarok figyelnek arra, hogy ne hitelből vagy kölcsönkért pénzből menjenek vakációra.
2018. 08. 13. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén nyáron fellendült London turizmusa

London turizmusát fellendítette a Nagy-Britanniában szokatlanul meleg nyár, több nevezetesség is növelni tudta látogatói számát az előző évihez képest.
2018. 08. 12. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapesti járatokat is törölt a Ryanair a pénteki sztrájk miatt

Budapesti járatokat is törölt a Ryanair a légitársaságnál pénteken, több országban zajló munkabeszüntetés miatt.
2018. 08. 10. 09:11
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb rekordévre számítanak a német idegenforgalomban

Újabb rekordévre számítanak a németországi idegenforgalomban az idei első fél év csütörtökön megjelent adatai alapján, amelyek szerint a belföldi és a külföldi vendégek száma is jelentősen emelkedett a szálláshelyeken.
2018. 08. 10. 06:33
Megosztás:
Hozzászólások:

A Ryanair németországi és hollandiai pilótái is sztrájkolnak pénteken

Sztrájkot hirdettek péntekre a Ryanair diszkont légitársaság németországi és hollandiai pilótáinak szakszervezetei is, csatlakozva a cég írországi, svédországi és belgiumi pilótáinak munkabeszüntetéséhez.
2018. 08. 09. 12:01
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint két és félszeres a forgalomnövekedés a szállodákban

Több mint két és félszeres a forgalomnövekedés az augusztus huszadikai hosszú hétvégén a tavalyihoz képest a Szállás.hu adatai szerint a magyarországi szálláshelyeken. Egy átlagos augusztusi hétvégéhez viszonyítva pedig több mint duplájára nő a forgalom.
2018. 08. 08. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyivel több magyar turista látogatja Horvátországot

Horvátországban több mint 7 százalékkal több magyar turistát regisztráltak az idén az év első hét hónapjában - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője hétfőn az MTI-t.
2018. 08. 08. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

37 millió turistát fogadott eddig Spanyolország

Spanyolország 37,1 millió külföldi turistát fogadott az idei első fél évben, 1,8 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) szerdán.
2018. 08. 02. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az adóhatóság sok szabálytalanságot talált a balatoni vállalkozásoknál

A Balatonnál július közepén tartott egyhetes ellenőrzéssorozat alatt minden negyedik vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, akik csaknem háromezer vizsgálatot végeztek el - közölte a NAV az MTI-vel szerdán.
2018. 08. 01. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Országszerte zsúfoltak a fürdők és strandok

Többen fürdőznek, országszerte magas a fürdők látogatottsága, sok a belföldi és külföldi vendég - számolt be Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke az MTI érdeklődésére kedden.
2018. 07. 31. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több pénz jut idén nyaralásra

A magyarok 60 százalékának van lehetősége hosszabb-rövidebb pihenésre idén. Az üdülésre az előző évhez képest 15 ezer forinttal több, átlagosan 162 ezer forint jut háztartásonként – derül ki a Budapest Bank megbízásából készített, évről-évre ismétlődő, reprezentatív kutatásból[1]. A nyaralók többnyire belföldi úti célt választanak, egyharmaduk azonban külföldre is eljut. A Balaton továbbra is népszerű desztináció, a 30 évnél idősebbek számára viszont az egyéb belföldi helyek vonzóbbak.
2018. 07. 31. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mekkora a magyar fürdők forgalma - egy ábrán

A fürdőhelyek személyforgalma Magyarországon, ezer fő
2018. 07. 27. 11:20
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok kétharmada végigdolgozza a nyarat

Hogyan és hol nyaralunk? Mennyit költünk nyáron szabadságra? Több vagy kevesebb napot töltünk a munkahelytől távol, mint tavaly? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Jófogás online kérdőíve, amit egy nap alatt közel nyolcezren töltöttek ki.
2018. 07. 25. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mire figyeljünk szállásválasztáskor? – 5 szuper tipp belföldi nyaraláshoz

Sokan belföldre tervezik a nyaralásukat, ami nem véletlen, hiszen ez többnyire kevesebb szervezéssel, rövidebb utazással jár, és már itthon is jobbnál jobb helyek közül választhatunk. Hogyan tegyük tökéletessé a belföldi vakációt? Szabó Linda, a hévízi NaturMed Hotel Carbona szakértője abban segít, hogy milyen szempontokat mérlegeljünk belföldi szállásválasztáskor.
2018. 07. 25. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magánszállások fejlesztéseit támogatták Hévízen

Harmadszor hirdetett minőségfejlesztési pályázatot magánszállások tulajdonosainak Hévíz önkormányzata és turisztikai szervezete; két év alatt mintegy 50 százalékkal bővült a kiadó szobák vendégforgalma - tájékoztatta a Hévíz TDM Egyesület kedden az MTI-t.
2018. 07. 24. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén több pénz jut nyaralásra?

A magyarok 60 százalékának van lehetősége hosszabb-rövidebb üdülésre idén, erre az előző évinél 15 ezer forinttal több, átlagosan 162 ezer forint jut háztartásonként - derül ki a Budapest Bank megbízásából készített reprezentatív kutatásból.
2018. 07. 24. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A poggyászok késése esetén is jár kártérítés a légitársaságoktól

A poggyászok késése esetén is jár kártérítés a fogyasztónak a légitársaságtól, nem csak a csomagok sérülése, elvesztése után - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-hez hétfőn küldött közleményben.
2018. 07. 24. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Cégautó, céges telefon, céges bankkártya használata nyaralás alatt

Egy nyaraláson sokat lehet spórolni, kezdve azzal, hogy csak a telekre ugrunk ki, vagy lemegyünk a Balatonra, esetleg külföldre utazunk, szállodába megyünk vagy apartmanba, étteremben eszünk vagy magunk főzünk. A spórolás mellett felmerül az is, hogyan használhatjuk fel ésszerűen a rendelkezésre álló erőforrásokat. Például céges autót, céges üzemanyagkártyát, céges telefont. Néha nagyon hasznos lehet ezeket igénybe venni, de nem árt pontosan tudni, melyik mire használható.
2018. 07. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vakációzik a család: hogyan ne vesszünk össze a nyaralás alatt?

A nők jobban keresik az élményeket, míg a férfiak inkább passzív kikapcsolódással töltődnek fel nyaraláskor. A Groupama Biztosító legfrissebb kutatása szerint a nők és a férfiak elképzelése a pihenésről vagy a nyaralás alatti időtöltésről több szempontból is eltér, melyre érdemes akár előre felkészülni.
2018. 07. 23. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar utazók fele köt csak biztosítást

A magyaroknak körülbelül a fele köt biztosítást utazás esetén, a nyugat-európai országokban jóval magasabb ez az arány - hívta fel a figyelmet Gilyén Ágnes, a Europe Assistance Magyarország szóvivője az M1 aktuális csatornán szombaton.
2018. 07. 22. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás