37 milliárd forintos beruházást indít a Bosch

A Bosch 37 milliárd forintból 90 ezer négyzetméterrel bővíti fejlesztési központját Budapesten, az építkezés 2021-ben ér véget.

37 milliárd forintos beruházást indít a Bosch

A Bosch Budapesti Fejlesztési Központ Campus II. keddi alapkőletételén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a vonzó befektetési környezetet biztosító országok maradhatnak versenyképesek, mivel a világgazdasági átalakulás tempóját diktáló vállalatoknak csak ezekben éri meg kidolgozni és alkalmazni az új technológiákat.    

Magyarországra a digitális ipari forradalom jelentős hatást gyakorol, mivel közepes méretű és rendkívül nyitott gazdaságként a külső tényezőkre különösen érzékeny - mondta. A miniszter szerint a további sikerek érdekében el kell érni, hogy a beruházók ugyanúgy hozzanak ide fejlesztő kapacitásokat, ahogy korábban hagyományos termelőegységeket telepítettek.
    

Magyarország - mint mondta - jól képzett munkaerőt és alacsony adókat kínál, továbbá kiemelt támogatásban részesíti azokat, akik jelentős hozzáadott értéket teremtő üzemeket hoznak. A kormány emellett arra is törekszik, hogy a térségben élen járjon a technológiai feltételek megteremtésében, például az internet kiépítésében az ország minden részén - közölte.    


Szijjártó Péter kiemelte, hogy a világszinten is meghatározó jelentőségű Bosch olyan beruházást hoz Budapestre, amely a Magyarország számára különösen fontos - tavaly 8 ezer milliárd forint belföldi termelési értéket meghaladó - autóipar fejlesztési kapacitásait bővíti. A magyar mérnöki tudásra alapozó létesítmény a Bosch második legnagyobb európai fejlesztési központjaként az elektromos és az önvezető autók fejlesztésének új lehetőségeit teremti meg, ráadásul 10 ezer négyzetméteren tesztpálya is épül mellé - tette hozzá.
   
A miniszter szerint a Bosch és Magyarország stratégiai szövetségét a kölcsönös előnyök is erősítik, hiszen a német cég tavaly 1300 milliárd forint bevételt ért el itt, a magyar gazdaság pedig két év alatt 130 milliárd forint Bosch-beruházással gyarapodott és 14 felsőoktatási intézmény köthetett együttműködési megállapodást a vállalattal.    

Daniel Korioth, a magyarországi Bosch-csoport vezetője stratégiai jelentőségű beruházásnak nevezte a budapesti központ bővítését, mivel az erősíti a cég elkötelezettségét Magyarország mellett. A Bosch mint beruházó tehetséges, jól képzett munkavállalók tömegét találja itt, és érdekes szakmai kihívást jelentő megbízásokat kínál számukra - tette hozzá.    

A Bosch budapesti fejlesztési központjának vezetője közölte, hogy a csaknem két és félezer mérnököt foglalkoztató létesítmény nagyszabású fejlesztésekre is önállóan alkalmas. Oliver Schatz hozzátette, hogy a most kezdődő bővítés mindezt egyedülálló műszaki lehetőségekkel bővíti, és biztosítja a kreatív mérnöki munka feltételeit.    
   
Klaus Peter Fouquet, a Robert Bosch AG elnöke hangsúlyozta, hogy Magyarország mind a gyártásban, mind a fejlesztésben kulcsfontosságú a Bosch számára. Utóbbi területre a cég csaknem 55 milliárd forintot fordított tavaly belföldön, a több mint 13 ezer magyarországi alkalmazottból 2600-an kutatási és fejlesztési területen dolgoznak - tette hozzá. A vállalat vezetője a beruházástól azt várja, hogy hosszú távú növekedést biztosít és magasan képzett munkavállalók számára teremt csaknem kétezer álláshelyet.
    

A Bosch idén ünnepli első magyarországi kirendeltségének 100. évfordulóját. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi cég Magyarországon 9 leányvállalat működtetésével a legnagyobb külföldi ipari munkaadó. A Bosch globális árbevétele tavaly meghaladta a 78 milliárd eurót.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 09. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 09. 23. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyetemistákat segítő intézkedési csomagot dolgozott ki a Párbeszéd

Egyetemistákat segítő intézkedési csomagot dolgozott ki a Párbeszéd.
2018. 09. 23. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több százan vettek részt a Magyar Kerékpárosklub szombati felvonulásán

Több százan vettek részt a Magyar Kerékpárosklub szombati felvonulásán, amit azért tartottak, hogy a pesti Duna-parton gyalogos közösségi terek és kerékpársávok jöjjenek létre. A többsávos autóforgalom és a parkolók miatt gyalog és kerékpárral szinte megközelíthetetlen a vízpart, aminek elérhetőbbé tételével a világ egyik legjobb köztere jöhetne létre, mondták.
2018. 09. 23. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb hidegfront érkezik

Viharos széllel újabb hidegfront érkezik a jövő hét elején, eső is várható, de sok lesz a napsütés is. Helyenként 20, míg másutt inkább 15 fok körül alakulnak a maximumok, a leghidegebb órákban viszont néhol fagyra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2018. 09. 23. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy pszichológus szerint ezért vagyunk magányosak

A valódi kapcsolatok hiánya és a virtuális kapcsolatok erősödése a jellemző napjainkban - mondta Földi Rita klinikai szakpszichológus, akit a "társas magányról" kérdeztek az M1 aktuális csatornán szombaton.
2018. 09. 23. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 1800 panasz érkezett az oktatási jogok biztosának hivatalához

Több mint 1800 panasz érkezett Aáry Tamás Lajos, oktatási jogok biztosának hivatalához tavaly, az elmúlt évekhez hasonlóan az ügyek többsége a köznevelés területéről futott be.
2018. 09. 23. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rossz hatással volt az időjárás a hagymafélékre

Rossz hatással volt a száraz időjárás a hagymafélék és a burgonya termesztésére, miközben jó évet zárt a napraforgó és a paradicsom - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója vasárnap az M1 aktuális csatornán.
2018. 09. 23. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a héten a BÉT forgalma

Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 35 783,48 ponton zárt pénteken, 485,69 ponttal, 1,34 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél.
2018. 09. 23. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig lesz makroadat a jövő héten

Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, egyebek közt munkaerőpiaci statisztikát, valamint az ipari termelői árak alakulását publikálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 09. 23. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ki nyert, mivel nyert a héten a hazai tőzsdén? Körkép

Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 35 783,48 ponton zárt pénteken, 485,69 ponttal, 1,34 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél. A részvénypiac heti forgalma meghaladta a 61,1 milliárd forintot az előző heti közel 52,9 milliárd forint után.
2018. 09. 23. 10:01
Megosztás:
Hozzászólások:

A fiatalok egyre tudatosabban készülnek a nyugdíjas évekre

Derűlátóbban gondolnak és tudatosabban készülnek a tízen- és a huszonévesek a nyugdíjas évekre, mint az idősebb nemzedék - derül ki az OTP Nyugdíjpénztár legfrissebb felméréséből.
2018. 09. 23. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Belassul Star Wars-filmek megjelenése

"Némi lassulásra" számíthatnak a Star Wars-filmek rajongói a széria következő részeinek és a Csillagok Háborúja-univerzumhoz tartozó különálló filmek megjelenésében is - mondta el a Bob Iger, a Disney vezetője a The Hollywood Reporter című filmes portálnak.
2018. 09. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A családokról és a demográfiáról lesz szó a nemzeti konzultáción

Az októberi nemzeti konzultáció két legfontosabb témaköre a családok és a demográfia lesz, hogy a kormány lássa, milyen intézkedésekkel lehetne segíteni a kívánt gyermekek megszületését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
2018. 09. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi erdőterület van hazánkban? - egy ábrán

erdőterület összesen, ezer hektár
2018. 09. 23. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az amerikai igazságügyi miniszterhelyettes Trump elnök elmozdításán munkálkodott

Rod Rosenstein amerikai igazságügyi miniszterhelyettes Donald Trump elnök elmozdításán munkálkodott és azt akarta, hogy titokban rögzítsék az elnök szavait - közölte péntek délután internetes oldalán a The New York Times.
2018. 09. 23. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még egy medvetámadás Romániában

Súlyosan megsebesített egy mezőn dolgozó 53 éves férfit egy medve a székelyföldi Csíkszentkirály határában - közölte a Maszol.ro portál a Hargita megyei önkormányzat közleményére hivatkozva.
2018. 09. 23. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tornádó söpört végig Kanada fővárosán

Nagy erejű tornádó söpört végig Kanada fővárosán, Ottawán és a környékbeli településeken, a forgószél háztetőket szaggatott le, fákat és villanypóznákat döntött ki, a térségben csaknem 150 ezer háztartás maradt áram nélkül - jelentette szombatra virradóra a CBC kanadai hírtelevízió internetes oldalán.
2018. 09. 23. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Öntözési és vízgazdálkodási kutatóintézet alakult Szarvason

Az Öntözési és Vízgazdálkodási Kutatóintézet kutatási programjainak legfőbb célja a klímaváltozás negatív hatásainak mérséklése, létrehozását a jövőnk, földünk megóvása érdekében vállalt felelősség vezérelte - mondta az agrárminiszter szombaton Szarvason, amikor felavatta az újjáalakult kutatóintézetet.
2018. 09. 23. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a kiskereskedelmi forgalom - egy ábrán

kiskereskedelmi forgalom; milliárd forint, folyó áron
2018. 09. 23. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás