3,8 százalékos is lehet a gazdasági növekedés

Az idei első negyedéves kedvező növekedési adat nyomán 2017-re és 2018-ra vonatkozóan is felfelé, 3,8 százalékra módosította a korábbi 3,6, illetve 3,4 százalékról növekedési előrejelzését a Századvég Gazdaságkutató Zrt.

3,8 százalékos is lehet a gazdasági növekedés

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményük szerint a növekedést mindkét évben a fogyasztás és a beruházások húzzák majd.  
    A gazdaságkutató hangsúlyozta, hogy pozitív és negatív kockázati tényezőkkel is számol, a növekedés akár a 4 százalékot is meghaladhatja, ha kedvezőbb lesz a külső kereslet vagy a beruházások jobban bővülnek. Egy esetleges kedvezőtlen időjárás miatti rosszabb mezőgazdasági teljesítmény vagy a vártnál magasabb olajárak miatt viszont szerényebben, 3,5 százalék körül is alakulhat a GDP növekedése.
    Az előrejelzés szerint a bérek idén 12, míg jövőre 8,6 százalékkal emelkednek, a fogyasztás bővülése az idén 3,7, jövőre 4 százalék lehet. A válság előtti időszakkal szemben a fogyasztás emelkedése nem a lakosság eladósodásából, hanem a jövedelmek emelkedéséből következik - hangsúlyozta a Századvég. 
    A beruházások tavalyi visszaesése után idén és jövőre is jelentős bővülést várnak, az új uniós költségvetési ciklus forrásainak, illetve a társasági adó 9 százalékra csökkentésének hatására. 
    Bár az export volumenének idei növekedésére vonatkozó előrejelzést is növelték, az idén 7,7, jövőre 5,2 százalékra, az import 9,3, illetve 5,7 százalékos növekedése miatt a nettó export várhatóan sem idén, sem jövőre nem tud hozzájárulni a gazdaság növekedéséhez, mivel a belső kereslet bővülése magasabb behozatalt indukál - írták
    Az előző negyedéves előrejelzéséhez képest a Századvég 0,1 százalékponttal csökkentette az idei, és ugyanennyivel növelte a 2018-as inflációs várakozásását, 2,4, illetve 3 százalékra. Az intézet az alacsony jegybanki kamat fennmaradására számít, nem kizárva ugyanakkor egy kisebb kamatemelést 2018-ban.
    Várakozásaik szerint folytatódnak a kedvező költségvetési tendenciák, de további adócsökkentésekről még korai beszélni. Idén és jövőre is 2,4 százalék lehet a GDP-arányos deficit. Idén lehet tehát sorozatban a hatodik olyan év, amelyben sikerül a 3 százalék alatti Maastricht-i deficitcélt teljesíteni - tette hozzá a Századvég.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Így alakul a munkanélküliségi ráta

foglalkoztatottak száma, munkanélküliek száma a munkanélküliségi ráta alakulása
2017. 10. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar hatóságoknak alá kell írniuk a CEU működését lehetővé tevő megállapodást

A magyar hatóságoknak a határidők meghosszabbítása helyett alá kell írniuk a Közép-európai Egyetem (CEU) működését lehetővé tevő, már letárgyalt megállapodást - emelte ki Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője, felszólítva az uniós tagállamok vezetőit, hogy csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcstalálkozójukon gyakoroljanak nyomást az ügyben Orbán Viktor kormányfőre.
2017. 10. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi alma terem Magyarországon

termésmennyiség, ezer tonna
2017. 10. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 600 ezernél is több turista látogatja az Országházat

Idén várhatóan a 600 ezernél is több lesz az Országházat meglátogató turisták száma, közülük az orosz nyelvű idegenvezetést igénylőké minden bizonnyal meg fogja haladni a 20 ezret - jelentette ki Kövér László házelnök a magyar Parlamentet bemutató kiállítás megnyitóján a moszkvai Suszev Építészettörténeti Múzeumban.
2017. 10. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2018 márciusáig megújul a Vakok kertje

Október végéig elindul a Városliget táj- és kertépítészeti megújításának első üteme; a Liget Budapest projekt első lépcsőjében, 2018 márciusáig teljes egészében megújul Magyarország első, speciálisan a vakok és gyengénlátók pihenését és kikapcsolódását szolgáló, csaknem egyhektáros parkrészlete is.
2017. 10. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

40 százalékkal több foglalás érkezett a hosszú hétvégére

Jót tesz a hosszú hétvége a belföldi turizmusnak, közel 40 százalékkal többen foglaltak szállást az átlagosnál, Eger, Budapest és Gyula vendégforgalma lesz a legnagyobb a következő napokban - közölte a Szallas.hu legfrissebb adatai alapján.
2017. 10. 20. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

23 milliárd forintos támogatást kaptak a baromfitartók

A Vidékfejlesztési program keretében 22,6 milliárd forinttal támogatta 207 baromfitartó telep korszerűsítését a Miniszterelnökség.
2017. 10. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző kampány

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző országos promóciós kampány - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2017. 10. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősíteni kell a hungarikumok médiamegjelenítését

A Hungarikum Bizottságnak jövőre az újabb értékek feltárása mellett egyre nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a hungarikumok médiamegjelenítésére, elsősorban a közszolgálati médiában - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a Hungarikumok Klubjának idei harmadik rendezvényén Budapesten.
2017. 10. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos kutatási területen nyert el nemzetközi csúcskonferenciát Budapest

Négy magyar kutatócsoportból álló szervezet, a Wigner fusion nyerte el a világ legnagyobb, fúziós témájú mérnöki konferenciájának rendezési jogát - közölte az MTA csütörtökön az MTI-vel.
2017. 10. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb rekord: a harmadik negyedévben több mint 35.000 állást hirdettek meg

Újabb rekordok dőltek meg a munkaerőpiacon: több mint 35 ezer állást hirdettek meg az elmúlt 3 hónapban a legnagyobb hazai álláskereső portálon. A Profession.hu legújabb, 2017 harmadik negyedéves adatokat feldolgozó riportja szerint alig van olyan szakterület, ami ne küzdene munkaerőhiánnyal.
2017. 10. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol húzta pluszba a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,44 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 39 098,21 ponton zárt csütörtökön.
2017. 10. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zugló nem lehet vesztese a városligeti hétvégi fizetőparkolás eltörlésének

A Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén már döntés születhet arról, hogy hétvégén megszűnik a fizetőparkolás a Városligetnél. Zugló polgármestere mindent meg fog tenni azért, hogy ez a változás ne érintse hátrányosan a kerületet, hiszen a rendelet módosítása a Főváros és Zugló között két hónapja létrejött megállapodásra is hatással lesz.
2017. 10. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A fizetések emelkedése új helyzetet hoz

Magyarország mellett az egész régióban jelentősen emelkednek a bérek, részben a munkaerőhiány miatt. Ugyanakkor nemzetközi példák is vannak, például Kína ma már sokkal drágább ország, mint a kétezres évek elején. A fizetések emelkedése az inflációt is felpörgetheti, emellett hozzájárulhat a gépek és robotok forradalmához is.
2017. 10. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 3,8 százalékos GDP-bővülés, 2,5 százalékos infláció

A Raiffeisen Bank elemzői az idén 3,8 százalékos GDP-bővülésre, és éves átlagban 2,5 százalékos inflációra számítanak - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője a pénzintézet csütörtöki sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
2017. 10. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi az átlagos nyugdíj Magyarországon

Az átlagos havi nyugdíj összege Magyarországon, 2000-2016 egy ellátottra jutó nominál összeg, nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők átlagos létszáma
2017. 10. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bemutatták az első 5G kapcsolatot hazánkban

Az Ericsson és a Magyar Telekom bemutatta az első 5G kapcsolatot Magyarországon csütörtökön, az Ericsson Magyarország budapesti kutató fejlesztő központjában, a mobilhálózati kapcsolat másodpercenként 22 gigabites (Gbps) letöltési sebességet ért el.
2017. 10. 19. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt éve folyamatosan emelkednek a keresetek

A keresetek emelkedése a gazdaságfejlesztő és foglalkoztatást segítő programoknak köszönhetően csaknem öt éve folyamatosan tart - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.
2017. 10. 19. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesülete

Tizenöt magyar cirkuszigazgató megalakította a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesületét, amelynek főbb célja a cirkuszi hagyományok fenntartása és az érdekképviselet ellátása.
2017. 10. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

13,2 százalékkal nőttek a keresetek augusztusban

Augusztusban a bruttó átlagkereset 13,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedés üteme alig különbözött az előző havi 13,1 százalékostól, de abban június után ismét szerepet játszott a jutalmak és prémiumok, valamint más egyszeri kifizetések 31,0 százalékos növekedése, ezektől megtisztítva 12,4 százalékos volt a keresetek átlagos emelkedése.
2017. 10. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás