39 milliárd forint megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására

Akkreditált munkatartóknál idén összesen mintegy 39 milliárd forintból több mint 30 700 megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatása biztosítható - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára két szocialista képviselő, Gúr Nándor és Heringes Anita írásbeli kérdésére.

Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kifejtette: 2017-ben több mint 8 ezren vesznek részt úgynevezett tranzitfoglalkoztatásban, amelynek a célja az, hogy szakszerű felkészítés után - ki tudjanak lépni a nyílt munkaerőpiacra. A kormány elkötelezett abban, hogy a bértámogatásra épülő foglalkoztatással a fogyatékossággal élő emberek számára lehetőséget biztosítson a képességüknek és tehetségüknek megfelelő munkavégzésre - közölte a parlamenti államtitkár.

 

Hozzátette: ennek az idei pályázatok értékelése során, figyelembe véve a megváltozott munkaképességű emberek élethelyzetét, és a minimálbér jelentős emelkedését, az egy főre jutó támogatás mértékét is 15 százalékkal növelték, a korábbi (2013-2016) években megállapított 1,12 millió forint éves támogatási mértékről, 1,288 forintra. Rétvári Bence jelezte: 2017-ben eredetileg 34,15 milliárd forint állt rendelkezésre a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációs foglalkoztatásának támogatására.

 

A kormány ugyanakkor 5,1 milliárd forint többletforrást biztosított, s az akkreditált munkáltatóknál, támogatott foglalkoztatásban összesen mintegy 39 milliárd forintból 30 716 megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatása biztosítható. Kitért arra is: 2017-ben 348 munkáltató kötött támogatási szerződést 22 363 ember tartós és 8353 tranzit foglalkoztatására. Rétvári Bence beszámolt továbbá arról, hogy idén január 1-jétől a nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatás bővítése érdekében a rehabilitációs kártya kiváltására jogosultak köre is bővült, a rokkantsági ellátásban részülők egy részével (a B2, C2 minősítéssel rendelkezőkkel).

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Ez mintegy 140 ezer jogosultat érint kedvezően, akik eddig nem igényelhettek rehabilitációs kártyát. A legfrissebb adatok szerint 2017 februárjában mintegy 2000-rel nőtt a rehabilitációs kártyával foglalkoztatottak száma, így már 28 104 megváltozott munkaképességű ember után vették igénybe a járulékkedvezményt. A parlamenti államtitkár kiemelte: a megváltozott munkaképességűek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló törvény teljes körűen átalakította a megváltozott munkaképességű, egészségkárosodott személyek foglalkozási rehabilitációs rendszerét.

 

A különböző pályázati, illetve uniós forrásokból finanszírozott programok támogatást nyújtanak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásához, másrészt érezhetően elindult a szemléletváltás a munkáltatóknál a versenyszférában is. A komplex minősítés során alkalmazandó szempontrendszerek 2012-ben jelentek meg, amely révén orvosi-, szociális- és foglalkoztatási szempontú szakértői minősítések történnek, és még 2012 februárjában hatályba lépett a rehabilitációs szakértői tevékenység végzésének feltételeit meghatározó rendelet - idézte fel Rétvári Bence.

 

Kitért arra is, hogy a komplex minősítés eredményeként kiadott rehabilitációs javaslattól függően a megváltozott munkaképességű személyek két új pénzbeli ellátásra jogosultak: a rehabilitációs ellátásra és a rokkantsági ellátásra. A parlamenti államtitkár rámutatott: 2013 januárjától a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók akkreditációjáról, valamint a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásokról szóló kormányrendelet alapján történik a rehabilitációs foglalkoztatás pályázat útján történő támogatási rendszere.

Hozzászólások

Pro és kontra a magyar építőiparban

Folytatódott a kiugró növekedés a magyar építőiparban. A következő időszakban is bővülés várható, de a jövőbeni növekedést több tényező akadályozhatja.
2018. 01. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordévet zárt a Budakeszi Vadaspark

Minden eddiginél többen, mintegy 180 ezren keresték fel tavaly a Magyarországon őshonos és a Kárpát-medencébe betelepített állatfajokat természetes élőhelyükön bemutató Budakeszi Vadasparkot, amely idén is számos újdonsággal várja a látogatókat.
2018. 01. 16. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szombaton indul A Dal 2018

Szombaton indul A Dal 2018: a közmédia dalválasztó showjának első adásában tíz előadó lesz látható és hallható élőben a Duna televízióban.
2018. 01. 16. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Himnusszal kapcsolatos ereklyéket állítanak ki Nyíregyházán

Kölcsey Ferenc Himnuszának autográf kéziratát, valamint a költeményt megzenésítő Erkel Ferenc Himnusz-partitúra kéziratának eredeti példányát is megtekintheti a nagyközönség a magyar kultúra napjának alkalmából pénteken és szombaton Nyíregyházán.
2018. 01. 16. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kampány indul a téli kikapcsolódás népszerűsítésére

Új belföldi kommunikációs kampányt indított a téli kikapcsolódás, az egészségturizmus és a gyógyvíz népszerűsítésére a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), a hétfőtől egy hónapon át tartó akcióhoz eddig több mint 200 szálláshely és fürdő csatlakozott speciális ajánlatokkal - jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.
2018. 01. 16. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi IT-biztonsági konferenciát tartanak Budapesten

SecOps Europe címmel IT-biztonsági konferenciát tartanak Budapesten január 24-25-én, a nemzetközi rendezvényre a szakma legjobbjai érkeznek - közölte a program fő szervezője, a BlackCell IT Security hétfőn az MTI-vel.
2018. 01. 15. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakulnak a mezőgazdasági árak

A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; Növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek; összesen
2018. 01. 15. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 298,75 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 39 579,11 ponton zárt hétfőn.
2018. 01. 15. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

63 százalékkal több segéd- és betanított munkást kerestek a vállalatok az év utolsó negyedében

2017 utolsó hónapjaiban 17,4 százalékkal több új hirdetést adtak fel a cégek Magyarország vezető állásportálján, mint egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban - derül ki a Profession.hu legfrissebb, Q4-es adatokat összefoglaló riportjából. Nem szűnik a szakmunkások és betanított munkások iránti igény, továbbra is ez a két kategória vezeti a hirdetői ranglistát.
2018. 01. 15. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Cafeteria: a céges autó értékes juttatási forma, de átláthatóan kell kommunikálni a dolgozók felé, és használatát szabályozni kell mindkét fél érdekében

A céges autó egyre népszerűbb béren kívüli juttatási forma, hiszen a legtöbb esetben a gépjárművet magáncélra éppúgy használhatja a dolgozó, mint vállalati ügyek intézésére. Éppen ezért a flottás autó fontos szerepet kap a munkavállalók elégedettségének növelésében, de ehhez elengedhetetlen, hogy a cégautó szabályzat vállalatra szabott, mindkét fél számára biztonságot nyújtó feltételeket tartalmazzon. Az Arval szakértői a szabályzat megléte mellett azonban hangsúlyozzák: akkor lehet népszerű ösztönző az autó, ha annak értékét, illetve a kapcsolódó szabályzatot átlátható módon kommunikálja a vállalat a munkatársai felé.
2018. 01. 15. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

117 mentőautót kap az Országos Mentőszolgálat

Idén újabb 117 mentőautót szerez be a kormányzat - jelentette be az emberi erőforrások minisztere az Országos Mentőszolgálatnál tartott sajtótájékoztatóján, melyet abból az alkalomból tartott, hogy hétfőn 20 új mentőautó állt forgalomba.
2018. 01. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiberbiztonsági központ jött létre Budapesten

Negyven emberrel működő, a közép-európai régiót kiszolgáló kiberbiztonsági központot hozott létre Budapesten Cyber Intelligence Centre (CIC) néven a Deloitte - tájékoztatta az MTI-t a könyvvizsgáló cég hétfőn.
2018. 01. 15. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyit nőttek a fogyasztói árak?

A jegybank várakozásainak megfelelően a fogyasztói árak 2,1 százalékkal nőttek tavaly decemberben az előző év azonos időszakához képest, a piaci elemzők várakozása 2,2 százalék körül volt - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 15. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

250 millió forintból korszerűsítenek két bölcsődét Gyulán

Több mint 250 millió forintból korszerűsítenek két bölcsődét Gyulán. A beruházás európai uniós forrásból valósul meg.
2018. 01. 15. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi közúti baleset van Magyarországon?

A személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma Magyarországon (2007-2017. III. negyedév)
2018. 01. 15. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentkezőket várnak a szavazatszámláló bizottságokba

Várják a jelentkezéseket a helyi választási bizottságok az április 8-ai országgyűlési választás szavazatszámláló bizottságaiba.
2018. 01. 15. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így juthatnak gyorsabban hitelhez a hazai kkv-k

Idén januártól egy új termék bevezetésével járul hozzá a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) forráshoz jutásának még gyorsabbá tételéhez a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. Az úgynevezett portfóliógarancia keretében a vállalkozások hiteleihez vállalt kezességek átfutási ideje minimálisra csökken - közölte a garanciatársaság az MTI-vel.
2018. 01. 15. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2,5 milliárd forint támogatást nyújt a magyar állam Székelyudvarhelynek

Közel 2,5 milliárd forint támogatást nyújt a magyar állam székelyudvarhelyi projektekre - jelentette be vasárnap a székelyudvarhelyi városházán tartott sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
2018. 01. 14. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak a fogyasztói árak

a fogyasztói árak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva; százalék; élelmiszerek; szeszes italok, dohányáruk; ruházkodási cikkek; tartós fogyasztási cikkek; háztartási energia; egyéb cikkek, üzemanyagok; szolgáltatások; összesen
2018. 01. 14. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek voltak a hatos lottó nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 01. 14. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás