420 Ft-os célárat ad a Magyar Telekomra az ERSTE

420 forintra emeltük Magyar Telekom célárunkat - olvashatjuk az ERSTE mai elemzői anyagában.

420 Ft-os célárat ad a Magyar Telekomra az ERSTE

Az ok, hogy a 2100 MHz koncessziós díja csak 11 milliárd forint lett, miközben korábban 47,4 milliárd forintot vártunk. Ez különben arra az esetre vonatkozott, ha tendereztetik a frekvenciát. Ezzel szemben egy sima megújítás volt, ami 11 milliárd forintjába került az Mtel-nek. (Erre az esetre 23,2 milliárd forinttal számoltunk, de a modellünkben nem ez szerepelt.) Összeségében továbbra is fokozódó versenyre számítunk.

Csökkentettük bevétel várakozásainkat mind az idei, mind a jövő évre nézve, ugyanakkor a közvetett költségek (pl. bér, bérleti és karbantartási költségek) is csökkennek, ami azt eredményezi, hogy az idei évben a korábbi becslésnél egy hajszálnyival alacsonyabb, 40,3 milliárd forint lehet az éves profit, míg a jövő évben 10 százalékkal magasabb, 40,4 milliárd forint lehet az eredmény. Osztalék várakozásunkat 25 forintról 27-re emeltük mindkét év esetében.

Az MTelekom részvények tőzsdei árfolyama



Azt gondoljuk, hogy a jelenlegi részvényárfolyam felvásárlási prémiumot tartalmaz, még a múlt év végi spekuláció kapcsán. Illetve hírek láttak napvilágot arról, hogy a T-Systemet, az Mtel leányát megvenné egy pici szereplő. Ennek eladása nem tűnik észszerűnek a jövőbeli fejlődési potenciál fényében.

Hozzászólások

Vártnak megfelelő eredményt hozott a Bayer gyógyszercég

A Bayer az első negyedévben 4,19 milliárd eurós korrigált EBITDA-t ért el, ami lényegében megegyezik a 4,18 milliárd eurós piaci konszenzussal.
2019. 04. 25. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge számok a Tesla-tól

A vártnál jóval gyengébb első negyedéves gyorsjelentést tett közzé a Tesla, miután 4,5 milliárd dolláros árbevételt ért el a várt 5,2 milliárd dollárral szemben.
2019. 04. 25. 16:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól pörög a Microsoft szekere is, nyernek a részvényesek

Erős gazdasági harmadik negyedévet zárt a Microsoft is, miután 30,6 milliárd dolláros árbevételt ért el (+14% év/év) a várt 29,9 milliárd dollárral szemben.
2019. 04. 25. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szárnyal a Facebook a jó számok hátán

Egy egyszeri 3 milliárd dolláros elhatárolás miatt csupán 0,85 dolláros EPS-t ért el a Facebook az első negyedévben, ami a Cambridge Analytica-val kapcsolatos adatkezelési botrányra vonatkozik.
2019. 04. 25. 15:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerény emelkedés várható a tőzsdéken

Csekély indexemelkedéssel korrigálhatják a csütörtöki nyitáskor az európai értékpapírpiacok az előző napi veszteséges zárást.
2019. 04. 25. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben szerda este a reggeli szintekhez képest.
2019. 04. 24. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bizalmi szavazással érhet fel a Bayer közgyűlése

Pénteken tartja éves közgyűlését a Bayer, ami szokatlanul izgalmasnak ígérkezik.
2019. 04. 24. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Frankfurt kivételével mínuszban zárták a napot az európai tőzsdék

Frankfurt kivételével mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2019. 04. 24. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas emelkedés az SAP tőzsdei árfolyamában - van miért...

Ma reggel tette közzé első negyedéves gyorsjelentését az SAP, ezzel kezdetét vette az európai gyorsjelentési szezon.
2019. 04. 24. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol és a Richter csúcsra vitte a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 317,95 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 43 563,38 ponton zárt szerdán, ami új történelmi csúcs.
2019. 04. 24. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Caterpillar - nem tetszik a befektetőknek a mutatvány

Kedvező első negyedéves számokkal örvendeztette meg a Caterpillar ma befektetőket, miután a vártnál kicsivel jobb 13,5 milliárd dolláros árbevételen (+5% év/év) 2,94 dolláros egy részvényre jutó tisztított profitot ért el a várt 2,85 dollárral szemben.
2019. 04. 24. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jobb profitszámok az eBay-től

Erős negyedéves számokat közölt az első negyedévre az eBay, miután a vártnál minimálisan jobb, 2,6 milliárd dolláros árbevételen 0,67 dolláros tisztított EPS-t jelentett a várt 0,63 dollárral szemben.
2019. 04. 24. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Snapchat - nincs még nyereség, de javul a sztori

A Snap is a vártnál jobb számokat közölt az első negyedévre, miután 320 millió dolláros árbevételt ért el (+39% év/év) a várt 307 millió dollárral szemben.
2019. 04. 24. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csekély változással indult a kereskedés New York-ban

Csekély változással, vegyes indexekkel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi rekordzárás után.
2019. 04. 24. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenés várható az európai tőzsdéken is

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, a befektetők figyelme főleg a sorjázó vállalati gyorsjelentésekre irányul.
2019. 04. 24. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Nyitáskor mérsékelt csökkenésre számíthatunk

Mérsékelt csökkenésre számítanak a nyitáskor a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
2019. 04. 24. 08:41
Megosztás:
Hozzászólások:

8 milliárd eurós költségcsökkentési terv a Daimlernél

A német Manager Magazin értesülései szerint a Daimler menedzsmentje 2021-re összesen 8 milliárd eurós költségcsökkentést szeretne elérni.
2019. 04. 23. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Masszív számok a Lockheed Martintól

Erős első negyedévet zárt a Lockheed Martin, miután 14,3 milliárd dolláros árbevételt ért el a várt 12,6 milliárd dollárral szemben és egész éves várakozását 56,75 és 58,25 milliárd dollár közé emelte (várt: 56,7 milliárd dollár).
2019. 04. 23. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az európai tőzsdék

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2019. 04. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az olaj árfolyama nagyot emelkedett Trump döntése után

A WTI 66 dollár fölé emelkedett ma reggel, miután Trump elnök döntött arról, hogy az Egyesült Államok nem hosszabbítja meg az iráni szankciók alóli mentességet öt ország esetében, míg három ország maga jelezte, hogy nem fog Irántól olajat vásárolni.
2019. 04. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások: