450 millió forintból megújul a nagykőrösi szakkórház

Négyszázötvenhatmillió forint állami és uniós forrásból megújul a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet. Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára a Pest megyei településen tartott keddi sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy soha ekkora fejlesztést nem látott még a Közép-magyarországi régió.

450 millió forintból megújul a nagykőrösi szakkórház

Földi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője az egészségügyi intézményben elmondta: az Egészséges Budapest Program keretében 250 millió forintos, uniós forrásból pedig 118 milliós fejlesztési támogatást nyert el a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet. A 250 millió forintot elsősorban az orvosi műszerellátottság javítására, az ápolás és rehabilitációt szolgáló eszközpark megújítására és informatikai fejlesztésekre fordítják. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól kapott 38 millió forintos forrás nagy részét pedig már felhasználta az intézmény.     A KDNP-s képviselője kitért arra: az EU finanszírozásával a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program pályázaton elnyert 118 millió forintból a fotovoltaikus (napelemes) rendszert építik ki, ezt idén nyárra be kell fejezni. A további fejlesztések pedig 2019 nyár elejére valósulnak meg.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Tankó Ágota, az egészségügyi intézmény főigazgatója ismertette: a forrásokból intézményük két telephelyi épületét is megújítják, klimatizálják, korszerűsítik a fűtést, és azt a több mint 50 millió forintot, amelyet a gazdaságösztönző csomagból kaptak, további beruházásokra fordítják.
   
Milyen vitamin hiánya okozhatja az egészségügyi problémádat? ITT megtudhatod!

 

Ónodi-Szűcs Zoltán hangoztatta: soha olyan fejlesztést nem látott még a Közép-magyarországi régió, amilyet most az Egészséges Budapest Program keretében valósítanak meg: a következő nyolc-tíz évben több mint 700 milliárd forintot költenek fejlesztésre állami forrásból.

Hozzászólások

Megszámolták - ennyi ember nassolásfüggő hazánkban

A megkérdezettek közel 13%-a nassolásfüggőnek tartja magát, több mint 50%-uk pedig „heavy user”-ként tekint magára, ha a rágcsálnivalókra terelődik a szó, derül ki a Mogyi-Caramoon első országos nassoláskutatásából. Az evolúciós pszichológus nem lepődik meg az eredményeken.
2018. 11. 18. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Összefogással még több koraszülöttből lehet egészséges felnőtt

A koraszülötteket és szüleiket segítő szakterületek összefogásával még több, idő előtt született gyermek válhat egészséges felnőtté - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a koraszülöttek világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
2018. 11. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyien dohányoznak világszerte - ábrán mutatjuk

A naponta dohányzók aránya a 15 évesnél idősebb felnőtt népességbol (százalék), adatok 2017-ből vagy a legfrissebb elérhető évből
2018. 11. 17. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszüntették a szmogriadót Nyíregyházán

Megszüntették a szálló por (PM10) miatt szerdán elrendelt szmogriadó tájékoztatási fokozatát Nyíregyházán - közölte az önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.
2018. 11. 15. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Adománygyűjtés indul a cukorbeteg gyerekek és fiatalok részére

A cukorbeteg gyerekek és fiatalok támogatására, táboroztatásának segítésére gyűjt idén a közmédia Jónak lenni jó! című adománygyűjtő műsora december 16-án.
2018. 11. 15. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A cukorbetegek fele méri naponta vércukorszintjét

A cukorbetegek kétharmada gondolja úgy, hogy egészségesebben étkezik, mióta kiderült betegsége, az orvos javasolta szénhidrát-diétát azonban csak a betegek fele tartja, és ugyancsak a betegek fele méri naponta vércukorszintjét - derült ki a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. reprezentatív felméréséből, amelyet a cukorbetegek világnapján, szerdán ismertettek Budapesten sajtótájékoztatón.
2018. 11. 15. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Országos betegtájékoztató kampány indul

Országos betegtájékoztató kampányt indít a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK).
2018. 11. 15. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét a szmogriadó van érvényben Nyíregyházán

A szálló por (PM10) koncentrációjának emelkedése miatt szerdán ismét életbe lépett a szmogriadó tájékoztatási fokozata Nyíregyházán.
2018. 11. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi cukorbeteg van Magyarországon - ábrán mutatjuk

Tízezer lakosra jutó diabetes mellitus megbetegedés a 19 éves és idősebb lakosság körében
2018. 11. 14. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar fiatalok közel fele használ étrend-kiegészítőt

A magyar fiatalok csaknem fele fogyasztott valamilyen étrend-kiegészítőt az elmúlt évben, ugyanakkor közel egyharmaduk vagy nem tudja, hogy az ilyen típusú termékek pontosan milyen kategóriába tartoznak, vagy tévesen úgy vélik, hogy ezek gyógyszernek minősülnek. A válaszadók egyharmada ugyancsak tévesen azt gondolja, hogy ezek a készítmények betegséget megelőző vagy gyógyító hatással bírnak, derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT), a Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesületének (MÉKISZ) és a TÁRKI közös kutatásából.
2018. 11. 13. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért lesznek rákosok az elhízott emberek

Ír tudósok felfedezése magyarázatot adhat arra, miért lesznek nagyobb valószínűséggel rákosok a kövér emberek.
2018. 11. 13. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig 500 millió adat került fel az elektronikus egészségügyi rendszerbe

Több mint ötszázmillió egészségügyi adat - e-recept, betegdokumentum, ellátási információ - került fel az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térbe (EESZT) az indulás óta eltelt egy évben.
2018. 11. 12. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztonságosabbá vált a betegek kezelése az e-egészségügyi rendszernek köszönhetően

Az egy éve működő Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) láthatóak a betegek leletei, így sokkal biztonságosabb a betegek kezelése - mondta el Szabó Bálint, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főosztályvezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
2018. 11. 12. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is magas a légszennyezettség Magyarországon

Továbbra is magas a légszennyezettség, már a fővárosban is egészségtelennek minősítették a levegő minőségét a magas szálló por (PM10) koncentráció miatt.
2018. 11. 10. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több településen nő a légszennyezettség

Három városban egészségtelennek, számos további településen kifogásoltnak minősítették a levegő minőségét a magas szálló por (PM10) koncentráció miatt.
2018. 11. 09. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek mind növelhetik a nőknél a szívroham kockázatát

A dohányzás, a cukorbaj és a magas vérnyomás a nőknél jobban emeli a szívroham kockázatát, mint a férfiaknál - állapította meg az Oxfordi Egyetem új kutatása.
2018. 11. 09. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kávéfogyasztás több betegség ellen is védelmet nyújthat

Egy kanadai kutatás szerint a kávéfogyasztás bizonyos fokú védelmet nyújthat az Alzheimer- és a Parkinson-kór ellen - írta a ScienceDaily.com online tudományos portál.
2018. 11. 08. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A hosszú élet titka mégsem a génekben rejlik?

A hosszú élet az eddig véltnél kevésbé írható a géneknek számlájára - állapították meg több mint 400 millió ember családfájának elemzése alapján amerikai kutatók.
2018. 11. 08. 07:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Pusztító hatása lesz a szuperbaktériumoknak 2050-ig

Mintegy 2,4 millióan halhatnak meg a több antibiotikumnak is ellenálló, úgynevezett szuperbaktériumok okozta fertőzésekben Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában 2050-ig - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán közzétett jelentéséből.
2018. 11. 08. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Érdemes most beoltatni magunkat influenza ellen

A 60 évnél idősebbeknek, a két évesnél fiatalabb gyermekeknek, a krónikus betegségben szenvedőknek és a várandós nőknek különösen ajánlott az influenza elleni védőoltás - mondta Szlávik János infektológus főorvos az M1 aktuális csatornán szerdán.
2018. 11. 07. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás