460 milliós támogatást kapott az ELTE IK által vezetett konzorcium az MTMI szakok és pályák népszerűsítésére

Az EFOP-3.4.4-16-2017-00006 számú, négyéves futamidejű pályázat keretében három intézmény – az ELTE IK, az ELTE TTK és a Neumann János Számítógép-tudomány Intézet – 460 milliós támogatási összeget kapott arra a célra, hogy budapesti és szombathelyi helyszíneken felsőoktatásba való bekerülést elősegítő, a technológiai fejlődés által létrehozott új oktatási stratégiákra és új módszertanokra épülő készségfejlesztő és kommunikációs programokat szervezzen, valamint népszerűsítse az MTMI szakokat a felsőoktatásba bekerülni vágyó diákok körében.

460 milliós támogatást kapott az ELTE IK által vezetett konzorcium az MTMI szakok és pályák népszerűsítésére

A magyar felsőoktatásban nagy hagyományokkal rendelkeznek az úgynevezett MTMI szakok. Az ezeken a szakokon végzett hallgatóknak kiemelkedő a munkaerő-piaci elhelyezkedési lehetőségük, mégis egyre kevesebben jelentkeznek ezekre a szakokra. Szakemberek szerint ez egyértelműen a motiváció hiányára, a pályaorientáció hiányosságaira, a közoktatási MTMI képzés problémáira vezethető vissza, valamint arra, hogy a középiskolás diákok nem – vagy tévesen – látják azt, hogy mi lesz belőlük egy-egy adott szak elvégzése után. Tanulmányok kimutatták azt is, hogy az ország kevésbé fejlett régióiból átlagnál is alacsonyabb a felsőoktatás MTMI szakjaira jelentkező diákok száma.

 

Mennyibe fog kerülni az egyetemi/főiskolai képzés? Számold ki ITT!


Ennek a helyzetnek a kedvező irányú változtatására ad megoldási lehetőségeket a 2017. szeptember 1-én indult EFOP-3.4.4-16 Operatív Program, amelynek elsődleges és közvetlen célja, hogy 


·       elősegítse a felsőoktatás MTMI szakjaira való bekerülést az ELTE-n;
·       javítsa a hátrányos földrajzi, társadalmi, gazdasági helyzetből származó fiatalok képzettségi szintjét, és elősegítse a felsőfokú végzettséghez történő jutásukat az MTMI szakokon; 

  • valamint fokozza a matematikai, természettudományi, informatikai, műszaki (MTMI / STEM) szakokra való jelentkezések számát.

A pályázatnak közvetett céljai között szerepel az MTMI területen jelentkező szakember hiány csökkentése és a foglalkoztatottsági arányok javítása a hátrányos helyzetű régiókban is. 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A megvalósulás konkrét elemei között szerepelnek:

·       ELTE-n egyetemi nyílt napok szervezése; nyílt rendezvények (szakmai napok és iskolai ismeretterjesztő előadások) szervezése;
·       hosszabb távú együttműködés keretében partneriskolai program indítása középiskolákkal;
·       tanári mentorhálózatot kiépítése minden szakterületen, a tehetségek felismerése és felsőoktatásba jutásuk támogatása céljából;
·       részben a kedvezményezett járásokban vagy azok közvetlen közelében megvalósuló helyi (tanár) képzések szervezése;
·       online tananyagok fejlesztése, illetve tanárok munkaját segítő szakköri anyagok készítése;
·       szakmai ismeretterjesztő tartalmat, tesztet, alkalmazást, tananyagot tartalmazó kiadványok fejlesztése;
·       ismeretterjesztő filmek készítése;
·       nyári táborok szervezése;

·       gamificationben rejlő lehetőségeket kihasználva, online (vagy részben online) versenyek szervezése;

  • életutak és szakmai elhelyezkedési lehetőségek bemutatása.

A projekt keretében elkészülő, online termékek nyilvánosak lesznek, azokat bárki használhatja.  A pályázat keretein belül kiépítendő mentor rendszer szerepe azon diákok felkutatása és motiválása, akik hátrányos helyzetű térségekben laknak.  Természetesen nem garantálható, hogy a programban résztvevő diákok mind az ELTE-t választják majd továbbtanulásra, ezért az elért diákok köréből más egyetemeken is növekedhet az MTMI szakokra jelentkezők száma. 

A pályázat célcsoportjai között szerepelnek:

1.     A felsőoktatásba potenciálisan jelentkező fiatalok -  általános iskola 6-8. osztályos tanulói, gimnáziumok és szakgimnáziumok tanulói,
2.     Érettségizett, de felvételt nem nyert hallgatók, akik formális végzettséget nem adó, egyéni motiváción és társadalmi igényen alapuló kurzusokra, tanfolyamokra az egyetemi-főiskolai bekerülés érdekében jelentkezni kívánnak. 

3.     Érintett felsőoktatási intézmények oktatói, kutatói, munkatársai, hallgatói, piaci szereplők (vállalatok/cégek) mentorai, szakemberei, társadalmi-civil szervezetek képviselői.

A megvalósulás helyszíne

A pályázat megvalósítása több helyszínen történik.

-Online anyagok létrehozása az ELTE IK és TTK, valamint a konzorciumi partner (NJSZT) szerverein, országos használati lehetőséggel.
ELTE IK és TTK budapesti és szombathelyi telephelye fejlesztésekre, képzésekre, partneriskoláknak bemutatkozásra.
-MTMI ismertető roadshow Fejér, Győr-Moson-Sopron, Nógrád, Pest, Somogy, Vas, Veszprém, Zala megyékben (részben a kedvezményezett járásokban, részben olyan városokban, amelyek középiskoláiba sok, a kedvezményezett járásokban lakó tanuló jár) – a pályázat során felmerülő igények esetén más megyék kedvezményezett járásaiban is, továbbá az Arany János Tehetséggondozó program iskoláiban.
-Nyári táborok az ELTE IK és TTK budapesti és szombathelyi telephelyén, valamint a Tatai Geológus Kertben.
-Középiskolai szakkörök a kedvezményezett járásokban lakó diákoknak az adott megyék nagyobb városaiban: Balassagyarmat, Balatonboglár, Cegléd, Kaposvár, Nagykanizsa, Salgótarján, Székesfehérvár, Szombathely, Vác, Zalaegerszeg.
-Általános iskolai szakkörök a kedvezményezett járásokban lakó diákoknak az adott megyék, járások nagyobb városaiban.

A hátrányos családi helyzetű tanulók számára az előkészítő programokban való részvétel, illetve a lakhelyüktől távol folytatott tanulmányok szinte elérhetetlenek. Az a lehetőség, hogy a régióban élő fiatal a lakóhelyéhez közel eső településen vegyen részt tehetséggondozó regionális szakkörben kitörési pont lehet a szerényebb életkörülmények között élő, vagy hátrányos helyzetű tanulók számára.

Bővebb információ: http://efop2017.inf.elte.hu/344/

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: