5 stratégiai partnerség, amire nem is gondolnál!

Egy vállalkozás életében elengedhetetlenek a stratégiai partnerek, amelyekkel közös célcsoportért, egymást segítve dolgozhatnak. Sok cég azonban konkurenciaként tekint az ugyanabban a tevékenységi körben dolgozó vállalatokra, pedig léteznek helyzetek, amikor váratlan szövetségesekre lehet találni. Íme 5 példa a gyümölcsöző stratégiai partnerség kialakításához!

1. 20% különbség = partnerség!
Amikor két cég esetében pl. 80%-ban megegyeznek a kínált szolgáltatások, előtérbe kerül a gondolat, miszerint itt konkurenciáról beszélhetünk. Pedig a 20%-nyi eltérésnél a vállalatok kiaknázhatják egymás hiányosságait, és az egyes hiányzó szolgáltatásokat beépíthetik a portfólióba. Ezzel máris egymást ajánlva nyerhetnek az ügyfeleken.
 
2. A távolság nem akadály!
Vegyünk példaként egy vidéki céget, amelynek nincs sok alkalmazottja, nem kerül be nagyobb cégekhez, mert nincsenek referenciái és kapacitása. Egy nagyobb, fővárosi cégnek megvan a kellő erőforrása, de költséges számára a vidéki munkavégzés. E két vállalat egymást segítve olyan üzleteket tud elnyerni a földrajzi távolságokat is áthidalva, amelyeket egyébként nem tudna megvalósítani.
 
3. Egységben az erő
Könyvvizsgáló, könyvelő, adótanácsadó – három olyan szakmáról van szó, ahol a kölcsönös együttműködés mindenki számára haszonnal járhat. A könyvvizsgáló nem könyvelhet, de összefoghat a könyvelővel, amely a vállalkozók napi működéséhez tud tanácsot adni. Eközben az adótanácsadó praktikus tippekkel és adóoptimalizálással segít. A megfelelően, egymást kiegészítve megosztott feladatok így elégedett ügyfeleket hozhatnak.
 
4. Kölcsönreklám visszajár

A stratégiai partnerség egyszerű módokon is kifejezésre juthat, elég egy kölcsönös ajánlásra gondolni. Az egyes cégek a saját prospektusukban tudják reklámozni partnereiket, és viszont, így az összes reklámanyagban kétoldalúan jelen vannak, és a vállalatok híre sokkal több embert ér el.  
 
5. Közösen valami újért
Ahhoz, hogy például egy marketingcég új szolgáltatással/termékkel jelenjen meg a piacon, stratégiai partnereivel összefogva, egy hatékony tervezet mentén is megvalósíthatja elképzeléseit. Egy felmérésekkel foglalkozó céggel kiderítheti az igényeket, a marketinges felépítheti stratégiáját, kiadhatja a grafikai feladatokat, szövegírókat kérhet fel stb. A különböző szakterületek tehát egy célért tudnak közösen dolgozni.
 
Tímár Gábor, a Business Network International (BNI) országos fejlesztési igazgatója szerint a stratégiai partnerség az egyik leghatékonyabb formája az üzleti együttműködésnek. „Ha valamit tudatosan csinálunk, az sokkal eredményesebb, mintha ösztönből cselekednénk. A BNI 30 év és világszerte 180 000 tag tapasztalata mellett jelöli meg a szervezeten belüli legfőbb csapásirányát, a stratégiai partnerség kialakítását. A tudatos ajánlatadás két fél esetén úgy valósul meg, hogy aki ad egy ajánlást, az kapni is fog egyet cserébe. A stratégiai partner esetében az a különbség, hogy akár hetente egy üzleti ajánlásban is részesülhet.” A BNI Magyarországon belül idén eddig 18 500 jutalékmentes ajánlást adtak a tagok, ezzel több mint 11,5 milliárd forintnyi többletbevételt generálva egymásnak.

Hozzászólások

Új taxiscég indult Budapesten

Új taxiscéget indított egy magánszemély Budapesten, a Taxim tervei szerint a kezdeti ötven autóból álló flottát rövidtávon 300 gépjárműből álló parkra bővítik - közölte a cég az MTI-vel kedden.
2018. 12. 18. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

8 millió hordó fölött az amerikai palaolaj termelés

A WTI típusú kőolaj árfolyama 50 dollár alá esett, amiben a növekedési félelmeken túl a növekvő amerikai palaolaj termelés is szerepet játszott.
2018. 12. 18. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átalakul a Danubia cégcsoport

2018. decemberétől hatékonyságnövelő átalakítások történnek Magyarország legnagyobb iparjogvédelemmel foglalkozó cégcsoportjánál.
2018. 12. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívül alacsony kamatozású a panda kötvény

A kedvező befektetői várakozásokat követően minden eddiginél alacsonyabb kamatozással bocsátott ki jüankötvényt a magyar állam kedden Kínában - tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály.
2018. 12. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában terjeszkedik a Leier

A Leier csoport belép a román téglagyártó piacra, miután átveszi Románia egyik legnagyobb téglagyárát, a Brikston céget Jászvásáron - közölte a Leier Hungária Kft. ügyvezetője kedden az MTI-vel.
2018. 12. 18. 09:21
Megosztás:
Hozzászólások:

A betétek kifizetését korlátozza az MNB a hazai NHB Bank Zrt-nél

Azonnali intézkedéseket alkalmazott a Magyar Nemzeti Bank az NHB Bank Zrt. likviditási helyzetének orvoslása és a betétesek védelme érdekében, amelyek keretében keddtől 30 napra elrendelték a 7 millió forint feletti betétek kifizetésének korlátozását, valamint megtiltották a bank részére további kötelezettségek vállalását - tájékoztatta erről az MTI-t az MNB kedden.
2018. 12. 18. 08:51
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenő nyitás jöhet a hazai részvénypiacon

Enyhe csökkenéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértő szerint.
2018. 12. 18. 08:42
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy felmérés szerint Koszovóban 240-260 ezer illegális fegyver van

Koszovóban hozzávetőleg 240-260 ezer illegális lőfegyver van egy nemzetközi felmérés szerint - közölte a koszovói belügyminisztérium, amely hétfőtől lehetővé tette a törvénytelenül birtokolt fegyverek legalizálását az országban.
2018. 12. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elhúzódik a kiskörei Tisza-híd felújítása

Elhúzódik a kiskörei Tisza-híd felújítása, ezért a vasútforgalom május 14-ig szünetel, addig vonatpótló buszok szállítják az utasokat - közölte a Mávinform sajtóügyeletese hétfőn az MTI-vel.
2018. 12. 18. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Először akkreditál Magyarország nagykövetet Libériába

Először akkreditál Magyarország nagykövetet Libériába: a ghánai magyar nagykövet nemrég adta át megbízólevelét George Weah libériai elnöknek - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott Gbehzohngar Milton Findley libériai külügyminiszterrel.
2018. 12. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelte utasforgalmát a Lufthansa-csoport Magyarországon

Hét százalékkal növelte utasforgalmát a Lufthansa-csoport Magyarországon az első háromnegyedévben az egy évvel korábbihoz képest, és jövőre is jelentős bővülésre számítanak.
2018. 12. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult idén az építőipari termelés - egy ábrán

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2018. 12. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyerekrajzokat küldenek a Holdra

Gyerekrajzok Holdra juttatását is tervezik az Izraelben készülő, várhatóan jövő év elején induló űrszondával - jelentette hétfőn a Jediót Ahronót honlapja, a ynet.
2018. 12. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva mégis befolyásolta az amerikai elnökválasztást?

A 2016-os amerikai elnökválasztás idején Moszkva feltételezhetően valamennyi közösségi médiumot igénybe vette a választás befolyásolására - állítja két jelentés, amelyből hétfőn kerültek nyilvánosságra részletek az amerikai sajtóban.
2018. 12. 18. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Artisjus zenetanárokat és előadókat díjazott

Könnyű- és komolyzenei kategóriákban díjazott tíz zenetanárt és tíz előadót az Artisjus hétfőn.
2018. 12. 18. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

MAGYAR TELEKOM elemzés

2018. 12. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OPUS elemzés

2018. 12. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

4iG elemzés

2018. 12. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP elemzés

2018. 12. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MOL elemzés

2018. 12. 18. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás