50 százalékkal zuhant a beruházások értéke a brit autóiparban

A tavalyi azonos időszakhoz képest csaknem 50 százalékkal zuhant a brit autóiparban végrehajtott beruházások értéke az idei év első felében, mindenekelőtt a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát övező bizonytalanságok miatt - áll a brit autógyártók és -kereskedők szövetségének (SMMT) kedden Londonban ismertetett féléves összesítésében. A szervezet határozottan felszólítja a brit kormányt arra, hogy tartsa fenn Nagy-Britannia tagságát az EU vámuniójában.

50 százalékkal zuhant a beruházások értéke a brit autóiparban

Az SMMT kimutatása szerint a brit autóipar vállalatai az idei év első napjától június 21-éig 347,3 millió font (128 milliárd forint) értékben jelentettek be új beruházási terveket gyártóüzemek létesítésére, gépek, szerszámok és egyéb berendezések beszerzésére, valamint új modellek bevezetésére és meglévő modelljeik frissítésére.
   
Az autóipari szövetség adatai szerint a tavalyi első fél évben ugyanilyen célokra az ágazat vállalatai 647,4 millió font (238 milliárd forint) értékben ismertettek új beruházási terveket.
   
A SMMT a keddi jelentésben olyan Brexit-megállapodás elérésére szólítja fel a brit kormányt, amelyben a "minimális cél" Nagy-Britannia tagságának fenntartása az Európai Unió vámuniójában, és amely az EU egységes belső piaca nyújtotta előnyöket is változatlanul biztosítja.

Mekkora az esélye, hogy az én autómat lopják el? - kalkulátor


A konzervatív párti brit kormány Brexit-stratégiájának azonban éppen az az egyik sarkalatos eleme, hogy Nagy-Britannia nemcsak az Európai Unióból, hanem az EU egységes belső piacáról és a vámunióból is kivonul.
   
London érvelése szerint ugyanis a további brit tagság e két integrációs szerveződésben olyan feltételrendszerek teljesítését jelentené - mindenekelőtt a bevándorlás szabályozásában és az unión kívüli országokkal fenntartott kereskedelmi kapcsolatokban -, mintha meg sem szűnne a brit EU-tagság.
    

Mike Hawes, az SMMT vezérigazgatója azonban a szervezet keddi jelentéséhez fűzött kommentárjában úgy fogalmaz, hogy a brit autóipari ágazat számára a felvirágzást jelentette a brit tagság az EU vámuniójában és egységes belső piacán, és e tagság alternatívájaként nincs olyan hiteles "B-terv", amely ugyanilyen súrlódásmentes kereskedelmet biztosíthatna.
    

Hawes szerint reálisan arra sem lehet számítani, hogy a világ más térségeivel elérhetők olyan kereskedelmi megállapodások, amelyek ugyanolyan előnyöket nyújthatnának, mint az Európai Unióval folytatott hatalmas értékű kereskedelem.
    

A brit autóipari szövetség vezetője szerint mindezek alapján a brit kormánynak újra kell gondolnia álláspontját Nagy-Britannia jövőbeni vámuniós tagságával kapcsolatban.
    

A brit kormány címére egymás után érkeznek a hasonló figyelmeztetések a brit feldolgozószektor más ágazatainak legnagyobb vállalatai részéről is.     

 

A múlt héten a Siemens német ipari konglomerátum 15 ezer alkalmazottat foglalkoztató nagy-britanniai érdekeltségének vezérigazgatója, Jürgen Maier a BBC-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: ha a Brexit "jelentős súrlódásokat" okoz a cég által Nagy-Britannia és a kontinens között szállított óriási mennyiségű részegység határforgalmában, és ez komoly költségnövekedéssel jár, ezt a cég "a nagy-britanniai beruházások elleni érvnek" tekintené.    

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

 

A megoldást Maier szerint is az jelentené, ha Nagy-Britannia az EU vámuniójában maradna.
    

Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium ugyancsak a múlt héten közölte, hogy kérdésessé válna további jelenléte a brit gazdaságban, ha Nagy-Britannia a jövőbeni kapcsolatrendszer feltételeiről szóló megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból.
   
Az Airbus 25 nagy-britanniai telephelyétől közvetve vagy közvetlenül 100 ezer brit munkahely függ.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: