500 millió forintból fejlesztett a FémAlk Zrt. Borsod megyében

A FémAlk Fémöntészeti és Alkatrészgyártó Zrt. tulajdonosa 521 millió forintból épített üzemcsarnokot Erdőhorvátiban; a tulajdonos azért választotta a Borsod megyei települést, hogy megállítsa a község kiüresedését, amit saját vagyonából is támogat. A beruházáshoz, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter avatott fel szerdán, a kormány 251 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott.

Varga Mihály egybek mellett az átadáson azt hangsúlyozta, a kormány arra törekszik, hogy minden magyar cég, amely Magyarországon kíván befektetni és boldogulni, ehhez megkapjon minden támogatást. Emlékeztetett: 2015-ben indult el a nagyvállalati beruházási támogatásai program, amellyel azoknak a vállalkozásoknak kínál a kormányzat lehetőséget, amelyek méretük és bevételük okán kiszorulnak az inkább kis- és középvállalkozások számára elérhető európai uniós pályázatok köréből. "Azt gondoljuk, hogy azok a cégeket is segíteni kell, amelyeknek van már múltjuk, letettek valamit az asztalra, jelentős létszámú munkaerőt foglalkoztatnak, és a világpiacon is elismert nívót képesek produkálni. Ezek támogatása sokkal gyorsabban térül meg az állam számára is, mintha egy olyan ismeretlen területre tévedünk, ahol még nem próbálta ki magát a vállalkozó és még nem tuja mi lesz a fejlesztés, a beruházás vége" - mondta Varga Mihály.    

A nagyvállalati beruházási támogatási program eddigi eredményei kiegészültek a beszállítói cselekvési tervvel, amely a külföldi cégeknek teremti meg azt a lehetőséget, hogy ha nem találnak Magyarországon megfelelő beszállítót, akkor a magyar kormánnyal és a gazdasági tárcával együttműködve segíteni tudjanak olyan vállalkozókat, akik be tudnak kapcsolódni a multinacionális cégek vállalati körébe - ismertette.    

"Magunkra kell támaszkodnunk a következő években is, mert Marshall-segély helyett inkább egy Juncker-prést tapasztaltunk meg az elmúlt időszakban" - mondta. Megfogalmazása szerint a nyugat-európai országok nem azon igyekeznek, hogy a kelet-európaiak felzárkózását segítsék, hanem megpróbálnak minden eszközzel,  a versenyt korlátozó lépésekkel is akár - versenyelőnyre szert tenni.

"Erről szól a fuvarozóink és buszsofőrjeink vegzálása Ausztriában és Németországban, a kiküldetési irányelv vitája az EU-ban, valamint a szociális alapjogok kérdése, amely nem igazán azt szolgálja, hogy a lehetőség szerint minden országban ugyanolyan szociális ellátást kapjon mindenki, ehelyett azt próbálják elérni, hogy versenyképességünk rontásával hogyan lehetne fékezni a magyar, a szlovák, a lengyel vagy éppen a román gazdaság növekedését" - hangsúlyozta a miniszter. Megjegyezte azt is, hogy ezzel a törekvéssel szemben  - mint ahogyan eddig - ezután is föl fog lépni a magyar kormány.    

Hozzátette: Borsod- Abaúj-Zemplén megye kivette a részét az elmúlt évek növekedéséből, gyorsabb ütemben fejlődött az országos átlagnál. 2015-ben már Borsod volt a legjobb gazdasági teljesítményt nyújtó megyéje az országnak. A munkaerőpiaci adatok szerint 2010 és 2017 második negyedéve között 219 ezerről 271 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma, 24 százalékkal emelkedett. Az új munkahelyek közel 60 százaléka a versenyszférában keletkezett. A munkanélküliek száma 47 ezerről 16 ezerre esett vissza ugyanebben az időszakban a megyében. A közfoglalkoztatásban dolgozók száma is csökkent, egyre többen találnak munkát közülük a versenyszférában - mondta a miniszter. Kiemelte: még kedvezőbb a helyzet a sárospataki járásban, ahol a nyilvántartott álláskeresők száma kevesebb mint a felére, 2500-ról 1100 -ra olvadt. Elismerően szólt arról, hogy a FémAlk Zrt. olyan térségben ruház be, ahol az átlagnál még magasabb a munkanélküliség.    

Sándor József, a FémAlk Fémöntészeti és Alkatrészgyártó Zrt. tulajdonosa elmondta: a kis üzem létesítése egy kísérlet, azért telepítette szülőfalujába, Erdőhorvátiba az üzemcsarnokot, mert érezhetően kiüresedik a település. Az ott dolgozó 23 fiatalt egy évig Budapesten képezték, ők kezdték el a munkát most a Sárospatakhoz közeli községben. Amennyiben jól teljesítenek, az üzemet a cég bővíteni fogja, akár 60-80 ember is kaphat majd munkát a társaságtól. Sándor József felajánlást is tett, az erdőhorváti üzem fiataljainak a jövőben születendő gyermekeit egymillió forinttal támogatja a saját vagyonából, így segíti családalapításukat. A tulajdonos hozzátette: példát szeretnének mutatni más nagyobb cégek számára is, hogy aki megteheti, létesítsen munkahelyeket a hátrányosabb helyzetű vidékeken, megelőzve ezzel a fiatalok elvándorlását.    

A fémipari tevékenységgel foglalkozó FémAlk Zrt. 2016-ban 93 millió eurós, több mint 30 milliárd forintos árbevételt ért el, 10 millió eurós, 3 milliárd forintos nyereséget produkált. Idén 32-33 milliárdos árbevételre számítanak, ami körülbelül 15-20 százalékos növekedést jelent. Jelenleg körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztatnak.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

BÉT - A nap nyertese az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,41 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 39 132,62 ponton zárt pénteken, ami új történelmi csúcs.
2017. 10. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kampánnyal népszerűsíti a belföldi utazást az MTÜ

A belföldi utazást népszerűsítő kampányt indított a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), Magyarország kiemelt helyeinek, sokszínű, őszi kulináris kínálatának, borainak és borvidékeinek, valamint a Szent Márton napi hagyományok megismerésére ösztönzik a magyar utazni vágyókat.
2017. 10. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változik a közösségi közlekedés menetrendje október 23-án

Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékező ünnepségek, és az azokhoz kapcsolódó közúti forgalmi változások miatt a Budapesti Közlekedési Központ járatai a szokásostól eltérő menetrend szerint közlekednek.
2017. 10. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új marketing és kommunikációs vezető az EY Magyarországnál

Idén szeptembertől Pellion Ágnes irányítja az EY Magyarország teljes körű kommunikációját. Az új brand, marketing és kommunikációs igazgató felelősségi körébe tartozik többek között a klasszikus brandépítési feladatok mellett kiemelt stratégiai üzletfejlesztési projektek vezetése is.
2017. 10. 20. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb belvárosi szórakozóhelyet számoltak fel a rendőrök

Túlszámlázás miatt újabb szórakozóhelyet számoltak fel a rendőrök Budapest belvárosában, huszonegy alkalmazottat előállítottak, közülük ötöt őrizetbe is vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.
2017. 10. 20. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy leépítések jönnek a Siemensnél

Az előzetes híreszteléseket követően kiderült, hogy valóban leépítések jönnek a Siemensnél, ezreket bocsáthat el Németországban a vállalat.
2017. 10. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még megfontolják a kötelező kéményellenőrzést eltörlő törvényt

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek pénteken Áder János köztársasági elnök azt a kedden elfogadott törvényt, amely megszüntette a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzését.
2017. 10. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jótékonysági est lesz az Erkel Színházban

Liszt, Schubert és Mozart művei szólalnak meg vasárnap a budapesti Erkel Színházban a Zongoraáriák című esten, amelynek bevétele az Őrzők Alapítványt, a Semmelweis Egyetem II. számú (Túloltó utcai) Gyermekklinika hivatalos alapítványát támogatja.
2017. 10. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelnék a magyarok almafogyasztását

Évről-évre csökken az almafogyasztás, az egy főre jutó fogyasztás 12 kilogramm évente, amit 20-25 kilogrammra kellene növelni, ezért indítottak kampányt a fogyasztás élénkítésére - mondta Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) országos kertészeti osztályának elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.
2017. 10. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában

Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában, a külgazdasági és külügyminiszter szerint a cél az új kolumbiai fejlődési szakasz nyújtotta lehetőségek kihasználása.
2017. 10. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a munkanélküliségi ráta

foglalkoztatottak száma, munkanélküliek száma a munkanélküliségi ráta alakulása
2017. 10. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar hatóságoknak alá kell írniuk a CEU működését lehetővé tevő megállapodást

A magyar hatóságoknak a határidők meghosszabbítása helyett alá kell írniuk a Közép-európai Egyetem (CEU) működését lehetővé tevő, már letárgyalt megállapodást - emelte ki Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője, felszólítva az uniós tagállamok vezetőit, hogy csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcstalálkozójukon gyakoroljanak nyomást az ügyben Orbán Viktor kormányfőre.
2017. 10. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi alma terem Magyarországon

termésmennyiség, ezer tonna
2017. 10. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 600 ezernél is több turista látogatja az Országházat

Idén várhatóan a 600 ezernél is több lesz az Országházat meglátogató turisták száma, közülük az orosz nyelvű idegenvezetést igénylőké minden bizonnyal meg fogja haladni a 20 ezret - jelentette ki Kövér László házelnök a magyar Parlamentet bemutató kiállítás megnyitóján a moszkvai Suszev Építészettörténeti Múzeumban.
2017. 10. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2018 márciusáig megújul a Vakok kertje

Október végéig elindul a Városliget táj- és kertépítészeti megújításának első üteme; a Liget Budapest projekt első lépcsőjében, 2018 márciusáig teljes egészében megújul Magyarország első, speciálisan a vakok és gyengénlátók pihenését és kikapcsolódását szolgáló, csaknem egyhektáros parkrészlete is.
2017. 10. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

40 százalékkal több foglalás érkezett a hosszú hétvégére

Jót tesz a hosszú hétvége a belföldi turizmusnak, közel 40 százalékkal többen foglaltak szállást az átlagosnál, Eger, Budapest és Gyula vendégforgalma lesz a legnagyobb a következő napokban - közölte a Szallas.hu legfrissebb adatai alapján.
2017. 10. 20. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

23 milliárd forintos támogatást kaptak a baromfitartók

A Vidékfejlesztési program keretében 22,6 milliárd forinttal támogatta 207 baromfitartó telep korszerűsítését a Miniszterelnökség.
2017. 10. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző kampány

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző országos promóciós kampány - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2017. 10. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősíteni kell a hungarikumok médiamegjelenítését

A Hungarikum Bizottságnak jövőre az újabb értékek feltárása mellett egyre nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a hungarikumok médiamegjelenítésére, elsősorban a közszolgálati médiában - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a Hungarikumok Klubjának idei harmadik rendezvényén Budapesten.
2017. 10. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos kutatási területen nyert el nemzetközi csúcskonferenciát Budapest

Négy magyar kutatócsoportból álló szervezet, a Wigner fusion nyerte el a világ legnagyobb, fúziós témájú mérnöki konferenciájának rendezési jogát - közölte az MTA csütörtökön az MTI-vel.
2017. 10. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás