5,4 százalékkal több új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországom

Októberben 5,4 százalékkal több új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországom, mint egy évvel korábban, az év első 10 hónapjában 24,2 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Carinfo.hu a DataHouse Kft. adatai alapján hétfőn.

5,4 százalékkal több új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországom

Októberben 10 923, az első 10 hónapban pedig 115 549 új személygépkocsi került forgalomba. Ebből összesen 1031 volt tisztán elektromos autó, 97,1 százalékkal több, mint tavaly. A forgalomba helyezett plug-in hibridek száma 636 volt, ami 77,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának adatait.
   
Az MGE közleményében kiemelte, hogy az októberi eredményeken látszik a szeptemberi szerény visszaesés utáni piaci helyreállás trendje, így a piac nagy valószínűséggel a hátralévő három hónapban behozza az emelt előrejelzéshez képest szerény elmaradását. Az MGE szerint egész évben 142 ezer új személygépkocsit helyeznek fogalomba.
   
A tisztán elektromos és a plug-in hibrid gépkocsik forgalomba helyezése jelentősen, de még kis mennyiség mellett időarányosan nő, azonban a felvevő piac korlátozott, az egész évre elképzelt 2000 darab körüli forgalomba helyezés elérhető.


Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

   
Az egyesület kitért arra is, hogy kiemelten kell foglalkozni a Magyarországra beáramló használt autók korösszetételével. A szervezet sürgeti a használt autók importjának mederbe terelését annak érdekében, hogy a fejlettebb országokban letett régebbi, nagyobb károsanyag-kibocsátású, különösen a régebbi dízelmotoros autók ne, vagy ne ilyen mértékben kerüljenek forgalomba Magyarországon.
 
Az új nagyhaszonjárművekből 439 került forgalomba októberben, ami 29,3 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Az év eddigi részében összesen 5480 nagyhaszonjárművet helyeztek forgalomba, 14,5 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
     

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az októberben forgalomba helyezett 97 autóbusz 120,5 százalékkal több volt a tavaly októberinél. Az első 10 hónapban 543 új autóbusz állt forgalomba, ami 8,6 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A gépjárműimportőrök egyesülete szerint az autóbuszpiac kis mérete miatt mutat jelentős havi eltéréseket, az a fontos, hogy éves szinten növekedés legyen, mert a hazai buszpark nagyon idős.
   
Az eladott új motorkerékpárok száma 54,9 százalékkal nőtt, októberben 175 volt. Január-októberben 2797 új motorkerékpár került forgalomba, ami 31,9 százalékos növekedés. Az MGE közleményében ugyanakkor jelezte, hogy a piac továbbra is gyenge. Az egyesület változatlanul úgy véli, hogy a helyzet javítása érdekében fontos lenne a robogó-azonosítás megoldása a közlekedési céllal használt motorok esetében.
    

Az MGE jó hírként értékelte, hogy jövő évtől a motorkerékpárok regisztrációs adója a használati motorok esetében csökken, ami kedvező hatással lehet a piac fejlődésére.
   
A Carinfo.hu tájékoztatása szerint a személygépkocsi márkák közül a legtöbbet Suzukiból adták el 2018 első tíz hónapjában a magyar piacon, összesen 16 387-et, a márka piaci részesedése 14,18 százalék volt. Fordból 11 518, Skodából 10 338, Opelből 9345, Volkswagenből 8988 kelt el. Az előző év azonos időszakában szintén a Suzuki állt az élen 13,22 százalékos piaci aránnyal. A második helyen változatlanul a Ford állt, a harmadik, illetve a negyedik helyet pedig az Opel, illetve a Skoda szerezte meg.
   
A Carinfo.hu arról is beszámolt, hogy októberben 1806 új kishaszongépjárművet helyeztek forgalomba, míg 2017 októberében a számuk még elérte a 2180-at. Az év első tíz hónapjában 17 824 új kishaszongépjárművet helyeztek forgalomba, ami 2333-mal több mint egy évvel ezelőtt. A január-októberi időszakban a kishaszongépjármű márkák közül a legtöbbet a Fordból adták el a magyar piacon, összesen 4675 darabot, a márka piaci részesedése 26,23 százalék volt.

Hozzászólások

A Kia zsolnai üzemében új modell gyártását kezdték el

A Kia európai üzemében, a szlovákiai Zsolnán megkezdték egy új modell, a ProCeed kombikupé sorozatgyártását pénteken - tájékoztatta az MTI-t a Kia Motors Hungary Kft.
2018. 11. 17. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Karácsonyi vásárlás: többségben a spórolók, kisebbségben a halogatók

Bár a legtöbben nem terveznek többet költeni karácsonyi ajándékra, mint tavaly, a bevásárlás így is megterheli a pénztárcát. A megkérdezettek többsége átlagosan 10-50 ezer forintot költ karácsonyi ajándékra, és a bevásárlóközpontban tolongani továbbra is népszerűbb, mint az online vásárlás, derült ki a Jófogás online kutatásából.
2018. 11. 16. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szennyezett pizza fűszerkeveréket hívott vissza a Lidl

Pizza fűszerkeveréket hívott vissza a Lidl Magyarország, mert a cég saját minőségellenőrzési vizsgálatai során szalmonella-szennyezettséget mutatott ki a Mikadó elnevezésű termékben.
2018. 11. 15. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkapta a hatósági engedélyeket az első, teljesen hazai fejlesztésű, önkiszolgáló pénztárgép

A Laurel fejlesztése nem csupán a munkaerőhiányra jelenthet megoldást, hanem elérhető választás a fejlődésben és zökkenőmentes kiszolgálásban érdekelt, kisebb üzletek számára is.
2018. 11. 15. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elhúzódik az idei Black Friday, az online forgalom elérheti a 40 milliárd forintot

Az Amerikában hagyományosan egy napos Black Friday Magyarországon egyre inkább átalakul a magyar kereskedők és fogyasztók igényeinek, elvárásainak megfelelően. Az idei – immár ötödik – Black Friday mostanra az online és hagyományos kereskedelem minden fontosabb szereplőjét valamilyen formában megmozgató, a vásárlók számára valódi „kincsvadászattal” felérő eseménnyé nőtte ki magát, ahol felértékelődik a többcsatornás értékesítés szerepe is. Az idei Black Friday akciók során összességében várhatóan 800-840 ezer vásárló fog online is rendelni, az internetes költések összértéke pedig meghaladhatja a 40 milliárd forintot – derül ki az Euronics műszaki áruházláncpiaci jelentéséből, melyet a GKI Digital közreműködésével készített.
2018. 11. 15. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így érdemes rendelni, hogy időben megérkezzen a csomag Kínából az ünnepekre

Hamarosan elkezdődik a karácsonyi ajándékdömping-szezon, amikor a bevásárlóközpontok megtelnek ajándék után kutató emberekkel. Egyre növekszik ugyanakkor azoknak a száma, akik személyes vásárlás helyett inkább online szerzik be az ajándékokat. Akik külföldről szeretnének karácsonyi ajándékot rendelni, azoknak azonban számolniuk kell azzal, hogy az amúgy is hosszadalmas szállítási idő az ünnepek alatt még inkább megnövekedhet. A RendeljKínait.hu csapata a késlekedő vásárlók számára gyűjtött össze néhány jótanácsot, amelyeket betartva még időben megérkezhet a K ínából rendelt ajándék a karácsonyfa alá.
2018. 11. 15. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan itt a vásárlás ünnepe - hogyan használjunk kölcsönt hatékonyan?

Már csak pár nap és itt a Black Friday. Ha mindenképpen hitelhez kell nyúlnod a vásárlás alatt, legalább válaszd a legjobbat. A Bank360 tippjeit szedtük össze, hogy ne legyen később fejfájás a kölcsön miatt.
2018. 11. 15. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétszámjegyű árbevétel-növekedés a Rábánál

A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele az első kilenc hónapban 12,5 százalékkal, a harmadik negyedévben 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - áll a társaság gyorsjelentésben, amelyet a BÉT honlapján szerdán kora este publikált.
2018. 11. 15. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EP nagyobb mértékben csökkentené az új nehézgépjárművek szén-dioxid-kibocsátását

A tervezettnél nagyobb mértékben, 35 százalékkal szorítanák le 2030-ra az új teherautók és buszok szén-dioxid-kibocsátását a 2019-es szinthez képest az Európai Parlament (EP) szerdai strasbourgi plenáris ülésén elfogadott határozat értelmében.
2018. 11. 15. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A németek ragaszkodnak az autóikhoz

A németek ragaszkodnak autóikhoz, a környezetkímélő eszközök használatának ösztönzése csak a járműállomány növekményében jelentkezett - állapítja meg a német szövetségi közlekedési minisztériumnak a lakosság közlekedési szokásairól összeállított, szerdán bemutatott tanulmánya.
2018. 11. 14. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolország is beszüntetné a dízel és a benzines új autók értékesítését

Spanyolország is beszüntetné a dízel és a benzines személyautók, kishaszonjárművek értékesítését, illetve forgalomba helyezését 2040-től - közölte terveit a spanyol környezet- és klímavédelmet képviselő ökológiai átmenet nevű minisztérium kedden.
2018. 11. 13. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szabadkereskedelmi megállapodásról tárgyalnak a délkelet-ázsiai országok

Szabadkereskedelmi megállapodásról tárgyalnak a novemberi délkelet-ázsiai csúcstalálkozón Szingapúrban, a megállapodás a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) tíz állama és nyolc külső ország között jöhet létre - közölte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2018. 11. 11. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Legyünk óvatosak fényfüzér vásárláskor! Már ellenőrzi a hatóság a kül-, és beltéri világító díszeket

A karácsonyi szezonális termékek közül a legkeresettebbek közé tartoznak a díszvilágítási füzérek. A színpompás látványt nyújtó kül-, és beltéri, világító díszek nagyon könnyen drámai helyzetet, áramütést vagy akár lakástüzet is okozhatnak, ha nem megfelelő minőségűek és közvetlenül hálózati feszültségről üzemelnek. Vásárlásuk és használatuk körültekintést igényel, ezt mutatja be hátfőn a megyei fogyasztóvédelmi hatóság Szegeden.
2018. 11. 10. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Eladási rekord a SEAT-nál

Értékesítési rekordot ért el az év első tíz hónapjában a SEAT autógyár annak ellenére is, hogy a szeptemberben bevezetett új emissziós mérési eljárás visszavetette az európai autópiaci forgalmat - tájékoztatta a márka magyarországi importőre, a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. az MTI-t pénteken.
2018. 11. 10. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Németh Dávid a külkereskedelemről - Egyre kisebb lehet a plusz

Az exportnál pörgősebb import miatt több mint 1,4 milliárd euróval csökkent a külkereskedelmi többlet. A mostani kilátások szerint a jövőben még tovább mérséklődhet.
2018. 11. 09. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A visszafogott járműgyártás miatt lett gyengébb az ipari teljesítmény

A visszafogottabb járműgyártás okozhatta az ipar gyengébb teljesítményét szeptemberben az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2018. 11. 09. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyobb lehet a hazai e-kereskedelem novemberi forgalma a decemberinél

A fekete péntek által generált eladásoknak köszönhetően várhatóan idén először magasabb lesz a magyarországi e-kereskedelem novemberi forgalma a decemberinél - mondta Várkonyi Balázs, az Extreme Digital ügyvezető igazgatója az online kiskereskedelmi cég csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2018. 11. 08. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nehéz időszak elé néz a BMW

A harmadik negyedévben a BMW csak 1,75 milliárd eurós EBIT eredményt ért el, jócskán elmaradva az 1,91 milliárd eurós várakozástól.
2018. 11. 07. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

32 milliárd forintos autóipari beruházás érkezik Tatabányára

A dél-koreai Doosan 4,7 milliárd forintos vissza nem térítendő kormányzati támogatással 32 milliárd forintos autóipari beruházást telepít Tatabányára.
2018. 11. 07. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nőtt a kiskereskedelmi forgalom szeptemberben

Szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 4,4, naptárhatástól megtisztítva 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az első három negyedévben a forgalom naptárhatástól megtisztított volumene 6,5 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában, a nyers index 6,3 százalékos növekedést jelez - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 11. 07. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás