6,7 milliárdot fordítanak a nyári gyermekétkeztetésre

Hétfőn indul a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek ingyenes szünidei étkeztetése - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára tatabányai sajtótájékoztatóján.

6,7 milliárdot fordítanak a nyári gyermekétkeztetésre

Fülöp Attila közölte: a program, amelyre 6,7 milliárdot fordít a kormány, 134 ezer gyerek számára jelent napi egyszer meleg ételt.
   
Hozzátette, 2010-ben még csak 2,4 milliárd forintot költöttek ingyenes étkeztetésre. Az egy adagra igénybe vehető állami támogatást nyolc év alatt 370 forintról 570 forintra emelték.
   
Az államtitkár kiemelte, az ingyenes étkezés lehetőségét a szülőknek kell kérniük, az igények nyáron folyamatosan leadhatók a helyi önkormányzat jegyzőjénél.

Mennyi pénzt vigyen a gyerek a táborba? ITT kiszámolhatod!

   
Emlékeztetett arra, hogy harmadik éve nemcsak a nyári, hanem mind a négy iskolai szünetben igényelhetik a rászoruló gyermekek szülei az ingyenes étkeztetést.
   
Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP), Tatabánya polgármestere elmondta, hogy a városban 224 gyermek veszi igénybe az ingyenes szünidei étkezést. Az erre fordított állami támogatást az önkormányzat évente tízmillió forinttal egészíti ki saját forrásaiból.

Hozzászólások

Idén gyenge lehet a kajszibaracktermés

Az idén várhatóan gyenge lesz a kajszibaracktermés, és az augusztus közepéig tartó szezonban, a március eleji fagyok miatt, az átlagosan 30 ezer tonnás termésnek kevesebb mint felét takarítják be a gazdák - derült ki csütörtökön a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által a Fejér megyei Tordasi Fajtakísérleti Állomáson tartott kajszi fajtabemutatón.
2018. 07. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötből egy magyar járt már nudistastrandon

Ötből egy magyar járt már nudistastrandon, kétszer annyi férfi, mint nő - derül ki a Szállás.hu legfrissebb, MTI-nek csütörtökön küldött felméréséből.
2018. 07. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban

Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek csütörtökön.
2018. 07. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Torlódás várható a röszkei és a csanádpalotai határátkelőknél

Torlódás várható a következő napokban a Csongrád megyei határátkelőhelyeken, elsősorban Röszkén és Csanádpalotán - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
2018. 07. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőttek a k+f ráfordítások 2017-ben

A tavalyi évben 517 milliárd forint volt a kutatás-fejlesztésre (k+f) fordított összeg Magyarországon, ami a GDP 1,35 százalékának felel meg. A k+f-ráfordítások folyó áron 21 százalékkal, 90 milliárd forinttal nőttek az előző évi, alacsony bázishoz képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatokra épülő legfrissebb elemzéséből. A kiugróan magas emelkedéshez nagymértékben hozzájárult a 2016 végén kiutalt pályázati összegek 2017-ben történt felhasználása - tette hozzá a KSH.
2018. 07. 19. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vasárnaptól újra jár az 1-es villamos a Népliget és a Puskás Ferenc Stadion között

Vasárnaptól újra közlekedik az 1-es villamos a Népliget és a Puskás Ferenc Stadion között, viszont a felújítás második ütemében, várhatóan a nyári iskolai szünet végéig Óbuda felől a Népligetig, Kelenföld felől pedig a Közvágóhídig jár - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
2018. 07. 19. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedik Magyarországon a nemzetiségek támogatása

A jövő évi költségvetésben is nő a magyarországi nemzetiségek támogatása; az erre a célra fordított összeg a 2010-es kormányváltás óta több mint négyszeresére emelkedik - közölte a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018. 07. 19. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újranyílik Észtország fővárosában a magyar nagykövetség

Újranyílik Észtország fővárosában, Tallinnban a magyar nagykövetség a kormánynak a Magyar Közlöny szerdai számában közzétett határozata szerint. A kormány arról is döntött, hogy Manchesterben és Innsbruckban főkonzulátus nyílik.
2018. 07. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megint elvitték a Skandináv lottót

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 18-én megtartott 29. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 07. 19. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Csendes nap volt a mai a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,82 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 34 720,31 ponton zárt szerdán.
2018. 07. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordmennyiségű erdei gyümölcs termett a Pilisi Parkerdőben

Rekordmennyiségű erdei gyümölcs termett az idei évben a Pilisi Parkerdő magasabban fekvő területein. A Pilisbe indulóknak érdemes figyelniük a gyümölcsök érésére, és a túrára kosarat, vagy dobozt vinni, amelybe napi két kilónyi bogyót szüretelhetnek.
2018. 07. 18. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időjárásra számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 07. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi pályakezdő keres állást Magyarországon - egy ábrán

A nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma az adott év szeptemberében
2018. 07. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tapír született a debreceni állatkertben

Tapír született vasárnap a debreceni állatkertben, az állatot szerdától láthatja a közönség - közölte Nagy Gergely Sándor, a nagyerdei kultúrpark igazgatója szerdán, az állatkert tapírházában tartott sajtótájékoztatón.
2018. 07. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre kevesebb a szabálytalanság az aquaparkokban

Kevesebb szabálytalanságot tártak fel idén az aquaparkok országos ellenőrzésekor a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei, a jogsértések száma a tavalyi évhez képest 17 százalékkal csökkent - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
2018. 07. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázódott a családok támogatása

Megduplázódott 2010-hez képest a családtámogatásra jutó összeg, amely így eléri a 2000 milliárd forintot - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a jövő évi büdzséről szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 07. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi várható ma a hazai tőzsdén?

Iránykeresésre, bizonytalan mozgásokra számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
2018. 07. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott az import részaránya a magyar villamosenergia-felhasználásban

Megugrott az import részaránya a magyarországi villamosenergia-felhasználásban az idei első fél évben, a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. honlapján közzétett adatok szerint elérte a 35,8 százalékot.
2018. 07. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a balatoni komp

Egyre népszerűbb a Szántód és Tihany közötti balatoni komp, az év első felében tíz százalékot meghaladó volt a forgalomnövekedés a múlt év azonos időszakához képest.
2018. 07. 18. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Horváth Zita: nincs friss diplomás munkanélküliség

A friss diplomások között gyakorlatilag nincs munkanélküliség - jelentette ki Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
2018. 07. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás