80,697 milliárd forint adózott nyereséget ért el az OTP

Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladó, 80,697 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el a második negyedévben, 53 százalékkal többet az előző negyedévinél, és 12 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken, a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentésében.

80,697 milliárd forint adózott nyereséget ért el az OTP

Az első félévi adózott eredmény 133,556 milliárd forint volt az idén, ami 26 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
   
A bank által 16 elemző előrejelzéséből képzett konszenzusos várakozás mintegy 68 milliárd forintos negyedévi adózott profit volt.
   
A bank a féléves és a második negyedéves eredmény javulását döntően a kockázati költségek mérséklődésével, a működési eredmény javulásával, a vállalati nyereségadó csökkenésével magyarázza.
   
Az OTP csoport konszolidált korrigált adózott eredménye 2017 második negyedévében 78,257 milliárd forint volt, 38 százalékkal több az egy évvel ezelőttinél, és 17 százalékkal az előző negyedévinél. Az első félévi konszolidált korrigált adózott eredmény 145,019 milliárd forint, 39 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
   
A csoport összes bevétele 204,521 milliárd forint volt a negyedévben, 8 százalékkal haladta meg az előző, és 13 százalékkal az egy évvel korábbi negyedévét. A féléves bevételek egy év alatt 10 százalékkal 393,277 milliárd forintra emelkedtek.
   
A működési kiadások növekedése szerényebb volt, a negyedéves és féléves költség is 7 százalékkal emelkedett, 107,256 milliárd, illetve 207,291 milliárd forintra.
   
A kockázati költségek negyedéves összehasonlításban 21 százalékkal, 9,8 milliárd forintra csökkentek a június végéig tartó időszakban, ez éves szinten 19 százalékos mérséklődés. Az első fél évben 32 százalékkal, 22,308 milliárd forintra estek vissza a bázisidőszakhoz képest.
   
A jelentés már tartalmazza a Société Générale Csoporttól 425 millió euróért megvásárolt horvát Splitska banka adatait is, ezáltal például a horvát leánybank a csoporton belül az OTP Core utáni második helyet tudhatja már magáénak a hitelportfólió nagysága szempontjából, amely eddig a DSK banké volt.
    

A negyedéves konszolidált korrigált eredményhez a csoport magyarországi alaptevékenysége, az OTP Core 49,4 milliárd, a bolgár DSK Bank 12 milliárd, az orosz leány 7,5 milliárd, a horvát 6,9 milliárd, az ukrán pedig 2,5 milliárd forinttal járult hozzá. A többi kelet- és közép-európai leánybank összesen 2,4 milliárd forint veszteséget szenvedett el, és az orosz internetes Touch Bank is 1,4 milliárd forint veszteséggel zárta a negyedévet.
   
A kamat és a nettó díjbevételek 6 és 24 százalékkal emelkedtek éves összehasonlításban a második negyedévben, míg az előző negyedévhez képest 4 és 21 százalékkal nőttek.
    

A csoport mérlegfőösszege a negyedévben 7, éves összevetésben 14 százalékkal, 12 145 milliárd forintra nőtt. A hitelállomány 14 és 21 százalékkal 6 530 milliárd forintra, a betéteké 10 és 18 százalékkal 9 215 milliárd forintra gyarapodott.
   
A 90 napon túl késedelmes hitelek aránya 12,2 százalék volt, ami 1,9 százalékpontos csökkenés az előző negyedévhez képest. A csoport 49 milliárd forintnyi nem teljesítő állományt értékesített.
   
Az OTP részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, a papír záróára csütörtökön 9 930 forint volt, 40 forinttal magasabb az előző napinál. Az elmúlt egy évben az OTP-részvények legmagasabb árfolyama 9 960, a legalacsonyabb 6 916 forint volt.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Az anyagi függetlenség teszi a felnőttet?

A magyar lakosság kétharmada szerint akkor tekinthető valaki felnőttnek, ha anyagilag függetlenedik a szüleitől, képes eltartania saját magát és képes önálló döntéseket hozni a pénze elköltésére vonatkozóan – derül ki az OTP Bank megbízásából készített felmérésből. A megkérdezettek több mint fele, 22-25 éves korra teszi azt a kort, amikor illene függetlenné válniuk a fiataloknak. A többség ugyanakkor abban is egyetért, hogy önmagában az anyagi önállóság nem egyenlő a felnőtté válással.
2021. 08. 17. 17:00
Megosztás:

A hazai piacon elsőként zöld jelzáloglevelet hozott forgalomba az OTP Csoport

Az OTP Csoport a hazai piacon elsőként bocsátott ki zöld jelzáloglevelet, hiszen 2021. augusztus 16-án sikeresen megtörtént az OTP Jelzálogbank Zrt. OJB2031/I jelzálogleveleinek nyilvános forgalomba hozatala. Az aukción összesen 10,08 milliárd forint ajánlatot nyújtottak be a tőkepiaci szereplők, amelyből a kibocsátó 5,02 milliárd forintot fogadott el.
2021. 08. 17. 00:05
Megosztás:

50 százalékkal növelte adózás utáni nyereségét az OTP Romániában

Közel 50 százalékkal, 27 millió lejre (1 román lej 71,86 forint) növelte az idei első fél évben a konszolidált adózás utáni nyereségét az OTP Romániában - közölte csütörtökön a magyar bank romániai leányvállalata.
2021. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Folytatódhat a hitelállomány és a profit növekedése

Az első fél év eredményei alapján az egész évben hasonló ütemben folytatódhat a profitabilitás és a hitelezés bővülése az OTP csoport minden cégénél - mondta csütörtökön Bencsik László, vezérigazgató-helyettes a bank második negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
2021. 08. 12. 22:00
Megosztás:

A vártnál jobb lett az OTP adózás utáni eredménye

Az OTP-csoport a vártnál jobb eredménnyel zárta a második negyedévet, 121,8 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 31 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 55 százalékkal az egy évvel korábbinál.
2021. 08. 12. 11:00
Megosztás:

Leginkább belföldön nyaralnak idén – de sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezést

A megkérdezettek több mint fele tölti belföldön idei nyaralását, de közel 45 százalékuk utolsó pillanatra hagyta ennek megtervezését – derül ki az OTP Pénztárszolgáltató megbízásából a Szeretlekmagyarország.hu által készített felmérésből. A belföldön nyaralók pénzügyileg is tudatosabban készültek az átlagban 4-7 naposra tervezett üdülésre, a megkérdezettek több mint harmada fogja felhasználni ehhez SZÉP-kártya juttatását is.
2021. 08. 11. 22:00
Megosztás:

Továbbra is szárnyal a budapesti újlakás-piac

A 2020-as mélypont után ismét magára talált az újépítésű ingatlanok piaca. 2021 első félévében 111 társasházi projektben közel 4200 lakás értékesítése indult el, ami időarányosan 80 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A növekvő kínálat mellett a kereslet is élénkül, amit hosszú távon a rozsdaövezeti akcióterületekre vonatkozó új áfavisszatérítési támogatás még tovább fokozhat. Az OTP Ingatlanpont szakértői összeállításukban a fővárosi újlakás-piac helyzetét veszik górcső alá az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképének adatai alapján.
2021. 08. 06. 01:00
Megosztás:

Évtizedes sikerszéria az agrár-külkereskedelemben – de lehet még javítani

A 2010 óta szárnyaló magyar agrár-külkereskedelem impozáns számai rendkívül jól mutatnak ugyan, de néhány vetélytárs, illetve referenciaország teljesítményével összehasonlítva már árnyaltabb a kép – derül ki az OTP Agrár szakértőinek legutóbbi elemzéséből. Mint írják: fel kell építeni a nagyobb hozzáadott értékű hazai termékek márkáit és piacait.
2021. 08. 05. 23:00
Megosztás:

Ősztől az OTP Bank biztosítja az eBiz szolgáltatást

Az OTP Bank megvásárolta leányvállalatától, az OTP eBIZ Kft-től az eBIZ szolgáltatást biztosító üzletágát, így 2021. október 1-től a hitelintézet biztosítja teljeskörűen mindazon szolgáltatásokat, amelyeket addig leányvállalatán keresztül vehettek igénybe a vállalkozói ügyfelek. Az OTP eBIZ Kft. több mint 25 ezer ügyfele az eBIZ szolgáltatást a módosított általános szerződési feltételek elfogadása után a megszokott módon és az eddigi díjért használhatják a jövőben is. A változás következtében, a banki háttérnek köszönhetően, a platform megszokott és kedvelt funkciói mellett sor kerül majd további korszerű digitális megoldások fejlesztésére is.
2021. 08. 04. 20:00
Megosztás:

Rekord született az OTP Business Társasházi Pályázatán

Műemléki rekonstrukció, akadálymentesítés, elektromos gépjármű töltők kialakítása, valamint parkosítás is szerepel azon célok között, amelyekre idén vissza nem térítendő támogatást nyertek a lakóközösségek az OTP Business Társasházi Pályázatán. A két kategóriában meghirdetett pályázatra rekordszámú − több mint 1300 − jelentkezés érkezett, ezek közül választotta ki a szakmai zsűri azt a húsz pályázatot, amelyeket a hitelintézet összesen 15 millió forinttal támogat.
2021. 08. 04. 06:00
Megosztás:

Gombamód nőnek ki a földből az új lakásprojektek

A csökkentett áfa és az otthonteremtési támogatások hatására látványosan élénkül a fővárosi újlakás-kínálat, s egyelőre a vevők kedvét sem veszik el a korábban sosem látott összegeket tartalmazó virtuális árcédulák – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.
2021. 07. 28. 05:30
Megosztás:

Komoly lehetőségek rejlenek a magyarországi takarmánygyártásban

A világ növekvő tej- és húsfogyasztása miatt a takarmánygyártás továbbra is perspektivikus ágazat, amelynek magyarországi fejlődése főként a hatékonyság javításától függ – derül ki az OTP Agrár szakértőinek legutóbbi elemzéséből. A szakcikk arra is kitér, hogy a következő egy-két évtizedben nem várható, hogy a mesterséges húsok számottevő mértékben teret nyernének a fogyasztásban.
2021. 07. 14. 15:00
Megosztás:

Környezetbarát bankkártyát tesztel az OTP Bank

Nagymértékben, 85,5 százalékban újrahasznosított műanyagból készült környezetbarát bankkártyát tett elérhetővé az OTP Bank ügyfelei számára teszt jelleggel - közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.
2021. 07. 13. 10:30
Megosztás:

A falusi turizmus fellendítésében stratégiai szerepet vállalt az OTP SZÉP kártya

Az idén 10 éves OTP SZÉP kártya 1,7 millió kártyabirtokosa ma már több mint 45 000 elfogadóhelyen költheti el juttatását, köztük falusi szállás- és vendéglátóhelyeken is. Az indulás óta eltelt időszakban a SZÉP-kártya juttatásoknak nagy szerepe volt a falusi turizmus fellendítésében: az OTP SZÉP kártyabirtokosok 10 év alatt több mint 46 milliárd forintot költöttek falusi szálláshelyeken. A falusi turizmus fellendítéséhez a turisztikai szolgáltatók digitalizációja is hozzájárult, amit az OTP Pénztárszolgáltató és a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége közötti együttműködés is támogatott.
2021. 07. 12. 19:30
Megosztás:

Jó helyen áll a pénz egy Balaton-parti nyaralóban?

Visszavonhatatlanul beköszöntött a nyár és elindult a vakáció. Ilyenkor sokak fejében megfordul, hogy a bérlés helyett jó lenne egy saját tulajdonú nyaraló a tó partján. A koronavírus járvány következtében megváltozott utazási szokások miatt, egy Balaton-parti nyaraló a nyári szabadság zavartalan eltöltése mellett most kecsegtető befektetési lehetőségként is szóba jöhet. Az OTP Ingatlanpont szakértői a nyaralóvásárlás és fenntartás költségeit, valamint a befektetési célú vásárlás szempontjait vizsgálják.
2021. 07. 09. 04:05
Megosztás:

Az OTP visszavonta a horvát állam elleni keresetét

Az OTP és a horvát állam közösen kérte a nemzetközi választottbírósági eljárás megszüntetését a Befektetési Viták Rendezésének Nemzetközi Központjától (ICSID). Az eljárás a svájci frank devizahitelek 2015-ös euróra történő kötelező átváltásával volt kapcsolatos.
2021. 07. 02. 11:30
Megosztás:

Hova költözzünk, ha bővül a család?

A magyarok életük során átlagosan mindössze három alkalommal költöznek új ingatlanba, ilyen alkalom lehet a családalapítás, vagy ha a család további bővülése miatt megváltoznak lakhatási igényeink, nagyobb élettérre vágyunk. Az OTP Ingatlanpont szakértői az OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatai alapján megvizsgálták, milyen lakásárakra számíthatnak, akik 50 négyzetméteres ingatlant keresnek és mekkora összegért tudnak nagyobb, 80 négyzetméteres ingatlanba költözni, ha érkezik a második gyermek.
2021. 07. 02. 09:00
Megosztás:

A koronavírus megtaníthat minket okosabban bánni a pénzünkkel

Az idei év első három hónapjában a korábbi évek szintjét messze felülmúló összeggel, 920 milliárd forinttal gyarapodtak a lakossági megtakarítások, a járványt kísérő gazdasági nehézségek ellenére. A bővülés nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy ez a szám csaknem kétszerese a 2019 azonos időszakában megtakarított 478 milliárd forintnak. Az OTP Bank szakértői arra számítanak, hogy a korlátozások feloldása erőteljesen lefékezheti a növekedés tempóját, ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a felhalmozott tartalékok tudatosabb befektetésével, kisösszegű, rendszeres megtakarítások elindításával már most érdemes felkészülni az esetleges váratlan helyzetekre.
2021. 07. 02. 01:00
Megosztás:

Vajon mikor érhet véget az agglomeráció reneszánsza?

Pest megye lakosságának 40 százaléka ingázott az otthona és munkahelye között az EUROSTAT felmérése szerint 2020-ban. Ezt az arányt két folyamat befolyásolta ellentétes előjellel: az agglomerációba költözők növekvő, valamint a home office terjedése miatt napi szinten ingázók csökkenő száma. A koronavírus járvány visszaszorulásával egyes szakértők a hibrid munkavégzés elterjedését prognosztizálják, de számos munkahely a teljes visszarendeződést választja. Az OTP Ingatlanpont szakértője azt vizsgálja meg, hogy mi történhet akkor, ha az élet nagyjából visszaáll a megszokott kerékvágásba; fontosabb lehet-e az élhetőbb környezet az ismét szükségessé váló napi ingázás árán is?
2021. 06. 24. 15:30
Megosztás: