A 20. századi magyar történelem legnagyszerűbb eseménye az 1956-os forradalom

A 20. századi magyar történelem legnagyszerűbb eseménye az 1956-os forradalom - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője vasárnap Szentesen.

Az ország megítélésének ékköve a mai napig, hogy 1956-ban a forradalmárok hősiességről bizonyítékot adva szembeszálltak a világ akkor legerősebb hadseregével - mondta Gulyás Gergely az évforduló alkalmából rendezett megemlékezés előtt tartott sajtótájékoztatóján.
    

Hozzátette: éppen ezért a magyarság számára kiemelt feladat, hogy méltóképpen emlékezzen meg a forradalom évfordulójáról.
    

Az rendszerváltást követő megemlékezések sorából a 60. évforduló pozitív értelemben kiemelkedett - hangsúlyozta a frakcióvezető. Úgy fogalmazott, "az a történelmi szerencsétlenség érte az országot", hogy a 40. és az 50. évfordulón is szocialista, sőt posztkommunista kormánya volt. Ennek megfelelően 1996-ban szinte elhallgatták a forradalmat, az 50. évforduló pedig a Gyurcsány-kormány "szemkilövetéseiről és az alapvető emberi szabadságjogokat eltipró magatartásáról" vált emlékezetessé
   
A 60. évfordulót Magyarországon és mindenhol a világon méltóképpen sikerült megünnepelni, megerősítve ezzel a forradalom jelentőségét az európai történelemben. Hiszen - az 1953-as kelet-berlini felkelést nem számítva - az 1956-os forradalom volt az első, amely rést ütött a kommunizmus áthatolhatatlannak tűnő falán. Magyarország elsőként mert szembeszállni a jóval nagyobb haderővel, és sikerült a szabadságot 13 napra kiharcolni - közölte Gulyás Gergely.
   
A képviselő rámutatott arra, hogy bár az 1956-os események központja Budapest volt, a forradalom a nemzet egészéé lett. Vidéken, így Szentesen is néhány nap alatt demokratikus önkormányzatok, munkás- és katonatanácsok álltak föl.
   
A megtorlás sem kerülte el a vidéket, csak Szentesen kilenc különböző eljárásban 27 embert ítéltek összesen 66 év börtönre - tette hozzá.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Így nyerhettél a Skandináv lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a február 21-én megtartott 8. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 02. 21. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták az Év Befektetője elismeréseket

Átadták az Év Befektetője díjakat, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elismeréseit nyolc vállalat kapta meg a 2017-ben megvalósított kiemelkedő fejlesztésért.
2018. 02. 21. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma vegyesen teljesítettek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 304,86 pontos, 0,79 százalékos emelkedéssel, 38 971,94 ponton zárt szerdán.
2018. 02. 21. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassul a növekedés az online kereskedelemben

Lassul a növekedés a magyar internetes kiskereskedelemben, ugyanakkor a belföldi online piac bevétele csaknem 18 százalékkal emelkedett 2017-ben az előző évhez képest, így háromszor akkora bővülést ért el, mint a kiskereskedelem - mondta Madar Norbert, a GKI Digital üzletágvezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatóján.
2018. 02. 21. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadták a 2018-as költségvetést

Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2018-as összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
2018. 02. 21. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly többet költöttünk állateledelre

Dinamikusan nőtt az állateledelek piaca, 2017. február és 2018. január között kutyaeledelre 7 százalékkal, míg macskaeledelre 10 százalékkal többet költöttek a magyarok - derül ki a Nielsen legfrissebb felméréséből.
2018. 02. 21. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 120 városnéző séta és program várja az érdeklődőket Budapesten

Több mint százhúsz tematikus séta, buszos és hajós városnéző programok, valamint tárlatvezetések, épületbejárások és múzeumlátogatások is várják az érdeklődőket a főváros több pontján csütörtöktől vasárnapig az idegenvezetők világnapja alkalmából rendezett eseménysorozaton.
2018. 02. 21. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A háziorvosi ellátásról és az önkormányzatiság jövőjéről tartanak politikai vitát

Az Országgyűlés várhatóan ma tartja utolsó ülésnapját az április parlamenti választások előtt. A képviselők a háziorvosi ellátásról és az önkormányzatiság jövőjéről tartanak politikai vitát az ellenzék kezdeményezésére.
2018. 02. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi várható a magyar tőzsdén?

Iránykeresésre, bizonytalan nyitásra számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
2018. 02. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkönnyítik a kiserőművek létesítését

A megújuló energiaforrással gazdálkodó, nem engedélyköteles kiserőművek létesítésének megkönnyítése érdekében módosította a villamos energiáról szóló törvényt kedden az Országgyűlés.
2018. 02. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vallásszabadság napjává nyilvánították január 13-át

A vallásszabadság napjává nyilvánította az Országgyűlés január 13-át, annak évfordulóját, amikor az erdélyi országgyűlés 1568-ban elfogadta a tordai vallásügyi törvényt.
2018. 02. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Zentán rendez fesztivált a Magyar Teátrumi Társaság

Szerdán kezdődik a Magyar Teátrumi Társaság fesztiválja a Zentai Magyar Kamaraszínházban: a II. Teátrum Neked! Zentai Teátrumi Napok keretében a vajdasági közönség egyaránt találkozhat gyermekeket és felnőtteket megszólító színházi programokkal.
2018. 02. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Német lap írt a magyar migrációs politikáról

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap kommentárban és egy összeállításban foglalkozott Magyarországgal keddi számában.
2018. 02. 21. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Sok a menedékhely a hajléktalanok számára

A hajléktalanellátó rendszer felkészült lesz a segítségnyújtásra a február utolsó napjaira várható hideg időben is, a téli időszakban országszerte összesen 11 100 férőhelyen várják a hajléktalanokat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) kedden az MTI-vel.
2018. 02. 21. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Allen & Overy felmérése alapján továbbra is élénk aktivitás jellemzi a globális M&A piacot

Az Allen & Overy legfrissebb „Global Trends in Private M&A” éves felmérésének eredményei alapján 2017-ben is élénk aktivitás jellemezte a vállalatfelvásárlási (M&A) piacot világszerte, bár ennek szintje némi gyengülést mutatott az egy évvel korábbi szinthez képest. A felmérés külön kiemeli a magántőke-befektetők sikeres aukciós szereplését. A befektetők körében a gyártó- és feldolgozóipar, a telekommunikáció, a technológia és média, valamint a kiskereskedelem területén működő vállalatok voltak a legnépszerűbb befektetési célpontok.
2018. 02. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar mezőgazdaság kész a digitális átállásra

A magyar mezőgazdaság digitalizációjának megvannak az alapjai, az ágazat kész az átállásra - mondta Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a Prega Science 2018 elnevezésű szakmai konferencia megnyitóján, Budapesten.
2018. 02. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javulhat az egészségügy helyzete

A magyar gazdaság jó teljesítményének köszönhetően megkezdődhetett az egészségügy felzárkóztatása - hangoztatta a nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten, a III. kerületi Szent Margit-rendelőintézet tüdőgondozó állomása új tüdőszűrő berendezésének átadásán.
2018. 02. 21. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen visszaesett a vállalatfelvásárlási piac hazánkban

Magyarországon jelentősen visszaesett a vállalatfelvásárlási és összeolvadási (M&A) piac az Allen & Overy nemzetközi ügyvédi iroda legfrissebb éves felmérésének eredményei alapján.
2018. 02. 20. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Van megoldás a béremelésből adódó csapdahelyzetre

Közel 13 százalékkal nőttek tavaly a bruttó és nettó keresetek, a reálbérek pedig 10,3 százalékkal emelkedtek. Az idén további növekedés várható.
2018. 02. 20. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több vezető részvény is gyengült

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 339,27 pontos, 0,87 százalékos csökkenéssel, 38 667,08 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
2018. 02. 20. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás