A Continental automatizálja az elektromos autók töltését

Sok autós álmodik arról, hogy eljön az a nap, amikor a teljesen elektromos vagy plug-in hibrid elektromos autók feltöltése ugyanolyan egyszerű lesz, mint a hagyományos modellek tankolása. Erre már nem kell tovább várni, a Continental a Las Vegas-i Fogyasztói Elektronika Show-n (CES, 2018. január 9-12.) bemutatta fejlesztését. A CES-re a technológiai cég két új akkumulátor töltő rendszert vitt el, mindkettő hozzájárul ahhoz, hogy az elektromos autókban rejlő előnyöket maximálisan kiaknázhassuk.

A Continental automatizálja az elektromos autók töltését

A legmagasabb fokú kényelemre tervezve a Continental automata vezeték nélküli töltő rendszere induktívan vezeti a töltést, ami azt jelenti, hogy a sofőröknek nem kell ezentúl kábelekkel bajlódni. A rendszer kiegészül a Continental új mikro navigációs megoldásával, amelynek segítségével a jármű teljes pontossággal helyezkedhet a földön lévő töltőegységre. A jövőben a félig automatizált vezetési technológia terén elért további előrelépéseknek köszönhetően ez a művelet a sofőr beavatkozása nélkül is elvégezhető lesz majd.


A Continental másik innovatív rendszere – az AllCharge – forradalmasíthatja a kábel alapú feltöltést. Az AllCharge rendszerrel a sofőröknek nem kell azon aggódniuk, hogy kompatibilis töltőállomást találjanak. Az AllCharge technológiával bármelyik töltőállomásra rá tudnak csatlakozni, akármilyen töltési sebességről, áram típusról vagy feszültségről legyen szó. A rugalmasság és a hatékonyság mellett az AllCharge további előnyökkel is rendelkezik, például lehetővé teszi, hogy az elektromos jármű mobil akkumulátorként funkcionáljon, így AC árammal láthatja el a fedélzetre nem csatlakoztatott eszközöket további kiegészítő nélkül.


Jogosan van jogosítványod? ITT megtudhatod!

Így az autó számos esetben tud áramot biztosítani különböző helyzetekben, például autós baráti összejövetelekkor, vagy mesteremberek eszközeihez egy építkezés helyszínén.


“A Continental egyedülálló kínálattal rendelkezik a töltési technológiák terén, a kiterjedt, több divíziót átölelő know-how tudásunknak köszönhetően” – mondta el Brian McKay, a Continental Észak-Amerika Meghajtási Technológia & Innováció részleg vezetője.


„Azok az innovatív technológiák, melyeket bemutatunk a CES-en, egyszerűbbé, kényelmesebbé és hatékonyabbá teszik az elektromos járművel feltöltését. Ez azt jelenti, hogy az elektromos autókkal megtehető távolság kérdése, ami oly sok emberben vet fel kétségeket, hamarosan teljesen irreleváns lesz. Ezen kívül, hogy a fogyasztók számára további funkciókkal szolgáljunk, az AllCharge rendszer az elektromos járműveket mobil energiaforrássá teszi.”

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Vezeték nélküli, automata feltöltés a maximális kényelem érdekében

Az induktív töltési technológia során az áram vezeték nélkül halad át egy földön lévő töltőállomásból a jármű alján elhelyezett fogadóegység felé. Mivel nagyon fontos, hogy a jármű teljesen pontosan efölött az egység fölött álljon, a Continental kifejlesztett egy mikro-navigációs megoldást, amely egy mágneses helymeghatározó rendszeren alapul, és képes a járművet a hagyományos parkoló asszisztensnél tízszer pontosabban a megfelelő helyre irányítani. A földi egységbe beépített intelligens mágneses mező érzékelők veszik az elektromos jármű által kiadott jeleket, és erre válaszul adatokat küldenek a jármű felé az autóban lévő vezeték nélküli kommunikációs felületen keresztül. A helymeghatározó rendszer, amely a szélessávú frekvenciatartományban működik, képes teljes pontossággal érzékelni a földi egységet még akkor is, ha hó vagy levelek fedik be a felületét. A töltés ezután automatikusan zajlik. A rendszer a töltési folyamat teljes ideje alatt ügyel a biztonságra.


Ennek az induktív töltő rendszernek, amely több mint 90 százalékkal hatékonyabb az eddigieknél, az egyik legnagyobb előnye az, hogy a sofőrök ezentúl nem kell kihagynia egy töltési lehetőséget sem, akármilyen rövid idő is áll rendelkezésére. Például egy 20 perces bevásárló szünet ezentúl elegendő lehet arra, hogy akár 20 km-rel megnöveljük a hatótávolságot, hiszen a 11 kW töltési sebesség, amelyre a Continental rendszerét tervezték, képes minden egyes eltöltéssel töltött perc után körülbelül 1 km-rel megnövelni a vezetés hatótávolságát. Emellett a Continental rendszere lehetővé teszi a meglévő töltési infrastruktúrák számára, hogy azokat az eddigieknél még hatékonyabban használhassuk ki a jövőben. A rendszer a későbbiekben képes lesz automatikusan „átparkolni” az automata elektromos autókat amint a töltés befejeződött. Így akár autók teljes sora feltölthető lesz egy éjszaka alatt egy töltőállomáson. A nemzetközi szabványosítási törekvések, amelyben a Continental aktívan részt vesz, jelenleg azt tűzték ki célul, hogy minden erre alkalmas jármű gyártótól függetlenül képes legyen bármilyen induktív töltőállomást használni.


AllCharge: “Univerzális” megoldás az összes töltőállomás számára

 

A kábel alapú töltés azt jelenti, hogy a hálózatról érkező váltakozó áramot (AC) át kell váltani egyenárammá (DC), mivel erre van szükség az akkumulátor töltéséhez. Az AC/DC átalakítás vagy a töltő állomáson megy végbe (DC töltés), vagy pedig a jármű fedélzetén (AC töltés), egy fedélzeti töltő (OBC) segítségével. A DC töltőállomások magas telepítési költségének köszönhetően az AC töltőállomások jelenleg a legelterjedtebbek a mindennapi használat számára. Ugyanakkor a magasabb töltési sebesség iránti egyre növekvő kereslet még nagyobb és drágább fedélzeti töltőket tesz szükségessé. Az AllCharge rendszert a Continental mérnökei egy teljesen új megközelítésre alapozták, amely ugyanakkor hihetetlenül egyszerű: ahelyett, hogy még több töltési technológiát zsúfolnának bele az autóba, magát az elektromos meghajtást alakították át „töltővé”. Ehhez az elektromos motor és az inverter (amely a DC és az AC közötti átváltásra szolgál) speciális átalakítására volt szükség, hogy el tudják látni a töltés feladatát is. Az egyetlen extra alkatrész, amelyet a rendszerbe be kellett építeniük egy DC/DC konverter, annak érdekében, hogy az áram mindig a megfelelő feszültségszinten áramoljon az akkumulátorba. Az AC töltés esetében az áram a töltőállomástól az elektromos motoron keresztül áramlik az inverterbe, ahol az átalakítja DC árammá, mielőtt betáplálja az akkumulátorba. DC töltés esetében az áram közvetlenül a DC/DC konverteren keresztül áramlik az akkumulátorba.

Mennyi lesz a gyorshajtás büntetés? Számold ki ITT!

 

Az AllCharge tehát egy univerzális megoldást jelent, amelynek segítségével a sofőrök bármilyen kábel alapú töltőállomást tudnak használni. Sőt, mivel az AC töltésnek így már nincsenek olyan korlátai, mint egy fedélzeti töltőnek, ha az AC infrastruktúra megfelelő, akkor az AllCharge akár 43 kilowattnak megfelelő teljesítménnyel is fel tudja tölteni az akkumulátort, ami azt jelenti, hogy 10 percnyi töltési idővel 50 km távolságra elegendő áram tölthető a járműbe. Ugyanakkor, az új Continental rendszerrel képes a 400 voltos DC gyorstöltő állomásokat is használni, amelyek 10 percnyi töltés alatt 150 km-re elegendő áramot adnak át. Ugyanezen töltési idő alatt a nagyon nagy akkumulátorral rendelkező prémium autók akár 300 km-re is feltölthetőek, ha egy 800 voltos DC töltőállomásra csatlakoznak. Így a feltöltés ideje sokkal közelebb kerülhet a hagyományos járművek megtankolásának idejéhez. A gyártás a tervek szerint 2022-ben indul.


Tényleges hozzáadott érték: az elektromos autó, mint fontos mobil energiaforrás


Az akkumulátoruk nagy kapacitásából adódóan az elektromos járművek mobil akkumulátorként is funkcionálhatnak. Alap esetben ahhoz, hogy egy fedélzeti töltővel rendelkező elektromos autót ilyen célra használjunk, először fel kell szerelni egy áram átalakítóval (hogy a DC áramot AC árammá alakítsa), melynek költsége több ezer euró. Ezzel szemben az AllCharge rendszer eleve képes kezelni a kétirányú áramlást. A váltakozó áramnak pedig nincs felső kimeneti korlátja. Az AllCharge rendszer kétirányú áramlási képessége lehetővé teszi, hogy az elektromos autó ne csak a magánéletben funkcionáljon energiaforrásként, de mesteremberek vagy mobil szolgáltatást nyújtóknak is hasznos lehet, hiszen valódi hozzáadott értékével új üzleti modellek megvalósítására nyílik lehetőség. A jövőre nézve az elektromos autókra tekinthetünk majd úgy is, mint hálózatba integrált mobil energia tárolókra, fontos szerepet játszva a megújuló energiahasználat felé való átállásban.

Hozzászólások

Negatívan látja az autóipar helyzetét a Berenberg

Az elemzőház szerint a végéhez közeledik az a korszak, amikor az olcsó hitel és a csökkenő költségek hátán emelkedett az autógyártók profitja.
2018. 08. 21. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bízunk a dízelautókban

A magyarok jelentős része a Volkswagen botrány ellenére is bízik a dízeltechnológiában, nagyon kevesen támogatják a dízel járművek korlátozását a városi forgalomban - közölte a Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesülete (MGOE) szerdán az MTI-vel.
2018. 08. 19. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordok a Skodánál

Rekordszámú, 99 700 személygépkocsit szállított júliusban ügyfeleinek a cseh Skoda autógyár, ami 14,6 százalékkal több, mint 2017 júliusában - jelentette keddi közleményében a legnagyobb cseh autógyártó.
2018. 08. 15. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az autóiparnak is köszönhető vidéki ingatlanpiac felpörgése

Az autóipari beruházások a vidéki ingatlanpiacot is felpörgetik, a tavalyihoz képest több helyen 20 százalékkal is emelkedett az eladásra kínált ingatlanok értéke - hívta fel a figyelmet az Otthon Centrum legfrissebb felmérésében, amelyet kedden küldött el az MTI-nek.
2018. 08. 14. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Hankook német abroncskereskedő céget vásárolt

A dél-koreai Hankook Tire abroncsgyártó konszern globális értékesítési rendszerének megerősítése érdekében megvásárolta a német Reifen-Müller gumiabroncs-kereskedő céget - tájékoztatta hétfőn a Hankook Tire Magyarország Kft. az MTI-t. A vételár üzleti titok.
2018. 08. 13. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Izzik a Tesla - A szaúdiakkal is beszélt Elon Musk

Az ügyhöz közel álló források szerint Elon Musk a szaúdi állami vagyonalappal is egyeztetett arról, hogy meg tudnák-e finanszírozni a Tesla tőzsdéről való kivezetését.
2018. 08. 10. 11:42
Megosztás:
Hozzászólások:

Féléves számadatok: A Continental gyorsabban növekszik

A Continental technológiai vállalat ma Hannoverben nyilvánosságra hozta 2018 első félévi eredményeit. A számadatok alapján a Dax-vállalat 2018 második negyedévében képes volt gyorsítani növekedési sebességét és ismét gyorsabban tudott növekedni, mint vonatkozó piacai. Az év első hat hónapjában az organikus forgalomnövekedés 5,4 százalék volt. Ehhez mind az öt részleg hozzájárult. Az autóipari üzletág ebben az időszakban 6,6 százalékkal növekedett. Ez csaknem 5 százalékponttal gyorsabb, mint a személygépjárművek és kishaszonjárművek globális gyártása, amely körülbelül 2 százalékkal nőtt. A folyó üzleti évben a vállalat továbbra is a személygépjárművek és könnyű haszonjárművek világszintű gyártásának 1 százalékos növekedésre számít.
2018. 08. 09. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Forgalom-és nyereségnövekedés a Continentalnál

Forgalom- és nyereségnövekedéssel zárta az év első felét a német Continental AG járműipari alkatrész beszállító és technológiai konszern a cég honlapján közzétett beszámoló szerint.
2018. 08. 08. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

200 ezer autót hív vissza a BMW

Rövidesen visszahív több mint 200 ezer dízelüzemű autót Európában a BMW a kipufogógázt visszavezető rendszer ellenőrzésére, és szükség esetén javítására - jelentette szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap.
2018. 08. 08. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Akadozik az alternatív hajtású Volkswagenek értékesítése

Német lapértesülések szerint a német Volkswagen csoport felfüggesztette az elektromos és a hibrid meghajtású, valamint a gázüzemű autók értékesítését.
2018. 08. 07. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Volkswagen felfüggesztette az elektromos, a hibrid és a gázüzemű autók értékesítését

Felfüggesztette a német Volkswagen csoport (VW) az elektromos és a hibrid meghajtású, valamint a gázüzemű autók értékesítését, mert a vártnál nehezebb a felkészülés az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek megállapítására szolgáló új nemzetközi szabványra (WLTP) - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
2018. 08. 05. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt tanács a biztonságos autós nyaraláshoz

Helyes kormány- és üléspozíció, megfelelő folyadékszintek, működő izzók, jó minőségű üzemanyag – néhány tudnivaló, amelyek nélkül könnyen kellemetlen élmények érhetik az autóval nyaralni indulókat. A biztonságos nyári autózás legfontosabb szabályaira hívja fel a figyelmet Wéber Gábor, Forma 1-es szakkommentátor, autóversenyző, az OMV MaxxMotion prémium üzemanyagok nagykövetének videósorozata.
2018. 08. 04. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nehéz második félévre számít a Volkswagen

A második negyedévben a Volkswagen csoport 61,1 milliárd eurós árbevételen egyszeri tételektől tisztítva 5,58 milliárd eurós operatív eredményt ért el.
2018. 08. 03. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Suzuki továbbfejlesztette sikermodelljét

Továbbfejlesztette sikermodelljét a Suzuki, ősztől a magyar piacon is elérhető lesz az esztergomi gyárban készülő Vitara, amelynek nemcsak a külseje újult meg, hanem több biztonságtechnikai és vezetéstámogató funkcióval is gazdagodott - tájékoztatta a Magyar Suzuki Zrt. az MTI-t csütörtökön.
2018. 08. 03. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A kereskedelmi háború ellenére is tartja célját a BMW

A BMW a második negyedévben 2,75 milliárd dolláros EBIT eredményt ért el, ami felülmúlta a piaci várakozást, de a gyengébb ázsiai, főleg kínai értékesítések és az emelkedő alapanyagárak miatt elmaradt az egy évvel korábbi szinttől.
2018. 08. 02. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőtt új személyautók eladása Magyarországon

Az új személyautók eladása 29 százalékkal nőtt Magyarországon júliusban az előző év azonos időszakához képest, a forgalomba helyezett új személygépjárművek száma 12 043-ra emelkedett. Az év első hét hónapjában szintén 29 százalékos volt a növekedés a 2017. január-júliusi időszakhoz képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Carinfo.hu szerdán az MTI-vel.
2018. 08. 02. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A BMW debreceni üzemében 2023 körül kezdődhet a termelés

A BMW debreceni üzemében 2023 körül kezdődhet a termelés - írta a Stuttgarter Zeitung című német lap szerdán a német autógyártó társaságtól származó adatokra hivatkozva.
2018. 08. 02. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős volt a verseny a BMW-beruházásért

Jelentős verseny volt az országok és a városok között a BMW-beruházásért, Debrecennek és a régiónak kiemelkedő lehetőséget teremt az egymilliárd eurót meghaladó modern autógyári fejlesztés megvalósulása - mondta Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
2018. 08. 01. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BMW-gyár épül Debrecenben

Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
2018. 07. 31. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sok autó kerül szervizbe nyáron

Klímajavítás, autómentés, általános karbantartás – ezeket a szolgáltatásokat kutatja a legtöbb autós Magyarország első közösségi szervizkereső oldalán, a GarVisoron, derült ki közel százezer felhasználó keresései alapján. A nyári időszakban megnövekszik az érdeklődés az autószervizek kínálata iránt: a tradicionális autófelkészítés mellett egyre népszerűbbek a kényelmi szolgáltatások is. A statisztikák szerint a meghibásodásokat főleg az időjárási viszonyokból vagy figyelmetlenségből adódó balesetek és a magas hőmérséklet miatti elektronikai problémák okozzák.
2018. 07. 30. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás