A Gazdaságvédelmi Akcióterv hét adós pontjából már négy hatályba is lépett

A Gazdaságvédelmi Akcióterv hét adós pontjából már négy hatályba is lépett. A kisvállalati adó (kiva) mértékének, valamint a szálláshely áfájának csökkentése 2020. január 1-től könnyít majd a vállalkozások terhein. Az adórendszer egyszerűsítésére vonatkozó szabályok is jövőre alkalmazhatóak azzal, hogy az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) kivezetésében érintett vállalkozókat az áttérésben már szeptember végétől segíti a Pénzügyminisztérium - mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-nek.

A Gazdaságvédelmi Akcióterv hét adós pontjából már négy hatályba is lépett

A magyar gazdaság az utóbbi időszakban jól teljesített, az uniós átlag többszöröse volt a GDP emelkedése, tavaly és idén az első két negyedévben is öt százalék fölötti volt a növekedés aránya.

A kormány célja az, hogy a magyar gazdaság teljesítménye hosszú távon is legalább két százalékponttal meghaladja az uniós átlagot, ezért dolgozta ki a Gazdaságvédelmi Akciótervet - hangsúlyozta az államtitkár.
   
Emlékeztetett arra: június 24-én léptek hatályba a fejlesztési adókedvezmény kibővítésére és az adófeltöltés eltörlésére vonatkozó szabályok.
   
Az adófeltöltés eltörléséről szólva kiemelte: a változás mintegy 40 ezer vállalkozásnak hoz könnyebbséget, hiszen a cégek öt hónappal tovább gazdálkodhatnak 150-170 milliárd forinttal. Az érintettek ugyanis ezentúl nem december 20-án, hanem öt hónappal később májusban, az adóbevallásuk elkészítésével egyidőben fizethetik meg teljes adójukat.
   
A fejlesztési adókedvezmény kibővítésével pedig még több beruházás valósulhat meg Magyarországon, miután június 24-től 500 millió forintról a kisvállalatok esetében 300 millió, a középvállalkozások esetében 400 millió forintra csökkent a beruházási értékhatár.

Mennyi adójóváírást tudnék igénybe venni éves szinten? Nézd meg ITT!
   
Izer Norbert kitért a Gazdaságvédelmi Akcióterv két másik, július 1-én hatályba lépő pontjára. A reklámadó felfüggesztése 2023. január 1-ig biztosítja, hogy egyetlen vállalkozásnak sem kell reklámadót fizetnie. A 2018-as bevallási adatok alapján mintegy félezer cég mentesül a reklámadó-fizetési és adminisztrációs kötelezettség alól. A szociális hozzájárulási adó két százalékpontos csökkentése pedig másfél év alatt 450 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál - jegyezte meg az államtitkár.
   
A Gazdaságvédelmi Akcióterv jövőre hatályba lépő három pontja közül elsőként a kiva csökkentést emelte ki Izer Norbert. Az, hogy 13 százalékról 12 százalékra csökken a kiva mértéke jelenleg több mint 41 ezer magyar vállalkozást érint. A cégek 5 milliárd forintot spórolnak az adócsökkentéssel, ám a tárca előzetes becslései szerint ez az összeg jelentősen nőhet, hiszen a kedvezőbb adómérték és a minisztérium késő ősszel induló tájékoztatásának hatására több ezer céggel bővülhet jövőre a kivások tábora - jegyezte meg az államtitkár.
   
A szálláshely általános forgalmi adójának (áfa) a csökkentése biztosítja, hogy a legalacsonyabb (5 százalékos) mértékű áfát számíthatnak fel a turizmusban 2020. január 1-től. Jövőre a 4 százalékos mértékű turizmusfejlesztési hozzájárulással együtt is épp feleannyi közterhet kell fizetniük az érintetteknek, mint a jelenlegi 18 százalékos áfa mellett - jegyezte meg Izer Norbert hozzátéve, hogy az intézkedés 20-24 milliárd forintot hagy 2020-ban a szektor piaci szereplőinél.
   
"A Gazdaságvédelmi Akcióterv adórendszert egyszerűsítő pontjának jelentőségét nemcsak az a kormányzati cél adja, hogy az adófajták számát harmadával csökkentsük a ciklus végéig, hanem sokkal inkább az, hogy bürokratikus terhek csökkentésével a gazdálkodók komoly összegeket és időt is takaríthatnak meg" - húzta alá Izer Norbert.
   
Jövőre ezért további négy adónem szűnik meg. Egy teherré olvad össze a nyugdíjjárulék, a természetbeni és a pénzbeli egészségbiztosítási járulék, valamint a munkaerőpiaci járulék, a negyedik megszűnő tehertípus pedig az eva lesz - részletezte.
    

Az evásokat a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is segíti az átállásban. Felidézte, hogy a tárca már szeptember 25-én közzétett egy részletes tájékoztatót, valamint az eva-kalkulátort. Ez utóbbit péntek reggelig már több mint ötezren töltöttek le. Az adóhivatal pedig szeptember 27-én minden evásnak elküldte elektronikus azt a mindössze fél oldalas figyelemfelhívó levelet, amely az eva-kalkulátor linkjét is tartalmazta - mondta Izer Norbert.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás: