A HIV-szűrés életet menthet! - Felvilágosító kampány indul a hazai HIV-szűrési hajlandóság növelésére

A rendszeres HIV-szűrés és a korai diagnózis kiemelt szerepére hívták fel a figyelmet szakemberek a november 17-24. között megrendezett HIV- és Hepatitis-szűrés Európai Hete alkalmából. Magyarországon is kevesen ismerik a HIV-státuszukat, mert kevesen járnak szűrésre. A GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszergyártó vállalat a Háttér Társaság szakmai támogatásával indított kampányában igyekszik eloszlatni a HIV-fertőzéssel és az AIDS betegséggel kapcsolatban élő tévhiteket, és felhívni az aktív szexuális életet élők figyelmét, hogy évente legalább egyszer mindenkinek érdemes HIV-szűrést végeztetni. A HIV-fertőzés ma már nem halálos ítélet: a 100%-ban államilag támogatott, korszerű kezelésnek köszönhetően az idejében kiszűrt HIV-fertőzöttek teljes életét élhetnek és gyermeket is vállalhatnak.

A HIV-szűrés életet menthet! - Felvilágosító kampány indul a hazai HIV-szűrési hajlandóság növelésére

Magyarországon államilag finanszírozott, korszerű terápiás kezelésben részesülnek a HIV-fertőzöttek, infektológus szakemberek hangsúlyozzák, hogy hazánk az úgynevezett 90-90-90-es szabály három eleméből kettőt  már teljesített: az ismert HIV-fertőzöttek több mint 90%-a kezelésben részesül, és ennek a csoportnak több mint 90%-át eredményesen kezelik.

HIV-szűrésre azonban sokkal kevesebben járnak, mint a nemzetközileg kitűzött cél: az egyik legfontosabb ugyanis az lenne, hogy a HIV-pozitív emberek 90%-át feltárják[2], így bekerüljenek az ellátórendszerbe és ne adják tovább a fertőzést másoknak. Komoly problémát jelent, hogy szakemberek becslése szerint egyelőre csupán a hazai HIV-fertőzöttek 30-50%-a részesül gyógyszeres terápiában, a többiek valószínűleg maguk sem tudnak a betegségükről.[3]

 

Márpedig a korszerű terápiás kezelés életet ment: a modern antiretrovirális eljárásokkal a betegség kiválóan kezelhető és kordában tartható: a betegek vírusszámát szinte nullára csökkentheti, az időben elkezdett és szakszerű gyógyszeres kezelés mellett ki sem alakul a betegség AIDS stádiuma.


„Magyarországon aggasztóan kevesen járnak HIV-szűrésre – mondta el Mocsonaki László, a támogató szolgáltatásokat nyújtó Háttér Társaság programvezetője. Pedig rendszeresen szűrésre járni több okból is fontos lenne: a korai szakaszban elkezdett terápia mellett a HIV-fertőzöttek teljes értékű életét élhetnek, dolgozhatnak, sportolhatnak, nemi életet élhetnek, sőt akár gyereket is vállalhatnak. Másrészt, ha a fertőzött személy tisztában van a betegségével és kezelést is kap, megszakad a vírus átadásának láncolata. A HIV ugyanis hosszú évekig lappang a szervezetben tünetmentesen, és ez idő alatt a szexuális partnerek is megfertőződhetnek.”


A november 17-24. között megrendezett HIV- és Hepatitis-szűrés Európai Hete[4] kapcsán indított felvilágosító kampányt a GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszergyártó vállalat a Háttér Társaság szakmai támogatásával, melynek célja, hogy minél több ember figyelmét felhívják a megelőzés, a szűrés és az időben elkezdett kezelés fontosságára.

Az érdekvédelemmel, a HIV-fertőzöttekkel és az AIDS-betegekkel is foglalkozó civil szervezetek hazánkban is jelentős szerepet játszanak a társadalom felvilágosításában, ennek a munkának különösen hangsúlyos szerepe van az utóbbi években, amióta az állami edukációs kampányokra kevesebb pénz jut.  

A http://www.hivszures.hu oldalon az elterjedt tévhitek megcáfolása mellett mindenki tájékozódhat a HIV-fertőzésről, a gyors és fájdalommentes szűrésről és a HIV-tesztet végző magyarországi szűrőhelyekről is. Az edukációs kampány infovideóval, a Humen magazinban és a társkereső oldalakon futó hirdetésekkel, rendezvényeken és utcai plakátokon is arra buzdít: ismerd meg a HIV-státuszodat!


A 20-30 perc alatt elvégzett, a legtöbb helyen ingyenes és anonim szűrés a kulcs a betegség korai szakaszában megkezdett, eredményes terápiához és ezzel az évtizedekkel meghosszabbított, teljes értékű élethez. Magyarországon minden megyében működik anonim, ingyenes szűrőállomás, sőt több városban, például Pécsett a HIV-fertőzötteket ellátó központ (úgynevezett decentrum) is. Még kényelmesebb módja a teszt elvégzésének, amikor a szűrés „házhoz jön”. A GSK kampányához csatlakozott a Háttér Társaság, amely november és december folyamán számos vidéki nagyvárosban szervez népszerű szórakozóhelyekre kitelepülve HIV-szűrést. Így akár egy esti programmal egybekötve elvégezhető a HIV-teszt. A vizsgálat a mobil szűrésen is anonim módon történik, az eredmény gyorsteszt esetén 20-30 percen belül a helyszínen, hagyományos vérvételes tesztnél pedig 7-14 nap múlva kézhez vehető. Emellett a Háttér telefonon és emailen elérhető HIV-információs vonalat működtet, ahol az érdeklődők választ kaphatnak a HIV/AIDS kapcsán felmerülő további kérdéseikre, illetve segítséget nyújtanak a frissen kiszűrt HIV-fertőzötteknek az új élethelyzet feldolgozásában.

 

Az AIDS december 1-i világnapja előtt szakemberek hangsúlyozzák, hogy Magyarországon nem következett be a számos közép-kelet-európai országot (elsősorban Oroszországot[5] és Ukrajnát érintő[6]) HIV-robbanás, a fertőzöttek száma viszonylag alacsony maradt. 1985 óta összesen mintegy 3400 HIV-fertőzött személyt regisztráltak itthon, a tavalyi évben 228 új beteget.[7]  

A WHO adatai szerint a világon jelenleg élő 36,7 millió HIV-fertőzöttnek[8] csupán 70%-a van tisztában státuszával.[9] Ezt azt jelenti, hogy világszerte körülbelül 14 millió ember nem ismeri HIV-státuszát és akaratlanul is terjesztheti a fertőzést.[10] Pedig az időben elkezdett korszerű terápiával a vírusszám drasztikusan lecsökkenthető: ha egy kapcsolatban élő HIV-pozitív személy kezelést kap, 96%-kal csökken az esélye, hogy a vírust nem fertőzött partnerének is átadja.[11]


Kapcsolódó kalkulátorok:

Milyen lenne a helyes vérnyomás érték az én koromban?

Termálfürdő, gyógyvíz kalkulátor - melyik fürdő gyógyít meg?

Gyomorsav, reflux kalkulátor - nagy a baj?

Milyen bajra milyen gyógynövény a jó?

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Rejtélyes mérgezések történtek egy németországi egyetemen

Gyilkossági kísérlet miatt nyomozást indítottak kedden a németországi Darmstadtban, mert a városban működő műszaki egyetemen (TU Darmstadt) megmérgeztek legkevesebb hét embert egy egyelőre ismeretlen eredetű folyadékkal.
2021. 08. 25. 02:00
Megosztás:

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a járvány alatt

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások időszakában - közölte kedden a román média egy piackutató cég friss felmérésének eredményét ismertetve.
2021. 08. 25. 01:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Németország a járvány erősödésére számít

Várhatóan tovább erősödik a koronavírus-járvány Németországban, de a beoltottaknak egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
2021. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Eddig 43 millió embert oltottak be Oroszországban

Több mint 43 millió embert oltottak be Oroszországban a Covid-19 ellen a védőoltás mindkét komponensével - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak pénteken Moszkvában.
2021. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Olaszországban az új esetek egynegyedét Szicíliában regisztrálják

Olaszországban a negyven évnél idősebbek között emelkedik ismét a betegek száma, akiknek majdnem egynegyedét az oltásban lemaradt Szicília szigetén regisztrálták az olasz sajtó vasárnapi adatai szerint.
2021. 08. 22. 21:00
Megosztás:

Csökkent a fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 20 564-gyel - ez a legalacsonyabb szám június 27. óta - 6 747 087-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
2021. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások, amelyek az állatgyógyászati készítmények gyártóit, forgalmazóit és felhasználóit (állatorvosokat és állattartókat) egyaránt érintik - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2021. 08. 22. 12:00
Megosztás:

Jön a negyedik hullám?

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón.
2021. 08. 22. 06:00
Megosztás:

Újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában

A kórházban kezelt betegek növekvő száma miatt újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában - közölte a helyi sajtó szombaton.
2021. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Belgium szeptembertől feloldja a vendéglátóhelyekre vonatkozó korlátozásokat

Belgium feloldja a vendéglátóipari vállalkozásokra korábban kiszabott összes járványügyi korlátozást, kivéve az arcmaszkok viselésére vonatkozó szabályokat - jelentette be Alexander De Croo belga szövetségi miniszterelnök a kormány pénteki sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 21. 08:00
Megosztás:

Horvátországban már beoltották a felnőtt lakosság felét

Horvátországban bár csaknem két hónapos késéssel, de sikerült beoltani a felnőtt lakosság felét a koronavírus ellen - közölte a horvát sajtó pénteken.
2021. 08. 21. 03:00
Megosztás: