A Huawei okostelefonjainak minden funkciója működik

A Huawei ellen elrendelt amerikai szankciók mellett is használható minden meglévő funkciója a cég forgalomban lévő okostelefonjainak - közölte a Huawei Technologies Hungary Kft. szerdán.

A Huawei okostelefonjainak minden funkciója működik

A közlemény szerint a Huawei legújabb 5G mobil távközlési berendezéseinek budapesti bemutatóján Nagy Ivett, a Huawei Technologies Hungary Kft. végfelhasználói üzletágának marketing vezetője megerősítette: a felhasználóknál lévő készülékek, illetve minden, már forgalomban lévő készülék, és nemcsak a jelenleg magyarországi raktárkészleten lévők, hanem mindegyik, amelyik kereskedelmi forgalomban van, változatlanul megkapják a programfrissítéseket és a készülékek ezután is zavartalanul fognak működni.
   
Hozzátette, hogy mindez érvényes a napokban Magyarországon bemutatott legújabb okostelefon modellre is.
   
Megjegyezte ugyanakkor, hogy az Android operációs rendszer verzióváltásainak későbbi mikéntjéről még nincs információ. Ugyanígy nincsenek információk az Európában a jövőben elérhető új modellek választékáról sem. Nincsenek viszont arra utaló jelek sem, hogy egyes modellek ne lennének a jövőben elérhetőek Európában - mondta Nagy Ivett.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Gecse Mariann, a Huawei Technologies Hungary Kft. kormányzati kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója kifejtette, hogy a vállalat már 2012 óta az amerikai kormányzat figyelmének a célpontjában van, ezért már időben elkezdte a felkészülést az esetleg beköszöntő "nehéz időkre". "Vannak már saját chipjeink, mint például az 5G chipek. Vannak emellett olyan alkatrészeink is, amelyeket már eleve az új típusú termékcsaládokhoz fejlesztettünk ki" - fogalmazott.
   
Gecse Mariann az amerikai exportkorlátozások alá eső alkatrészekről szólva elmondta, hogy a végfelhasználói készülékeknél az amerikai alkatrészarány valamivel 30 százalék alatt van, a kínai alkatrészarány pedig 22 százalék, míg a többi tajvani, európai és egyéb forrásból adódik össze. Kánya Dávid, a Huawei mobilhálózati szakértője hozzátette, hogy a hálózati berendezéseknél az alkatrészarány már a kínai beszállítók javára billen, a Huawei így nincs annyira kiszolgáltatva a beszállítóknak, vagyis a hálózati berendezéseik szinte ugyanúgy elérhetőek a szolgáltatók számára, ahogy eddig.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Erőteljes növekedést remél a Magyar Suzuki

A Magyar Suzuki Zrt. erős évre számít az idén is, a piaci igényekre reagálva 185 ezer autó gyártását tervezi Esztergomban, megemelve az eredeti, 179 ezer darabos gyártási tervet - mondta Josinobu Abe vezérigazgató hétfőn, Budapesten, sajtótájékoztatón.
2019. 06. 24. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas mennyiségű pénzt bocsátanak a bankok az ingatlanpiac rendelkezésére

2300 milliárd forint összegű szerződéses állománnyal bír jelenleg a hazai építőipar a KSH minapi jelentése szerint. Nem csoda, hogy a nyár ellenére sincs holtszezon a szektorban, sőt július elején újabb élénkülést várnak a piacon. A várakozások szerint durván harmadával bővül idén az ágazat teljesítménye, ezért a bankok élénk érdeklődést mutatnak a projektek finanszírozásában, mind a négy fronton.
2019. 06. 24. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelesre vizsgázott az amerikai bankszektor

Sikerrel vették az amerikai bankok a Fed stressztesztjének első körét.
2019. 06. 24. 10:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Megbízhatatlan cég a FedEx?

A FedEx amerikai postaszolgálat felkerülhet a megbízhatatlan vállalatok kínai listájára, miután nem szállított le egy Huawei okostelefont tartalmazó csomagot az amerikai címzettnek - írta vasárnap a kínai Global Times hírportál.
2019. 06. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvásárolta a Gellért Szállót az Indotek Group

Ötcsillagos szállodaként újulhat meg néhány éven belül a Gellért Szálló, amelynek értékesítéséről néhány nappal ezelőtt állapodott meg egymással a Danubius Hotels Group és az Indotek Group. A Gellért Hotel Budapest egyik legpatinásabb szállodája, de az ingatlan mostanra alaposan megérett a felújításra. Éppen ezért az épületet megvásárló Indotek Group teljes rekonstrukciót kíván végrehajtani a műemléki védelem alatt álló létesítményben az eredeti külső megtartásával, azzal a céllal, hogy a szálloda az eddiginél is színvonalasabb szolgáltatásokkal erősítse a minőségi turizmust Budapesten – közölték az ingatlanfejlesztő társaság képviselői.
2019. 06. 23. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A cégek alig 40 százaléka tárolja biztonságosan adatait

Az európai, közép-keleti és afrikai (EMEA) vállalatok átlagosan kevesebb mint 40 százaléka kezeli jól és tárolja biztonságosan adatait, illetve hasznosítja jól a bennük lévő információkat az Oracle informatikai cég felmérése szerint.
2019. 06. 22. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az okosgumik fejlesztésére koncentrál a Bridgestone

Az okosgumik fejlesztésére koncentrál a jövőben a Bridgestone, amely nemcsak a flottakezelőknek, hanem a magánvásárlóknak is szeretne a közeljövőben adatokat közlő abroncsokat értékesíteni.
2019. 06. 22. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbítják a banki adategyeztetés határidejét

Varga Mihály pénzügyminiszter a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényhez pénteken benyújtott módosító javaslattal kezdeményezte, hogy a parlament két hónappal hosszabbítsa meg a banki adategyeztetés határidejét augusztus 31-ig.
2019. 06. 22. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

444 millió euróért kelt el a szlovén Abanka bank

Az Apollo amerikai befektetési alap tulajdonában lévő NKBM bank 444 millió euróért vette meg Szlovénia harmadik legnagyobb bankját, az Abankát - írta a helyi sajtó pénteken.
2019. 06. 21. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter és az Allergan kiterjesztették Latin Amerikára a cariprazine értékesítésére vonatkozó licenc megállapodásukat

A Richter Gedeon Nyrt. (Richter) a mai napon bejelentette, hogy a cariprazine forgalmazására az Allergan Plc-vel (Allergan) korábban kötött licenc megállapodásukat kiterjesztették Latin-Amerika legfontosabb piacaira (Argentína, Brazília, Chile, Kolumbia, Ecuador, Mexikó, Peru és Venezuela).
2019. 06. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sztrájk jöhet a Lufthansánál

Sztrájkot helyezett kilátásba a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO) a Lufthansa csoport névadó és két diszkont légitársaságnál (Eurowings, Germanwings), csütörtöki közleményük szerint júliusban lehet munkabeszüntetés.
2019. 06. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az Oracle bevétele és nyeresége

Növelte forgalmát és nyereségét az elmúlt pénzügyi évben az amerikai Oracle Corp. számítástechnikai szolgáltató konszern.
2019. 06. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változtatott monetáris politikáján a japán jegybank

Nem változtatott rendkívül laza monetáris politikáján a japán jegybank csütörtökön, későbbre, mélyebb gazdasági nehézségek kezelésére tartogatja megfogyatkozott munícióját, miközben a globális növekedési kilátások romlása más nagy központi bankokat már további gazdaságélénkítő intézkedések meglebegtetésére sarkallt.
2019. 06. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pénzmosási vizsgálat a Deutsche Banknál

A New York Times értesülései szerint az amerikai hatóságok pénzmosási vizsgálatot indítottak a Deutsche Banknál.
2019. 06. 20. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megosztott lett a Fed

Érdemben változtatott a kamatdöntő ülést követő közleményén tegnap a Fed, ugyanis a szokásos 'türelmesen várjuk a további fejleményeket' helyett egy olyan rész került bele, ami a megnövekedett kockázatokról és a gyenge inflációs nyomásról szól.
2019. 06. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erről a bizniszről most lecsúszott az OTP

Tegnap döntött a szlovén vagyonügynökség a harmadik legnagyobb szlovén bank, az Abanka privatizációjáról.
2019. 06. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Húsz nagy hatótávú Airbus A321XLR repülőgépet rendel a Wizz Air

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága a mai napon szándéknyilatkozatot írt alá az Airbus képviselőivel, melyben rögzítik, hogy – az Indigo Partners-szel kötött megállapodás részeként – a vállalat élni fog a 20 Airbus A321XLR repülőgép megvásárlására vonatkozó opciójával. A most megrendelt repülőgépeket 2023-tól kezdődően három éven keresztül veszi majd át a légitársaság. Azért, hogy a Wizz Air megőrizze légi flottájának egységét, az A321XLR repülőket 239 üléssel üzemeltetik majd, éppen úgy, ahogyan az A321neo repülőgépeket is. Az XLR a Wizz Air jelenlegi hálózatában is azonos hatékonysággal üzemeltethető. A megrendelés – az előírásoknak megfelelően – a Wizz Air részvényeseinek jóváhagyása után válik véglegessé.
2019. 06. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Apollo amerikai befektetési alap vásárolhatja meg Szlovénia egyik legnagyobb bankját

Az Apollo amerikai befektetési alap tulajdonában lévő NKBM bank vásárolhatja meg Szlovénia harmadik legnagyobb bankját, az Abankát - erről döntött szerdán az állami vagyont kezelő szlovén állami holding (SDH). Az Abankára az OTP is tett ajánlatot.
2019. 06. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy hetünk maradt a banki adategyeztetésre

A június 26-i határidőig már csak egy hetük maradt a banki ügyfeleknek arra, hogy elvégezzék az adategyeztetést.
2019. 06. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mikor lesz a következő ausztrál kamatvágás?

A Reserve Bank of Australia június 4-i ülésének tegnap nyilvánosságra került jegyzőkönyvéből arra lehet következtetni, hogy az ausztrál alapkamatláb (az egynapos pénzpiaci kamatláb) mostani csökkentése után – 1,5%-ról 1,25%-ra változtatott az RBA – további monetáris könnyítés várható. A piac számára most az a fő kérdés, hogy mikor és mekkora lendülettel hajtja végre az RBA a további lazítást. A nem túl fényesen teljesítő ausztrál gazdaságnak nagy szüksége van újabb stimulusokra, az RBA-nak pedig arra, hogy tovább csökkenjen a munkanélküliségi ráta ahhoz, hogy a munkaerőpiac inflációs nyomást generáljon.
2019. 06. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások: