A Japan Tobacco dohányipari cég 1,56 milliárd dollárért vesz meg egy orosz ágazati vállalatot

A Japan Tobacco Inc. (JTI), a világ harmadik legnagyobb dohányipari cége 1,56 milliárd dollárért megvásárolja az orosz Donskoy Tabak céget, hogy megerősítse vezető szerepét az orosz dohánypiacon.

A Japan Tobacco dohányipari cég 1,56 milliárd dollárért vesz meg egy orosz ágazati vállalatot

A japán cég részesedése az ügylet révén mintegy 40 százalékra nő az orosz piacon.
   
A Japan Tobacco azzal számol, hogy az ügyletet a harmadik negyedév elején zárhatják le.
   
A Japan Tobacco tavaly mintegy 2 milliárd dollárt költött Ázsiában akvizíciókra és idén is több felvásárlást tervez, hogy ellensúlyozza eladásainak a csökkenését Japánban.
    

Az 1898-ban alapított japán cég 1985-ig állami tulajdonban volt, majd részvénytársasággá alakították. A vállalat többségi, 50,01 százaléka a japán pénzügyminisztériumé.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
A cég termékeit a világ 120 országában értékesítik, olyan márkák tulajdonosa, mint például a Winston és a Camel.
   
A Japan Tobacco 1992-ben lépett be az orosz piacra, ahol eddig 1,9 milliárd dollár befektetés hajtott végre.
   
Az 1857-ben alapított Donskoy Tabak a negyedik legnagyobb orosz dohányipari cég, piaci részesedése Oroszországban mintegy 9,4 százalék. Az évi 45 milliárd szál cigarettát gyártó cég termékei a világ 31 országába jutnak el.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Orbán Viktor fogadta a horvát államfőt

Munkavacsorán fogadta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát köztársasági elnököt Orbán Viktor miniszterelnök szombat este Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
2019. 03. 24. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vissza lehet fordítani a demográfiai hanyatlást?

A magyar kormány szerint az ország belső erőforrásaira támaszkodva is vissza lehet fordítani a demográfiai hanyatlást, nincs szükség a migrációra - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján, a Várkert Bazárban.
2019. 03. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Látványos kép készült a Jupiter viharairól

Látványos kép készült a Jupiter viharairól a NASA Juno nevű űrszondája által készített három felvételből, amelyet a gázóriás mellett elhaladva rögzített.
2019. 03. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Százezrek tüntettek Londonban

Százezrek tüntettek Londonban szombaton a brit EU-tagságról szóló újabb népszavazás kiírásáért.
2019. 03. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átadták a Mapei Kft. új gyárát – ám lehet, hogy a megkétszerezett kapacitás sem elég

2,8 milliárd forintos beruházás keretében, robottechnológia bevezetésével tette hatékonyabbá gyártási folyamatait a vállalat, valamint kétszeresére, mintegy 15 ezer négyzetméterre bővítette a raktárkapacitás. Azonban lehet, hogy ez sem lesz elég az építőipar megnövekedett igényeinek kielégítésére
2019. 03. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén Debrecen is csatlakozik az Irodalom éjszakájához

Idén Debrecen is csatlakozik az Irodalom éjszakája programsorozathoz, amelynek során a budapesti Radnóti Színház és a debreceni Csokonai Színház színészei olvasnak fel huszonkét ország irodalmából március 28-án Terézváros és Debrecen rendhagyó helyszínein.
2019. 03. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új brit adóhatósági tájékoztató no-deal Brexit esetére

A Brexittel kapcsolatban az eredeti, március 29-i határidő közeledtével egyre nagyobb a bizonytalanság, ebben a helyzetben pedig fokozottan igaz, hogy a leginkább körültekintően a megállapodás nélküli kilépésre való felkészüléssel járhatunk el. A szóba jöhető alternatívák közül ugyanis ennek a bekövetkezte forgatná fel leginkább az üzleti életet, kerüljön sor rá akár az eredeti időpontban, akár halasztást követően.
2019. 03. 23. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Medvegyev egy ukrán elnökjelölttel tárgyalt a gázszállításról

Jurij Bojko ukrán elnökjelölttel és Viktor Medvedcsukkal az ukrán Ellenzéki Platform - Az Életért elnevezésű párt politikai tanácsának elnökével tárgyalt Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök az Ukrajnába irányuló közvetlen gázszállítás felújításáról, a tranzitszerződés meghosszabbításáról és a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok helyreállításáról a Moszkvához közeli Gorkiban lévő kormányfői rezidencián.
2019. 03. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Theresa May: Többség nélkül nincs újabb szavazás a megállapodásról

A brit miniszterelnök egyenes utalást tett pénteken arra, hogy csak akkor terjeszti ismét az alsóház elé szavazásra a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást, ha megvan a többség az eddig kétszer is elutasított egyezmény elfogadásához.
2019. 03. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump visszavonta legújabb Észak-Korea elleni szankcióit

Donald Trump amerikai elnök pénteken elrendelte a kormánya által Észak-Korea ellen életbe léptetett legújabb szankciók visszavonását.
2019. 03. 23. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína egyszerre versenytárs, partner és rivális az EU számára

Kína egyszerre versenytárs, partner és rivális az Európai Unió számára; mihamarabb kölcsönösségre van szükség a felek közötti, jelenleg egyenlőtlen kereskedelmi kapcsolatban - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke a pénteki brüsszeli EU-csúcs után.
2019. 03. 23. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A Graphisoft Park 126 és 42 forint osztalékot javasol részvényenként

Tavalyi adózott eredménye után a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság az A sorozatú törzsrészvényei után részvényenként 126 forint, a B sorozatú dolgozói részvények után részvényenként 42 forint osztalék kifizetését javasolja az éves közgyűlésnek.
2019. 03. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszatér a normális gyártási rendbe a Hankook

A március 12-én elkezdett és csütörtök este megállapodással végződő sztrájk után a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyára visszatér a normális gyártási rendbe - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
2019. 03. 22. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egérutat nyertek a britek

Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense szerint egérutat nyertek a britek az európai uniós (EU-) állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozóján csütörtök éjjel hozott határozattal, amellyel április 12-ig kaptak haladékot az Egyesült Királyságnak az EU-ból történő kilépése (Brexit) végrehajtására.
2019. 03. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős veszteségben a tőzsdék

Erős veszteségben zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken, miután a vártnál jóval rosszabb európai gazdasági adatok felkorbácsolták a világgazdasági növekedés lassulása miatti aggodalmakat.
2019. 03. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

23 milliárd forint adózás utáni nyereség a Raiffeisen Banknál

A Raiffeisen Bank 23 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el 2018-ban - mondta Zolnai György, a bank vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. 03. 22. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Végleges-e az április 12-i Brexit-határidő?

Megoszlanak a vélemények az Európai Unió tagállamai között, hogy végleges-e az Egyesült Királyság kilépésének április 12-i dátuma, amennyiben a britek ismét elutasítják a kiválási szerződést, valamint azt is, hogy az ország részt vegyen az európai parlamenti (EP-) választáson.
2019. 03. 22. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Medvetámadás történt a Székelyföldön

Halálos medvetámadás történt péntek délelőtt a székelyföldi Kőrispatakon.
2019. 03. 22. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Válságban a vízügyi ágazat?

Az LMP azonnali cselekvésre szólítja fel a kormányt a vízügyi ágazat érdekében. A párt szerint válságban van a szektor, ezért határozati javaslatban és egy törvényjavaslatban is az azonnali cselekvést szorgalmazzák.
2019. 03. 22. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Forgalomkorlátozásokra számíthatunk a népligeti stadion környékén

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a vasárnapi Magyarország-Horvátország labdarúgó-mérkőzés miatt a hétvégén Józsefvárosban és Ferencvárosban - közölte a rendőrség a honlapján.
2019. 03. 22. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: