A Magyar Telekom anyukájának is jól megy a sora

A vártnál jobb 2015-ös eredményt közölt a Deutsche Telekom csütörtökön, a bonni székhelyű nagyvállalat bevétele és adózott eredménye is kétszámjegyű növekedést ért el.

Az elemzők által inkább figyelemmel kísért kamatfizetés, adózás, értékcsökkenési leírás és az amortizáció előtti nyereség (EBITDA) 19,3 milliárd euró lett tavaly, meghaladva a 18,3 milliárd eurós várakozásokat. A vállalat 10,5 százalékkal, 69,2 milliárd euróra növelte bevételét. Adózott eredménye 11,3 százalékkal, 3,3 milliárd euróra emelkedett tavaly az egy évvel korábbihoz képest, ami egy részvényre számítva 0,71 eurós eredmény.

 

 

Tim Höttges, a Deutsche Telekom vezérigazgatója elmondta: a vállalat az Atlanti-óceán mindkét oldalán rendkívül sikeres évet zárt tavaly. Németországban 4,4 millióra nőtt a szupergyors üvegszál optikás vonalainak száma, ami fontos húzóereje az internet-alapú televíziós szolgáltatások terjedésének. Az Egyesült Államokban már a harmadik legnagyobb mobiltelefon szolgáltató a T-Mobile US, a Deutsche Telekom leányvállalata, előfizetőinek száma 8,3 millióval, 63,3 millióra nőtt tavaly. Az eredmények alapján a vállalat igazgatótanácsa részvényenként 0,55 eurós, a 2014-esnél 10 százalékkal nagyobb osztalék kifizetését javasolja.

 

A DT magyar leánya, a Magyar Telekom is most tette közzé rendkívül pozitív gyorsjelentését és bejelentették, hogy a 2016-os üzleti év után akár 25 Ft-os osztalék kifizetése is lehetséges.

Hozzászólások

Az utcán támadt a medve Erdélyben

Két személyt sebesített meg hétfőn reggel egy medve a dél-erdélyi Fogarason - közölte az Agerpres hírügynökség.
2017. 10. 24. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a költségvetési hiány és az államadósság mértéke az EU-ban

Tovább csökkent a költségvetési hiány és az államadósság mértéke tavaly mind az Európai Unió egészében, mind pedig az euróövezetben - tudatta hétfőn az Eurostat.
2017. 10. 24. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ukránok jelentős része nem bízik Porosenko elnökben

Az ukránok 68,2 százaléka nem bízik Petro Porosenko elnökben, a parlament iránti bizalmatlanság viszont ennél is magasabb, 80,7 százalékos - derült ki abból a felmérésből, amelyet a neves ukrán szociológiai kutatóintézet, a Razumkov központ hétfőn hozott nyilvánosságra.
2017. 10. 23. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendezetlen Brexit esetén 1,2 millió munkahely szűnhet meg az EU-ban

Nagyjából 1,2 millió munkahely szűnhet meg az Európai Unióban, ha nem sikerül megállapodni az Egyesült Királysággal a rendezett kiválás feltételeiről - figyelmeztetett Kris Peeters belga gazdasági miniszter a helyi sajtó hétfői beszámolói szerint.
2017. 10. 23. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felerősödött Romániában a belső migráció

Felerősödött, és 2016-ban csúcsot döntött Romániában a belső migráció - közölte az Országos Statisztikai Hivatal (INS) adatait elemezve a Pressone.ro portál.
2017. 10. 23. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn.
2017. 10. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Philips nyeresége

A Philips nyereségnövekedéssel zárta a harmadik negyedévet, amihez jelentősen hozzájárult a kínai kereslet erőteljes bővülése.
2017. 10. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

20 font fölé emelkedett a legszennyezőbb járművek londoni behajtási díja

Csaknem a kétszeresére, 20 font fölé emelkedett hétfőtől a londoni behajtási díj a régi, korszerűtlen motorokkal felszerelt járművek számára.
2017. 10. 23. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint délelőtt

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest hétfő délelőtt a bankközi devizapiacon a péntek esti árfolyamokhoz viszonyítva.
2017. 10. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnaptól ingyenes a mobilok hálózatfüggetlenítése a hűségidő lejártakor

Október 24-től a mobilszolgáltatóknak ingyenesen kell hálózatfüggetlenné tenniük azokat a készülékeket, amelyeket határozott időtartamú szerződéssel, hűségidővel kedvezményesen adtak el, és a hozzájuk tartozó előfizetői szerződések lejártak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a honlapján megjelent közleményben.
2017. 10. 23. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul kereskedelmi forgalmunk Szerbiával

A magyar-szerb kereskedelmi forgalom alakulása, 2007-2016; behozatal; kivitel; milliárd forint
2017. 10. 23. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a Daimler nyeresége

Emelkedő árbevétel mellett csökkent a Daimler nyeresége a harmadik negyedévben, miután a károsanyag-kibocsátási botrányban érintett járművei javítási költségei és más egyéb egyszeri tételek több száz millió euróval rontották eredményét.
2017. 10. 23. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégis lesz második forduló a szlovéniai választáson

Mégis lesz második forduló a szlovéniai elnökválasztáson, mert a hivatalban lévő államfő a vasárnapi első fordulóban mégsem szerezte meg a szavazatok több mint felét, bár az urnazárást követően közzétett előrejelzések ezt valószínűsítették.
2017. 10. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bombariadó miatt kiürítették Moszkva egyik legnagyobb bevásárlóközpontját

Bombariadó miatt több mint háromezer embert evakuáltak vasárnap Moszkva egyik legnagyobb bevásárlóközpontjából, a Kijevi pályaudvar melletti Jevropejszkijből.
2017. 10. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovén elnökválasztás - Kevesebben mentek el szavazni

A szlovén országos választási bizottság első adatai szerint vasárnap délig kevesebben mentek el szavazni az elnökválasztáson, mint öt évvel ezelőtt az első fordulóban.
2017. 10. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új történelmi csúcson zárta a hetet a BUX index

Csökkenő forgalomban, új történelmi csúcson zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 39 132,62 ponton fejezte be a kereskedést, 237,74 ponttal, 0,61 százalékkal magasabban előző heti záró értékénél.
2017. 10. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elnökválasztás kezdődött ma Szlovéniában

Elnökválasztás kezdődött vasárnap Szlovéniában: reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, ahova valamivel kevesebb mint 1,7 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak.
2017. 10. 22. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Cseh választás - Az ANO magasan megnyerte a képviselőházi választásokat

Az Andrej Babis vezette jobbközép ANO mozgalom magabiztos győzelmet aratott a hétvégi csehországi képviselőházi választásokon - derült ki a véglegeshez közeli részeredményekből. A független Csehországban ilyen nagy arányú győzelmet még egyetlen párt sem aratott parlamenti választáson.
2017. 10. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövő pénteken szavaz a spanyol parlament felső háza a katalán kormány felmentéséről

Jövő pénteken rendkívüli ülésen szavaz a spanyol parlament felső háza, a szenátus a katalán kormány felmentéséről és a spanyol kormány Katalóniára vonatkozó egyéb javaslatairól - döntött a szenátus elnöksége szombati madridi ülésén.
2017. 10. 21. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2017. 10. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás