A McDonald’s hazai termelői, nemzetközi piacokon

A magyar beszállítók évente több mint 1000 tonna salátával és zöldséggel, 600-800 tonna marhahússal, közel 2 millió darab tojással és 10 000 tonna csirkehússal látják el a hazai és a régiós McDonald’s-hálózatot. E vállalkozások szerint megéri McDonald’s-beszállítóvá válni, mert az étteremlánc hosszú távon is stabil, kiszámítható partner, a beszállítói státusz megszerzéséhez szükséges szigorú minőségi és élelmiszerbiztonsági követelmények teljesítésével pedig nem csak a környező országok McDonald’s éttermeivel bővülhet az ügyfélkörük, de ez a partnerség a potenciális megrendelők szemében is kifejezetten előnynek számít.

A McDonald’s hazai termelői, nemzetközi piacokon

Három évtizeddel ezelőtt nyitotta meg első magyarországi éttermét a McDonald’s. Az étteremlánc azóta folyamatosan stabil hazai beszállítói körre támaszkodik: az állandó kínálatban felhasznált csirkehús, ketchup és más szószok, friss hagyma, uborka, tojás és méz hazai gazdaságokból érkezik, ahogyan a hamburgerek alapanyagául szolgáló marhahús, saláta, paradicsom egy része is. A hazai termelők egybehangzóan állítják, hogy a piacon kézzel fogható versenyelőnyt jelent számukra, hogy képesek megfelelni a McDonald’s magas szintű elvárásainak. A cégvezetők abban is egyetértenek, hogy a Meki-beszállítói lét stabilitást és kiszámíthatóságot jelent a vállalkozások számára, a korszerű termelési és minőségbiztosítási módszerek alkalmazása és a szigorú – adott esetben a hatályos jogszabályokon túlmutató – előírások teljesítése pedig minden hazai kkv-nak előnyére válik.


Mennyire táplálkozol egészségesen? ITT megtudhatod!


Kiváló ajánlólevél a beszállítói státusz


„Az élelmiszeripari szakemberek között köztudott, hogy a McDonald’s minőségi, élelmiszer-biztonsági és egyéb (pl.: állatjóléti) elvárásai túlmutatnak azon, amit kiváló minőségű élelmiszer alapanyagokkal szemben rendszerint elvárnak a megrendelők. A McDonald’s-beszállítói státusz így a jövőbeni partnereink számára azt bizonyítja, hogy a legmagasabb szintű elvárásoknak is meg tudunk felelni”– fogalmazott Dr. Németh Zoltán, a Capriovus ügyvezető igazgatója. A Capriovus másfél évtizede tartozik a McDonald’s beszállítói közé, évente közel 2 millió fertőtlenített héjú tojást illetve főzött, tisztított kemény tojást értékesít az étteremlánc számára.

Hasonlóan látja Kovács Róbert, a Tendon Kft. ügyvezető tulajdonosa is, aki szerint McDonald's-beszállítónak lenni komoly rangot jelent a szakmában. Kovács Róbert 1990 óta dolgozik a vállalattal, saját cégével, a Tendonnal pedig 2006-tól évente 600-800 tonna kicsontozott marhahúst szállítanak a vállalat húspogácsákat készítő partnerének – ez az alapanyag így a lánc közép-európai éttermeibe is eljut.

Egybecsengenek mindezzel az Eisbergen Kft.-n keresztül évi mintegy 600 tonna salátát beszállító, az étteremhálózattal két évtizedes közös múltra visszatekintő Becsey Zoltán tapasztalatai is. Úgy látja, hogy a McDonald’s minősített beszállítói státusz megléte – amelyhez a saláták tápanyag-utánpótlása, öntözése, növényvédelme és betakarítása során az általános előírásoknál sokkal szigorúbb szabályok betartása szükséges – fontos fegyvertény az új partnerekkel történő tárgyalások során.
 
A beruházások is McD-konformak

Vállalatunk életében számos beruházást, köztük. az optikai osztályozó-berendezés üzembe állítását a McDonald’s kiszolgálása tett szükségessé – mondja Gazsi Zoltán, az Eisberg Kft. ügyvezető igazgatója. „A komoly sztenderdeknek való megfelelés sok energiába kerül, de betartásuk által csökkenthetőek a kockázatok, így a cégek hosszú távú fenntarthatóbb pályára tudnak állni, azaz megtérülő befektetésről van szó.”A McDonald’s magyarországi indulásakor az Eisberget bízta meg a salátabeszállítások koordinálásával, azaz a két cég az első pillanattól együtt dolgozik, és együtt fejlődik. Jelenleg az Eisberg termelésének közel 40 százaléka kerül az étteremlánc vendégeinek asztalára, ezen belül az ausztriai piac súlya a nagyobb.

Becsey Zoltán gazdaságában a fejlesztési céltól függetlenül minden beruházás esetén vizsgálják, hogy az megfelel-e a McDonald’s által támasztott követelményeknek. „Ez a betakarítás gépesítése esetében pl. azt jelenti, hogy betartjuk a vállalat azon követelményét, hogy a göngyöleg semmilyen formában nem érinkezhet az adott tábla termőtalajával” – mondja a szakember.

 

Éttermi etikett. Jó vagy benne?


A Capriovus beruházási döntéseit szintén meghatározza a partnerség: a cég mélyalmos tojótelepét például eleve a McDonald’s igényeinek megfelelően alakították ki, szem előtt tartva az étteremlánc egyedi és szigorú állatjóléti követelményeit.

Stabilitást, kiszámíthatóságot jelent a partnerség

„A beszállítói státusz rendkívül stabil, hosszú távú üzleti kapcsolatot jelent, persze csak az igen szigorú elvárások folyamatos teljesítése esetén”– véli Kovács Róbert. Szintén a stabilitást emelte ki Lóczi János, a Szentesi Gazdaszövetkezet Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint McDonald’s-beszállítóként a közel három évtizedes üzleti kapcsolatuk egyik legfontosabb eleme a kiszámíthatóság, ami tervezhető működést tesz lehetővé. A kft. az évi közel félezer tonna hagyma mellett számottevő mennyiségű koktélparadicsomot, uborkát és erős paprikát szállít az Eisbergen keresztül McDonald’snek – ez a teljes termelésének 85%-át jelenti -, termékei eljutnak az osztrák, román, lengyel éttermekbe is.

„Partnereink azt tartják rólunk, hogy a McDonald’s kiszámítható, igényes partner, nem váltogatja a beszállítóit negyedévente, nem vásárol bizonytalan eredetű alkalmi alapanyagokat a minőségi és élelmiszer-biztonsági kérdéseket háttérbe szorítva, csupán a pillanatnyi üzleti érdekeket szem előtt tartva” – mondta Papp Zoltán, a McDonald’s Magyarország ellátási hálózatért felelős szenior osztályvezetője. Hozzátette: „olyan beszállítókkal működünk együtt, akik elkötelezettek cégünk általános, felelős és etikus üzleti tevékenységet rögzítő alapelve iránt”. Erre kiváló példa, hogy a vállalat csirkehús-beszállítója, magyar családi tulajdonban lévő Master Good-csoport baktalórántházi telepe nyerte el elsőként Európában a McDonald's Flagship Farm, azaz Mintafarm minősítést. A Master Good ezzel a teljesítménnyel bizonyította, hogy képes eleget tenni a vevők és az iparág elvárásainak olyan kérdésekben, mint a biobiztonság, az állatjólét és állategészségügy anélkül, hogy engednének a környezetbarát termelésre vagy a hatékony gazdálkodásra vonatkozó elvárásaikból.A szakember szerint a McDonald’s minőségpolitikája olyan komplex, logikus rendszer, amelynek megismerése és elemeinek átvétele minden magyarországi kkv számára hasznos lehet.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás: