A Mol volt a nap sztárja

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 570,70 pontos, 1,57 százalékos emelkedéssel, 37 007,66 ponton zárt kedden.

A Mol volt a nap sztárja

A részvénypiac forgalma 13 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött a pénteki záráshoz képest.
   
Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy szinte az összes európai piac emelkedésben van, például a lengyel index több mint másfél százalékkal nőtt, és a német DAX index is fél százalékos pluszban van. Az amerikai piacokon 0,1-0,2 százalékos pluszokat lehet látni - tette hozzá.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
A kedvező nemzetközi hangulatban jól szerepelt a magyar tőzsde is, a BUX index nagyon magas forgalom mellett átlépte a 37 ezer pontot. A nap "sztárja" a Mol volt 4,6 százalékos emelkedésével, mellette jól szerepelt a Richter is, az OTP ugyanakkor magas forgalom mellett esett.
    

Kitért arra is, hogy a keddi kamatdöntés a várakozásoknak megfelelő volt. A forint a kamatdöntés után picit gyengült, de utána visszaerősödött, 323,40 forintot kell adni egy euróért - mondta az üzletkötő.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A Mol 126 forinttal, 4,60 százalékkal 2866 forintra erősödött, 3,5 milliárd forintos forgalomban.
    

Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,68 százalékkal 10 260 forintra csökkent, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.
    

A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,12 százalékkal 401,50 forintra nőtt, forgalma 133,8 millió forint volt.
   
A Richter-papírok ára 100 forinttal, 1,86 százalékkal 5490 forintra emelkedett, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.
    

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3760,59 ponton zárt kedden, ez 30,81 pontos, 0,83 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Hozzászólások

Babaváró hitel: nagyobb volt a füstje, mint a lángja?

Július közepére már halványodtak a babaváró hitel hetekkel korábbi népszerűségének jelei. Nem tudni, hogyan folytatódik a demográfiai csodafegyver története, de úgy tűnik, megcsappant a fiatal családok érdeklődése a 10 millió forintos babahitel iránt.
2019. 07. 18. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lefelé lóg ki a Morgan Stanley a sorból

A vagyonkezelési és befektetési üzletágak jó teljesítményének köszönhetően felülmúlta a várakozásokat a Morgan Stanley a második negyedévben, a kereskedési bevételek azonban a vártnál is gyengébbek lettek.
2019. 07. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge volt a mai teljesítmény az európai piacokon

Gyengén kezdték és néhány kivételtől eltekintve veszteséggel is fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2019. 07. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödtek a részvények a magyar tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 291,57 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 41 282,46 ponton zárt csütörtökön.
2019. 07. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a KRESZ-szabályokat szegik meg az autósok

Telefonálással és gyorshajtással szegik meg leginkább a KRESZ-szabályokat az autósok a magyarok szerint – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. A legkevesebb gond a közlekedési lámpák jelzéseivel és az alkoholfogyasztással van: 76 százalék gondolja úgy, hogy a közlekedési lámpák jelzéseit a legtöbbször figyelembe veszik az autósok, míg 64 van meggyőződve arról, hogy a sofőrök többsége nem ül ittasan a volán mögé. A legtöbb autós saját bevallása szerint leggyakrabban gyorshajtásért és szabálytalan parkolásért kapott büntetést az elmúlt 3 évben.
2019. 07. 18. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezúttal megártott az áremelés a Netflixnek

A vártnak megfelelő 4,92 milliárd dolláros árbevételen 0,60 dolláros tisztított EPS-t ért el a Netflix a második negyedévben, ami felülmúlta a 0,56 dolláros konszenzust.
2019. 07. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megjött az IBM jelentése is, lássuk!

A vártnak megfelelő 19,2 milliárd dolláros árbevételen (-4% év/év, negyedik negyedéve csökken) 3,17 dolláros egy részvényre jutó EPS-t ért el az IBM a második negyedévben, ami felülmúlta a 3,07 dolláros konszenzust.
2019. 07. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekedési aggodalmak az SAP felhőjével kapcsolatban

Az SAP ma reggeli jelentésével elindult az európai gyorsjelentési szezon is.
2019. 07. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Olyan, mintha megismétlődne a Szomszédok az ingatlanpiacon

Új jelenség ütötte fel a fejét az ingatlanpiacon az utóbbi hónapokban: egyre több kisgyermekes család törekszik arra, hogy egymáshoz közel lakjanak, emiatt folyamatosan nő a családos közösségek aránya Budapest agglomerációjában. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, néha olyan érzése van, mintha a Szomszédok című sorozat kelt volna életre.
2019. 07. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyitottak az európai piacok

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön a szerdai fél százalékot meghaladó gyengülés után.
2019. 07. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Észak-Amerikában terjeszkedik a Mazars

A Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó csoport örömmel jelenti be, hogy megalakult a Mazars North America Alliance.
2019. 07. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtévesztheti a fogyasztókat a csokiszolárium

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Chocolate Brown szolárium franchise hálózatot üzemeltető Sun System Kft. ellen, mert úgy véli, hogy a vállalkozás a „Csokicső” szoláriumcsövek reklámozásakor megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.
2019. 07. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Drágul a gázolaj

A Mol 2 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a benzin ára viszont nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.
2019. 07. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP-kötvényeket vásárol az EBRD

OTP-kötvényeket vásárol az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
2019. 07. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő a készpénz-befizető ATM-k népszerűsége

A K&H Banknál egyre népszerűbbek a készpénz-befizető automaták (ATM-ek) és az automatizált készpénzforgalmú fiókok, az első fél évben 36 százalékkal, 752 ezerre nőtt a befizetések száma az előző évhez képest, a teljes befizetett összeg pedig 35 százalékkal 236 milliárd forintra emelkedett - mondta Rajna Gábor, a K&H Bank lakossági értékesítési igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. 07. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól hasított a Bank of America

A többi nagybankhoz hasonlóan felülmúlta az egy részvényre jutó profitvárakozásokat a Bank of America a második negyedévben, miután a mutató 0,74 dollár lett a várt 0,71 dollárral szemben.
2019. 07. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,11 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 40 990,89 ponton zárt szerdán.
2019. 07. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már bankkártyával is kifizethető a helyszíni pótdíj a BKK járatain

Már azonnali bankkártyás fizetéssel is kiegyenlíthető a jegyellenőrök által kiszabott helyszíni pótdíj a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
2019. 07. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarul tanulnak, Siófokra látogattak gyerekek a háború sújtotta Kelet-Ukrajnából

Magyarul tanuló, a háború sújtotta Kelet-Ukrajnában élő gyerekek látogattak a héten Magyarországra. A kirándulást és a nyelvtanfolyamot Ukrajna tiszteletbeli konzulja, Horváth Zoltán szervezte, aki már korábban is segítette a frontoktól alig 15 kilométerre fekvő Volnovaha városban élő gyerekeket.
2019. 07. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig tart a vihar okozta károk felszámolása

Még mindig tart Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bizonyos részein a június végi vihar okozta károk felszámolása - hangzott el szerdán az M1 aktuális csatornán.
2019. 07. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: