A Nébih játékra hív az erdőtüzek ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idén is egyhetes játéksorozatot indít közösségi oldalán március 20-ától, hogy az érdeklődők játékos formában elsajátíthassák az erdőtűz-megelőzéssel kapcsolatos legfontosabb ismereteket - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.

A Nébih játékra hív az erdőtüzek ellen

  Közleményében a hatóság kiemelte, hogy a tüzek 99 százaléka emberi mulasztás miatt keletkezik, az erdő- és vegetációtűz elleni legjobb védekezés az odafigyelés, a tűzgyújtási szabályok betartása.
    

A Nébih Firelife programjának legfőbb célkitűzése a lakosság ismereteinek bővítése, tájékoztatása a biztonságos tűzhasználatról, ennek szellemben jött létre a Csodák Palotája és a Nébih együttműködésében az augusztus végéig látogatható tárlat, amely a tudományos kihívásokra, elsősorban a természet- és környezetvédelem fő témáira fókuszál.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

"A tudomány körülvesz" címet viselő interaktív kiállítás egyik meghatározó témája az erdőtűz-megelőzés, amellyel játékos feladatok révén ismerkedhetnek meg a látogatók - közölte a hivatal.
    

Közleményében a Nébih felidézi, hogy a fokozott tűzveszélyre való tekintettel a földművelésügyi miniszter általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el az ország egész területére 2017. március 3-ától átmeneti időre, a tilalom jelenleg is érvényben van.
    

Az aktuális erdőtűzveszélyről, az égetés szabályairól, a biztonságos tűzrakás fortélyairól, valamint az elrendelt tűzgyújtási tilalomról a http://www.erdotuz.hu/ weboldalon olvashatók információk.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Az EU 20 milliárd euróval támogatta tavaly a klímaváltozás elleni harcot

Mintegy húszmilliárd euróval (6,2 ezer milliárd forinttal) támogatta az Európai Unió tavaly a klímaváltozás elleni küzdelmet a fejlődő országokban - derült ki az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács keddi közleményéből.
2017. 10. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A műanyagok használatának visszaszorítására szólított fel egy brit természettudós

A műanyagok használatának visszafogására szólított fel Sir David Attenborough brit természettudós, dokumentumfilmes új televíziós sorozatának, A kék bolygó 2-nek a bemutatásakor.
2017. 10. 16. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen - 4 lépéssel felére csökkenthető a károsanyag-kibocsátás

2 Celsius-fok alatti globális felmelegedés? Világszinten 50 százalékkal csökkentett szén-dioxid-kibocsátás 20 éven belül? Nem csalás vagy ámítás. A „Better Energy, Greater Prosperity” (Tisztább energia, látványosabb fejlődés) címmel megjelent tanulmány szerint az energiarendszer átalakítása a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt kivitelezhető, ráadásul a változtatás ösztönzőleg hat a növekedésre és a gazdasági fejlődésre. A jelentés négy olyan módszert mutat be, amelyeket a Schneider Electric is tanácsol a gyors környezetbarát átalakuláshoz. A vállalat célja, hogy 2030-ig szén-dioxid-semlegessé váljon, ezért tevékenységével napi szinten is hozzájárul a megvalósításhoz.
2017. 09. 30. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem növekedett a globális szén-dioxid-kibocsátás, de továbbra is vannak gondok

Nem növekedett a globális szén-dioxid-kibocsátás 2016-ban, ami azt jelenti, hogy negyedik éve szinte változatlan szinten van az emisszió, ám az emberiségnek továbbra is rengeteg kihívással, egyebek között a szarvasmarhák bendőjében történő erjedés következtében felszabaduló metánnal kell szembenéznie - derült ki a friss adatokból.
2017. 09. 29. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Áder János szerint a vízválság háborúkhoz is vezethet

A vízválság háborúkhoz is vezethet - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök New Yorkban, az MTI tudósítójának nyilatkozva csütörtökön.
2017. 09. 22. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Légtisztító mohafalat állítottak fel a budapesti Kolosy téren

Légtisztító mohafalat állítottak fel a budapesti Kolosy téren csütörtökön, amelyet Óbuda-Békásmegyer önkormányzata csaknem 20 ezer euróért bérel a Green City Solutions német cégtől.
2017. 09. 01. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnaptól tiltják a műanyag szatyrot Brüsszelben

Péntektől érvénybe lép az egyszer használatos műanyag szatyrok üzleti célú használatát tiltó szabályozás Brüsszelben és a brüsszeli régióban - közölte a La Libre Belgique belga napilap csütörtökön.
2017. 08. 31. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Halászni a túlélésért – itt az idő támogatni a halászcsaládokat

A fogyasztókhoz eljutó halmennyiség kétharmadát kis halászok fogják ki. Köztük ráadásul sokan egyszerű csónakokat, fatörzsből vájt kenukat, rögzített kerítőhálót, mint az India keleti partját tarkító „rampanik”, használnak.
2017. 08. 24. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Beszínezte a kutyák szőrét egy indiai gyár környezetszennyezése

Bezárattak a hatóságok egy gyárat az india Mumbaiban, mert kezeletlen ipari hulladékot és színezőanyagokat engedett a helyi folyóba, ami miatt 11 kutya szőrének a színe kékre változott - adta hírül a Hindustian Times helyi napilap.
2017. 08. 22. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a klímaváltozás lehetséges következményei - egy ábrán

üvegházhatás-prognózis; a klímaváltozás lehetséges következményei 2050-től; a vízkészletek csökkenése; a fertőzéses megbetegedések növekedése; gyakoribb szélsőséges időjárás; a mezőgazdasági erőforrások csökkenése; a biológiai sokszínűség visszaesése; a gleccserek olvadása
2017. 08. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeptemberben indul a hulladékgyűjtő akció

Szeptember 15-17-én lesz a TeSzedd!2017 - önkéntesen a tiszta Magyarországért akció - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2017. 08. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Biológiai eljárással javítják a tolnai Duna-holtág vízminőségét

Biológiai eljárással javítja a tolnai Duna-holtág vízminőségét a tulajdonos tolnai önkormányzat, amely intézkedési tervet dolgozott ki a leghosszabb hazai Duna-holtág természetközeli állapotának megőrzésére.
2017. 08. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a globális felmelegedés a világon

Hőmérséklet-változás a világon 1900 és 2100 között
2017. 08. 11. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tudósok tartanak attól, hogy Trump semmibe veszi a klímaváltozásról készült jelentésüket

A washingtoni kormányzat által felkért tudósok attól tartanak, hogy Donald Trump elnök eljelentékteleníti a klímaváltozásról készült jelentésüket - írta kedden a The New York Times című lap.
2017. 08. 09. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

754 millió eurós kárt okozna a bialowiezai őserdőben folytatott faritkítás leállítása

Visszafordíthatatlan, mintegy 754 millió eurónak megfelelő kárt okozna a bialowiezai őserdőben folytatott faritkítás leállítása - jelentette ki pénteken a lengyel környezetvédelmi tárca abban a levélben, amellyel az Európai Bizottság korábbi kifogásaira válaszol.
2017. 08. 07. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok az üvegházhatású gázok kibocsátásának 15 százalékáért felelős

Az Egyesült Államok az üvegházhatású gázok kibocsátásának mintegy 15 százalékáért felelős, ilyen arányban jelenthet veszélyt az, hogy az amerikai kormány írásban értesítette az Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ) kilépési szándékáról a párizsi klímaegyezményből - mondta Mika János éghajlatkutató az M1 aktuális csatornán szombaton.
2017. 08. 06. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lehet megmenteni a svájci gleccsereket

Szakértők szerint nem lehet megmenteni a svájci gleccsereket, az évszázad végére csaknem teljesen eltűnhetnek - számolt be róla a Tages-Anzeiger című svájci lap csütörtökön.
2017. 08. 04. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump: Valami történhet a párizsi klímaegyezményt illetően

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Párizsban jelezte, hogy "valami történhet" a párizsi klímaegyezményt illetően, amelyből korábban az Egyesült Államok kilépési szándékát jelezte.
2017. 07. 14. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

60 milliárd forint jut természetvédelmi fejlesztésekre

A kormány több mint 60 milliárd forintot fordít közvetlen természetvédelmi célú fejlesztésekre a 2014-2020-as uniós pénzügyi időszakban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára szerdán Letenyén, a Duna Transznacionális Együttműködési Program keretében megvalósuló EU-s Interreg "coop MDD" projekt nyitórendezvényén.
2017. 07. 13. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magas az erdőtüzek kockázata ebben a kánikulában

A hőség következtében Magyarországon is magas az erdőtüzek kockázata, a nagy szárazságban az élő aljnövényzet is éghető állapotba kerül és a szeles időjárás miatt az erdőtüzek nagyon gyorsan koronatűzzé fejlődhetnek - figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombati MTI-nek küldött közleményében.
2017. 07. 08. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás