A Ryanair utasforgalma bővült a legnagyobb mértékben

A járatlemondások ellenére az ír Ryanair diszkont légitársaság utasforgalma nőtt a legnagyobb mértékben az európai fapados légicégek között 2017-ben az előző évihez viszonyítva - derül ki a társaságok által közzétett utasforgalmi statisztikákból.

A Ryanair utasforgalma bővült a legnagyobb mértékben

A Ryanair MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 12 havi gördülő utasforgalom december végével 129 millió volt, 10 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A decemberi forgalom azonban a pilótahiány miatt végrehajtott kapacitáscsökkentés következtében mindössze 3 százalékkal nőtt tavaly decemberhez viszonyítva. A járatok töltöttségéről a Ryanair nem közölt adatokat.
   
Az angol easyJet az elmúlt 12 hónapban 81,6 millió utast fuvarozott járatain, 9,6 százalékkal többet, mint az előző évben, a járatok kihasználtsága pedig 1,6 százalékponttal 93 százalékra javult.
    

A magyar kötődésű Wizz Air százalékos arányban a Ryanairnél is nagyobb, 21 százalékos mértékben tudta növelni utasforgalmát, részben az alacsonyabb bázisnak köszönhetően. A Wizz Air 2017-ben 30,9 millió utast fogadott a gépek fedélzetén, az Airbus A320-as családba tartozó gépek kihasználtsága 2,3 százalékponttal 91,4 százalékra javult.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képes

Hozzászólások

Kötelezettségvállalással zárult az Airbnb elleni versenyfelügyeleti eljárás

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a szálláshelyek online piacterét üzemeltető Airbnb Ireland, private unlimited company (Airbnb) kötelezettségvállalását. Az eljárásban vállaltak alapján a társaság köteles módosítani a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásait a díjaival kapcsolatosan. A Hivatal – tekintettel a kötelezettségvállalásra – jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bírságot sem szabott ki.
2018. 06. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezérigazgató a Sága élén

Augusztus elsejétől új vezérigazgató irányítja a magyar piac vezető szárnyastermék-márkáját gyártó cégét, a Sága Foods Zrt.-t. Muzsek András új piacokra vezetné a sárvári társaságot, és szeretne újra kiemelkedő termékinnovációkat megvalósítani a Ságánál.
2018. 06. 19. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Osztalék végleges mértéke - Duna House

A DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 17.; Cg. 01-10-048384; továbbiakban: „Társaság”) ezúton tájékoztatja Tisztelt Részvényeseit, hogy a 2018. május 30-án nyilvánosságra hozott, 2017. üzleti év után járó osztalék kifizetésének rendjéről szóló hirdetmény alapján, jelen közleményben teszi közzé a 2018. június 19-i időponttól fizetendő osztalék végleges mértékét.
2018. 06. 19. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vezetőváltás a PwC Magyarországnál és a cég régiós menedzsmentjében is

2018. július 1-jétől a PwC 29 országból álló közép- és kelet-európai (CEE) régió első számú vezetője lesz Nick Kós, aki hat év után adja át a PwC Magyarország vezérigazgatói posztját. Utódja Dr. Lőcsei Tamás lesz, a PwC Adó- és jogi szolgáltatások magyarországi üzletágvezetője.
2018. 06. 19. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős EstMedia követelést vásárolt a Park Teniszklub Zrt.

A Park Teniszklub Zrt., mint vagyonkezelő társaság bejelenti, hogy a 100 százalékos tulajdonában álló GlobTerm Kft. és Dynamopest Kft. jelentős, mintegy 22,2 millió forintnyi követelést vásárolt meg a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Est Media Nyrt. hitelezőitől az elmúlt napokban. A megvásárolt követelésekből az nyrt. részvényeket keletkeztet – körülbelül 24,8 millió darabot –, amelyek a GlobTerm Kft. és a Dynamopest Kft. tulajdonába kerülnek, így azokkal a kft-ket tulajdonló Park Teniszklub Zrt. fog rendelkezni.
2018. 06. 19. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliárdos befektetéssel nyit gyártó- és kutatóközpontot a Pannontej

Több milliárd forintos beruházással megduplázza veszprémi üzeme gyártókapacitását Magyarország vezető sajtgyártó és -forgalmazó vállalata, a Pannontej Zrt. A vállalat egyik legnagyobb globális innovációs és fejlesztési központját telepíti a városba, illetve új munkahelyeket teremt.
2018. 06. 18. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lehet legyűrni a Google-t - vegyük a részvényt!

Az utóbbi hetekben elkezdett enyhülni a nyomás az Alphabet részvényeiről, miután egyelőre elcsendesedtek a komolyabb szabályozói szigorítást szorgalmazó hangok. Eközben május 25-én életbe lépett az Egységes Adatvédelmi Rendelet Európában (GDPR), ami szintén egy fontosabb kockázati tényező volt.
2018. 06. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Waberer’s: Profitálhatnak a közúti fuvarozók a Shell LNG kúthálózatának terjeszkedéséből

A Shell a napokban nyitotta meg első belgiumi LNG (Liquefied Natural Gas – cseppfolyósított földgáz) töltőállomását Herstalban. Ez a Shell nyolcadik LNG töltőállomása Európában, amely három határátkelőhöz is közel található és az egyik kulcsfontosságú fuvarozási útvonalon biztosít üzemanyag ellátást. A Shellnél más lehetséges helyszíneket is számításba vesznek, amelyekkel rövid időn belül bővíteni lehet az európai LNG hálózatot, biztosítva az LNG ellátást a fuvarozó partnereknek. A Waberer’s szerint az LNG hálózat bővülése lendületet adhat a cseppfolyós gázzal működő kamionok elterjedésének, amellyel jelentősen csökkenthető a közúti fuvarozásból származó károsanyag-kibocsátás és zajterhelés.
2018. 06. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordforgalmat ért el a Praktiker

Minden várakozást felülmúlóan növelte árbevételét a Praktiker 2017-ben. A magyar tulajdonú barkácsáruház-lánc a 2016-os évhez képest 20 százalékkal több, összesen nettó 47,8 milliárd forintos forgalmat realizált, ezzel 33,1 százalékra növelte piaci részesedését Magyarországon. A Praktiker 20 éve van jelen a magyar piacon.
2018. 06. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb beruházás a Coca-Cola Magyarországnál: jön az okosvíz

Ismét bővítette gyártókapacitását a Coca-Cola HBC Magyarország: mintegy 1,8 milliárd forintos beruházással egy teljesen új, innovatív prémium termék, az okosvíz palackozását indította el a cég. Az egyedülálló, felhők által inspirált technológiával előállított GLACEAU smartwater első körben Magyarországon kívül nyolc ország piacaira jut el Zalaszentgrótról.
2018. 06. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egymilliárd euróra bírságolták a Volkswagen csoportot

Egymilliárd euró (320 milliárd forint) bírság megfizetésére kötelezte a németországi Braunschweig ügyészsége a Volkswagen csoportot (VW) dízelüzemű motorokkal összefüggő szabálytalanságok miatt, a járműgyártó társaság szerdán közölte, hogy elfogadja a döntést.
2018. 06. 17. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az E.ON nevével visszaélve kérnek átutalást

Az elmúlt napokban az E.ON ügyfélszolgálatára új típusú visszaélési kísérletekről szóló jelzések érkeztek. A bejelentések szerint az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. nevével visszaélve, számítástechnikai termékek értékesítésére vonatkozó ajánlattal és - valójában fiktív - számlára (díjbekérésre) hivatkozva próbálják ismeretlenek elérni, hogy különböző összegeket átutaljanak számukra. A megküldött díjbekérőn megtévesztésre alkalmas módon az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. neve szerepel. Az energiavál lalat kéri partnereit, hogy fokozott óvatossággal járjanak el átutalási megbízásaik teljesítése során!
2018. 06. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Stratégiai megállapodást kötött Budapest és a Mol

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a fővárosi önkormányzat és a Mol-csoport - a dokumentumot Tarlós István főpolgármester és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója írta alá pénteken Budapesten.
2018. 06. 15. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közép-Európa kivételével jól teljesített a Tesco

Folytatódott a Tesco csoportszintű forgalmának növekedése a cég 2018-2019-es pénzügyi évének első negyedében, de a közép-európai értékesítés az erős magyarországi teljesítmény ellenére is visszaesett, mindenekelőtt a lengyelországi és a szlovákiai nyitvatartási szabályozás módosításai miatt.
2018. 06. 15. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliárdos befektetéssel nyit gyártó- és kutatóközpontot a Pannontej

Több milliárd forintos beruházással megduplázza veszprémi üzeme gyártókapacitását Magyarország vezető sajtgyártó és -forgalmazó vállalata, a Pannontej Zrt. A vállalat egyik legnagyobb globális innovációs és fejlesztési központját telepíti a városba, illetve új munkahelyeket teremt.
2018. 06. 15. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Félmilliárdos logisztikai fejlesztést hajt végre a Transit-Speed Kft.

Csaknem félmilliárd forint értékű beruházást valósít meg a záhonyi székhelyű, áruátrakással, raktározással, csomagolással, kereskedelemmel és szállítmányozással foglalkozó Transit-Speed Kft. - közölte a társaság az MTI-vel.
2018. 06. 14. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tömeges leépítés a Rolls-Royce-nál

Több ezer alkalmazottjától válik meg a brit Rolls-Royce repülőgép-hajtómű gyártó és hadiipari csoport, amely az elmúlt évek termelési és gazdálkodási válságai után átfogó átalakítási programba kezdett.
2018. 06. 14. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem tart a robotoktól az Aegon Alapkezelő

A 20. születésnapját ünneplő alapkezelő továbbra is kitart a megbízható szakértőkkel aktívan végzett portfoliokezelés és a lokális piaci környezetre nyitott folyamatos termékfejlesztés mellett.
2018. 06. 14. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős létszámleépítés a Teslánál

Alkalmazottainak nagyjából 9%-ától, összesen több mint 3.000 munkavállalótól válik meg a Tesla.
2018. 06. 14. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Beszállt a Magyar Fejlesztési Bank a Central Europe Fund of Funds nemzetközi befektetési alapba

A HVCA-Portfolio Befektetési Konferencián jelentette be Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatója és Hubert Cottogni, az Európai Beruházási Alap megbízott menedzsmentjének igazgatója, hogy az MFB csatlakozott a legkevesebb 200 millió eurót megmozgató, régiós befektetési alaphoz, a CEFoF-hoz, amely azért jött létre, hogy elősegítse a közép-európai régióban tevékenykedő kis- és középvállalkozások tőkefinanszírozását.
2018. 06. 13. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás