A Takarékbank tőkét emelt a BIF

A Cégbíróság bejegyezte a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) zártkörű tőkeemelését Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt-ben (BIF) - közölte a BIF csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A korábbi tájékoztatás szerint BIF a tőkeemelés során 2 millió 870 ezer 244 darab, 100 forint névértékű, részvényenként 2000 forint kibocsátási értékű törzsrészvényt bocsátott ki.
   
A Takarékbank 5 milliárd 740 millió 488 ezer forint összegű pénzbeli vagyoni hozzájárulást teljesített a részvényekért cserében.
   
A közlemény szerint a társaság a tőkeemeléssel "egy stabil, hazai intézményi befektetőt köszönthet részvényesei között", másrészt közel 6  milliárd forint új forrást von be jövőbeni terveinek megvalósítására.
   
A BIF jegyzett tőkéje 2017 végén 2 milliárd 583 millió 220 ezer forint volt. A BÉT honlapján közzétett adatok szerint a tőzsdére bevezetett részvények 66,57 százaléka a PIÓ-21 Kft., 17,28 százaléka a társaság saját tulajdonában van, a közkézhányad 16,15 százalék.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
A BIF részvényeivel a BÉT standard kategóriájában kereskednek, csütörtökön a papírok árfolyama 2000 forint volt, nem változott az előző naphoz képest. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyam 2180, a legalacsonyabb 983 forint volt.

Hozzászólások

Kínai érdeklődő a Bayernél

A Bloomberg értesülései szerint a kínai Fosun ajánlatot tehet a Bayer állategészségügyi üzletágára.
2019. 06. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új Airbus repülőgépeket vásárol a Wizz Air

Húsz új Airbus A321XLR típusú repülőgépet vásárol a Wizz Air az európai repülőgépgyártótól, a megállapodást a párizsi légi szalonon jelentették be - közölte az Airbus az MTI-vel.
2019. 06. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Menedzsment átalakítás jöhet a Deutsche Banknál

A vezérigazgató kezdeményezésére a Deutsche Bank több felsővezetőjét is leválthatják a közeljövőben, köztük a pénzügyi igazgatót (CFO) és a befektetési banki üzletág vezetőjét is.
2019. 06. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Visa mintegy 25 milliárd dollár összegű csalást előz meg a mesterséges intelligencia alkalmazásával

A mesterséges intelligencia fizetések terén történt úttörő alkalmazása óta a folyamatosan fejlődő Visa Advanced Authorization technológia tovább segíti a kereskedelem bővülését és a fogyasztói bizalom növelését.
2019. 06. 18. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyűlnek a felhők az Apple körül

Egyre borúsabbak az elemzők az Apple okostelefon értékesítésével kapcsolatban, továbbra is a kínai piac lehet a gyenge pont.
2019. 06. 18. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt vannak a részletek a Facebook új kriptovalutájáról a Libra-ról

Ma reggel tette közzé a Facebook azt a 29 oldalas dokumentumot, amiben részleteket közöl a vezetésükkel bevezetni kívánt kriptodevizáról, a Libra-ról.
2019. 06. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Létszámleépítés a Santandernél

A Banco Santander megegyezett a spanyol szakszervezettel a létszámcsökkentésről.
2019. 06. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nehéz a fordulat a Boeingnek

Megkezdődött tegnap a Nemzetközi Párizsi Airshow, ami eddig az Airbus további erősödését és a Boeing további vesszőfutását hozta magával.
2019. 06. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Saját kriptopénzt tervez a Facebook - emelkedik a részvény

4%-kal emelkedtek tegnap a Facebook részvényei, miután a vállalat saját kriptopénz bevezetését szorgalmazza.
2019. 06. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezérigazgató a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. élén

Jobbágy Dénes tölti be június 12-től a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatói tisztségét Varga Mihály pénzügyminiszter döntése alapján - közölte a szaktárca hétfőn az MTI-vel.
2019. 06. 18. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Változások a Liberty Global európai vezetőségében

Eric Tveter visszavonulását követően Robert Redeleanu, a UPC Magyarország és Lengyelország vezérigazgatója lesz a kelet-európai régió vezetője július 1-től
2019. 06. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább nőtt a Huawei márkaértéke

A Huawei a tavalyi évhez képest egy helyet javítva, az előkelő 47. helyen végzett a BrandZ idei Top 100-as listáján. A legértékesebb nemzetközi márkákat felvonultató rangsorban a cég zsinórban negyedszerre kapott helyet az első 50 vállalat között, márkaértéke nyolc százalékkal nőtt az elmúlt egy évben.
2019. 06. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jászai Gellért lett a 4iG főrészvényese

Átalakult a 4iG tulajdonosi szerkezete, miután Jászai Gellért lett az informatikai társaság új főrészvényese.
2019. 06. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Zuhan a Lufthansa, szerencsére csak a részvények

A csökkenő jegyárak és az erős verseny miatt idén már másodjára csökkentette 2019-es eredményvárakozását a Lufthansa.
2019. 06. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnégyszerezte nyereségét a Díjnet

Megnégyszerezte nyereségét tavaly a Díjnet Zrt. A független e-számlakezelési platformot működtető cég 176 millió forint adózott eredményt ért el a 2017-es 45,6 millió forint után. A kimagasló teljesítményt a felhasználók számának több mint tíz százalékos növekedése és a szolgáltatások bővítése is segítette: tavaly már 30 szolgáltató háztartáshoz köthető számláit – közüzemi, telekommunikációs, biztosítási – lehetett befizetni a Díjneten keresztül. A társaság idén az e-számlafizetés népszerűségének és az új elektronikus fizetési megoldásoknak köszönhetően további bővülésre számít.
2019. 06. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldön terjeszkedne a Borsodi Sörgyár

Beruházásainak köszönhetően regionális gyártási központtá válhat, és külföldön terjeszkedhet a Borsodi Sörgyár.
2019. 06. 14. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

27 és 33 euró közé árazzák a Traton részvényeit

Június 17. és 27. között lehet jegyezni a Volkswagen kamion üzletágának, a Tratonnak a részvényeit.
2019. 06. 14. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kötelezettségvállalással zárult a PayPal elleni versenyfelügyeleti eljárás

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta az online fizetési módot kínáló PayPal kötelezettségvállalását. Az eljárásban vállaltak alapján a társaság köteles módosítani fogyasztói tájékoztatását, így a felhasználók könnyebben dönthetnek az alkalmazott árfolyamról átváltást igénylő fizetéseik során. A GVH – tekintettel a kötelezettségvállalásra – jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bírságot sem szabott ki.
2019. 06. 14. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is versenyben az OTP a szlovén Abanka felvásárlásában

Szlovén lapértesülések szerint az OTP továbbra is versenyben van a szlovén Abanka megvásárlásáért. A legutóbbi hírkehez képest, amikor még a szerb AIK is a vevőjelöltek közt volt 450 millió eurós ajánlattal, úgy tűnik, hogy nem sok minden változott.
2019. 06. 14. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Profitfigyelmeztést adott ki a Broadcom

A chipgyártó Broadcom profit figyelmeztetést tett közzé. 2019-es árbevételi várakozását a korábbi 24,5 milliárd dollárról 22,5 milliárd dollárra vágta vissza.
2019. 06. 14. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások: