A Tungsram együttműködési megállapodást írt alá az EIT Digital szervezettel

A Tungsram együttműködési megállapodást írt alá az EIT Digital szervezettel, ezzel csatlakozott az Európa kilenc országban kettőszáznál is több tagot tömörítő innovációs klubhoz - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

A Tungsram együttműködési megállapodást írt alá az EIT Digital szervezettel

Az EIT Digital az Európai Parlament által létrehozott Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) szerződött partnere, és közel egy évtizede működik együtt partnereivel sikeres üzleti termékek és szolgáltatások létrehozása érdekében technológiai fejlesztések révén. Az évente több mint 100 millió eurós költségvetésből gazdálkodó EIT Digital keresi a világpiacon sikerre vihető technológiai fejlesztéseket egyetemek, kutatóközpontok, vállalatok együttműködése révén - írja közleményében a Tungsram.
    

A tájékoztatás szerint az európai partnerhálózatban megtalálható például az Ericsson, a Magyar Telekom, a Nokia és az OTP Bank. A magyar felsőoktatási intézmények közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a kutatóintézetek közül pedig a MTA-SZTAKI csatlakozott eddig az EIT Digitalhoz.
  

Gulyás László, az EIT Digital Hungary igazgatója a közleményben rámutatott arra, hogy a Tungsram csatlakozásával a magyarországi képviseletnél 2018-ban 11-ről 17-re nőtt a tagok száma.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

Jörg Bauer, a Tungsram csoport elnök-vezérigazgatója kiemelte, az EIT Digital olyan fórum, ahol felfigyelhetnek új partnerekre, fiatal tehetségekre, és a közös projektek segítségével új ipari megoldásokat, jó gyakorlatokat dolgozhatnak ki.
    

A szervezet két modell szerint támogatja a fejlesztési projekteket: egyrészt az üzleti igényeket kötik össze a partnerhálózaton belül elérhető tudáskapacitással, másrészt olyan független szereplők által kezdeményezett megoldásokat karolnak fel a növekedési fázisú startupok körében, amelyek évente legalább egymillió euró forgalmat produkálnak, és a további növekedéshez szükségük van az EIT Digital közreműködésére.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

5% fölött a kínai BAIC részesedése a Daimlerben

5% fölé növelte teljes érdekeltségét a kínai BAIC a Daimlerben.
2019. 07. 24. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

41 milliárd forintból bővül az Audi győri központja

Az Audi 41 milliárd forintból bővíti Győrben a járműgyártási infrastruktúráját, motorfejlesztési központját és elektromos meghajtásokat gyártó egységét - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón.
2019. 07. 24. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új mesterségesintelligencia-központot nyit a Bosch

A Bosch bővíti tevékenységét a mesterségesintelligencia-kutatásának terén: a technológiák és szolgáltatások szállítója Tübingenben, a német Cyber Valley régiójában megközelítőleg 35 millió eurót fog befektetni az új „Bosch AI Campus” létrehozásába. A Bosch jelenleg tárgyal Tübingen városával a campus felépítésére szolgáló mintegy 12 000 négyzetméternyi terület megvásárlásáról. Az új kutatási komplexumba, amelyben megközelítőleg 700 szakértő foglalkozik majd alkalmazott mesterséges intelligenciával, 2022 végén költözik a vállalat. „A Bosch célja, hogy a globális vezetők közé tartozzon az ipari AI-kutatás területén” – mondta a Bosch digitális és technológiai igazgatója, az igazgatótanács tagja, Dr. Michael Bolle. „Az új Bosch AI Campus egy lépéssel közelebb visz minket e cél eléréséhez.”
2019. 07. 24. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Brazília szállította a meglepetést a Santandernek

Még a legoptimistább elemzői várakozásokat is felülmúlta a Banco Santander a második negyedévben.
2019. 07. 24. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Harmadszor rendezték meg a duális főiskolai napot a Mercedes-Benz gyárban

Múlt csütörtökön a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában a duális főiskolai képzésben résztvevő diákoké volt a főszerep: a harmadik alkalommal megrendezett duális hallgatói nap egymás megismeréséről és a játékos csapatépítésről szólt. A programok között volt a gyárral és a termeléssel kapcsolatos autóipari kvíz, ügyességi játék és kiscsoportos kreatív feladat is, amelynek során az egyes csapatoknak azt kellett bemutatniuk, hogy hogyan képzelik el a jövő autógyárát.
2019. 07. 24. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kivár a hazai jegybank

A várakozásoknak megfelelően nem változtak a monetáris kondíciók. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa ma délutáni kamatdöntő ülésén az alapkamatot 0,90 százalékon, a jegybanki betéti rátát -0,05 százalékon hagyta. Összességében látható, hogy az Európai Központi Bank és a Fed monetáris lazítás felé hajló álláspontja miatt az MNB még jó ideig fenntarthatja a jelenlegi kondíciókat, a külső környezet nem sürgeti a változásokat.
2019. 07. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól pörög a hadibiznisz, szárnyal a Lockheed Martin

A Lockheed Martin nem csak annak örülhet, hogy az elmúlt hetek bizonytalanságát követően eldőlt, hogy az USA jövőre 3,0%-kal növeli katonai kiadásait, de a negyedéves gyorsjelentés is jól sikerült.
2019. 07. 24. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Váratlanul nőtt a Hasbro bevétele és profitja

A vártnál nagyobb lett a Hasbro amerikai játékgyártó egyszeri tételek nélküli profitja és bevétele a második negyedévben, egyebek között a mozikban forgalmazott filmek főszereplőinek játékfigurái iránti keresletnövekedés hatására.
2019. 07. 23. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is kivár a jegybank

Még jó ideig fenntarthatja a jelenlegi monetáris kondíciókat a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely továbbra is kivár a szigorítással az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik a várakozásokkal megegyezőnek nevezték a monetáris tanács keddi döntését a kamatok és kondíciók fenntartásáról.
2019. 07. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Huawei részt vett Észak-Korea kommunikációs hálózatának fejlesztésében

A kínai Huawei telekommunikációs óriáscég részt vett Észak-Korea kommunikációs hálózatának fejlesztésében - írta kiszivárogtatott dokumentumokra hivatkozva a The Washington Post című lap hétfőn.
2019. 07. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

AKKO Invest: az MNB jóváhagyta a kibocsátási tájékoztatót

Jóváhagyta az MNB az AKKO Invest kibocsátási tájékoztatóját, mely a társaság korábbi menedzsmentje által elindított alaptőkeemeléshez kapcsolódik. Ezzel az AKKO (korábbi nevén Plotinus) átalakulásával kapcsolatos adminisztrációs folyamatok lezárultak, a menedzsment most már kizárólag a társaság új stratégiájának véglegesítésére fókuszál.
2019. 07. 22. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az organikus növekedésre fókuszál az UniCredit

Az UniCredit vezérigazgatója, Officer Jean Pierre Mustier egy interjúban ismét kifejtette, hogy organikus növekedést terveznek és nem céljuk egyetlen jelentősebb bank akvirálása sem.
2019. 07. 22. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívül rövid fizetési határidőt szabnak a magyar cégek

Rendkívül rövid fizetési határidőket szabnak a magyar vállalatok, emiatt sok egyéni ügyfél kénytelen halasztást kérni - derült ki a követeléskezelő Intrum 29 országra kiterjedő Európai Fizetési Jelentés című reprezentatív kutatásából.
2019. 07. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új ügyvezetője lesz a BMW Group Magyarországnak

Augusztus elsejétől Maciej Galant tölti be a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatói tisztségét - közölte a cég az MTI-vel kedden.
2019. 07. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

30 európai piacon indítja el új pénzátutalási szolgáltatását a Paypal

A PayPal kedden 32 európai országban, többek között az Egyesült Királyságban, Németországban és Franciaországban is elindította nemzetközi pénzátutalási megoldását, a Xoomot. A szolgáltatás lehetővé teszi az ezekben az országokban élő magyarok számára, hogy Magyarországra gyorsan és biztonságosan pénzt küldjenek, telefonegyenleg-feltöltést és számlakifizetést teljesítsenek.
2019. 07. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Legújabb gyártósorát adta át a HELL ENERGY

Újabb gyártósorral bővült a magyar tulajdonú HELL ENERGY szikszói gyára, melynek köszönhetően a komplexum töltőkapacitása napi 4,5 millió dobozról 7 millióra emelkedett. Az állami támogatást is élvező beruházást a vállalat dinamikus fejlődése és az export piacainak folyamatos bővülése indokolta.
2019. 07. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Skanska Nordic Light Trio irodaházát egy dél-koreai befektetési alapnak értékesítették

A Skanska eladta budapesti Nordic Light Trio irodaházát a JR AMC dél-koreai ingatlan befektetési alapnak. Ez nemcsak a vevő első közös üzlete a Skanska-val, de az első irodaház befektetése közép-kelet-európai is bécsi, dublini és párizsi tranzakciók után.
2019. 07. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is a felhők felett jár a Microsoft

1 milliárd dollárral a várt feletti 33,7 milliárd dolláros árbevételt ért el a Microsoft a gazdasági negyedik negyedévben, ami június 30-án ért véget.
2019. 07. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A UPC Magyarország közleménye a Liberty Global – Vodafone megállapodás jóváhagyása alkalmából

Üdvözöljük az Európai Bizottság Liberty Global – Vodafone megállapodásra vonatkozó döntését, amellyel a tranzakció lehetővé válik és az egyesülés minden előnye megvalósulhat.
2019. 07. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Coca-Cola HBC több országban is elindítja a Costa Coffee forgalmazását 2020-ban

A Coca-Cola HBC – a Coca-Cola termékek egyik legnagyobb palackozója – legalább 10 országban tervezi elindítani a Costa Coffee forgalmazását 2020-ban. A 28 országban jelenlévő vállaltcsoport többek között Bulgáriában, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában, Oroszországban és Svájcban kezdi meg a Costa Coffee értékesítését az elkövetkezendő évben. A döntés rengeteg fogyasztót, vevőpartnert és értékesítési csatornát érint, valamint nagyban hozzájárul ahhoz a stratégiai célkitűzéshez, hogy a cég teljeskörű italgyártóvá váljon.
2019. 07. 19. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások: