A befektetőknek köszönhetően egyre jobb állapotúak a fővárosi ingatlanok

Javul a fővárosban a piacra kerülő ingatlanállomány minősége, derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből. Az ingatlanok harmada, egyes kerületekben közel fele nagyon jó állapotú volt az értékesítéskor, míg a lakhatatlan és felújítandó lakások aránya elhanyagolható szinten maradt 2018-ban.

A befektetőknek köszönhetően egyre jobb állapotúak a fővárosi ingatlanok

Míg 2012-ben kettő (XI., XIII.), 2014-ben egy kerületben (XVIII.) érte el a 40 százalékot a nagyon jó állapotú ingatlanok aránya, addig 2018-ban már nyolc kerületben haladta meg a minőségi állapot ezt a szintet. Budapest egészét tekintve 2012-höz képest 3, 2014-hez viszonyítva pedig 4 százalékkal magasabb a nagyon jó minősítésű otthonok aránya.

Azon nyolc kerületben, amelyek esetében elérte a legjobb minőségű ingatlanok aránya a 40 százalékot a tavalyi évben, a növekedés mértéke átlagosan 12 százalék volt a korábbi évekhez képest. A legnagyobb fejlődést a VII. kerület érte el, itt az értékesített ingatlanok minőségének aránya 2014 és 2018 között közel megduplázódott. A kiemelkedő állapotú ingatlanok a pesti belvárosi kerületekben és a budai oldalon találhatóak.


Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!


A nagyon jó minőségű lakások aránya azokban a kerületekben, amelyekben 2018-ban meghaladta a 40%-ot ezen állapotú ingatlanok aránya


 
„Számos árfelhajtó tényező mellett nagy szerepet játszott az ingatlanárak emelkedésében az, hogy az ingatlanok minőségi állapota is sokat javul, amely önmagában is magasabb árakat eredményez. A korábbi években sok befektető vásárolt meg rosszabb minőségű ingatlant, amelyet a későbbiekben felújítottak, így ezek már sokkal magasabb színvonalat képviselnek a piacon” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője. „Ha a jövőben fennmarad a befektetők felújítási hajlandósága és piaci lehetősége akkor a lakásállomány további jelentős része fog fokozatosan megújulni, amely a kereslet jelenlegi igényei szerint nagyon fontos tényező. Jelen piaci környezetben a lakosság nagyon nehezen tud felújítási munkálatokra megfelelő szakembert találni, így otthonuk keresésénél az elsődleges szempontok között van az ingatlan állapota.” – tette hozzá az elemzési vezető.

Hozzászólások

Tízezer rászoruló gyermeknek oszt édességcsomagot az élelmiszerbank

Több mint 10 ezer rászoruló gyermek juthat hozzá finomságokból összeállított adománycsomaghoz a május utolsó vasárnapján tartott gyermeknaphoz kapcsolódó eseményeken - közölte a Magyar Élelmiszerbank Egyesület csütörtökön az MTI-vel.
2019. 05. 24. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A horgászat a legnépszerűbb szabadidős sport

A horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport hazánkban - jelentette ki a köztársasági elnök csütörtökön, a Magyar Országos Horgász Szövetség által szervezett Magyar Horgászat Nagyköveteinek VII. találkozóján és horgászversenyén, Székesfehérváron.
2019. 05. 24. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

7000 ígéretes gyógyszerkészítmény fejlesztése zajlik

A gyógyszeripari innováció eredményeinek köszönhetően napjainkban is több mint 7000 ígéretes készítmény fejlesztése zajlik, ezek jelentős része már a klinikai vizsgálat fázisában van - mondta az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
2019. 05. 24. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ingatlanpiac a legvonzóbb befektetési ágazat

Mérséklődött az összeolvadások és felvásárlások (M&A) magyarországi piaca tavaly, a legvonzóbb befektetési célpont továbbra is az ingatlan és a technológiai szektor volt, a külföldi befektetők aránya a korábbi évekhez képest ismét nőtt - derül ki az EY elemzéséből.
2019. 05. 24. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felmérik az iskolák beltéri levegőjének minőségét

Az utóbbi években egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a beltéri légszennyezésnek jelentős egészségkockázata van, ezért a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kezdeményezésére felmérik az iskolák beltéri levegőjének minőségét.
2019. 05. 24. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kitarthat a gazdasági növekedési ciklus

Az Amundi Alapkezelő szerint az amerikai-kínai kereskedelmi háború fellángolása ellenére még mindig nagy esély van arra, hogy a 10 éve tartó globális növekedési ciklus egy darabig még kitarthat, az alapkezelő Magyarország számára is kedvező képet vetít előre.
2019. 05. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Első alkalommal rendezték meg az Év fagylatja cukrászversenyt és fesztivált

Első alkalommal rendezték meg az Év fagylatja országos cukrászversenyt és fesztivált, amelynek csütörtökön Szombathely főtere adott otthont.
2019. 05. 24. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött a Balatoni Bringakör felújítása

Több évnyi előkészület után a Balatonalmádi-Balatonlelle közötti szakasszal kezdődött meg a Balatoni Bringakör közel 17 milliárd forintos felújítása, amely a tervek szerint 2021 tavaszáig tart - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára Siófokon, csütörtökön.
2019. 05. 24. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A politikai és gazdasági bizonytalanság miatt csökken a kockázati tőkebefektetők M&A piaci optimizmusa

A kockázati tőke piac szerény várakozásokkal tekint 2019-re, az elmúlt évek optimizmusa múlni látszik. Hosszú idő óta először, a szakértők csaknem fele (48%) csökkenést vár a magántőke bevonásos fúziók és felvásárlások (M&A) számában, míg csupán harmaduk (31%) látja úgy, hogy folytatódni fog a növekedés. A geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos aggályok és a gazdasági bizonytalanság a legfőbb okai a pesszimista fordulatnak, állítja a Roland Berger legújabb „European Private Equity Outlook 2019” jelentése, amely évente méri fel az európai kockázati tőkepiaci szereplők véleményét.
2019. 05. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi tojást termel Magyarország - egy ábrán

Tyúktojás, millió darab
2019. 05. 23. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőtt a cseh-magyar kereskedelmi forgalom

Jelentősen nőtt az utóbbi években a cseh-magyar kereskedelmi forgalom, amely idén átlépheti a tíz milliárd eurót - hangzott el csütörtökön a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara magyar-cseh üzleti fórumán Debrecenben.
2019. 05. 23. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

167,5 milliárd forint jut a kkv-k erősítésére

Összesen 167,5 milliárd forintot szán a kormány idén a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) erősítésére, ebből 90,84 milliárd forintot vissza nem térítendő és 76,7 milliárd forintot visszatérítendő formában - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön, az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) XXXVI. közgyűlésén, Budapesten.
2019. 05. 23. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújult a Svábhegyi Bölcsőde

Megújult a fővárosi XII. kerületben található Svábhegyi Bölcsőde, a több mint félmilliárd forintos fejlesztés keretében két új épületszárnnyal bővült az intézmény épülete, valamint annak környezetét is rendbe tették.
2019. 05. 23. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Vodafone bekapcsolta Budapest első 5G bázisállomását

Bekapcsolta Budapesten a Vodafone a főváros első állandó 5G bázisállomását, a szolgáltató IX. kerületi székházának a tetején csütörtökön.
2019. 05. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Jelentős mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2019. 05. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvannak a nyertesek: 40 civil szervezet kap összesen 20 millió forintos támogatást a MOL Helyi Érték programjában

Idén először összesen 40 civil szervezet kap egyenként félmillió forintos támogatást a MOL Helyi Érték programjában. Az országszerte idén május és december között megvalósuló projektek között több környezetvédelmi és a jövő generációjával foglalkozó pályázat is található. Az önkénteseket is bevonó projektek a tervek szerint több mint százezer főt mozgósítanak majd.
2019. 05. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Napsütéses időnk lesz a hétvégén

A hétvégén csak helyenként várható eső, jellemzően meleg, napsütéses idő várható 20-25 fokos maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2019. 05. 23. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lehúzta a BUX-ot a rossz nemzetközi hangulat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,13 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 40 010,72 ponton zárt csütörtökön.
2019. 05. 23. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csuklós autóbuszokat adtak át Debrecenben

Debrecenben készre szerelt öt Mercedes-Benz Conecto G csuklós autóbuszt adott át az Inter Traction Electrics Kft. csütörtökön a helyi busztársaságnak, az új buszok június 1-től szállítanak utasokat a városban - jelentették be a cég telephelyén sajtótájékoztatón Debrecenben.
2019. 05. 23. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

40 milliárd forintnyi beruházást hoznak Magyarországra a francia cégek

Francia gyógyszer- és autóipari vállalatok 40 milliárd forintnyi beruházást hoznak Magyarországra a csütörtöki üzleti találkozásokon kötött megállapodások értelmében - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon Párizsból, ahol az OECD miniszteri értekezletének margóján francia gyógyszer- és autógyártó cégekkel tárgyalt.
2019. 05. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások: