A csok eddig 240 ezer családnak jelentett segítséget

Egy jól működő otthonteremtési rendszer a gyermekvállalást is ösztönzi. Mivel a gyermekek megsokszorozzák a szülők erejét, a gyermekek nemzedéke pedig az ország erejét, az otthonteremtési program megvédését a legfontosabb ügyek között tartja számon a kormány - mondta Dömötör Csaba a BabaMama Expón szombaton, kiemelve, hogy eddig mintegy 240 ezer családnak segített a családi otthonteremtési kedvezmény (csok).

A csok eddig 240 ezer családnak jelentett segítséget

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Papp László Budapest Sportarénában tartott eseményen hangsúlyozta: a csok indítása óta mintegy 60 ezren igényelték a támogatást több mint 160 milliárd forint értékben. Az idei első három negyedévben az előző év azonos időszakához képest 52 százalékkal több, összesen nyolcezer új lakás épült. Mindehhez egy stabilan növekvő gazdaság adja a hátteret.
   

Dömötör Csaba hangsúlyozta azt is: Magyarország erősödése elképzelhetetlen anélkül, hogy minél több magyar családnak legyen saját otthona.
    

A családi otthonteremtési program eredményeit meg kell védeni, elsősorban azoktól, akik már egyszer felszámoltak egy jól működő családtámogatási rendszert és teret engedtek a devizahitelezésnek - fogalmazott az államtitkár, aki szerint az ellenzéki pártok célkeresztjében van a jelenlegi családi otthonteremtési program.
    

Amíg ez a kormány hivatalban van, a családok számíthatnak az otthonteremtési támogatásra - tette hozzá.
   
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hangsúlyozta: 2018 a családok éve lesz, a magyar kormány a bruttó hazai termék (GDP) közel öt százalékát fogja családtámogatásra fordítani.
    

A héten megjelent kormányrendelet szerint 2018. januártól a harmadik vagy további gyermekek vállalása esetén egy-egy millió forintot elengednek a meglévő, lakáscélú vagy nem lakáscélú jelzáloghitelekből. A jövőben felvett jelzáloghitelek esetén csak a lakáscélúakra vonatkozik az elengedés - emlékeztetett Novák Katalin.
    

Kiemelte: a támogatás felhasználható a családi otthonteremtési kedvezményhez felvett kedvezményes hitelekre is.
   
Az új támogatási formára a jövő évi költségvetésben 17 milliárd forintot különítettek el, azonban a keret felülről nyitott, vagyis annyi támogatást nyújtanak, amennyi igénylő lesz - fűzte hozzá Novák Katalin.
   
Hangsúlyozta azt is, hogy töretlen a családi otthonteremtési program népszerűsége, és minden harmadik csok-ot igénylő család vállal további gyermekeket.
   
Az ellenzéki pártok által javasolt bérlakás-programot érintő újságíró kérdésre Novák Katalin úgy válaszolt: a magyar emberek ragaszkodnak a saját tulajdonú otthonhoz, a kormány ezért ennek megszerzésében igyekszik segítséget nyújtani.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Hozzászólások

Enyhe pluszban zárt a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 86,81 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 38 744,18 ponton zárt hétfőn.
2017. 12. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a WizzAir Debrecen-Moszkva járata

Elindította hétfőn a Debrecen-Moszkva járatát a WizzAir légitársaság. Az első debreceni járat a vnukovói reptérre szállt le, amelyet a légitársaság moszkvai járatai 2013 óta használnak.
2017. 12. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvezményeket kapnak a nagycsaládosok a művészeti akadémiától

Kedvezményeket kapnak a nagycsaládosok a Magyar Művészeti Akadémiától (MMA) a szervezetek között létrejött együttműködési megállapodás értelmében.
2017. 12. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A munkanélküliek és a foglalkoztatottak száma főcsoportok szerint - egy ábrán

A foglalkoztatottak és a munkanélküliek száma, ezer fő
2017. 12. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

119 millió forint gyűlt össze a Jónak lenni jó! jótékonysági akciójában

Mintegy 119 millió forint gyűlt össze vasárnap délutánig a közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági akciójában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat javára.
2017. 12. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 50. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2017. 12. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bölcsődék és óvodák újulnak meg Nagykanizsán

Több mint 600 millió forint támogatással újítanak fel óvodákat és bölcsődéket Nagykanizsán - tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.
2017. 12. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Csongrád megyei vállalkozások árbevétele

A Csongrád megyei székhelyű vállalkozások nettó árbevétele 2016-ban több mint 300 milliárd forinttal, 15,8 százalékkal emelkedett az előző évhez képest - derül ki a száz legnagyobb helyi céget bemutató pénteken megjelent kiadványból.
2017. 12. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MNB: hiányba fordult a fizetési mérleg

A folyó fizetési mérleg hiánya 7,5 millió eurót tett ki októberben, miközben szeptemberben még 606 millió euró volt a többlet - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett havi adataiból. A fizetési mérleg romlását döntően a kereskedelmi többlet zsugorodása okozta, de nőtt a jövedelmek kiáramlása is az előző hónaphoz képest.
2017. 12. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így segíti jövőre a kormány a nagycsaládosokat

Három olyan intézkedés lép életbe jövőre, amely a nagycsaládosok életét megkönnyíti. Kettő közülük az ingatlanvásárláshoz kötődik, a harmadik pedig adminisztratív enyhítést hoz - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton Budapesten, az Erkel Színházban, a Nagycsaládosok az Erkelben című rendezvényen.
2017. 12. 17. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek voltak a lottó nyerő számai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 50. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2017. 12. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel háromezer új kiserőmű létesült az első fél évben

Az első fél évben 2850 háztartási méretű kiserőmű (hmke) létesült, beépített teljesítményük több mint 22 megawatt, a berendezések szinte mindegyike napelemes - közölte honlapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
2017. 12. 16. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Autóipari beszállító új gyárat nyitott Móron

Az Adient - vezető autóüléseket gyártó vállalat – december 15-én hivatalosan is megnyitotta harmadik móri telephelyét. Az új egységben prémium kategóriás gépjárművekhez készítenek magas minőségi elvárásoknak is megfelelő ülésállító mechanizmusokat, vezető európai autógyárak számára.
2017. 12. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közjegyző: 150 ezer forintot meghaladó értékű ajándék már illetékköteles

Az egy főre jutó, 150 ezer forintot meghaladó értékű ajándék már illetékköteles - mondta Toldi Judit közjegyző az M1 aktuális csatornán szombaton.
2017. 12. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővült a fizetési kártyás elfogadói hálózat hazánkban

Jelentősen bővült a magyarországi fizetési kártya elfogadói hálózat az idén a harmadik negyedévben, a fizikai elfogadóhelyek száma 6,5, az ezeken működő terminálok száma pedig 6 százalékkal emelkedett, és részben ennek köszönhetően ismét több mint 25 százalékkal nőtt a kártyás vásárlási forgalom - közölte az MNB a honlapján.
2017. 12. 16. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyerekek ünneplik a karácsonyt az Országházban

Megkezdődött szombaton az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) közös szervezésű Országházi Gyermekkarácsonya, amelyen több mint nyolcszáz magyarországi és határon túli hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő általános iskolás gyerek vesz részt.
2017. 12. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökken a szegénység mértéke Magyarországon

A KSH mérései azt mutatják, hogy negyedik éve "folyamatosan, minden dimenzióban" csökken a szegénység mértéke, mélysége, kiterjedése egyaránt Magyarországon - mondta Lakner Zoltán szociológus, a Szociálpolitikai Szemle főszerkesztője pénteken az M1 aktuális csatornán.
2017. 12. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lehet népszavazás december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Nem gyűlt össze a népszavazás kiírásához elegendő százezer aláírás sem az állami cégvezetők bérplafonja, sem december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása ügyében - állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken.
2017. 12. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több kulturális jogszabály módosult

Módosul az előadó-művészeti, a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvény - közölte a Kultúráért Felelős Államtitkárság pénteken az MTI-vel.
2017. 12. 16. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Könnyűzenei képzést indul a Debreceni Egyetemen

Könnyűzenei képzést indít a Debreceni Egyetem a Kőbányai Zenei Stúdióval közösen - jelentette be a felsőoktatási intézmény rektora az együttműködési szerződési aláírása kapcsán tartott pénteki debreceni sajtótájékoztatón.
2017. 12. 15. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás