A fák és erdők létfontosságúak a fenntartható jövő szempontjából

Ketyeg az órája a világ erdeinek: az erdőterületek napról napra zsugorodnak – figyelmeztet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új jelentése, mely egyúttal olyan átfogó megközelítést szorgalmaz, amely egyszerre kedvez a fáknak és azoknak, akiknek a sorsuk függ tőlük.

A fák és erdők létfontosságúak a fenntartható jövő szempontjából

Az erdőirtás megállítása, az erdők fenntartható kezelése, a leromlott állapotú erdők és az erdőtakaró helyreállítása világszerte mind fokozott intézkedést igényelnek, hogy elkerülhessük a bolygónk és az emberiség számára esetlegesen káros következményeit – olvasható a FAO 2018-as „A világ erdeinek helyzete” kiadványában.

A fák és erdők közismert jótékony hatásuknál lényegesen nagyobb mértékben járulnak hozzá életünkhöz: kulcsfontosságúak az élelmezésbiztonság, az ivóvíz, a megújuló energiaforrások és a vidéki térségek megélhetése tekintetében. A fejlődő országokban a vidéki háztartások jövedelmének mintegy 20 százaléka keletkezik az erdők által – egyes országokban ez a szám még nagyobb – továbbá tüzelőanyagot biztosítanak a főzéshez és fűtéshez minden harmadik ember számára a világon.

„Az erdők létfontosságúak a megélhetéshez” – mondta José Graziano da Silva, a FAO főigazgatója. „Az egészséges és termelékeny erdők elengedhetetlenek a fenntartható mezőgazdasághoz. Mára számos bizonyíték igazolja az erdők jelentőségét a vizek minősége, a jövő energiaigényének fedezése és a fenntartható, egészséges városok tekintetében.”

Az idei jelentés kiemeli az erdők fontosságát a fenntartható fejlődés 2030-as menetrendje kapcsán is, melybe egyaránt beletartozik az éghajlatváltozás elleni küzdelem, a biológiai sokféleség megőrzése, az egyenlőtlenségek csökkentése és a városi élőhelyek javítása.

A FAO jelentés hangsúlyozza az erdők tulajdonjogát szabályozó jogi keretrendszer egyértelműségének fontosságát, üdzözli a helyi kezelésben lévő területek terjedését, és hatékony partnerségek kialakítására és magánszektor részvételére biztat a fenntartható célok elérése érdekében. Főleg annak tükrében, hogy az erdőírtás a második a klímaváltozást előidéző jelenségek sorában a fosszilis tüzelőanyagok égetése után.

Helyezetjelentés

Bár még a munka java hátra van, a kiadvány több pozitív példát is hoz a nagyobb tudatosság és a fenntartható módszerek terjedésére az erdőgazdálkodásban. Példának okán, ma a papír több mint 56 százaléka kerül újrahasznosításra, mely arány csupán 25 százalék volt 1970-ben.

A világon minden ötödik ember életében fontos szerepet játszanak az erdők, nemcsak mint faanyag-forrás, hanem mint az élelem, jövedelem, és a változatos táplálkozás garanciái.  A mélyszegénységben élők 40 százaléka, mintegy 250 millió ember él erdős, szavannás területeken. De kontinensünkön is minden negyedik ember gyűjt élelmet erdőkből, például bogyós gyümölcsöket.  

Az afrikai kisgazdálkodók harmada telepített fát a birtokára, amiből nemcsak jövedelme származik, de árnyékuk a talaj termőképességét is javítja.

A nem faanyagból származó erdei bevételek 88 milliárd dollár bevételt hoznak globálisan, de a valódi összeg még ennél is nagyobb lehet. Az erdészeti-erdőgazdálkodási szektor évente 45 millió embernek ad munkát és megélhetést – és az árnyékgazdaság ebbe még nincs is beleszámolva.

Természetes szövetséges a víz- és energiaigényekhez

A fenntartható erdőgazdálkodás elengedhetetlen a világ víz- és energiaigényéhez, hangsúlyozza a jelentés. Nagyvárosok mint Bécs, Tokió, Johannesburg és Bogota ivóvizének jelentős része védett erdőkből érkezik. Az Amerikai Egyesült Államokban 180 millió ember iszik az erdőkből kinyert vizet.

A fa tüzelőanyag nyert megújuló energia mennyisége megyezik a nap-, víz- és szélenergia együttes energiamennyiségével, illetve 29 ország elsődleges energiaellátási igényének több mint felét fedezi, jellemzően szubszaharai Afrikában.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Tovább mérséklődtek az élelmiszerárak novemberben

Folytatták lefelé tartó menetelésüket a legfontosabb nemzetközi élelmiszer alapanyagok árai novemberben, élen a pálma- és más növényi olajokkal – adta közre az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2018. 12. 10. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a nemzeti húsgalambprogram

Bejelentette a nemzeti húsgalambprogram elindítását Nagy István agrárminiszter szombaton Budapesten, a Nemzeti Kisállat Kiállításon.
2018. 12. 08. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Beváltotta a reményeket a jégkármérséklő-rendszer

Az országos jégkármérséklő-rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a gazdálkodók az idén 22,5 ezer hektárra jelentettek be jégkárt, ami 70 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, és majdnem 50 százalékkal marad el az elmúlt 5 év átlagától. A rendszer több milliárd forint kárt előzött meg a mezőgazdaságban - mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke az 1,8 milliárd forintból kiépített rendszer egy éves tapasztalatáról tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2018. 12. 06. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb termőföld magasabb áron cserélt gazdát

Kevesebb termőföld cserélt gazdát tavaly, mint az előző évben, miközben az árak emelkedése - az előző évinél lényegesen kisebb ütemben - folytatódott, és a földbérleti díjak is nőttek - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglaló kiadványából.
2018. 12. 05. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában az idei gabonatermés meghaladta a 30 millió tonnát

Romániában az idei gabonatermés meghaladta a 30 millió tonnát a tavalyi 27 millió tonnát követően - közölte hétfőn Petre Daea román mezőgazdasági miniszter.
2018. 12. 04. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ösztönöznék a szójatermesztést Magyarországon

A jövőben is a genetikailag nem módosított szója (GMO-mentes) termesztését kell ösztönözni Magyarországon, emellett stratégiai cél a megtermelt mennyiség belföldi megőrzése és feldolgozása is - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn, a Budapesten tartott Szója fórumon.
2018. 12. 04. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A méhészetnek hatalmas szerepe van a vidékfejlesztésben

A magyar méhészet óriási szerepet játszik a vidékfejlesztésben, a vidék népességmegtartó erejében, valamint az ökológiai egyensúly megtartásában - mondta az agrárminiszter vasárnap Gödöllőn, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) XI. kongresszusán.
2018. 12. 02. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyerünk vagy bukunk az új Közös Agrárpolitikával?

Legyen egy felső korlát a közvetlen kifizetésekben, és az így felszabaduló forrásokat a kis és közepes méretű gazdaságok agrártámogatásainak kifizetésére fordítsuk – jelentette ki Phil Hogan mezőgazdasági és vidékfejlesztési uniós biztos videóüzenetében a Portfolio Agrárszektor Konferencián. Az Európai Bizottság 2020 utáni időszakra szóló Közös Agrárpolitikájában (KAP) ugyanakkor arra is készülnek, hogy a krízisek idején gyorsabban tudjanak majd cselekedni, illetve beavatkozni. A bizottság javaslatai között továbbá az is szerepel, hogy létrehoznak egy 10 milliárd eurós innovációs kasszát.
2018. 11. 30. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sok más mellett a szakmai tudás és tudatosság is hiányzik a magyar mezőgazdaságból

Erősen forráshiányos a hazai agrárium, de még a meglévő lehetőségeivel sem gazdálkodik jól a termelők egy jó része. Ráadásul a megfelelő szaktudás és menedzsment ismeretek hiányából adódóan gyakran ad-hoc és rossz döntéseket hoznak. Tisztelet a kevés kivételeknek. Minden lehetőséget meg kell tehát ragadni az újdonságok és modern tudás átadására, hogy a magyar mezőgazdaság hatékonysága javuljon, mert ez összgazdasági érdek. A III. KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozaton többek között ezekről a témákról lesz szó 2018. december 13-án a Kaposvári Egyetemen, és 2019. január 17-én a Debreceni Egyetemen a Magro.hu mezőgazdasági piactér szervezésében.
2018. 11. 29. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kormány továbbra is segíti a mezőgazdasági termelőket

A mezőgazdasági vállalkozások versenye az Európai Unión belül és a közösségen kívül egyaránt élesedik, ezért a kormány továbbra is segíti a termelőket - jelentette ki a mezőgazdaságért felelős államtitkár Siófokon egy agrárgazdasági konferencián.
2018. 11. 29. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sürgős segítségre lenne szükség az aszály sújtotta Afganisztán mezőgazdaságának

Új aszálykezelési terv segíthet a mintegy 1,4 ember helyzetén Afganisztánban, akik a leginkább ki vannak szolgáltatva a szárazságnak. A téli szezont lefedő, jövő áprilisig tartó terv hírét az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a Genfben rendezett Afganisztán-konferencián jelentette be.
2018. 11. 28. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vonzóvá kell tenni az agráriumot a fiatalok számára

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója szerint az agrárgazdaság versenyképességének további növeléséhez vonzóbbá kell tenni a mezőgazdasági tevékenységet a fiatalok számára.
2018. 11. 27. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőttek a mediterrán erdőterületek, de a területükkel együtt a veszélyeztetettségük is

A mediterrán erdőterületek 2%-kal nőttek 2010 és 2015 között, a nagyságrendileg Szlovénia területével megegyező, 1,8 millió hektáros bővülésről az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Plan bleu – Kék terv a mediterrán erdők helyzetéről szóló közös jelentésében olvashatunk.
2018. 11. 27. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is hozzájárul a GDP növekedéshez a mezőgazdaság

A mezőgazdaság idén is jelentős mértékben járulhat hozzá GDP növekedéshez a mezőgazdaságért felelős államtitkár várakozása szerint - közölte az Agrárminisztérium szombaton az MTI-vel.
2018. 11. 24. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyelőre stabil a pulykaágazat helyzete

Stabil a pulykaágazat helyzete az idei nem túl kiemelkedő év ellenére, ugyanakkor a versenyképességének növelése és a fogyasztásösztönzés döntő jelentőségű a jövő szempontjából - közölte a Magyar Pulykaszövetség az MTI-vel.
2018. 11. 23. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Generációváltásra van szükség az agráriumban

Nagy szükség van a generációváltásra és a technológiai megújulásokra a mezőgazdaságban, amely kihívásaira a fiatalok tudása és ötletei jelenthetnek megoldást - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter kedden, a Fiatalok az agrár termékpályákon elnevezésű konferencián, Budapesten.
2018. 11. 20. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biogazdákat támogat a magyar állam

Nincs idő a késlekedésre: 5 éven át biztosít jelentős összegeket az október 29-én megjelent, 12 milliárd forintos keretösszegű „Ökológiai gazdálkodásra való áttérés, ökológiai gazdaság fenntartása” című pályázat. Ennek apropójából tart előadássorozatot november 21.-én és 22.-én a Magyar Biokultúra Szövetség és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. az ország több városában.
2018. 11. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb Bihar megyei településeken jelent meg az afrikai sertéspestis

Újabb Bihar megyei településeken mutatta ki az afrikai sertéspestis kórokozóját a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság - közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.
2018. 11. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína nyitott a magyar gabonára és borra

Kína nyitott a magyar gabonafélék, az állati termékek és a bor importjára - közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön, miután Farkas Sándor, a tárca parlamenti államtitkára megbeszélést folytatott a Kínai Ipari és Kereskedelmi Szövetség delegációjával.
2018. 11. 15. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hátrányos helyzetű családokon segít a magyar komló

Több mint húsz év után ismét elindul Magyarországon a komlótermelés, így hamarosan hazai komlóból készülhet majd a Soproni sör. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a HEINEKEN Hungária olyan modellt valósít meg Kastélyosdombón, amely kereskedelmi szempontból hosszú távon fenntartható, emellett hozzájárul a termesztésben résztvevő hátrányos helyzetű családok megélhetéséhez is.
2018. 11. 14. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás