A felelős vállalatoké a jövő

Növekszik a társadalmi és gazdasági fejlődésért stratégiai megoldásokat megvalósító közép-európai vállalatok száma és egy 2017-ben életbe lépő EU-s előírás szerint a nem pénzügyi és diverzitási jelentések súlya is. A vállalatok fontos szerepet játszanak számos sürgető társadalmi és gazdasági, például környezetvédelmi és munkanélküliséggel kapcsolatos probléma megoldásában – derül ki a Deloitte közép-európai CSR-vezetők körében végzett felméréséből.

A felmérést a Deloitte bolgár, cseh, koszovói, lett, litván, magyar, román, szerb, szlovák és szlovén CSR-vezetők körében végezte. Az eredmények rámutatnak a CSR-vezetők társadalmi felelősségvállalás előremozdításában betöltött szerepére, valamint az effajta törekvések társadalmi és gazdasági folyamatokra gyakorolt pozitív hatásaira is.

 

A felmérés egyik legfontosabb megállapítása, hogy a közép-európai CSR-vezetők 84%-a szerint a magánszektor fontos szerepet játszott az egyes országok társadalmi és gazdasági problémáinak megoldásában. A válaszadók egyharmada látja úgy, hogy a felelős vállalatirányítás el fogja érni azt az érettségi szintet, ahol a társadalmi és környezetvédelmi kérdések kezelése az üzleti modellek részét fogja képezni.

 

Ennek megfelelően a megkérdezettek nagy többsége, 76%-a látja pozitívan a felelős vállalatirányítás alakulását a következő néhány évben, ráadásul az Európai Unió 2017-től a legnagyobb uniós cégek számára előírja a nem pénzügyi jelentések és diverzitási jelentések készítését, tehát a vállalatok környezetvédelmi és társadalmi területen végzett tevékenységének és eredményeinek jelentősége a jövőben mindenképpen nőni fog.

 

Barsi Orsolya, a Deloitte Fenntarthatóság és klímaváltozás csoportjának vezetője kiemelte: „A természeti környezetre gyakorolt negatív hatások mérséklése, az oktatás támogatása és a munkanélküliség csökkentése jelentik a legsürgetőbb kihívásokat. A felmérés válaszadói szerint ezek a területek kiemelten fontosak, és a vállalatoknak a jövőben is részt kell vállalniuk e problémák megoldásában.

 

A közép-európai régió CSR-vezetői ugyanakkor a jelenleginél komolyabban kívánnak fellépni a korrupció ellen.” Mit tartogat a jövő a felelős vállalatok számára? A válaszadók 96%-a országa társadalmi és gazdasági fejlődésének legjobb esélyét abban látja, ha vállalkozásuk hozzájárul a gazdaság versenyképességének növeléséhez. 96%-uk szerint a CSR-programok pozitívan befolyásolják a munkaerőpiac alakulását, 91%-uk szerint pedig bővítik a tudásalapú gazdaságot, illetve gyarapítják a szellemi tőkét.

 

A CSR-vezetők 75%-a szerint a fogyasztók elvárják, hogy a piacon társadalom- és környezettudatos termékek, illetve szolgáltatások közül válogathassanak. A társadalmi felelősségvállalás útjára lépő vállalatok ezért további növekedést, valamint ezen a téren, e cél elérése érdekében egyre tudatosabb és professzionálisabb CSR-megoldásokat prognosztizálnak.

 

A válaszadók 54%-a emiatt tudatosan méri CSR-programjai hatásait, méghozzá az alábbi módokon:

• médiamonitoring (52%)

• a vállalatok saját CSR-stratégiai mutatói (37%)

• közvélemény-kutatás (34%) A magánszektor a CSR-programok terén kiemelt szerepet játszik, azonban szükség van az állami szféra támogatására is – ezt bizonyíthatja az is, hogy a közép-európai válaszadók 52%-a hiányolja a releváns adókedvezményeket.

 

„A kormányok szerepe az lenne, hogy olyan szabályozást alakítsanak ki, olyan irányelveket ültessenek át a gyakorlatba, melyek például az alacsony üzemanyag-kibocsátás, az egészséges gazdasági körforgás, az energiahatékonyság, valamint a fenntartható város- és vidékfejlesztés irányába tendálnak” – fűzte hozzá Barsi Orsolya.

 

A felmérés eredményei szerint a CSR-erőfeszítések legnagyobb vállalati előnyei az alábbiak:

• a munkavállalók fokozott aktivitása a CSR-programokban (65%)

• a vállalat jó hírnevének építése (55%)

• jobb és szorosabb kapcsolat kialakulása a helyi közösségekkel (53%)

 

A megkérdezett CSR-vezetők szerint a leghasznosabbak az olyan, a munkavállalók bevonására alkalmas módszerek, mint a szervezetek önkéntes CSR-tevékenysége (36%) és a munkavállalók számára szervezett etikai programok (29%). Külső CSR-együttműködésekkel kapcsolatban pedig az alábbi, leggyakrabban érintett területeket nevezték meg: érintettekkel folytatott párbeszéd (35%), társadalmi kampányok (29%) és környezetvédelmi programok (29%).

Hozzászólások

Rétvári: akkor tud erősödni egy ország, ha a kistelepülési iskoláit is fejleszti

Akkor tud egy ország erősödni, ha a kistelepülési iskoláit is tudja fejleszteni, és 2013 óta végre erre is van pénz - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton a Pest megyei Szokolyán.
2017. 10. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a lottón

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
2017. 10. 22. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 500 hátrányos helyzetű településre terjesztik ki az idősügyi infokommunikációs programot

Közel 500 hátrányos helyzetű településre terjesztik ki az idősügyi infokommunikációs programot, amely 2018 augusztus végéig 1,2 milliárd forint állami támogatásból valósul meg - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2017. 10. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Cseh választás - Az ANO magasan megnyerte a képviselőházi választásokat

Az Andrej Babis vezette jobbközép ANO mozgalom magabiztos győzelmet aratott a hétvégi csehországi képviselőházi választásokon - derült ki a véglegeshez közeli részeredményekből. A független Csehországban ilyen nagy arányú győzelmet még egyetlen párt sem aratott parlamenti választáson.
2017. 10. 21. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövő pénteken szavaz a spanyol parlament felső háza a katalán kormány felmentéséről

Jövő pénteken rendkívüli ülésen szavaz a spanyol parlament felső háza, a szenátus a katalán kormány felmentéséről és a spanyol kormány Katalóniára vonatkozó egyéb javaslatairól - döntött a szenátus elnöksége szombati madridi ülésén.
2017. 10. 21. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2017. 10. 21. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyíregyházán a szmogriadó tájékoztatási fokozata van érvényben

Megnövekedett a szálló por koncentrációja az elmúlt két napban Nyíregyházán, a mért értékek meghaladták a szmogriadó tájékoztatási küszöbértékét - közölte az önkormányzat sajtószolgálata szombaton az MTI-vel.
2017. 10. 21. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Informatikusok képzéséhez indít programot az NGM

Négy év alatt legalább 4 ezer informatikai fejlesztő állhat munkába a most induló Informatikai fejlesztői karrier start programnak köszönhetően - jelentette be Varga Mihály az MTI-nek adott nyilatkozatában. A nemzetgazdasági miniszter szerint a projekt során kiképzett szakemberek munkába állítása már rövid távon csökkentheti az IT területen fennálló munkaerőhiányt, és középtávon is megoldást nyújthat az iparág munkaerő-keresletének kielégítésére.
2017. 10. 21. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A befektetők láthatóan bíznak a magyar gazdaságban

A befektetők láthatóan bíznak a magyar gazdaságban - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2017. 10. 21. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni. Az eredményeket az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2017. 10. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A spanyol kormány szombat délelőtt megkezdte rendkívüli ülését

A spanyol kormány szombat délelőtt megkezdte rendkívüli ülését, amelyen végleges döntést készül hozni arról, hogy a katalán függetlenségi törekvésekkel kapcsolatban pontosan milyen intézkedéseket terjeszt be a parlament felső házának, az alkotmány 155-ös cikkére hivatkozva.
2017. 10. 21. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit költöttünk zöldségre és gyümölcsre a múlt évben

Több mint 330 milliárd forintot költöttek a magyar háztartások zöldségre és gyümölcsre tavaly, mintegy 12 százalékkal többet az azt megelőző évhez képest, ez a napi fogyasztási cikkek éves forgalmának valamivel több mint a tizede - derült ki a GfK Hungária reprezentatív felméréséből, amelyet a Budapesti Nagybani Piac Zrt. megbízásából végzett.
2017. 10. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hárommilliárd forintból fejlesztenek Szolnokon

Összesen hárommilliárd forintos fejlesztés kezdődik Szolnokon a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében támogatott nyertes pályázatoknak köszönhetően. A beruházások során egyebek mellett egy közösségi térként is funkcionáló őspark is létesül - közölte a szolnoki polgármesteri hivatal sajtóreferense az MTI-vel.
2017. 10. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kormányok és internetes óriásvállalatok vállaltak együttműködést a terrorizmussal szemben a G7-es csúcson

A világhálón terjeszkedő terrorista szervezetekkel szemben a kormányok és az internetes óriásvállalatok együttműködésének szükségességét hangsúlyozták az iparilag fejlett országokat tömörítő G7-csoport belügyminiszterei az olaszországi Ischia szigetén pénteken véget ért találkozójukon.
2017. 10. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi bort termel Magyarország?

egyszer fejtett bor, millió liter
2017. 10. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Külföldi sajtó Magyarországról - Financial Times

A Financial Times című brit üzleti napilap a közép- és kelet-európai régió "ígéretes gazdasági kilátásaival", valamint a térség országainak politikai problémáival foglalkozott.
2017. 10. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy-Britannia tiszteletben tartja a kilépésre vonatkozó kötelezettségvállalásait

Nagy-Britannia tiszteletben tartja a kilépésre vonatkozó kötelezettségvállalásait, a bennmaradó uniós tagországok egyetlen fillért sem fognak veszíteni - jelentette ki Theresa May brit miniszterelnök Brüsszelben pénteken, az uniós tagországok kétnapos csúcstalálkozóján, miközben a bennmaradó 27 tagállam külön egyeztetett a kilépési tárgyalások állásáról.
2017. 10. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sűrű köd miatti figyelmeztetést adtak ki szombatra is

A tartós, sűrű köd miatti figyelmeztetést szombatra is a fél országra kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2017. 10. 21. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT - A nap nyertese az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,41 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 39 132,62 ponton zárt pénteken, ami új történelmi csúcs.
2017. 10. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kampánnyal népszerűsíti a belföldi utazást az MTÜ

A belföldi utazást népszerűsítő kampányt indított a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), Magyarország kiemelt helyeinek, sokszínű, őszi kulináris kínálatának, borainak és borvidékeinek, valamint a Szent Márton napi hagyományok megismerésére ösztönzik a magyar utazni vágyókat.
2017. 10. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás