A föld azé a magyar emberé, aki megműveli

A magyar szabályok rendkívül szigorúak, gyakorlatilag kizárják, hogy külföldiek spekulatív szándékkal vásároljanak földet - hangsúlyozta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

A föld azé a magyar emberé, aki megműveli

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón jelentette be, hogy február közepétől folytatódnak a földárverések. Közölte azt is, hogy mintegy tucatnyi külföldi állampolgár juthat földterülethez.

 

Kovács Zoltán az M1-en elmondta: a második kör célja, hogy az első körben el nem kelt, illetve a jogszabályváltozások közepette megváltozott szabályokat betartva újra meghirdessék a földeket.

 

Céljuk, hogy a föld valóban azokhoz kerüljön, akik megművelik, a helyben lakó, életvitelszerűen ebből élő emberekhez - fejtette ki, hangsúlyozva: a kormány elhatározott amellett, hogy minél többen tudjanak - az unió által egyébként elfogadott, illetve a magyar kormány által vallott célok mentén - földből megélni, földdel gazdálkodni. A kormányszóvivő "igazi sikernek" értékelte, hogy a földárverések során több mint 10 ezer gazda jutott már földhöz.

 

Ehhez képest a külföldiek aránya elenyésző, és ezen állampolgárok jelentős része kettős állampolgár vagy olyan akár évtizedek óta Magyarországon élő ember, akit "nyugodtan számíthatunk magyarnak", nem befektetési, spekulációs szándékkal vásárolt földet, hanem ebből él, a helyi közösség tagja, hozzájárul a foglalkoztatási, a magyar gazdaság, mezőgazdaság szempontjából fontos célok eléréséhez - fejtette ki Kovács Zoltán.

Hozzászólások

Még megfontolják a kötelező kéményellenőrzést eltörlő törvényt

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek pénteken Áder János köztársasági elnök azt a kedden elfogadott törvényt, amely megszüntette a családi házak kötelező kéményseprőipari ellenőrzését.
2017. 10. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jótékonysági est lesz az Erkel Színházban

Liszt, Schubert és Mozart művei szólalnak meg vasárnap a budapesti Erkel Színházban a Zongoraáriák című esten, amelynek bevétele az Őrzők Alapítványt, a Semmelweis Egyetem II. számú (Túloltó utcai) Gyermekklinika hivatalos alapítványát támogatja.
2017. 10. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelnék a magyarok almafogyasztását

Évről-évre csökken az almafogyasztás, az egy főre jutó fogyasztás 12 kilogramm évente, amit 20-25 kilogrammra kellene növelni, ezért indítottak kampányt a fogyasztás élénkítésére - mondta Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) országos kertészeti osztályának elnöke az M1 aktuális csatornán pénteken.
2017. 10. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában

Újranyitották a magyar nagykövetséget Bogotában, a külgazdasági és külügyminiszter szerint a cél az új kolumbiai fejlődési szakasz nyújtotta lehetőségek kihasználása.
2017. 10. 20. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a munkanélküliségi ráta

foglalkoztatottak száma, munkanélküliek száma a munkanélküliségi ráta alakulása
2017. 10. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar hatóságoknak alá kell írniuk a CEU működését lehetővé tevő megállapodást

A magyar hatóságoknak a határidők meghosszabbítása helyett alá kell írniuk a Közép-európai Egyetem (CEU) működését lehetővé tevő, már letárgyalt megállapodást - emelte ki Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője, felszólítva az uniós tagállamok vezetőit, hogy csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcstalálkozójukon gyakoroljanak nyomást az ügyben Orbán Viktor kormányfőre.
2017. 10. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi alma terem Magyarországon

termésmennyiség, ezer tonna
2017. 10. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 600 ezernél is több turista látogatja az Országházat

Idén várhatóan a 600 ezernél is több lesz az Országházat meglátogató turisták száma, közülük az orosz nyelvű idegenvezetést igénylőké minden bizonnyal meg fogja haladni a 20 ezret - jelentette ki Kövér László házelnök a magyar Parlamentet bemutató kiállítás megnyitóján a moszkvai Suszev Építészettörténeti Múzeumban.
2017. 10. 20. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2018 márciusáig megújul a Vakok kertje

Október végéig elindul a Városliget táj- és kertépítészeti megújításának első üteme; a Liget Budapest projekt első lépcsőjében, 2018 márciusáig teljes egészében megújul Magyarország első, speciálisan a vakok és gyengénlátók pihenését és kikapcsolódását szolgáló, csaknem egyhektáros parkrészlete is.
2017. 10. 20. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bulgária a jövőben összehangolja európai uniós agrár szakpolitikáját hazánkkal

A jövőben Magyarország és Bulgária összehangolja majd az európai uniós közös agrárpolitikát (kap) érintő álláspontját, annak érdekében, hogy a gazdák a megfelelő forrásokhoz juthassanak - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Rumen Porozsanov bolgár mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel folytatott megbeszélés után, Szófiában a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-nek eljutatott közleménye szerint.
2017. 10. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

40 százalékkal több foglalás érkezett a hosszú hétvégére

Jót tesz a hosszú hétvége a belföldi turizmusnak, közel 40 százalékkal többen foglaltak szállást az átlagosnál, Eger, Budapest és Gyula vendégforgalma lesz a legnagyobb a következő napokban - közölte a Szallas.hu legfrissebb adatai alapján.
2017. 10. 20. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

23 milliárd forintos támogatást kaptak a baromfitartók

A Vidékfejlesztési program keretében 22,6 milliárd forinttal támogatta 207 baromfitartó telep korszerűsítését a Miniszterelnökség.
2017. 10. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző kampány

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző országos promóciós kampány - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2017. 10. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősíteni kell a hungarikumok médiamegjelenítését

A Hungarikum Bizottságnak jövőre az újabb értékek feltárása mellett egyre nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a hungarikumok médiamegjelenítésére, elsősorban a közszolgálati médiában - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja a Hungarikumok Klubjának idei harmadik rendezvényén Budapesten.
2017. 10. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos kutatási területen nyert el nemzetközi csúcskonferenciát Budapest

Négy magyar kutatócsoportból álló szervezet, a Wigner fusion nyerte el a világ legnagyobb, fúziós témájú mérnöki konferenciájának rendezési jogát - közölte az MTA csütörtökön az MTI-vel.
2017. 10. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb rekord: a harmadik negyedévben több mint 35.000 állást hirdettek meg

Újabb rekordok dőltek meg a munkaerőpiacon: több mint 35 ezer állást hirdettek meg az elmúlt 3 hónapban a legnagyobb hazai álláskereső portálon. A Profession.hu legújabb, 2017 harmadik negyedéves adatokat feldolgozó riportja szerint alig van olyan szakterület, ami ne küzdene munkaerőhiánnyal.
2017. 10. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mol húzta pluszba a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,44 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 39 098,21 ponton zárt csütörtökön.
2017. 10. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zugló nem lehet vesztese a városligeti hétvégi fizetőparkolás eltörlésének

A Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén már döntés születhet arról, hogy hétvégén megszűnik a fizetőparkolás a Városligetnél. Zugló polgármestere mindent meg fog tenni azért, hogy ez a változás ne érintse hátrányosan a kerületet, hiszen a rendelet módosítása a Főváros és Zugló között két hónapja létrejött megállapodásra is hatással lesz.
2017. 10. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A fizetések emelkedése új helyzetet hoz

Magyarország mellett az egész régióban jelentősen emelkednek a bérek, részben a munkaerőhiány miatt. Ugyanakkor nemzetközi példák is vannak, például Kína ma már sokkal drágább ország, mint a kétezres évek elején. A fizetések emelkedése az inflációt is felpörgetheti, emellett hozzájárulhat a gépek és robotok forradalmához is.
2017. 10. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 3,8 százalékos GDP-bővülés, 2,5 százalékos infláció

A Raiffeisen Bank elemzői az idén 3,8 százalékos GDP-bővülésre, és éves átlagban 2,5 százalékos inflációra számítanak - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője a pénzintézet csütörtöki sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
2017. 10. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás