A gazdasági válság óta idén a legalacsonyabb a munkanélküliség az EU-ban

Az elmúlt években töretlenül emelkedik a foglalkoztatás az Európai Unióban, a munkanélküliség pedig a 2008-as gazdasági válság óta idén a legalacsonyabb - közölte az Európai Bizottság az európai foglalkoztatási és szociális fejleményekről szóló, hétfőn közzétett jelentésében.

A gazdasági válság óta idén a legalacsonyabb a munkanélküliség az EU-ban

A jelentésből kiderül, hogy 2013 óta az EU-ban 10 millió munkahely jött létre, jelenleg több mint 234 millió embernek van munkája.
   
A munkanélküliségi rátát tekintve azonban jelentős eltérések mutatkoznak a tagországok között. Amíg Magyarországon, az Egyesült Királyságban, Csehországban, Máltán, vagy Németországban 5 százalék, vagy annál alacsonyabb a munkanélküliség mutatója, addig Görögországban és Spanyolországban a 20 százalékot is meghaladja.
   
A foglalkoztatottság mértéke a válságot követő fellendülés kezdete óta szinte minden tagállamban nőtt. 2013. és 2016 között csak Luxemburg számolt be foglalkoztatási arányának csökkenéséről. Ugyanebben az időszakban ez az arány Magyarországon 8,5 százalékponttal, Litvániában 5,3 százalékponttal emelkedett. E tekintetben 2016-ban azonban 17 tagország a 2008-ban rögzített adatok alatt teljesített, legjobban Görögország (-10,1 százalékpont) és Ciprus (-7,7 százalékpont).
   
Az elszegényedés veszélye, vagy a társadalmi kirekesztettség kockázata a legtöbb tagállamban 2012 óta csökkent vagy stabilizálódott. Számos tagállamban pedig jelentős csökkenést jegyeztek fel, többek között Horvátországban, Magyarországon, Írországban, Lettországban, Lengyelországban és Romániában.
    

A bizottság jelentésében arra is felhívta a figyelmet, hogy a fiatalabb nemzedékek nehezebben találnak munkát, gyakran nem szokványos és kockázatos foglalkoztatási formában, többek között határozott időre szóló szerződések alapján dolgoznak, aminek következtében csökkenhet számukra a szociális védelem mértéke. Az évek során csökkent a fiatalok részesedése a munkából származó jövedelemből, a bérekhez viszonyítva valószínűleg a nyugdíjuk is alacsonyabb lesz.
   
A bizottság szerint az említett kihívások a fiatalok magánéleti döntéseit is befolyásolják, például a gyermekvállalásra, vagy a saját otthon vásárlására vonatkozóan. Ez kedvezőtlenül befolyásolhatja a termékenységi arányszámot, ebből eredően a nyugdíjrendszerek és a növekedés fenntarthatóságát.
    

A jelentés szerint a munkaképes korú népesség 2060-ig várhatóan minden évben 0,3 százalékkal csökken, ami azt jelenti, hogy kevesebb munkavállalónak kell majd biztosítania a jelenlegi növekedési pálya fenntartását. Kevesebb lesz a nyugdíjrendszerbe járulékot fizetők száma is, ugyanakkor több nyugdíjast kell majd a rendszernek eltartania. Ezért a fiatal munkavállalók és a jövő generációk a demográfiai változásból és a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságának megőrzéséből eredő kettős teherrel szembesülnek majd.
   
A bizottság szerint a politikai döntéshozóknak ki kell használniuk a munkaerőpiac emberi erőforrásait, és ennek érdekében biztosítaniuk kell, hogy valamennyi generáció munkavállalói megfelelő képességekkel rendelkezzenek. Gondoskodniuk kell arról, hogy arányos kapcsolat álljon fenn a munkával töltött évek időtartama és a várható élettartam között. A termékenységi arányszám növelésére és a hatékony migrációkezelésre irányuló politikai erőfeszítések szintén segítséget jelenthetnek, csakúgy, mint az innováció támogatása, valamint a fiatalok és az idős emberek oktatásába és készségeik növelésébe való hatékony beruházások fokozása.
   
A fiatalabb és az idősebb munkavállalók közötti szakadék áthidalása érdekében szükség van az egész életen át tartó tanulás támogatására, a szociális védelmi juttatások biztosítására - húzta alá az uniós bizottság.

Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyi pénzt ér a házimunkád? - kalkulátor

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének?

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?

Hozzászólások

Stagnált a munkanélküliségi ráta az OECD-tagállamokban

Stagnált a munkanélküliségi ráta novemberben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban, miután az előző hónapban először a 2008-ban kirobbant pénzügyi világválság előtti szintre csökkent.
2018. 01. 17. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Soros Györgyről ír elemzést a Financial Times

Soros Györgyről és tevékenységének megítéléséről közöl nagy terjedelmű, interjúrészleteket is tartalmazó írást keddi nyomtatott kiadásában a Financial Times Andrew Byrne tudósító tollából. A londoni gazdasági napilap megszólaltatja Kovács Zoltán kormányszóvivőt is, aki szerint a Soros-alapítvány szervezetinek tevékenysége körüli viták központjában "két, egymással ütköző demokrácianézet áll".
2018. 01. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi a munkanélküli nő hazánkban

Foglalkoztatott nők száma; munkanélküli nők száma; A munkanélküliségi ráta alakulása
2018. 01. 16. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tágabbra nyílt a német jövedelmi olló

Tágabbra nyílt a jövedelmi olló Németországban az újraegyesítés óta a DIW Berlin gazdaságkutató intézet kedden közzétett tanulmánya szerint.
2018. 01. 16. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton a román lej

Történelmi mélypontra esett kedden a román lej az euróval szemben, egy euró 4,6599 lejbe került - közölte a Román Nemzeti Bank.
2018. 01. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden korábbinál többen laknak Németországban

A bevándorlás révén történelmi csúcsra, csaknem 83 millió főre emelkedett Németország lakossága a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden ismertetett előzetes becslése szerint.
2018. 01. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európai szinten is nyereséges lett 2017-ben a FlixBus – Budapesten megduplázódott az utasforgalom

A FlixBus, Európa legnagyobb távolsági buszhálózatának szolgáltatója 2013-as alapítása óta először csoport szinten is nyereséges lett 2017-ben. Jelentős volt a közép-kelet-európai növekedés is: Budapesten szeptemberben új központ nyílt, a fővárosból az elmúlt év során 13 ország több mint 100 célállomására kínált közvetlen összeköttetést a mobilitási szolgáltat
2018. 01. 16. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadta az amnesztiáról szóló törvényt a macedón parlament

Elfogadta az amnesztiáról szóló törvényt a macedón parlament, a döntéssel a túlzsúfolt börtönöket szeretnék némileg tehermentesíteni - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál.
2018. 01. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly kevesebb gépkocsit gyártottak Szlovákiában

Az előző évihez képest enyhe mértékben csökkent, de ismét meghaladta 2017-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma az egymilliót. Tavaly ugyanakkor jelentős mértékben emelkedett az új gépkocsik értékesítése - derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) által kedden Pozsonyban ismertetett, még nem véglegesített gyártási adatokból.
2018. 01. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lelassult a német infláció decemberben

Decemberben a piaci várakozásoknak megfelelően 0,1 százalékponttal csökkent az infláció Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden kiadott jelentése szerint.
2018. 01. 16. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Többnyire pozitívan kezdtek a főbb európai tőzsdék

Vegyesen, többségében mérsékelt indexemelkedéssel nyitottak kedden a főbb európai értékpapírpiacok.
2018. 01. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közös fellépést sürgetett az álhírek terjedésének megakadályozása érdekében az EB

Közös fellépést sürgetett az álhírek terjedésének megakadályozása érdekében hétfőn Marija Gabriel, az Európai Bizottság digitális gazdaságért és társadalomért felelős tagja, miután most először összeült a testület által a dezinformációk visszaszorítására létrehozott szakértői csoport.
2018. 01. 16. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondott Románia miniszterelnöke

Benyújtja lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága hétfő esti ülésén megvonta tőle politikai támogatását.
2018. 01. 16. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább terjed a kanyaró Ukrajnában

Ukrajna egyre több régiójából jelentenek újabb kanyarós fertőzéseket, a délnyugati Csernyivci megyében már csaknem ötszáz esetet jegyeztek fel, a fővárosban, Kijevben csak az év eleje óta 87-en, többségükben kisgyermekek betegedtek meg a veszélyes vírustól - közölte hétfőn az UNIAN ukrán hírügynökség állami egészségügyi központok adataira hivatkozva.
2018. 01. 16. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Európa erdeinek több mint a fele eltűnt

Európa erdeinek több mint a fele eltűnt az elmúlt 6000 évben a mezőgazdasági területek iránti megnövekedett igény és a fa tüzelőanyagként való hasznosítása miatt - állapították meg a Plymouth Egyetem kutatói.
2018. 01. 16. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folyamatosan csökken a bűnözés Szlovákiában

Történelmi mélypontra csökkent tavaly Szlovákiában a bűncselekmények száma, miközben ezek felderítettsége az eddigi legmagasabb arányt mutatta - jelentette be Robert Kalinák szlovák belügyminiszter hétfőn az országos rendőrfőkapitánnyal közösen tartott sajtótájékoztatóján Pozsonyban.
2018. 01. 16. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

20 százalékkal nőttek Romániában a külföldi tőkeberuházások

Tavaly az első tizenegy hónapban csaknem 20 százalékkal, 4,377 milliárd euróra nőtt a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke Romániában a tavalyi azonos időszaki 3,651 milliárdhoz mérten - közölte hétfőn a Román Nemzeti Bank (BNR).
2018. 01. 15. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Skóciának milliárdokba kerülne a kemény Brexit

A skót kormány szerint milliárdokba kerülne a skót gazdaságnak a kemény Brexit, az, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból.
2018. 01. 15. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés, veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után a kereskedési idő végén is többségében veszteségben álltak a főbb európai tőzsdeindexek hétfőn.
2018. 01. 15. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

63 százalékkal több segéd- és betanított munkást kerestek a vállalatok az év utolsó negyedében

2017 utolsó hónapjaiban 17,4 százalékkal több új hirdetést adtak fel a cégek Magyarország vezető állásportálján, mint egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban - derül ki a Profession.hu legfrissebb, Q4-es adatokat összefoglaló riportjából. Nem szűnik a szakmunkások és betanított munkások iránti igény, továbbra is ez a két kategória vezeti a hirdetői ranglistát.
2018. 01. 15. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás