A héten emelkedő forgalomban erősödött a BUX

Emelkedő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 38 232,56 ponton állt, ami az előző heti záróértékénél 43,75 ponttal, 0,11 százalékkal magasabb.

A héten emelkedő forgalomban erősödött a BUX

A héten a részvénypiac forgalma 58,34 milliárd forint volt az előző heti 56,14 milliárd forinttal szemben, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek.
   
Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez eljuttatott tőzsdei elemzésében közölte: a héten pozitív fordulat bontakozott ki a magyar részvénypiacon, több hetes árfolyamcsökkenés után szerdán már érkeztek a vásárlók, csütörtökön pedig egy éles "felpattanás" volt látható.
   
Felidézték, hogy hétfőn rossz hírt kapott a Richter, ugyanis az Európai Gyógyszerügynökség kockázatértékelési bizottsága úgy határozott, hogy megkezdi az Esmya készítmény vizsgálatát, mert a gyógyszerrel kezelt négy páciensnél súlyos májkárosodást jelentettek be. Az eredmény jövő márciusban várható. A Richter a bejelentésre reagálva hétfő este közölte, hogy mindenben együttműködnek a bizottsággal, és meggyőződésük, hogy az Esmya teljesen biztonságos.
   
Az elemzés szerint a hír jelentős árfolyamcsökkenést okozott a gyógyszergyártó árfolyamában, és a hét további részében sem tudott megerősödni, inkább csak konszolidálódni. Közben a gyógyszergyártó folytatta sajátrészvény vásárlásait, illetve az elemzőházak nem csökkentették a vállalatra kiadott célárfolyamaikat - írták.
   
Arról is beszámoltak, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken tette közzé az októberi külkereskedelmi mérleg előzetes adatát és a novemberi inflációt. Az Equilor Befektetési Zrt. szerint mindkét adat a várakozások alatt alakult, a fogyasztói árindex - éves összehasonlításban - 2,5 százalékkal emelkedett novemberben, míg az ország külkereskedelmi egyenlege 522 millió eurós többletet mutatott októberben. A várttól elmaradó adatok csak átmenetileg okoztak forintgyengülést - írták.
   
Arra is felhívták a figyelmet, hogy ha a jövő héten kitart a kedvező nemzetközi befektetői hangulat, akkor tovább emelkedhetnek a BÉT-en a részvényárfolyamok.
    

A várható nemzetközi események közül kiemelték az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) és az Európai Központi Bank jövő heti kamatdöntő ülését, amelyeknek a részvény és a devizapiacon is lehet piacmozgató hatása.
    

A BÉT-en a blue chip részvények közül a héten a legnagyobb mértékben, 2,35 százalékkal a Mol árfolyama emelkedett, a hét utolsó napján 3051 forinton zárta a kereskedést, a részvények heti forgalma meghaladta a 9,11 milliárd forintot.
   
Az OTP árfolyama 1,46 százalékkal erősödött, pénteken 10 075 forinton fejezte be a kereskedést, a részvények heti forgalma több mint 20,43 milliárd forint volt.
   
A Magyar Telekom árfolyama 0,21 százalékkal drágult, a hét utolsó kereskedési napján 470 forinton zárt, heti forgalma 1,22 milliárd forint volt.
   
A Richter árfolyama egy hét alatt 4,50 százalékkal mérséklődött, pénteken 6489 forinton zárta a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 16,79 milliárd forintot.
   
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4020,22 ponton zárt pénteken, 58,71 ponttal, 1,44 százalékkal csökkent az előző héthez képest.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: