A hitelezés újra beindult Magyarországon

A hitelezés újra beindult Magyarországon, a vállalati hitelek terén az 5-10 százalékos éves növekedés, a lakossági hiteleknél pedig 3 százalék körüli éves növekedés fenntarthatóan megjelent - mondta Pleschinger Gyula, a Monetáris Tanács tagja.

A hitelezés újra beindult Magyarországon

Emlékeztetett: a válságot követően óriási visszaesés következett be a hitelezésben, a bankok is szigorítottak, így gyakorlatilag leállt a hitelezés. Azóta azonban a jegybank intézkedéseivel oldódtak a korlátok, a bankok is enyhítettek a feltételeiken, a kedvező konstrukciók meghozták a vállalkozások és lassan a lakosság kedvét is. Hozzátette: a lakossági hitelezést a kormányzati lakásépítési programok is segítették. Mindezek együtt eredményezték azt, hogy a hitelezés újra beindult.  
   
A növekedési hitelprogram (nhp) lezárását követően a jegybanknak már a piaci hitelprogramja (php) működik, amiben a bankokat a kamatkockázat egy részének átvállalásával támogatják.

Mennyi tartalékra van szükségem? - ITT kiszámolhatod!
   
Elindult az árverseny a bankok között, a program iránt jelentős a banki érdeklődés - jelezte, hozzátéve: hitelkínálati oldalról nem lesz akadálya annak, hogy a hitelezés növekedése változatlan dinamikával folytatódjon.
   
Kitért arra, hogy a fiskális és a monetáris politika együtt haladt, így 2010-hez képest minden makromutatót illetően kedvező változást értek el. Ezt igazolták vissza a befektetői, hitelminősítői vélemények. A jegybank tevékenységére az első évekbeli kritikák után ma már nem hallani bírálatot, a "nem konvencionálisnak vagy unortodoxnak" nevezett eszközök más jegybankok gyakorlatában is bevetté váltak, így teljesen polgárjogot nyertek - húzta alá.
   
A jegybank 2012-től indított masszív lazítási programot, felismerve, hogy a megszorításokon alapuló válságkezelés zsákutcát jelent. Ennek az eredménye lett, hogy már 0,9 százalékos az alapkamat, a bankközi kamatok 0 százalék körül mozognak. Hozzátette: a piaci várakozások szerint 2018 végéig a bankközi kamatok sem fognak mozdulni, és konszenzus van abban is, hogy 2019 második féléve előtt nem emelkedhet az alapkamat sem.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 
A pénzügyi stabilitás terén is számos eredményt értek el, amelyek jó eséllyel megelőzik egy következő pénzügyi válság vagy bankválság lehetőségét. Nem fenyeget az sem, hogy a lakosság túlzottan eladósodik - mondta.
    

Az MNB növekedésösztönző programjai - közöttük az nhp - jelentősen hozzájárultak a gazdasági növekedéshez, becsléseik szerint a gazdasági növekedés durván felét adta a jegybank közreműködése - mondta.
    

Idén markáns, 4 százalék fölötti GDP-növekedésre számítanak, majd a következő években a növekedés az uniós szintre csökken, így a felzárkózás az unió magországainak gazdaságaihoz le fog lassulni. Hozzátette: az új ipari forradalom, a robotizáció azonban hihetetlen lehetőségeket jelent Magyarország számára.
    

Az aranykészletek hazahozataláról azt mondta, azt nem az árfolyammozgások, sokkal inkább a bizalomélénkítés indokolta.

Hozzászólások

Babaváró hitel: nagyobb volt a füstje, mint a lángja?

Július közepére már halványodtak a babaváró hitel hetekkel korábbi népszerűségének jelei. Nem tudni, hogyan folytatódik a demográfiai csodafegyver története, de úgy tűnik, megcsappant a fiatal családok érdeklődése a 10 millió forintos babahitel iránt.
2019. 07. 18. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az UniCredit Bank Hungary nem teljesítő hitelportfóliót adott el az EOS Faktor Zrt.-nek

Az olasz UniCredit leánybankján, az UniCredit Bank Hungary Zrt.-n keresztül lakossági jelzáloghitelekből, fedezetlen hitelekből és számlakövetelésekből álló portfólió eladásáról kötött megállapodást az EOS Faktor Zrt.-vel - az adós nem teljesítéséért való szavatosság (pro-soluto) kizárásával.
2019. 07. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Babaváró hitel: van kihívója a legnépszerűbb kölcsönnek?

Mindössze néhány nap alatt jött össze több ezer igénylés a babaváró hitelre a bankoknál. De mi jut azoknak, akik nem tudnak vagy nem akarnak élni az állami lehetőséggel, de lakáscéljaik vannak? A Bank360 legfrissebb lakáshitel-figyelőjéből kiderül. 
2019. 07. 17. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan lehet interneten igényelni a Babaváró hitelhez szükséges társadalombiztosítási igazolást?

A Babaváró hitel igénylésének egyik feltétele, hogy legalább az egyik házasfél minimum 3 éve folyamatosan biztosítottnak minősül a Társadalombiztosításról szóló jogszabály alapján, vagy legalább 3 éve nappali képzésben felsőoktatási tanulmányokat folytat, vagy magyar állampolgár házasfél más államban TB biztosított legyen. Az erről szóló TB-igazolást be kell szerezni. Hogyan lehet a Babaváró hitelhez szükséges TB igazolást az interneten online megigényelni? Amire szükség van az internetes igényléshez: ügyfélkapus regisztráció, epapir.gov.hu oldalon való bejelentkezés. Leírjuk lépésről-lépésre, hogyan kell kitölteni az internetes formokat.
2019. 07. 12. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A babaváró támogatás a legnépszerűbb

A babaváró támogatás a legnépszerűbb a családvédelmi akcióterv négy, július 1-jén elindult támogatása közül - közölte a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2019. 07. 04. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még több bank vesz részt a babaváró hitelek nyújtásában

Az MTI-nek újabb hitelintézetek jelezték, hogy részt vesznek a babaváró hitel nyújtásában, és elkezdték az igények felmérését.
2019. 07. 03. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tömegek állnak sorba a családtámogatásokért

Továbbra is jelentős az érdeklődés a hétfőn indult családvédelmi akcióterv iránt, egyre többen igénylik a babaváró támogatást és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
2019. 07. 03. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkötötte az első babaváró hitelszerződéseket az OTP és Erste Bank

A lakossági piac két meghatározó bankja, az OTP és Erste már megkötötte az első babaváró hitelszerződéseket.
2019. 07. 03. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Zökkenőmentesen megkötötték az első babaváró támogatási szerződéseket

Zökkenőmentesen indult hétfőn a családvédelmi akcióterv, az új családtámogatások iránt már most nagy az érdeklődés - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2019. 07. 02. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP már folyósította az első Babaváró támogatásokat

Nem sokkal a július 1-i indulás után az OTP Bank már több ügyfelének is folyósította a szabadon felhasználható Babaváró támogatást. Az első igénylések Veszprém és Zala megyéből érkeztek. Az igénylők 30 év körüliek, és mindkét esetben a maximálisan igényelhető, 10 millió forintot folyósította a hitelintézet.
2019. 07. 02. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változtak az MNB adósságfék szabályai

Július 1-től a babaváró hitelhez kapcsolódva megváltoztak az adósságfék-szabályok, a babaváró hitelt önerőként be lehet számítani a lakáshitel felvételébe, továbbá a babaváró hitellel más kölcsönt kiválthatnak az ügyfelek.
2019. 07. 02. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Babaváró támogatás igénylések fele hitelközvetítőkön keresztül érkezhet a bankokhoz

A Babaváró támogatás jogszabályban rögzített feltételeitől egyik pénzintézet sem térhet el, azonban a belső szabályzatuk alapján járnak el a támogatási kérelem elbírálásakor, így számtalan különböző részletre érdemes odafigyelni a sikeres kérelem benyújtásához, hívja fel a figyelmet az egyik meghatározó független pénzügyi hitelközvetítő, a Duna House Hitelcentrumának összefoglalója. A jelentős valós-azonnali ügyféligényt és jogos érdeklődést nehezen tudnák csak a fiókokra támaszkodva kielégíteni a pénzintézetek, akik számítanak a közvetítői piac segítségére – ezen szereplők folyamatosan készülnek az egyes bankok bírálati sajátosságaiból, eltérő elvárásaiból. Ezzel időt és pénzt, esetleges csalódottságot megspórolva az ügyfeleknek.
2019. 07. 01. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Babaváró hitel - az érdeklődők számára ezek a legkeményebb feltételek

Az állami kedvezménnyel júliustól igényelhető babaváró hitel iránt nagy az érdeklődés, de a pontos kritériumokkal nem minden érintett van tisztában - közölte a money.hu, amely feltételellenőrző alkalmazást indított a babaváró hitel iránt érdeklődők számára. Az érintettek többsége a legtöbb feltételnek megfelelt, de 36 százalékuk nem ismeri pontosan a bankok feltételeit. Közel 30 százalékuk azért nem kaphatna babavárót, mert rossz adósnak számít, 24 százalékuk pedig a köztartozása miatt nem igényelhetne ilyen kölcsönt.
2019. 06. 28. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét könnyítették a babaváró támogatás igénylését

A kormány tovább könnyítette a július 1-jétől kérhető babaváró támogatás igénylését. A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében azok is igényelhetik, akiknek korábban késedelmes hiteltartozásuk volt, de azt a kérelem benyújtása előtti egy éven belül már rendezték.
2019. 06. 27. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A babaváró hitellel más hitel is kiváltható

A babaváró hitelhez kapcsolódva változnak az adósságfék-szabályok, a babavárót önerőként be lehet számítani a lakáshitel felvételbe, és várhatóan nem korlátozzák, hogy a babaváró hitellel más kölcsönt kiváltsanak az ügyfelek - jelentette be Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke kedden a MNB kamatdöntést követő sajtótájékoztatóján.
2019. 06. 25. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi lakáshitelt vesznek fel a magyarok - ábrán mutatjuk

lakáscélú hitelek összesen, ebből: államilag támogatott lakáshitel; devizaalapú lakáshitel; millió forint Lakáscélú hitelek állománya Magyarországon
2019. 06. 25. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A bérek növekedésével könnyebb visszafizetni a diákhitelt

A bérek növekedése kihat a Diákhitel ügyfeleire is, könnyebben tudják visszafizetni a hitelüket - mondta Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.
2019. 06. 21. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővülnek az állami támogatások, még többen vennének lakást, de a többségnek hitelre is szükségük lesz

A money.hu reprezentatív kutatása szerint többen, az internetezők 16 százaléka szeretne lakást vásárolni egy éven belül. A lakásvásárlást fontolgatók 67 százaléka saját célra venné az ingatlant. Az érintettek döntő része, 66 százaléka pedig hitelfelvétellel oldaná meg a lakásvásárlást. A lakáshitel-igénylést tervezők többsége tudatosan választanak, 71 százalékuk ugyanis összevetné egymással a bankok ajánlatait.
2019. 06. 21. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordalacsony kamatmértéket hirdetett ki a Diákhitel Központ új vezérigazgatója

Az eddigi legkedvezőbb feltételekkel igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1, melynek kamatmértéke 1,99%-ra csökkent, jelentette be Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. újonnan kinevezett vezérigazgatója. A képzési költségre használható Diákhitel2 az állami kamattámogatásnak köszönhetően változatlanul 0%-os kamattal vehető fel 2019. július 1. és december 31. között.
2019. 06. 19. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Babaváró hitel: milyen jövedelem szükséges hozzá?

A nagy előzetes érdeklődésre számot tartó, akár 10 millió forint összegű Babaváró támogatás előfeltétele, hogy az igénylők megfeleljenek a banki hitelminősítésnek. Ennek legfontosabb eleme a jövedelemvizsgálat, amikor a bank meghatározza, az igénylő pontosan mekkora összeget kaphat meg a maximálisan felvehető 10 millió Ft-ból. De mekkora igazolt jövedelem szükséges a maximális hitelösszeg lehívásához? A Bankmonitor.hu szakmai összeállítása.
2019. 06. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások: