A húsfogyasztás visszaszorítása segíthet a klímaváltozás elleni harcban

A növényi eredetű ételekben gazdag, de húsban szegény flexitáriánus étrendre való áttérés, az élelmiszerhulladék felére csökkentése, valamint a mezőgazdasági termelés fejlesztése a három kulcslépés, hogy az emberiség fenntartható jövőt építsen ki magának 2050-re.

A húsfogyasztás visszaszorítása segíthet a klímaváltozás elleni harcban
A Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint a világ jelenlegi élelmezési rendszerének számos negatív hatása van: nagy mértékben hozzájárul az éghajlatváltozáshoz, felemészti az ivóvízkészleteket és szennyezi a környezetet a túlzott nitrogén- és foszforhasználattal - írja a BBC hírportálja.
    Mivel 2010 és 2050 között várhatóan növekedni fog a bolygó lakossága és az emberek jövedelme, ezért ezek a negatív hatások 50-90 százalékkal is nagyobbak lehetnek, ami már túlmutatna a bolygó "teherbíró-képességén", hacsak az emberiség nem teszi meg a szükséges intézkedéseket - írták a tudósok.
    Az Oxfordi Egyetem kutatói megállapították, hogy ennek veszélyét nem lehet csupán egyetlen változtatással elhárítani, a három kulcslépést együtt kell megtenni.
    A tanulmány vezető szerzője, Marco Springmann szerint az egyik ilyen kulcslépés a növényi eredetű ételekben gazdag, de húsban szegény, a mediterránhoz hasonló étrend elsajátítása lenne.
    "Van, aki mediterránnak hívja, mi flexitáriánusnak. A húsok közül csak a halat fogyasztó, a tojást és tejterméket megengedő vegetáriánus és a szigorúan növényi vegán idéták helyett mi a legkonzervatívabb, húst is tartalmazú étrendet válaszottuk, de ebben is csak hetente egyszer szerepel vörös hús" - mondta a tudós.
    Amennyiben az emberiség erre az étrendre térne át, azzal több mint felére csökkenne a mezőgazdasági termeléssel kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége.
    A kutatók szerint a mezőgazdasági termelést is át kellene alakítani. Ebbe beletartozna az emberi egészség számára fontos növények termesztése, valamint a hatékonyabb víz- és trágyafelhasználás.
    A tanulmány szerint az élelmiszerhulladék felére csökkentésével további 16 százalékkal lehetne visszaszorítani a mezőgazdaság környezetre ártalmas hatásait.
    "Egy tízmilliárdos népesség etetése nem lehetetlen dolog, amennyiben megváltoztatjuk az étkezési és élelmiszertermelési szokásainkat" - mondta Johan Rockström, a potsdami Klímakutató Intézet munkatársa, a tanulmány egyik szerzője.

A Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint a világ jelenlegi élelmezési rendszerének számos negatív hatása van: nagy mértékben hozzájárul az éghajlatváltozáshoz, felemészti az ivóvízkészleteket és szennyezi a környezetet a túlzott nitrogén- és foszforhasználattal - írja a BBC hírportálja.   

Mivel 2010 és 2050 között várhatóan növekedni fog a bolygó lakossága és az emberek jövedelme, ezért ezek a negatív hatások 50-90 százalékkal is nagyobbak lehetnek, ami már túlmutatna a bolygó "teherbíró-képességén", hacsak az emberiség nem teszi meg a szükséges intézkedéseket - írták a tudósok.   

Az Oxfordi Egyetem kutatói megállapították, hogy ennek veszélyét nem lehet csupán egyetlen változtatással elhárítani, a három kulcslépést együtt kell megtenni.   

Mennyire táplálkozok egészségesen? ITT kiszámolhatod!

A tanulmány vezető szerzője, Marco Springmann szerint az egyik ilyen kulcslépés a növényi eredetű ételekben gazdag, de húsban szegény, a mediterránhoz hasonló étrend elsajátítása lenne.   

"Van, aki mediterránnak hívja, mi flexitáriánusnak. A húsok közül csak a halat fogyasztó, a tojást és tejterméket megengedő vegetáriánus és a szigorúan növényi vegán idéták helyett mi a legkonzervatívabb, húst is tartalmazú étrendet válaszottuk, de ebben is csak hetente egyszer szerepel vörös hús" - mondta a tudós.   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Amennyiben az emberiség erre az étrendre térne át, azzal több mint felére csökkenne a mezőgazdasági termeléssel kibocsátott üvegházhatású gázok mennyisége.   

A kutatók szerint a mezőgazdasági termelést is át kellene alakítani. Ebbe beletartozna az emberi egészség számára fontos növények termesztése, valamint a hatékonyabb víz- és trágyafelhasználás.   

A tanulmány szerint az élelmiszerhulladék felére csökkentésével további 16 százalékkal lehetne visszaszorítani a mezőgazdaság környezetre ártalmas hatásait.   

"Egy tízmilliárdos népesség etetése nem lehetetlen dolog, amennyiben megváltoztatjuk az étkezési és élelmiszertermelési szokásainkat" - mondta Johan Rockström, a potsdami Klímakutató Intézet munkatársa, a tanulmány egyik szerzője.

 

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás:

Sertéshús fogyasztását ösztönző kampány indult

Az idén is megtartja a sertéshús és a sertéshús-készítmények fogyasztásának ösztönzését segítő kampányát az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség).
2021. 08. 26. 01:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Nőtt az igény zöld munkahelyekre

Az egyik legtöbbet vitatott kérdés az interneten a munkavégzés. Hogyan dolgozzunk a Covid-járvány közben és után? Az IFUA Horváth 17,8 millió beszélgetést és 2,9 millió hivatkozást elemzett a közösségi médiában.
2021. 08. 23. 21:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Még drágább lesz a kenyér?

A Párbeszéd szerint a liszt árának drasztikus emelkedése miatt hamarosan 15-20 százalékkal drágulhatnak a kenyértermékek - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
2021. 08. 20. 19:00
Megosztás:

Uniós védettséget kap a jászsági nyári szarvasgomba

Uniós oltalomban részesült a jászsági nyári szarvasgomba - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 20. 15:00
Megosztás:

Szennyezett szójavetőmagot talált a Nébih

GMO-szennyezett szójavetőmagot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), így az előállítók és a felhasználók ellen is intézkedni kellett - közölte a Nébih az MTI-vel csütörtökön.
2021. 08. 20. 02:00
Megosztás:

Új kisokos segít eligazodni a műanyagok újrahasznosításának kérdéseiben

A Danone Magyarország Kft. és a KSZGYSZ (Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége) összefogásának eredményeként megszületett tájékoztató anyag célja, hogy mindannyiunk számára könnyen érthető tájékoztatást nyújtson a hazai piacon jelenlévő műanyagfajtákról és azoknak újrahasznosítási lehetőségeiről, segítve ezzel környezettudatos döntéseinket. A hiánypótló edukációs anyagot környezetvédelmi szakértők csoportja dolgozta ki. A kiadvány ingyenesen elérhető a KSZGYSZ, valamint a Danone Magyarország honlapjain.
2021. 08. 19. 06:30
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás:

Sosem látott mértékben nőtt a növényi alapú, 100 százalékban lebomló termékek száma.

2020 a kézfertőtlenítő szerek dömpingszerű gyártásáról szólt világszerte, idén viszont a tisztítószer gyártók figyelme a megújuló, környezetbarát technológiák felé fordult. Az iparág zöldebbé válását jól példázza, hogy sorra jelennek meg a boltok polcain azok a tisztító és mosószerek, amelyek nem vagy csak alig tartalmaznak kőolaj- és földgáz származékokat, szintetikus anyagokat. Mivel jelenleg nincsen szabályozva, azt is ÖKO tisztítószernek lehet nevezni, ami 5% a fosszilis alapanyagot tartalmaz. De akkor mi a zöld vagy mi nem az? Ez a cikk ebben segít eligazodni.
2021. 08. 18. 12:00
Megosztás:

Mától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére

Augusztus 18-tól, szerdától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére - jelentette be az agrárminiszter kedden Debrecenben, a Farmer expo megnyitóján.
2021. 08. 18. 07:30
Megosztás:

Új ügyvezető a The Coca-Cola Company magyarországi leányvállalatánál

A Coca-Cola Company bejelentette, hogy a tavasszal megkezdett átalakulása és a tehetségekbe való folyamatos befektetése következő lépéseként szeptember 1-től Sonia Dimoglit nevezik ki a Coca-Cola Magyarország (Coca-Cola Szolgáltató Kft.) ügyvezetőjének.
2021. 08. 18. 06:00
Megosztás:

5+1 dolog, amit nem tudtál a rágógumiról - 130 éves a Mars Wrigley

Tudtad, hogy a rágógumi nem csak a fogak egészségének megőrzésében segít, de jó hatással van a hangulatodra, növelheti a produktivitásodat, segít csökkenteni a fogászati ellátási költségeket, csökkenti a stresszt, ráadásul még dallamtapadás ellen is beválik? A Mars Wrigley, a világ egyik legnagyobb rágógumigyártója 130 éves évfordulója alkalmából most összegyűjtött 5+1 kevésbé ismert tényt a rágógumiról, és bepillantást enged a több mint száz éves termék történetébe is.
2021. 08. 17. 09:00
Megosztás:

Jégkrémeket von ki a forgalomból a Spar

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. hatféle Milka márkájú jégkrémet von ki a forgalomból, mert azok egyik összetevője etilén-oxiddal szennyezett - közölte a Spar a honlapján.
2021. 08. 14. 12:00
Megosztás:

Szotyi a süteménybe? Maglisztekkel készültek az Ország Tortái

Nemrég hirdették ki a Magyarország Tortája verseny győzteseit. A nyertes Napraforgóban és a cukormentes győztes Beszterce rózsájában egyaránt közös, hogy a cukrászok különleges maglisztekkel álmodták meg őket. Ezek az alapanyagok azonban nem csak a nevesebb cukrászdák műhelyeiben, hanem az átlagemberek otthonaiban is könnyen felhasználhatóak.
2021. 08. 14. 06:00
Megosztás: