A járvány második hulláma nem viseli meg úgy a gazdaságot, mint az első

A koronavírus-járvány második hulláma várhatóan nem hoz az elsőhöz hasonló világgazdasági lassulást - hangsúlyozta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kedden a befektetési társaság online sajtótájékoztatóján.

A járvány második hulláma nem viseli meg úgy a gazdaságot, mint az első

Az Equilor várakozásai szerint Magyarországon az idén 5 százalékos gazdasági visszaesés lehet, míg jövőre már 4-4,5 százalékos növekedés várható, és 2022-ben további 4 százalékkal bővülhet a gazdaság. Az infláció az idén a 3 százalékos szint felett maradhat, ami kitarthat 2022 végéig - ismertette Török Lajos. Rámutatott arra, hogy a korábban szigorúan tartott magyar államháztartási hiány jóval magasabb lehet, az idén akár a 8 százalékot is elérheti, és csak 2022-23-ban térhet vissza a korábbi 3 százalékos hiánycélhoz.
   
Török Lajos elmondta, Magyarországon óriási visszaesés volt a második negyedévben, a hazai GDP 13,6 százalékkal csökkent, a koronavírus-járvány negatív hatásai szinte minden területen jelentkeztek.
   
Az Equilor vezető elemzője kitért arra, hogy a novemberi amerikai elnökválasztás tőkepiaci szempontból izgalmas lehet, hiszen óriási a tét, és a járvány terjedése jelenti továbbra is az egyik legnagyobb kockázatot.
   
Az amerikai elnökválasztással összefüggésben a politika fókusza a programok helyett egyre inkább a személyekre helyeződik. A tőkepiacok számára szerencsésebb lenne Donald Trump győzelme, mert ő mindig a gazdaságra, a tőkeindexekre fókuszált - tette hozzá.
   
Európában a Brexit folyamat az idén lezárulhat, de most még az látszik, hogy a britek képesek elmenni a tárgyalásban a végső határig, akár az eddigi megállapodásokat is felülírják. A brit miniszterelnök szerint képesek a WTO szabályai alapján is kereskedni, ugyanakkor az Észak-Írországgal kapcsolatos probléma továbbra is a legnagobb kérdés, vagyis az, hogy melyik vámzónához tartozzon Észak-Írország - fogalmazott a vezető elemző.

Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT.
   
Török Lajos szólt arról is, hogy az eurózónában bizonytalan a kilábalási pálya, némi pozitívum, hogy lefektették az elvi részeit a helyreállítási alapnak, de még sok minden történhet ezen a területen.
   
Szécsényi Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatója a tájékoztatón hangsúlyozta, hogy a koronavírus hatására a privátbanki szolgáltatások felértékelődnek, a személyes kapcsolattartás csak átmenetileg szorult vissza, a standard helyett előtérbe kerülnek az egyedi, személyre szabott intézményi szolgáltatások.
   
Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője az árupiaci folyamatokkal kapcsolatban kiemelte, az arany történelmi rekordon áll, és az egyik legnagyobb nyertese a jelenlegi piaci környezetnek, az ezüst új elemként megjelent a befektetési térképen, egyre többen tekintik befektetési eszköznek az ezüstöt, amelynek az ipari felhasználása is növekedhet.
   
Az olaj ára újra nyomás alá kerülhet, mivel a legnagyobb felhasználó országokban - például az Amerikai Egyesült Államokban és Indiában - nagyon magas a koronavírus fertőzöttség, valamint az OPEC tagállamai között egyre nagyobb a feszültség a megállapodások be nem tartása miatt - mutatott rá Buró Szilárd.

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.
2021. 08. 17. 05:30
Megosztás:

Csaknem üres a makronaptár, de érkezik némi adat a napokban

Csaknem üres a makronaptár a jövő héten, mindössze a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi adatának első becslése jelenik meg, valamint az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató.
2021. 08. 15. 11:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A sikerágazat adhat pillért a tartós növekedéshez

Az utóbbi években kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó építőipar is megtorpant a járvány miatt, ám a szektor készen áll arra, hogy - hasonlóan a pandémia előtti évekhez - tempós növekedéssel segítse a magyar gazdaság fejlődését.
2021. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Így készülnek a cégek a kis januárra

A nyári uborkaszezon végéhez érve a cégek év végi hajrát hirdetnek az utolsó negyedévre, ezért erősödő versenyre lehet számítani ősszel. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy fontos lefektetni a stratégiát és ennek mentén építeni a kommunikációt ebben az időszakban. Példaként említette, hogy ha valakinek nincs jelen a célközönsége egy adott közösségi felületen, akkor oda teljesen felesleges erőforrásokat csoportosítani. Megjegyezte, ilyenkor célszerű nagy hangsúlyt fektetni a már meglévő ügyfelekre, hiszen statisztikailag alátámasztott tény, hogy őket olcsóbb újabb vásárlásra ösztönözni.
2021. 08. 14. 05:00
Megosztás: